Péterffy Attila sajnálja Páva Zsoltot
Pécsen az LMP-t leszámítva az egész ellenzék beállt Péterffy Attila polgármesterjelölt mögé, aki állítja az Azonnalinak: rá tudná venni a DK-t és a Jobbikot, hogy együtt szavazzanak neki a pécsi közgyűlésben, és sajnálja a fideszes Páva Zsolt polgármestert, amiért pártja gyámság alá helyezte.
Mitől ellenzéki város Pécs? Az-e egyáltalán?
Egy város nem tud ellenzéki vagy nem ellenzéki lenni, sokkal inkább az a kérdés, mennyire erkölcsösek a lakói, mennyire szoktak hozzá ahhoz, hogy szétlopják a város vagyonát. Persze Pécsett jellemző volt mindig, hogy az éppen uralkodó kormányzattal szemben választottak városvezetést. A várost most is irányító fideszes Páva Zsolt például így nyert 2009-ben az MSZP-kormány alatt. A Pécset addig vezető szocialisták szintén durva adósságokat halmoztak fel – meggyőzőnek tartja ennek fényében a párt támogatását? Nem fél, hogy újra eladósítják a várost. Én arra vállalkozom, hogy én vezessem Pécset, és ne honosítsuk meg ugyanezt. Az MSZP támogatása ugyanolyan fontos, mint a DK-é, mint a Jobbiké, a Párbeszédé és a Momentumé. Én egyik pártnak sem vagyok tagja: nem vagyok pártember. Egy polgármesternek e téren viszonylag korlátozottak a lehetőségei, hiszen a költségvetési ügyekben számos döntéshez közgyűlési többségre van szüksége. Tegyük fel, hogy az összellenzéknek sikerül többséget szereznie ősszel a Fidesszel szemben Pécsen – azért ez egy nagyon fragmentált többség lenne. Hogyan tudja rávenni a DK-t és a Jobbikot, hogy együtt szavazzanak majd?
Simán.
Miből gondolja ezt?
A legelején, mikor külön-külön elkezdtem beszélgetni a pártokkal, ez volt az egyik első kérdésem. Akkor tisztáztuk is, hogy polgármesterként egyik párthoz sem fogok húzni ideológiailag: egyrészt mert nem akarok, másrészt nem is tartanám helyesnek bármelyiküket előnyben részesíteni ezáltal.
Mi volt a Jobbik problémája önnel?
Nem pontos, félrevezető információkat hallottak az általam vezetett pécsi hőerőmű miatti „mecseki fairtásról”, valamint egy 22 éves szerződésről a város és az erőmű között. Utóbbinál félreértették a szerződéses feltételeket. Ugyan leültem velük pontról pontra átbeszélni a feldobott vádakat, de a végén nem változott a véleményük.
Mivel sikerült őket mégis meggyőzni arról, hogy önt támogassák ősszel? Mit ígért nekik?
Semmit.
Valamit csak kellett, hiszen beállnak ön mögé.
Pécsett 18 választási körzet van. A Jobbik abba áll bele, hogy hajlandóak közös jelöltet állítani – technikai értelemben nem is tudnak mást csinálni, hiszen ha közös jelölteket akar állítani az MSZP-DK-Momentum-Párbeszéd négyessel, ahhoz el kell fogadnia engem is. Ugyanezt magyaráztuk el az LMP-nek is, ők ezt zsarolásként értelmezték. Pedig ők sem tehetnek mást.
Miért nem?
Abban gondolkodunk – bár ez még nincs eldöntve –, hogy az összes ellenzéki párt és civil szervezet egy ernyőszervezet mögött indul majd ősszel. Ez az ernyőszervezet indítaná a 18 pécsi választókörzetben a 18 ellenzéki jelöltet – a tizenkilencedik az ernyőszervezet polgármester-jelöltje.
Nincs olyan technikai megoldás, hogy az LMP beáll az ernyőszervezet mögé támogatni a 18 jelöltet, de az ernyőszervezet polgármester-jelöltjét nem támogatja.
De miért ne lenne? Adhattak volna nekik egy-két körzetet, ahol csak az LMP indul, az ernyőszervezet pedig nem.
