"Sohase adjuk föl álmainkat!"
A köztársasági elnök újévi beszédében mindenkit arra buzdított, sohase adja föl álmait. Az elnök jókívánságaival külön megszólított minden korosztályt. Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló, pécsi Weisz Fanni fordította jelnyelvre a köszöntőt.
Az egymásnak megadott tiszteletről, a jövőért viselt felelősségről, a közös siker öröméről, valamint a talpraállás és egymás teljesítménye megbecsülésének fontosságáról beszélt Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében.
A köztársasági elnök televíziókban elhangzott beszédében azt mondta, szilveszter az öröm ünnepe, a jókívánságok éjszakája. "Az elmúlt percekben a levegő megtelt az újévi trombiták hangjával, hogy régi szokás szerint távol tartsunk minden rosszat újszülött esztendőnktől, és hogy világgá kürtöljük, mennyi személyes és közös reménnyel vágunk neki az új évnek" - fogalmazott.
Hozzátette, nagy erő van ebben a pillanatban, hiszen az elmúlt percekben magyarok milliói, fiatalok és lélekben fiatalok, ismerősök és ismeretlenek fordultak örömmel egymáshoz, boldog újévet kívánva.
"Nagy erő van e pillanatban, ami életünket és világunkat is formálni képes. Mert mindennél nagyobb erő lakozik az egymás iránt érzett szeretetben és jóakaratban" - jelentette ki Áder János, rámutatva: jót kívánni egymásnak többet jelent, mint legszebb reményeinknek hangot adni, "mert azt fejezzük ki vele, hogy ezekben a percekben mi mindannyian egymás javát akarjuk".
A köztársasági elnök jelezte, lélekben ő is ott van az emberek mellett, hogy kinek-kinek személyesen fejezhesse ki jókívánságait.
A különböző korosztályokhoz fordulva a nagymamáknak és nagypapáknak azt kívánta, legyen sok örömük, boldogságuk gyermekeikben és unokáikban, az édesanyáknak és édesapának pedig azt, hogy az elkövetkező év családjuk, gyermekeik boldogulásáról szóljon és hogy "a szemük fényét jelentő" gyermekük legyen mindig egészséges. "Azoknak pedig, akik betegségben szenvednek, kívánom, hogy hozzon gyógyulást számukra az újesztendő!" - fűzte hozzá az államfő.
Áder János a fiataloknak azt kívánta, élvezzék önfeledten szilveszter ünnepét, vigyázzanak magukra és az éjfélkor érzett öröm élményére épp úgy, ahogy szerelmükre, szeretteikre, családtagjaikra, barátaikra szeretnének vigyázni egész évben. "Azt kívánom, éljenek meg minél több sikert, örömöt és boldogságot, mert így válnak alkalmassá arra, hogy szüleiknek, majdani családjuknak és hazájuknak is támaszai legyenek" - tette hozzá az elnök. A magányosan vagy családjuktól elszakítva ünneplőknek azt kívánta, hogy lélekben öleljék magukhoz mindazokat, akiket szeretnek, mert bizonyosan ők is szeretettel gondolnak rájuk.
"Kedves honfitársaim! Kívánom, sohase adjuk fel álmainkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, mindig legyen erőnk ismét talpra állni!" - folytatta Áder János.
Felidézte, régi bölcsesség, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa. De az talán még ennél is fontosabb igazság, hogy mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk - hívta fel a figyelmet.
Hangsúlyozta, "olyan országot, olyan hazát kell alkotnunk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség és egymás teljesítményének megbecsülése".
"Gondoljuk csak meg, mire lennénk képesek, ha vennénk egy nagy levegőt, és így vágnánk neki az új esztendőnek! Vajon nem élhetnénk-e úgy, ahogy himnuszunkban is áll: jó kedvvel, bőséggel?" - vetette fel ünnepi köszöntőjében a köztársasági elnök, jelezve: szívből kívánja, hogy így legyen.
