Jön a hidegfront, de csak átmeneti lesz a lehűlés
Szerdán feltámadó északnyugati széllel, szórványos záporokkal, zivatarokkal hidegfront vonul át az országon, írja az Időkép. Szerdán a legmagasabb nappali hőmérséklet 26-32 fok között várható, a délkeleti határnál lesz a legmelegebb.
A HungaroMet felhőszakadás miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar vármegyékre, ott az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Zivatar miatt az ország keleti felére és két nyugati vármegyére, Vasra és Zalára van érvényben elsőfokú figyelmeztetés, eszerint ott szélerősödés, villamlás és jégeső is előfordulhat.
A front csütörtökre elvonul, mögötte szeles lesz az idő, északkeleten, keleten még lehetnek záporok, zivatarok. Ekkor várható a héten leghűvösebb, de még így is 24-29 fok közé melegszik a levegő napközben.
A front jótékony hatásaként a csütörtökre, péntekre és szombatra virradó éjszaka országszerte friss lesz, 10-20 fok lesz, ezért az Időkép szerint érdemes lesz majd átszellőztetni az átmelegedett lakásokat.
Pénteken napos időre számíthatunk, főleg a Dunától keletre gomolyfelhőkkel, egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül. Délután 26-31 fok valószínű.
Sajnos nem tart sokáig a hidegfront hatása, a hétvégén újra elérjük a 35 fokot.
hírek innen, onnan
Szőlő utcai tanúvallomások: Tinédzser fiúkat molesztálhatott a volt igazgató, „Péter bácsi”
Miközben a kormánytagok azt hangoztatták, hogy a Szőlő utcai botrányban nincsenek kiskorú érintettek, nemrég olyan fiúk tettek vallomást...
A tej és a cukor betiltása a kávéban! Az EU új szabályozást vezetett be: ez sok európait érint majd
Az EU új környezetvédelmi szabályt vezet be, ami erősen befolyásolhatja a mindennapi fogyasztási szokásainkat.
Mindent megtesznek, hogy tönkretegyék az ünnepi készülődést – a főváros baloldali vezetése ellehetetleníti a parkolást
Az emberek tombolnak.
Két hullámban érkezik az eső csütörtökön, kiderült mennyi csapadékra számíthatunk hétvégén - Időjárás-előrejelzés
Mediterrán ciklon ereszti ránk minden áldását és átkát, jajj a Kárpát-medencének.
Politika, halálesetek, filmek: ezekre a Wikpédia-szócikkekre voltak a legtöbben kíváncsiak 2025-ben
A világ szabadon szerkeszthető internetes enciklopédiája, azaz a Wikipédia mögött álló nonprofit szervezet kiadta az összefoglalóját...
Légszomj ok nélkül – a test legcsendesebb vészjelzése
A légszomjhoz legtöbbször betegséget társítunk. Influenzát, allergiát, asztmát, tüdőgyulladást, valamilyen látható fizikai akadályt....
Ki nyerheti a választást? Megnéztük, mit mutatnak a fontos mutatók
A pártpreferenciák alakulását elég januártól figyelni, addig sokkal fontosabb mutató a közhangulat alakulása.
Tarthatatlan a helyzet Liverpoolban – Szalah még a télen eligazol?
A Vörösök egykori játékosait kiakasztotta a csapat Sunderland elleni teljesítménye.
Súlyosbított büntetést kapott a Covid-gyógyszerekkel kereskedő orvos
Egy orvos covid gyógyszerekkel kereskedett, amiért a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetést indítványozott.
Esernyő és kisebb kabát, ezzel készüljünk. – Időjárás
Továbbra is szép lassan melegszik a levegő, de sok örömünk nem lesz ebben.
Ez lehet a cseresznyetermesztők új titkos fegyvere a madarak ellen
Egyre több cseresznyetermesztő bízza magát egy apró ragadozóra, hogy megvédje termését a madaraktól.
Szörnyű baleset: Saját teherautója nyomta össze az édesapát
A család most egyik utolsó munkáját tervezi befejezni.
Sport
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre
300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
A Liverpool legendája szerint hiba lenne Szalahot a kezdőcsapatba nevezni
Mint ismert, Mohamed Szalah nem került be a Liverpool kezdőcsapatába a West Ham United ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. A klub legendája, Steve Nicol elismerően nyilatkozott Szoboszlai Dominikról, ellenben Mohamed Szal
Wirtz még nem bírja a Premier League-et, Slotnak megint Szoboszlaiban kell bíznia
A Liverpool az újonc, de a tabellán előtte álló Sunderlandet fogadja a Premier League 14. fordulójában 21.15-től.
Szoboszlai kiszorította Szalah-t, óriási meglepetés a Liverpool kezdőjében
A West Ham ellen remeklő magyarok közül csak egy kezd a Sunderland ellen.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.
Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?
A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.
Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre
A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában
Kincsvadászok: hiába ért rengeteget ez a tárgy, nem mert rá senki licitálni
Megyesi Balázs szemügyre vette a tárgyat, és kijelentette, hogy akár 700 ezer forintért is elkelhet, de aztán jött a döbbenet.
Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.
Kiderült, mire való a bevásárlókocsi tetején lévő rejtélyes hurok – sokan sosem használták még
Van egy apró részlet a bevásárlókocsin, amit mindenki lát, mégsem tudja, mire szolgál – pedig nagyon is hasznos funkciója van.
Véget ért az amerikai–orosz tárgyalás, Vlagyimir Putyin elutasítja a béketervet
Az orosz elnök kedden Steve Witkoff amerikai különmegbízottal tárgyalt.
A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben
„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






