Hátulról rúgták meg az LMBTQ-rendezvény szervezőjét Pécsen
Vádat emelt a Baranya Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki idén májusban nemi identitásuk miatt sértett és bántalmazott fellépőket, valamint résztvevőket egy pécsi szórakozóhelyen.
A rendezvény szervezőjét és ismerősét is inzultáló, ittas elkövető a kiérkező rendőrök jelenlétében sem hagyta abba a doboló gyűlölködést, így most bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak miatt kell felelnie a bíróság előtt.
A Baranya Vármegyei Főügyészség közleményében azt írta, hogy az inzultus májusban egy pécsi szórakozóhelyen történt, miután az ittas állapotban lévő vádlott a nemi identitásuk miatt sértő kifejezésekkel illette és inzultálta az ott fellépőket és az eseményen résztvevőket.
Az épület előtt szóváltásba keveredett a rendezvény szervezőjével, ezt látva a szervező egyik ismerőse távozásra szólította fel a vádlottat, aki a neki hátat fordító sértettet hátulról megrúgta.
A kiérkező rendőrök igazoltatták a vádlottat, aki a hatósági fellépés közben is tovább sértegette a rendezvény résztvevőit.
A férfi ellen az ügyészség bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak miatt emelt vádat – olvasható a közleményben.
(MTI)
hírek innen, onnan
Kegyelmi ügy: Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják, ha nem jelennek meg, előállíthatják őket
Ülésezett az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró bizottsága.
Olimpiai bronzérmes súlylökő lett a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke
Tajti-Márton Anita fedettpályás világ- és Európa-bajnok korábbi súlylökő megbízatása két évre, 2028 szeptemberéig szól.
Nyílt ülésen hallgatná meg Novák Katalint, Balog Zoltánt és Varga Juditot a kegyelmi ügyet feltáró vizsgálóbizottság elnöke
Ma tartja alakuló ülését a Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró Vizsgálóbizottság, amely azt vizsgálná, hogy a bicskei ügyben miként...
Nekünk Fontos: Anita utolsó napja védőnőként
A magyar védőnői hálózat hungarikum, a világon sehol nincs még egy ilyen szervezet, ami szociális és egészségügyi munkát is ellát. A...
Mi történik a Revoluttal? – Itt az MNB válasza
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a...
Magyar Péter és Manfred Weber fontos feltételről egyeztetett, órákon belül újabb találkozón vesz részt a kormányfő
A miniszterelnök videóban számolt be arról, milyen kérdésekkel foglalkoznak a mai kormányülésen, a Manfred Weberrel lezajlott...
Szeptember első hete mesés szerencsét hozhat: ennek az 5 csillagjegynek érdemes lehet lottóznia
Szeptember első hete az asztrológia szerint különösen kedvezően alakulhat néhány csillagjegy számára. Öt jegy szülöttei most úgy...
Tedd fel magadnak ezt a kérdést, és kiderül, érzelmi evő vagy-e
Egy nehéz nap után sokunknak jól esik egy sütemény, stresszes időszakban gyakrabban nyúlunk nassolnivalóhoz, vagy egy fárasztó este után...
Nagyot húzott a magyar óriáscég, bekebelezte egy vezető görög gyártó többségét
Hatalmas üzletet ütött nyélbe.
Hetekig nem fértek hozzá saját pénzükhöz Revolut-ügyfelek, most megszólalt az MNB
Intézkedik a jegybank.
A tiszaújvárosi vasútvonalat újraindították Vitézyék, de a többi vidéki mellékvonal egyhamar nem kerül sorra
Vitézy Dávid minisztériuma a Telex kérdésére azt válaszolta, még a Debrecen–Nagykereki vasútvonalon várható hasonló fejlemény, de az...
Elképesztő drágaság Budapesten: hivatalos, már a bécsi árakat fizetjük ezekért a slágertermékekért
Budapest egyre drágább randihelyszín: a Deutsche Bank szerint egy átlagos randikosár már 88 ezer forintba kerül, többe, mint Tokióban vagy...
Sport
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Szégyen a magyar sportban: az edzője úgy pofán vágta a fiatal atlétát, hogy tiszta vér lett a fal
Súlyos vádak a szombathelyi DOBÓ SE-vel kapcsolatban. Nem csitul a botrány a magyar kalapácsvetőknél.
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Kómába esett az ifjú sportoló a gyilkos edzéstől, az orvosok szerint nincs esélye a felépülésre
Két hete nincs magánál, miután a kegyetlen tengerészgyalogos 41 fokban szabadtéri erőnléti tréninget tartott.
