"Mindig belemegyek a sűrűjébe" - Interjú Szabó Győzővel

2012.06.16.

Szabó Győzővel a Szentivánéji álom próbája közben beszélgettem a Pécsi Nemzeti Színház büféjében. Sietősen, de őszintén, minden szépítgetés nélkül - a Valami Amerika Ákosára emlékeztető stílusban - vállalta fel 10 évvel ezelőtti önmagát is.

- Kikerülhetetlen téma most a Toxikoma címmel megjelent önvallomásod a drogfüggőségedről. Ha nem bánod, kérdeznék én is erről. Előfordulhat, hogy nincs a miértekre válasz, de sikerült megfejteni Csernus dokival együtt - akihez terápiába jártál -, hogy miért kezdtél bele egyáltalán a drogozásba? Hiányzott valami az életedből, vagy ennél prózaiabb a válasz?

- Sokkal összetettebb, inkább azt mondanám… Nem sikerült rájönnöm, azt hiszem. A személyiségem legmélyére próbáltam lemenni, miközben írtam a könyvet fél éven keresztül és azt gondoltam, hogy a miértek meglesznek majd, megtalálom őket. De az a helyzet, azon túlmenően, hogy rájöttem, milyen a személyiségem, nem találtam meg a választ. Kíváncsi ember vagyok, mindig is az voltam. Ha utazom, vagy bármit csinálok, én sosem úszom meg a dolgokat a felszín megpiszkálásával, mindig belemegyek a sűrűjébe, a nyomornegyedtől kezdve a leglepattantabb kocsmáig. Lemenni a kitaposott útról, nekem mindig ez volt az életfilozófiám. Ez érvényes mindenre, az élet minden területére. Mindent szeretek kipróbálni, beleugrani, mindennel kicsit foglalkozni, minden érdekel és így történt az, hogy kisfiúként, vidéki gyerekként fölkerülve a fővárosba beszippantott egy csomó minden. Egyszerűen én ilyen vagyok, pörgök, jövök-megyek…

- A kíváncsiságot követően pedig nem volt kitörési pont?

- Igen… aztán csak volt, mert hiszen kitörtem belőle. De valóban sokáig, nagyon sokáig a rabságában tartott - igen, ez a legjobb szó, azt hiszem - a drog. De hál' Istennek voltam annyira erős, hogy ki tudtam belőle jönni

- Biztosan voltak olyan emberek, akik segítettek ebben. Csernuson doktoron kívül kire számíthattál?

- A közvetlen környezetemben a feleségem volt, aki támogatott vagy inkább unszolgatott, majd Csernus Imre ambuláns orvosi jelenléte nagyon sokat segített, de mindez nem lett volna elég, ha nincs egy elég erős elhatározás bennem, hogy én ezt abbahagyom. Ha az ember nem dönti el magában, hogy na, jó, akkor én most drogos vagyok vagy alkoholista, és aztán nem lépi meg a következő lépést, akkor abból nem lesz semmi.

- Nálad ez a pont hogy jött el?

- El kell olvasni a könyvet…

- Sikerült a "pokoljárás" közben új perspektívát találni az élethez? Gondolok itt egy új nézőpontra vagy tevékenységre, ami kapaszkodót ad a mindennapokhoz a drog helyett.

- Igazából most már inkább a csendesedés jellemez. Egy színész életében nagyon sok olyan momentum van, például a 4 óra alvás próbák idején, ami stresszt eredményez és természetesen kell valami, ami ezt levezeti. Van, aki jógázik, én esténként megiszom a pohár boromat illetve sportolok. Én régebben is nagyon sokat sportoltam, azt mindig imádtam. A könyvírás alatt egyáltalán nem sportoltam, csak írtam egyfolytában, fel is szedtem 6 kilót, azt most gyorsan le kell adnom. Szóval, a sportra szükségem van, épít, kikapcsol. Egy egy órás kardioprogram teljesen le tud vinni alfába és a feszkót is levezeti rendesen, akárcsak egy pohár sör. De semmi rosszra nem kell gondolni, a személyiségem nem nagyon változott. Ez olyan, mint egy bögre, amit vízzel vagy arannyal is megtölthetünk. Én régebben droggal töltöttem meg, most igyekszem úgy élni a hétköznapjaimat, hogy értelmesebben teljenek.