De ez akkor már nem egy szövetség, hanem koordinált indulás.
De pont ezért jelentette be végül a pécsi LMP, hogy akkor minden körzetben ráindul önökre.
Nem hiszem, hogy ez lesz a vége. De a felvetésre válaszolva: ha az ernyőszervezet nem indítana a 18 körzetből pár helyen egyéni képviselőjelöltet, akkor a kompenzációs listája erősen leszűkülne, mert lenne pár körzet, ahol nem kapna töredékszavazatokat, így azok lényegében a Fideszt segítenék.
Az LMP pécsi különindulását ön kamikaze-akciónak vagy zsarolásnak értékeli?
Az LMP nyilván megpróbálja megtalálni a számára legelőnyösebb – ami ilyen szemmel nézve persze helyes, de ez most mégis az összellenzék rovására megy – konstrukciót az utolsó pillanatig. Ha kell, kivárással, sajtón keresztüli üzengetéssel vagy ultimátumokkal.
Lesz nekik saját polgármesterjelöltjük?
Eddig is kerestek jelöltet, arról is hallottam már, hogy kikkel tárgyaltak. De nem találtak senkit. Nem azért, mert én annyira dominálom az ellenzéki oldalt, hanem azért, mert
Pécsett már nagyon megnézi mindenki, hogy melyik párthoz adja a nevét, pláne mióta az LMP már Pécsen se olyan erős, mint azt az EP-választást megelőzően gondoltuk.
De tényezőnek számít még Pécsen az LMP?
Én független polgármesterjelölt vagyok, elég, ha annyit mondok: szerintem nem ők a legfontosabbak.
Lehetnek olyan választókörzetek Pécsen, ahol az LMP a mérleg nyelve egy ellenzéki és egy fideszes győzelem között?
Egy-két körzetben előfordulhat ilyen, igen. Bolond lennék, ha nem tartanék ettől. De nagyon masszívan hiszek abban, hogy meglesz a pécsi közgyűlésben az ellenzéki többség – a frakciókra széteső, új ellenzéki közgyűlés ügyek mentén politizálva együtt fog tudni működni.
Az LMP lemondott társelnöke, Keresztes Lóránt ugye pécsi. Ahogy az MSZP elnöke is, Tóth Bertalan, vagy éppen Puch László. De a Momentum szóvivője is pécsi, nem beszélve arról, hogy az SZDSZ-ben is volt korábban egy jelentős baranyai lobbi. Minek tudható be az itteni politikusok felülreprezentáltsága a baloldali pártokban?
Én tényleg nem vagyok politikus, a politikát is csak most tanulom, így fogalmam sincs. Talán az, hogy a pécsi és baranyai politikai harcok kikényszerítettek némi plusz kreativitást a politikusokból.
Pécs sokáig nagyon nehéz anyagi helyzetben volt, mentőövként kapott egy állami hitelt, amiből némi pénz még meg is maradt, amit aztán nemrég gyorsan elosztogattak a mostani fideszes vezetők. Ám mivel ez egy hitel, az adósság nem tűnt el. Ha ön lesz a polgármester, és lesz a háta mögött egy töredezett ellenzéki többség, és még pluszban ígéreteket is tesz buszjegyár-csökkentésre meg új élményfürdőre, mi lesz az adósság visszafizetésével? Nem merész ennyi mindent ígérni?
Nem.
Miből lesz rá pénz.
Az aquaparkra már most is rendelkezésre állnak a város számára uniós források, csak a városvezetés képtelen megvalósítani a projektet. Holott minden pécsinek ez az álma. Én úgy szeretném megvalósítani ezt, hogy az gazdaságilag is fenntartható legyen: építeni a fürdő mellé egy szállodát, ami által növekszik az egész éves kihasználtság.
Ez szépen hangzik, de közben ott a nyakán az óriási adósság az állam felé. Egy ellenzéki városvezetéstől valószínűleg előbb kéri vissza a kormány a pénzt, mint egy fideszestől.
Kivéve, ha nem.
Megegyezik velük?
