„Az élet szép, az élet minden…”
Magyar Hospice Alapítvány: Méltóság Mezeje program
„Az élet szép, az élet minden…” – ez a Méltóság Mezeje program idei mottója. Tömör összefoglalója e mondat a Magyar Hospice Alapítvány harmadik éve zajló, s immár országossá bővülő, s hazánk 15 városát összekapcsoló rendezvénysorozatának.
A Méltóság Mezeje program egyik fő eseményére, a nárciszültetésre minden évben ősszel, a Hospice és a Palliatív ellátás Világnapjához közeli időpontban kerül sor. (2009-ben a világnap október 10-re esik.) A nárcisz szerte a világon a rákbetegeket gondozó szervezetek gyakori szimbóluma; az életnek, a reménynek, a halál legyőzésének, a szeretetnek, a ragaszkodásnak a kifejezője. Az ültetésnek, illetve a virágzáskor rendezett újabb eseménynek az a lényege, hogy általuk is bemutatható az élet körforgása, a születés-növekedés-elmúlás ciklusa.
A nárciszültetés során a Magyar Hospice Alapítvány idén mindenkit megkér arra, hogy ne csak a szó valóságos értelmében ültessen el egy virághagymát, de „Az élet szép, az élet minden” mottó jegyében szimbolikusan is „ültesse el” egy ehhez kapcsolódó személyes gondolatát. S ha kedvet érez hozzá, akkor arra is lehetőséget kap, hogy mindazt, amit megfogalmazott, a résztvevőkkel személyesen is megoszthatja.
A Magyar Hospice Alapítvány 2007 őszén indította el a Méltóság Mezeje programját. Az eseménysorozathoz a Marie Curie Cancer Care Fields of Hope néven elindított mozgalma adta az alapötletet. A szervezés során sokat merítettek a lengyel tapasztalatokból is, nagy segítséget kaptak a krakkói Szent Lázár Hospice-tól.
A Méltóság Mezeje program fővédnöke:
Sólyom Erzsébet asszony, a Magyar Köztársaság elnökének felesége,
Nemzetközi fővédnöke:
Mrs. Maria Kaczyńska, a Lengyel Köztársaság elnökének felesége
Védnökei:
Joanna Stempinska Lengyel Köztársaság nagykövete
Bente Angell –Hansen Norvégia korábbi nagykövete
A program célja, hogy a társadalom minél szélesebb rétegeinek figyelmét felhívják arra, hogy az emberi méltóság az utolsó pillanatig megőrizhető. A nárciszültetéshez, és a virágzáshoz kötődő rendezvényeken túl, a Méltóság Mezeje program keretében kiemelt figyelmet fordít az Alapítvány arra, hogy üzenetét a felnövekvő generációkhoz is eljuttassa. A program hosszú távú célja az értékrend formálása révén a lakosság, különösen a gyermekek lelki egészségre való esélyének növelése. A sárgán virágzó nárcisz szimbolikája is segít abban, hogy már gyermekkorban merjünk beszélgetni az életről, a betegségről, az elmúlásról, szeretteink elvesztéséről, a segítségnyújtás szükségességéről.
Tudatos szemléletformálással a gyerekeket együttérzésre, a rászorulókkal való cselekvő szolidaritásra nevelhetjük. A 2009/10-es tanév során pedig elkészül egy olyan képzési program, amely mintát és alternatívát ad arra, hogy a hospice gondolatköre és attitűdje a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve, hogyan és miként jelenhet meg a mindennapi oktatási gyakorlatban. Az alapvető cél, hogy a mozgalom által képviselt szellemiség része lehessen a magyar oktatáskultúrának, s ehhez a pedagógusok számára magas színvonalú, részletes módszertan álljon rendelkezésre.
A Méltóság Mezeje programhoz több közéleti személyiség csatlakozott, és jelenlétével tiszteli meg a virágültetéssel egybekötött megnyitót.