- A színészet segít ebben? Mondhatjuk úgy, hogy az a másik szenvedélyed?

- Nekem rengeteg szenvedélyem van, a küzdősportok, az extrém sportok – siklóernyőztem – a motorozás, társasági élet, sok-sok dolog van. A színészet azért fantasztikus dolog az én életemben, mert azt csinálom tiszta szívemből, amit szeretek. Ha úgy tetszik, a színészet a hobbim és akkor én hobbista vagyok. Nekem ez egy igazi ajándék az életemben… a drog is az volt egy darabig, csak aztán az elvitt egy másik irányba.

- Színészetnél maradva, merre láthatnak mostanában téged a nézők, mi újság a tévével és a mozival? A Beugró című műsorotok nagyon sikeres volt, de ha jól tudom véget ért.

- Reméljük, hogy csak ideiglenesen, a folytatás sok mindentől függhet, akár a politikától is. De ment négy éven át, lehet, hogy kipörgettük és ebben már nincs több, lehet, hogy interneten lesz, nem tudjuk pontosan. Ez a műsor nagyon kedves négy év volt az életünkben, és nagyon fog hiányozni nekünk is. Hm, aztán a film... tudjuk, hogy ma magyar filmek nem igen készülnek, mert rossz helyezteben van a magyar filmszakma, de egyben benne vagyok - a Liza, a rókatündérben, amit Ujj Mészáros Károly barátom forgat. Lehet, hogy készül a Valami Amerika harmadik része könyvben, az talán két év múlva lesz meg a moziban. Látható lesz októberben a Magic Boys című produkció, amelyet két éve forgattunk Kóltai Róberttel - ő volt a rendező és szerepel is a filmben -, ebben játszottunk együtt a hollywood-i sztárokkal Michael Madsen-nel és Jimmy Jones-al. Egyébként pedig Budapesten játszom a Katona József Színházban két előadásban, a Central Színházban pedig Stohl Andrással játszuk a Jó zsaru, rossz zsaru című darabot.

- Van-e szerepálmod?

- Az egyikből lassan ki fogok öregedni, ez Stanley Kowalski A vágy villamosában, őt nagyon szívesen játszanám és III. Richard, szeintem az még beleférne.

- Visszatérve a drogtémához, el tudod azt képzelni, hogy színdarabban, filmben, akár a saját könyvedből készült filmben drogfüggőt alakíts?

- Játszottam már ilyet. A saját történetemben sokkal inkább játszanék egy rendőrt vagy valamilyen tiszta figurát.

- Azt aki az ellenkező oldalon áll, miért?

- Nem tudom, van aki úgy képzeli el, hogy meg lehet ezt csinálni, hogy én játszom el saját magamat, de nem így gondolom. Ha valakivel le kéne ülnöm gondolkodni a szereposztáson, akkor biztos bajban lennék, de találnánk figurát, aki ezt meg tudná csinálni, én pedig hitelese tudnám felügyelni a dolgokat, mert aki erről sokat tud, az én vagyok.

- Olvastam egy veled készült interjúban, hogy drogprevenciós programban nem vennél részt, miért?

- Mert a könyv önmagában az. De tegnap azt hittem, hogy dedikálásra megyek, és egy fiatalokkal való beszélgetésbe is belefutottam. Én ezt úgy értettem, hogy nem szeretném járni ezzel az országot, ott a könyv, olvasák el, anyukák, apukák, tinik. Nagyon sok kommentet kapok a könyv facebook oldalán és volt olyan is, hogy könnybe lábadt szemű anyuka dedikáltatta a fiának és odasúgta nekem, hogy baj van. A leszokásom után mentor voltam egy csoportban egy ideig, de aztán abbahagytam. Beszélgetéssel lehet segíteni az embereknek, de mindig az embernek saját magának kell legyőznie a bajt.

Gyenese Andrea