Megnyílt a a Pécs-Kelet Közbiztonsági Centrum Meszesen
Egy korábbi italbolt teljesen felújított épületében kapott helyet a rendőrség körzeti megbízotti irodája, a közterület-felügyelet helyisége és a városrészi polgárőr egyesület bázisa. Az országban is egyedülálló centrumtól a keleti városrész közbiztonságának javulását várja a pécsi önkormányzat, írta közleményében a városháza.
Átfogó felújítás előzte meg az új közbiztonsági centrum kialakítását. Az egykori meszesi italbolt csaknem 130 négyzetméteres helyiségében egy teljesen új irodakomplexum jött létre.
A rekonstrukció során a régi helyiségeket elbontották, új válaszfalakat építettek, kicserélték az összes nyílászárót és valamennyi burkolatot, felújították a teljes épületgépészetet, valamint vagyonvédelmi, térfigyelő és kaputelefon rendszereket telepítettek.
A csaknem 56 milliós beruházás keretében három darab, irodával, konyhával, raktárral és mosdókkal ellátott ingatlankomplexumot alakítottak ki, amelyekbe a városrész közbiztonsága felett őrködő szervezetek költözhettek be.
- Az előzetesen meghirdetett városvezetői programomnak megfelelően tavaly tavasszal elfogadtuk a város közbiztonsági cselekvési tervét, ennek része volt egy közbiztonsági centrum kialakítása. Mivel a statisztikák alapján Pécs keleti városrészében a legtöbb a bűnügy, ezért az integrált, országosan is egyedülálló központot végül Meszesen alakítottuk ki. Ennek célja az, hogy a rendvédelmi szervek jelenléte összehangolt és folyamatos legyen a környéken, mert ezzel javulhat a közbiztonság a városrészben. Fontos küldetése a centrumnak, hogy a környéken élők helyben tudják jelezni panaszaikat a rendvédelmi szerveknek, így azok gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni. Azt várom a központ működésétől, hogy még élhetőbbé válik a városrész - fogalmazta meg Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere.
A centrumban egy teljes értékű rendőrségi irodát alakítottak ki. Itt a városrész rendőri feladatait ellátó körzeti megbízott dolgozik majd, de emellett a környéken járőröző rendőrök is bázisukként használhatják.
- A rendőrségnek, a polgárőrségnek és a közterület-felügyeletnek egyenként is megvan a maga helye és szerepe a közrend és a közbiztonság fenntartásában. Ez az új, közös objektumban történő elhelyezés azonban újabb lehetőséget ad arra, hogy a három szerv képviselői közösen, folyamatos együttműködésben még hatékonyabb munkát végezhessenek a szubjektív közbiztonságérzet növelése érdekében. Pozitívum az is, hogy a pécsiek egy helyen, kulturált környezetben érhetik el mindhárom szervet, amelyek az adott kérdés, bejelentés, észrevétel kapcsán saját hatáskörükben tudják tovább vinni a szükséges intézkedéseket. Bízom abban, hogy a lakosság élni fog az új lehetőséggel, és minél többen keresik majd fel a centrum munkatársait - mondta el Gulyás Zsolt rendőr ezredes, Baranya megyei rendőrfőkapitány.
A városrész központjában kialakított irodakomplexumban a közterület-felügyelet is helyet kapott. Helyiségeikben korszerű körülmények fogadják majd a járőröket.
- Már az iroda is azt jelképezi, hogy a város, a hatóságok kiemelten foglalkoznak a keleti városrésszel. A közbiztonsági centrum magalakulásával itt is folyamatos lesz a jelenlétünk, fokozottabb lesz a járőrözés. Célunk, hogy mindig ugyanazok a kollégák lássanak el szolgálatot Meszesen, így őket rendszeresen láthatják, megismerhetik a környéken élő pécsiek, könnyebben a bizalmukba fogadhatják őket és közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki közöttünk. A városrész lakói mellett szorosabb kapcsolatot tervezünk kialakítani a városrészben működő civil és karitatív szervezetekkel, hogy Pécs-Kelet még élhetőbb városrész legyen - mondta Märcz János, a Pécsi Közterület-felügyelet vezetője.
A harmadik, külön bejáratú irodát a Mecsek Polgárőr Egyesület használja majd, de rajtuk kívül a keleti városrészben működő Pécs-Somogyi és a Pécs-Kelet Városrész Polgárőr Egyesületek tagjai is be-be térnek majd.
- A magyar rendőrség nagyon komoly erőfeszítéseket tett a kiegyensúlyozott közbiztonságért. Az önkormányzatok is szívükön viselik a közbiztonság alakulását. A polgárőrség, mint speciális bűnmegelőzési szervezet is jelentősen hozzájárult az ország szinte valamennyi településén a kiegyensúlyozott közbiztonsághoz, így van ez Baranya megyében és Pécs városában is. Régen megfogalmaztuk, hogy ha összefogunk, akkor minden sikerül. Azt mondják, a közbiztonság védelmének 3 szereplője van, a rendőrség, az önkormányzatok és a polgárőrség. Pécsett e három szereplő együttműködése szilárd biztosítéka a jól működő rendszernek - állapította meg Turós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.
pnl/
Fotó: MBRFK
hírek innen, onnan
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk
Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