Meg. Ősszel kiderül, hány ellenzéki vezetésű város lesz – létrejön-e egy kritikus tömeg, amely képes érdemben tárgyalni erről a kormánnyal. Én a kormánnyal való tárgyalástól részleges konszolidációt várok. Be fogom nekik mutatni, hogy a pécsi fideszes városvezetés – és most nem Páva Zsoltról beszélek, hanem a mögötte álló utasítókról is – mennyivel károsították meg Pécs költségvetését például közbeszerzések túlárazásával. Kőkemény számonkérések lesznek majd.
Vagyis az lesz a stratégia, hogy nem akarja visszafizetni az állami hitelt?
Akkor fizetem vissza, ha előtte a Fidesz utasítja a saját sameszeit, hogy utalják vissza Pécsnek, amit elloptak. Ebből a pénzből szívesen visszafizetem a kormány számára a hitelt.
Egyébként a mai napig szivattyúzzák ki a közpénzt az önkormányzati cégekkel kötött tanácsadói szerződéseken keresztül – ezeket az évi 200-300 millió forintot vivő szerződéseket azonnal be fogom fagyasztani, és megvizsgálom, korrekten, valódi teljesítés áll-e mögöttük vagy lenyúlás. Három nagyon egyszerű receptem van egyébként. Egy: nem lopjuk el a pénzt. Kettő: minden területnek lesz egy felelőse, mert eddig nem volt valódi gazdája semminek. Három: ha egy befektető Pécsre vetődik, nem kérünk el tőle egy zsák pénzt előre valahol egy parkolóban.
Felvenne akár egy fideszes alpolgármestert is?
Nem, ezt megígérem.
Egy olyat se tud, aki jó lenne erre a pozícióra, akár a hitel elengedéséért cserébe?
Nincsenek gesztusaim a Fidesz felé.
Ha már a Fidesznél tartunk: ön a fővárosi, Fidesz-vezetésű önkormányzat távhőszolgáltató cégénél tölt be vezető pozíciót. Ez mennyire teszi önt hitelessé ellenzéki jelöltként Pécsen? Vagy Budapesten rendben van a Fidesz, csak Pécsett rossz?
Ezt nem tartom ellentmondásosnak. Engem azért keresett meg a Főtáv vezetője, mert keresett maga mellé egy szakmai vezetőt. Budapesten a távhőfejlesztésben éves szinten húszmilliárdos nagyságrendű projekteket készítettek elő, és tolom a megvalósítás irányába.
Az egyik önt támogató pártba, a Momentumba be se léphetne ezzel a háttérrel: náluk kizáró ok, ha valaki vezető pozíciót tölt be egy állami vagy önkormányzati cégben.
Egyetlen politikai pártba se akarok belépni, és nem is fogok.
Szokott beszélgetni Puch Lászlóval, az MSZP korábbi legendás pénztárnokával?
Egy erőmű vezetőjének kutya kötelessége élő kapcsolatot építeni és ápolni a politikai tényezőkkel az erőmű és a pécsiek érdekében. De nem csak Puch Lászlóval beszéltem így, hanem bizony Keresztes László Lóránttal vagy Rogán Antallal is.
Vele arról, hogy hogyan tudom mégis áttolni a Fideszen a szalmatüzelésierőmű-beruházást, amit akkor az illetékes államtitkár, Bencsik János blokkolt. Rogán akkor az Országgyűlés gazdasági bizottságát vezette, és nem az energetika érdekelte, hanem egész egyszerűen látta a beruházás gazdasági és társadalmi visszacsatoló hatásaiból, hogy Pécsnek kell ez a közel 25 milliárd forintos beruházás. Vagyis igen, ismerek embereket. Ez jól fog jönni Pécsnek.
Mennyire biztos abban, hogy végül Vári Attila, korábbi olimpiai bajnok vízilabdázó, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója lesz az ön fideszes ellenfele a polgármesterválasztáson, miután az ugye biztossá vált, hogy Páva Zsolt nem kíván újrázni?
Arra számítok, hogy ő lesz.
Befolyásolja az ön kampányát, hogy ki lesz az ellenfele?
Nem. A morális és a gazdasági válság az ellenfelem, az 51 oldalas programom ezt kívánja orvosolni.
Sajnálja azért Páva Zsoltot, hogy kvázi gyámság alá helyezve őt, egy országgyűlési képviselőkből álló tanácsadó testületet ültettek a nyakába?