Budapesten a mozgalom rendezvényén részt vesz:
Dobó Kata színművész, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntese
Szalóky Ágnes és zenekara
Torres Dani zenész
Őszi nárcisz virághagyma ültetések időpontjai:
Budapest: 2009. október 9-én, pénteken, 15.00 órakor, amelyre a Budapest Hospice Ház kertjében (1032 Budapest, Kenyeres u. 18-22.) kerül sor.
Debrecen: 2009. október 8.
Budakeszi: 2009. október 16.
Eger: 2009. október*
Herceghalom: 2009. október 16.
Mohács: 2009. október 11.
Nagykovácsi: 2009. október 16.
Nyíregyháza: 2009. október 10.
Sellye: 2009. október*
Százhalombatta: 2009. október 16.
Szeged: 2009. október*
Szekszárd: 2009.október 15.
Szombathely: 2009. október*
Pécs: 2009. október 17.
Veszprém: 2009. október 16.
(* időpont még egyeztetés alatt)
Magyar Hospice Alapítvány: Méltóság Mezeje program
1. Nemzetközi háttér
A Fields of hope programot a Marie Curie Cancer Centre indította el Angliában, majd a világ számos országa átvette. A Magyar Hospice Alapítvány 2007 őszén csatlakozott ehhez a nemzetközi mozgalomhoz.
2. A program célja
A nárcisz szimbólumhoz kapcsolódó eseményekkel felhívjuk a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás szükségességére és arra, hogy az emberi méltóság életünk végéig megőrizhető és meg is kell őrizni azt.
3. A program szimbóluma
A nárcisz a világon mindenütt a rákbetegeket, rákban haldoklókat gondozó szervezetek gyakori szimbólum. Jótékonysági tevékenységben az életnek, a reménynek, a halál legyőzésének, a szeretetnek, a ragaszkodásnak a szimbolikája. Vallásos asszociációkat is hordoz, a feltámadás szimbóluma.
4. Iskolák részvétele a programban
A Méltóság Mezeje programhoz iskolák is csatlakoznak. Úgy véljük, már gyermekkorban kell elkezdeni egy olyan tudatos nevelést, amely a betegséghez és az elmúláshoz való viszonyt természetessé teszi, és fejleszti a gondoskodás és segítségnyújtás iránti nyitottságot. Szükséges foglalkozni az élet és elmúlás kérdéseivel, csak mindehhez meg kell találni a megfelelő eszközöket. A csatlakozott oktatási intézményekkel összegyűjtött tapasztalatok alapján a program első 3 évében elkészül egy akkreditált pedagógusképző program. Ez mintát és alternatívát ad arra, hogy a hospice gondolatköre hogyan és miként jelenhet meg a mindennapi oktatásban, figyelembe véve a gyerekek életkori sajátosságait.. Azt szeretnénk, ha a gyerekek megértenék és gyakorolnák is azt, hogy a szeretet egymás iránt, közvetlen környezetük, a beteg elesett, sérült emberek iránt elengedhetetlen része életüknek.
Az alapvető cél, hogy a program által képviselt szellemiség része lehessen a magyar oktatatási kultúrának.
A csatlakozott iskolák különböző programokat szerveztek:
Irodalmi pályázat, plakátpályázat, sportverseny, drámajátékok, gyűjtőmunkák, interjú készítés, kézműves foglalkozások
5. A program eseményei
A sárgán virágzó nárciszhoz kapcsolódó kampánynak évente 2 központi eseménye van.
Ősszel a szervező város egy központi terén virághagymát ültetünk, lehetőség szerint a hospice feliratot alakítjuk ki a virágágyásban. Ugyanígy virághagymát ültetnek a programhoz csatlakozó iskolák saját udvarukon, ahol a tanulók gondozzák az ültetvényt a virágzásig. Igyekszünk a gyerekeknek megfogható, érthető párhuzamot mutatni egy növény fejlődése és az emberi élet folyamata között. Ennek a folyamatnak a végigkísérése számos érték és gondolat közvetítésre ad lehetőséget.
