Megállapodott Pécs és a kormányzat
Dr. Páva Zsolt polgármester, Csizi Péter országgyűlési képviselő és dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő közleménye:
„A Pécs és a kormányzat megállapodásának köszönhetően a baranyai megyeszékhely végleg leszámolhat a múlttal, s lehetőséget kap az elrugaszkodásra, a jövő építésére.
A város és a Magyar Kormány között megállapodás született az elmúlt időszakban, amelynek köszönhetően a város működésének, pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának jelene és jövője szempontjából kiemelkedő jelentőségű kormányhatározat jött létre.
Mindennek kapcsán a csütörtöki közgyűlésen is tárgyal majd több előterjesztést a képviselő-testület.
A megállapodás és a határozat értelmében Pécs idén 6,5 milliárd, jövő év elején 3 milliárd forintos visszatérítendő(!) támogatásban részesül.
A pénzösszeg és az azzal járó kötelezettségvállalás együttes hatására a baranyai megyeszékhely komoly növekedési pályára állhat, lehetőséget kap az elrugaszkodásra – mondták a várost vezető fideszes politikusok.
hírek innen, onnan
Felelősség és fegyelem: ezért nézhetünk fel a Bak jegyűekre
A Bak jegyűek stabilitást és megbízhatóságot sugároznak, ami miatt könnyű rájuk felnézni. Ők azok, akik hosszú távú céljaikat...
Epstein-ügy: több mint egymillió új dokumentumot találtak a hatóságok
A hatóságoknak ki kell takarniuk az áldozatok védelmét szolgáló részleteket.
Meglepő mű kaszált a legtöbbet: ez 2025 legnagyobb bevételű filmje
Igencsak meglepő eredmény hozott az idei év a legnagyobb bevételű filmet illetően. A 2025-ös esztendőben ugyanis egy kínai animációs...
Tóth Andi elárulta, milyen a kapcsolata Szikora Róberttel az X-Faktor után
Tóth Andi idén ősszel ismét az X-Faktor mentoraként ült a zsűriben. Most arról nyilatkozott, hogy milyen a kapcsolata tavalyi...
16 fogás és 10-féle desszert – Elképesztő luxusban karácsonyozik a Cápák között befektetője
Tóth Ildikót a Cápák között befektetőjeként ismerhették meg a tévénézők. Az üzletasszony már december eleje óta készül a...
Van még esély a fehér karácsonyra: ezekre a területekre érkezhet a hó december 25-én
Nézzük, mit ígérnek a meteorológusok!
Szenteste napján érkezett a megrázó hír: a Jóbarátok újabb színészét vesztette el
Matthew Perry után újabb színész távozott a stábból.
Megtartotta első karácsonyi miséjét XIV. Leó pápa
A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek, a szegényeknek megmutatja a talpra állás erejét, jóságot hoz az erőszakkal és...
Tony Curtis ki nem állhatta a közös munkát Marilyn Monroe-val: Hitler csókjához hasonlította intim jelenetüket
Tony Curtis mélyen megsértette Marilyn Monroe-t a csókjelenetük után.
Tucatnyi ország ítélte el Izraelt a telepespolitikája miatt
Több ország, köztük Nagy-Britannia, Kanada, Németország, szerdán elítélte az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyását 19 új telep...
Itt az ünnepi fővárosi közlekedési rend, az autósok új szabályra készülhetnek
Ismét az ünnepi forgalomhoz igazította a járatok közlekedését a Budapesti Közlekedési Központ.
Karácsonyi szentmise Rómában és Magyarországon: erről emlékezett meg a pápa és Erdő Péter
A karácsony üzenete a sebezhető, önmagát átadó szeretet és a remény. Rómában és Magyarországon is.
Sport
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
Már biztos: nem teljesül a magyar válogatott kulcsemberének karácsonyi kívánsága
Elhúzódott a felépülése.
Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe
Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Bulvár
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
Jeszenszky Zsoltról nyilatkozott az édesapja, hatalmas fordulat ez a kormánypárti megmondóember életében
Ezt nem láttuk jönni.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk
Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk
Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