Zsoltot emberként sajnálom, együttérzek vele.
Akkor is elindult volna a pécsi polgármesterségért, ha Páva az ellenfele?
Még akkor is, ha Mészáros Lőrinc lenne az.
Páva az utóbbi években inaktívvá, ambíció nélkülivé vált, már nem viszi a várost a hátán, ezt maguk a pécsiek szenvedik meg.
Említette a programját: mennyi beleszólást enged ebbe az önt támogató pártoknak.
Nyilván mérlegelem a javaslataikat. Amikor elkezdtem tárgyalni a pártokkal, alaposan felkészültem belőlük, mint ahogy az üzleti életben szoktam. Mindegyiküknek elmondtam, hogy miután átrágtam magam az összes pártprogramon, nekem az látszik, hogy nagyjából egyetértenek abban, hogy mit kellene csinálni Magyarországgal – eltérés csak abban van, hogy hogyan. Ugyanez van Pécsen is, és ezért bízom abban, hogy jól fog működni az ellenzéki többség a közgyűlésben. A hogyan mikéntjébe már csak azért is csak felszínesen megyek bele a programomban, mert a Fidesz dugdossa a számokat. Alapos elemzés nélkül nem fogok komolyabban belemenni ebbe.
Atomtemetőt akarnak tenni a Pécstől pár kilométerre nyugatra található Bodára, ezt ön is ellenzi. Hogyan tudná pécsi polgármesterként megakadályozni, hogy megépüljön az atomtemető, ha egyszer a tervezett helyszín a város közigazgatási határain kívül esik
Nagyon nehezen. A polgári engedetlenség eszközeit ki kell meríteni. Ma többet tenni sajnos nem tudunk. Az uránbánya esetleges újranyitását is ellenzem.
Forrás: azonnli.hu
hírek innen, onnan
„Mit is tehetnék?” – megszólalt a balatoni problémáról Siófok polgármestere
A polgármester szerint sok minden a városvezetés felelőssége, de a jelenlegi probléma nem sorolható ide.
Lóbab, szőlőmag és mesterséges intelligencia: új alapanyagok a csokoládégyártásban
Nem biztos, hogy ennek mindenki örülni fog.
A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
Navracsics Tibor gratulált a kormánypártnak az alkotmánybíró-jelöltjükhöz, akit kiváló választásnak tart.
Virág Andrea: Orbán Viktor hülyének nézi a fiatalokat
Útmutatást ígért, de csak homályos párhuzamokkal tarkított helyzetleírást adott a saját táborának Orbán Viktor Tusványoson mondott...
Ezért a hajápolási módszerért végtelenül hálásak lesznek a tincseid a szakértő szerint
Ahogyan az összes sejted, úgy a hajszálaid is gőzerővel dolgoznak a megújuláson az éjszaka folyamán. A Schwarzkopf senior...
Tömegbunyó miatt fordult vissza egy brit repülő Tenerifére
Tíz embert tartottak a szigeten a spanyol hatóságok, a többiek újra felszállhattak Liverpool felé.
„Nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora” – Forsthoffer Ágnes nemet mondott a füredi Anna-bálra, a politikai kiváltságokat bírálta
Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy visszautasítja a balatonfüredi Anna-bál fővédnöki felkérését és a neki szánt tiszteletjegyeket. A...
Szövetséget köt a Ford és a Geely
A Ford európai vezére szerint az európai környezet „örökre megváltozott”, ezért olyan lépések jönnek, amikre senki sem számított.
Macska okozhatta a lakástüzet a tatabányai társasházban
Cirmos cica haj!
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás...
Az emberek elkezdték vízben áztatni a mandulát: Azt állítják, hogy ez segít megoldani egy nagy problémát
Sokak szerint duplán kell áztatni a mandulát, hogy tökéletes legyen. De valóban segít?
Ez Európa egyik legszebb nyári úti célja – tökéletes, ha szeretünk strandolni és jókat enni
Kristálytiszta vizű öblök, hegyoldalba kapaszkodó falvak, gótikus paloták és olyan helyi fogások várnak Mallorcán, amelyekért...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