Tavasszal, a virágzáskor hagyományteremtő céllal megrendezzük a Nárcisz Futófesztivált, így fejezve ki együttérzésünket azok iránt, akiktől méltósággal kell búcsúznunk.
Az egyes programok megvalósításában a helyi hospice szervezetek, az önkormányzatok és a városi kertészetek vállalnak nagy szerepet.
6. A program védnökei
A Méltóság Mezeje program fővédnöke:
Sólyom Erzsébet asszony, a Magyar Köztársaság elnökének felesége,
Nemzetközi fővédnöke:
Mrs. Maria Kaczyńska, a Lengyel Köztársaság elnökének felesége
Védnökei:
Joanna Stempinska Lengyel Köztársaság nagykövet asszonya
Bente Angell –Hansen Norvégia nagykövet asszonya.
7. A program támogatói
2008-ban csatlakozott a UPC Magyarország is. A cég vezetői azért döntöttek a támogatás mellett, mert úgy vélik, hogy programunk számukra is fontos, valódi értéket hordoz.
Mind az üzenetünk: „ az emberi méltóság az utolsó pillanatig megőrizhető” , mind a virágültetés és a szolidaritási futás jól illeszkedik a vállalat társadalmi felelősségvállalás programjába.
Támogató művészeink: Dobó Kata, Csányi Sándor, Torres Dani, Fenyő Iván, Pindroch Csaba, Szulák Andrea, Galambos Lajos
8. Csatlakozott városok
Debrecen, Eger, Miskolc, Mohács, Pápa, Pécs, Sellye , Százhalombatta, Szekszárd, Szombathely, Tatabánya, Veszprém
hírek innen, onnan
Halálos villamosbaleset Milánóban: épületbe csapódott a szerelvény, több tucat sérült - videó
Egy ember meghalt, mintegy negyvenen pedig megsérültek, amikor kisiklott és egy üzlet kirakatába rohant egy villamos Milánó belvárosában.
Figyelem, leállás jön az egyik legnagyobb hazai bank rendszerében
Mutatjuk, ami kiderült
Kamilla hihetetlen dolgot kért Katalintól: a hercegné teljesen összetört, Vilmos mit sem tudott az egészről
A brit királyi család tagjai kifelé egységet mutatnak, ám a palota falai mögött olykor nehéz, személyes döntések születnek. Egy ilyen,...
Nem Marco Rossinak üzent, magát ostorozza a válogatott támadó + videó
Bárány Donát célja, hogy újra bekerüljön a magyar válogatott keretébe.
Májfóbiája miatt majdnem kiesett a versenyből a Séfek Séfe küzdőszellemű nagymamája
Oláh János Gellértné Piroska, "Piro" nagyon nehéz megpróbáltatáson ment keresztül a Séfek Séfe péntek esti részében. A nagymamának...
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Elfogták az elkövetőt.
Ha így alszol el minden este, évekkel rövidítheted meg az életed: ez a szokás alattomosan rombolja a szívedet
Az alvás az egyik legfontosabb regeneráló folyamat a szervezet számára, mégis sokan észrevétlenül olyan szokásokat alakítanak ki,...
Ez a világ legrosszabb minőségű hala, ennek ellenére egész Európában árulják
Olcsó, de megéri az egészségünket kockáztatni?
Fico telefonon egyeztetett Zelenszkijjel az olajellátásról
A szlovák miniszterelnök azt írta, a beszélgetés megerősítette, hogy ő és Zelenszkij eltérően ítélik meg a vezetékrendszer állapotát.
Brad Pitt újabb gyomrost kapott: Angelina Jolie másik fia, Maddox is eldobta apja családnevét
A 24 éves Maddox új fejezetet nyitott az életében.
„Nem tettem semmi rosszat” – Bill Clintont is meghallgatták az Epstein-ügyben
A volt amerikai elnök azt is állította, hogy nem látott semmit.
Sport
Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó
Égbekiáltó játékvezetői hibáról írnak a bolgár sajtóban, szerintük ráadásul nem először fordult elő.