"Szeretettel köszöntöm önöket az új esztendőben! Boldog új évet, Magyarország!" - zárta gondolatait Áder János.
Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre az elnöki köszöntőt, amely első alkalommal volt látható okostelefonos alkalmazás segítségével a televíziós közvetítéssel egyidejűleg.
MTI
hírek innen, onnan
Sötét titok derült ki a magyarok kedvenc rágógumijairól: pillanatok alatt bejut a szervezetbe a veszélyes anyag
Kevesen gondolnak rá, hogy a rágógumik is műanyag alapúak, ezért fogyasztásuk során mikroműanyagok juthatnak a szervezetbe.
A szibériai Nessie titka megfejthetetlen – különös maradványokat rejt a Labynkyr-tó
A legendák szerint Szibéria egyik elszigetelt tavában egy hatalmas vízi lény él. Egy orosz kutatócsoport nemrég azt állította, a tó...
Elérte a kritikus pontot a hőség Magyarországon: megszólalt a miniszter a korlátozásokról
A rendkívüli hőhullám miatt takarékos ivóvízhasználatra kérte a lakosságot Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. A...
A galaxis őrzői és a Mad Max takaréklángon – Az új Supergirl tényleg szuper, de jobb filmet érdemelt volna
Nagy bajok lesznek az új DC-univerzummal, ha már a második film ekkorát bukik. Egy mentőakcióval kevert sima bosszúsztori van a...
Új vonatjárat indul a Balatonra, ennek sokan örülnek majd
Kelet-Magyarországiak, figyelem!
Bóka János elmondta, mennyire veszélyesek az ügynöklisták a Fidesz vezető politikusaira – videó
Nyilvánosságra hozná a titkos ügynökaktákat a Tisza Párt... Többek között erről is szó volt a parlament hétfői, rendkívüli...
Tömegoszlató vízágyút vetett be a rendőrség a Hősök terén – videó
Ezúttal nem zavargások okoztak gondot. A rendőrség különleges módon próbált enyhíteni a hétfői hőségben a Hősök terén: a...
Azonnali bejelentés az aranykonvoj ügyében – gyanúsítottként hallgatták ki a TEK volt főigazgatóját
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatóját....
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az ukrán pénzszállítók ügyében
Hét rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúja áll fenn.
A kánikula idején derül ki, hogy mennyire rugalmatlan a hazai áramrendszer. Mi lehet a megoldás?
Ahogy nyáron nem készülünk az első hó eltakarítására, úgy év közben sem az árampiaci hőhullámra. De mit kéne tenni? Még több...
A honvédség segít vizet osztani Szadán, Felcsúton vízhiány van
Vízhiány alakult ki.
Melyik szobanövényt válaszd? A személyiséged elárulja.
Gondolkoztál már azon, vajon melyik szobanövény illik leginkább hozzád, figyelembe véve azt, hogy te milyen ember vagy?
Sport
A foci-vb nyerőembere elsírta magát, a riporter csak 4 szót ejtett ki a száján
Kanada már a foci-vb nyolcaddöntőjében van, drámai izgalmakat láthattunk tegnap este.
Megvan az FC Barcelonát elhagyó Robert Lewandowski új csapata
A lengyel eldöntötte, mit akar.
Három csemegével folytatódik a foci-vb – Itt a mai nap programja
Beindul a kieséses szakasz a futball-világbajnokságon.
Az olasz felnőttfilmes kiakasztott mindenkit, új kedvencet választott a foci-vb-n
Az olasz hölgyemény szó szerint bedobta mindenét a siker érdekében.
92. perces gól döntött a foci-vb kieséses szakaszának első meccsén
Elsőként Kanada jutott be a futball-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.
Itt a foci-vb csoportkörének álomcsapata!
Kicsit, na jó, inkább nagyon fejnehéz a csapat, de hát olyan pazar támadóteljesítményeket látunk a tornán, hogy nem volt szívünk kihagyni egyiküket sem.