Vérfagyasztó jelenet az NB II-ben: torkon talpalta ellenfelét a magyar focista, csodával határos módon úszta meg a kiállítást
Torkon talpalta ellenfelét Csizmadia Zoltán az NB II-ben. A bíró csak sárga lapot adott, az MLSZ utólagos eltiltást szabhat ki.
Zokogott a futballista, miután megtudta, hogy nevelőklubja rákényszerült arra, hogy eladja
Édesanyjával együtt sírt, miután elhagyta a klub edzőközpontját.
Amíg te aludtál, újabb játékosok hagyták ott a Ferencvárost
Több távozó is volt az átigazolási időszak zárása előtt.
Itt az év egyik legelképesztőbb gólpassza: szaltós óriásbedobás után jött az assziszt
A bedobás az új beadás.
Csúnyát bukott a Liverpool az átigazolási időszak utolsó pillanataiban
A Chelsea döntése nem esett jól Andoni Iraoláéknak.
Argentínában úgy gyászolják Messi visszavonulását, mintha meghalt volna: „Már nincs több, amit adhatnék”
Lionel Messi 21 év után visszavonult az argentin válogatottól. Édesapja halála és a vb-döntő után döntött így. Argentínában nemzeti a gyász.
Széthullik a Fradi egykori sikercsapata: már a 15. játékosától szabadult meg idén nyáron a magyar rekorder
Széthullik a Fradi kerete: Gavriel Kanikovszki távozásával már 15 játékostól vált meg a Ferencváros idén nyáron. További eladások várhatók.
Lisztes Krisztián elárulta, mi a legnagyobb különbség Borbély Balázs és Robbie Keane között
830 nap után rúgott újra gólt.
Bulvár
Keresi a rendőrség Tóth Gabit
Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
Férfi és nő között igenis létezik barátság, vagy mégsem? Olvasóink megosztották tapasztalataikat a férfi "barátságokról" – és ami mögöttük valójában lapult.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
„A reptéren mondta, hogy nem száll fel velem a gépre” – A pillanat, ami után mindent hátrahagytam
Egy közös lisszaboni utazás pillanatok alatt fordul tragédiába, amikor Márk a reptéren közli, hogy nem száll fel a gépre, a nő pedig egyedül indul útnak, hogy később rájöjjön, talán ez volt az első lépés a sa
Magyar Péternek sikerült, amiről Orbán Viktorék csak álmodtak: teljesen uralja a politikai életet a Tisza?
Tordai Bence és Horn Gábor szerint Magyar Péter valósította meg Orbán Viktor álmát: a Tisza Párt leuralja a hazai politikát, míg a Fidesz erodálódik.
Sokkoló fordulat a lélegeztetőgép-botrányban: életveszélyes gépeket bélyegeztek „jónak” Szijjártóék
Külügyminisztériumi feljelentés: Szijjártóék pontosan tudták, hogy rosszak a lélegeztetőgépek, mégis „jónak” minősítve kórházakba küldték őket.
Azonnali kormánybejelentéssel indult a szerda reggel – jönnek a részletek
Újraindítja a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatását – jelentette be szerda reggel Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Minden harmadik nyugdíjas érintett: egyre súlyosabb problémára figyelmeztet a szakértő
Minden harmadik nyugdíjas olyan ellátást kap, amely nem éri el a szegénységi küszöböt, és minden hatodik nyugdíja még a mélyszegénységi határnál is alacsonyabb – írja friss blogbejegyzésében Farkas András ny
Tragikus hírt kapott az Országos Mentőszolgálat
Elhunyt dr. Bakos Mária mentőorvos, aki több mint négy évtizeden keresztül teljesített kivonuló szolgálatot a Budai mentőállomáson, és akinek szakmai tudása, embersége és életvidámsága hosszú időn át meghatá
Elküldtek négy magyar fiatalt egy horvátországi étteremből, mert csak palacsintát kértek
A Krk szigeti étteremben a négy fiatal 10–15 perc várakozás után jutott asztalhoz, és fejenként egy 7 eurós adagot rendelt volna. A horvát turisztikai szervezet szerint nincs általános minimumfogyasztási előírás.
Frei Tamás: Majdnem 300 forint megy az önök pénzéből minden egyes csésze espresso esetében a magyar államkasszába
Frei Tamás bejelentette, hogy egy üzlettársa kiszállásával visszaszerezte a teljes kontrollt a Cafe Frei kávézólánc felett. A változás részeként két új, olasz típusú eszpresszót vezettek be.
Azonnali bejelentést tett a MÁV – összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győrnél
Vasúti baleset történt szerdán Győr és Győrszentiván között, ezért a győri fővonalon közlekedőknek hosszabb eljutási idővel kell számolniuk, miközben egyes vonatok esetében pótlóbuszok is közlekedhetnek.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






