Ezt olvasta már?

0

Tanuló Fesztiválnak ad otthont Pécs

Városunk az idei Pécsi Napok keretében megrendezi az első Pécsi Tanuló Fesztivált. Erre az a tény ad lehetőséget, hogy Pécs Városa elnyerte az UNESCO Global Learning City Award, azaz „Tanuló Város” díjat.

Az első Pécsi Tanuló Fesztiválra 2017. szeptember 15-én kerül sor, s az három témakör köré épül. Környezeti nevelés – Zöld Pécs; Képességfejlesztés – Tudástranszfer; Kultúra – Művészetek.

 

A fesztivál helyszíne a pécsi Széchenyi tér, a Szent István tér és a Civil Közösségek Háza és annak udvara, valamint a Jókai tér lesz. Ezen helyszíneken 57 szervezet 112 programjában vehetnek részt az érdeklődő résztvevők.

 

A Pécsi Tanuló Fesztivál célja, hogy tematikus programokon keresztül segítse felfedezni a tanulás örömét, egyéni és társadalmi hasznosságát, továbbá a tanulási teljesítmény fokozását. Egyúttal a tanulási képesség fejlesztését kívánja előmozdítani a rendezvény nem hagyományos tanulási helyzetekkel, formákkal a fiatalok, felnőttek és szeniorok aktív részvételével.

 

Az I. Pécsi Tanuló Fesztivál témáit és programkínálatát zömében pécsi szervezetek és intézmények önkéntes felajánlásaiból állították össze a szervezők, melyben minden résztvevő saját elhatározásából vesz részt. A programban kreatív foglalkozások, előadások, kis- és nagycsoportos bemutatók, képességfejlesztő játékok, vetélkedők, valamint zenei előadások, divatbemutató, koncertek, táncház, és különleges tanulási formák megjelenítése teszik színessé.

 

A programok keretében várfaltúra, patika-látogatás és gyógyszerkészítés, erőmű-látogatás, digitális fejlesztő játékok, kutyaterápiás bemutató, stb. várja az érdeklődőket. Érdemes az előre meghirdetett programok között figyelni az előzetes regisztrációhoz kötött eseményekre!

 

A 2017. szeptember 15-i programot este 20.00 órakor a Pannon Filharmonikusok nyilvános koncertje zárja a Széchenyi téren “Kodály és a Kodály módszer – moderált interaktív előadás a Kodály Év jegyében” címmel, másnap este pedig ugyanott pécsi zenekarok adnak könnyűzenei koncertet a Tanuló Fesztivál programjához kapcsolódóan a PTE szervezésében “Rock against racism” hívással.

 

A Fesztivál programját megtalálja a 2017. évi Pécsi Napok programfüzetében, illetve 2017. aug. 21-től a pécsi Civil Közösségek Háza honlapján: www.ckh.hu.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Itt a hamisítatlan indián nyár, amit zivatarok tarkítanak

Ma igazi indián nyár lesz, amit helyenként zivatar vág ketté.

A Netflix új dán thrillere napok alatt a világ egyik legnépszerűbb filmje lett

A Netflix legújabb dán thrillere néhány nap alatt a globális nézettségi listák élmezőnyébe került.

A Google neve nem véletlen: a valódi jelentés sokakat meg fog döbbenteni

Minden használja a Google-t, de senki sem gondol igazából bele, hogy mit is jelent pontosan maga a név.

Zenga.hu: Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni...

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős...

780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző...

Egy olyan trilógia kerülhet a mozikba, amire nagyon régóta várunk

A Project Hail Mary kiemelkedő mozis teljesítménye után vászonra kerülhet Andy Weir egyetlen eddig meg nem filmesített regénye, az Artemis.

Bíróság elé áll Molnár Áron: a Fóti Gyermekotthon volt igazgatója perelte be rágalmazásért

A magyar jogrendszer különös sajátossága, hogy a gyermekvédelemben felhalmozott, dokumentált ügyek érdemi felelősségre vonása helyett...

Erős mondatokkal rúgta rá az ajtót Barcelonára Gabriel Jesus

Az Arsenaltól érkező középcsatárt egyáltalán nem zavarja, hogy csak a sikertelen Julián Álvarez-üzlet után esett rá a Barca választása.

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi...

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni...

Érdemes végigülni az új dinós mozifilm stáblistáját, mert a végén van valami

Ugyan nincs vizuális stáblista utáni jelenet a filmben, egy különleges hanganyag miatt mégis érdemes végigülni a moziban.

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Rajtunk röhögnek a csehek, a sport-szakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót

Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Szégyen a magyar sportban: az edzője úgy pofán vágta a fiatal atlétát, hogy tiszta vér lett a fal

Súlyos vádak a szombathelyi DOBÓ SE-vel kapcsolatban. Nem csitul a botrány a magyar kalapácsvetőknél.

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

Vérfagyasztó jelenet az NB II-ben: torkon talpalta ellenfelét a magyar focista, csodával határos módon úszta meg a kiállítást

Torkon talpalta ellenfelét Csizmadia Zoltán az NB II-ben. A bíró csak sárga lapot adott, az MLSZ utólagos eltiltást szabhat ki.

Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona

Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.

Argentínában úgy gyászolják Messi visszavonulását, mintha meghalt volna: „Már nincs több, amit adhatnék”

Lionel Messi 21 év után visszavonult az argentin válogatottól. Édesapja halála és a vb-döntő után döntött így. Argentínában nemzeti a gyász.

Totális háború két honi kalapácsvető-műhely között, gyomorforgató fotók és vádak

Hét évvel ezelőtti abúzus, megalázott kislány, sokatmondó monogram.

Bulvár

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének

Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája

Keresi a rendőrség Tóth Gabit

Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség minden autós számára: keddtől erre kell készülni

Minden autóst érintő változásra hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Nem Károly vagy Katalin: ez a személy tartja kordában a "beképzelt" Vilmost

Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.

blogmorzsák

A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala

Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.

„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”

Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

0






0