Halálosan megfenyegették és bűnözőként kezelték a foci-vb-ről kieső kapitányt
Dél-Koreában óriási a népharag, miután a foci-válogatott leszerepelt a vb-n.
Az FC Barcelona 70 millió eurót fizet a Premier League egyik legnagyobb csillagáért
Alex Scott csatlakozhat Hansi Flick csapatához.
Megegyezett új csapatával Yan Diomande, foghatja a fejét a Liverpool
Öt évre írhat alá.
Megkapja élete lehetőségét, topcsapatba igazol Nico Williams
Az Atlético Madrid 80 millió eurót fizetne a Bilbao játékosáért.
Halálos fenyegetés a vb-kiesés után: 160 rendőrrel védik a hazatérő kapitányt
Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt.
Hivatalos: Eldőlt Lisztes Krisztián jövője a Fradinál!
Ifj. Lisztes Krisztián a következő szezonban is a Ferencvárosban futballozik.
Bulvár
Ekkor érkeznek pontosan az első zivatarok és a lehűlés, 30 fok alá esik a hőmérséklet - Időjárás-előrejelzés
Hatalmas lehűlés várható a hidegfront érkezése után, teljes lesz a felfrissülés.
Kitálalt az orvos: ez a rák 5 jele, amit senki se vesz komolyan
Érdemes ezekre odafigyelni.
36 évig volt híres színésznő hazánkban: most szakácsként dolgozik egy ausztriai hotelben
Nádasi Erika először Németországban próbált szerencsét, végül azonban férjével együtt Ausztriában kötöttek ki.
Zivatarok érkeznek, négy vármegyére máris kiadták a viharriasztást - Időjárás-előrejelzés
Küszöbön a lehűlés, ma majdnem, holnap már biztosan megdől az országos melegrekord.
Elhunyt a Tenkes kapitánya gyönyörű színésznője: híres lánya tudatta halálhírét
Vajda Márta Jászai-Mari díjas színésznő életének 83. évében hunyt el.
Tökéletes házasságban éltem, és alig vártam, hogy vége legyen
Sokáig azt hittem, velem van a baj, mert papíron mindenem megvolt. Mégis rettenetesen boldogtalan voltam, és évekig bűntudatban éltem emiatt.
5 gyanús jel, hogy a szervezeted krónikus gyulladással küzd – Vedd észre időben.
A krónikus gyulladás lassan, alattomosan hat a szervezetünkre, és gyakran már csak akkor derül ki, amikor komoly problémákat okoz.
Váratlan bejelentés: mégsem Kína a legnagyobb ritkaföldfém-nagyhatalom?
Két jelentős gazdaság összefogásával megtörténhet a lehetetlen. Kína lecsúszhat a trónról, és többé nem lenne a ritkafémbányászat és -feldolgozás atyaúristene.
László Róbert: Magyar Péter nem véletlenül most kezdett a költségvetés állapotáról beszélni
László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint a Tisza gyors alkotmánymódosításai hordoznak politikai kockázatokat. A videós elemzés összefoglalója.
A rákos megbetegedések felét az életmód okozza - A legveszélyesebb tényezők
A diagnosztizált rosszindulatú daganatok mintegy 40 százalékáért felelősek olyan életmódbeli tényezők, melyek elkerülhetőek vagy megváltoztathatóak.
Tizenháromezerszeres határérték-túllépést mutattak ki a talajvízben a felfüggesztett Semcorp debreceni akkuipari üzeménél
A kormányhivatal még februárban tartott helyszíni szemlét az üzemnél, ekkor azt látták, gőzölgő, szúrós szagú anyag szivárog a talajba. Az üzem szerint ez egyszerű kondenzvíz volt.
Furcsa autó bukkant fel Helsinkiben, a sofőr magyarul káromkodva küldte el az újságírót, aki közel ment hozzá
A Xiaomi egy helyi lapnak megerősítette, hogy az ő megbízásukból járja az autó az utcákat, megígérték, hogy kivizsgálják az esetet.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