Kisorsolták a nyolcaddöntőket a BL-ben, a Real Madrid most is megkapta a Man. Cityt
Idén is összecsap a Bajnokok Ligájában a két sztárklub.
Postafordultával válaszolt az UEFA: nem hagyják annyiban a magyarokat megsértő Kompany szavait
Aleksander Ceferin nem söpri a szőnyeg alá a kínos ügyet.
Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele
A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.
Slot lesújtó hírt közölt Wirtzről, Szoboszlai játékára ez nagy hatással lehet
A Liverpool szombaton 16 órakor a West Ham Unitedet fogadja a Premier League-ben.
Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta
Megvan a Ferencváros nyolcaddöntős ellenfele.
20 ezer eurós pénzbírságot kapott a Ferencváros játékosa
A zöldasztal mellett is akadt egy jelentős felvonása a Ludogorec elleni Európa-liga-csatának.
Gróf Dávid fejben már a büntetőre készült a Fradi El-meccsének őrült hajrájában
Noha a Fradi 2-0-ra legyőzte és kiejtette a Ludogorecet, a rendes játékidő végén a vendégek majdnem büntetőt kaptak.
Liverpool: Sallai az Anfielden? Ma eldől az ő sorsa is
A Galatasaray biztosan angol csapat ellen folytatja a BL-t.
A Ferencváros a két „rossz” közül a kevesbé rosszat kapta, Kubatov Gábor gyorsan reagált
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a BL-sorsolás után az Európa-ligában is elkészítette a nyolcaddöntő párosítását.
Marco Rossi véleményt mondott Robbie Keane-ről és Kovacevic honosításáról is
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Fradiról beszélt a Ludogorec elleni meccs kapcsán.
Az idény végén visszavonul a Győri ETO csapatkapitánya
A 32 éves játékos szerint egyáltalán nem volt könnyű a döntés.
Bulvár
NER-es vállalkozók próbálják megszerezni a lómenhely földjeit
Azokat a szénabálákat pár héttel korábban még a Tisza Párt vezetői görgették.
Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
Élőben a miniszterelnök péntek reggeli interjúja.
Gyászzenét sugároznak a TV2 helyett közel 10 ezer magyar háztartásban: meglepő az oka
Különös dolog fogadja a tévén azokat, akik a TV2 Csoport csatornáit szeretnék nézni sok hazai háztartásban.
Szolnok vármegye sokkban, halomba hevertek az út mellett, ezreket rázott meg a bizarr eset
Szolnok vármegyében olyan dolgot láttak, ami miatt sokkos állapotba került a lakosság.
Az emberek közé zuhant az épület homlokzata az Andrássy úton - Sokkoló videó
Sokkoló felvétel készült arról, hogy az emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja szerda délután az Andrássy úton.
Ilyen valójában Orbán Viktor, olyan ember beszélt róla, aki nagyon közel volt hozzá
Orbán Viktorról ilyen valójában.
Leszámolnak a bediktálással, jönnek az új lakossági fogyasztásmérők
Szerencsen gördülnek le az új mérők, a fogyasztásmérés új korszaka kezdődik.
Meglepő, mit tesz a csípős étel a szervezeteddel – ezt jó tudni.
A csípős ételek hatása a szervezetre: előnyök és kockázatok.
Vége. 20 év után másodszor válik a férjétől a magyarok kedvenc énekesnője
Úgy tűnik, ismét véget ért egy álompár kapcsolata. A világsztár énekesnő, Pink és az extrémsportoló, Carey Hart húsz évnyi házasság után – és nem először – a különválás mellett döntöttek.
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Olyan kihívó ruhában jelent meg az esküvőn a menyasszony, hogy minden vendég lesütötte a szemét: még a vőlegény is fülig vörösödött
Minden nő álma, hogy vakító ragyogású, egyúttal stílusos és elegáns menyasszonyi ruhában mondhassa ki a boldogító igent. De mi a helyzet akkor, ha az ifjú ara nem az eleganciára és a stílusosságra, hanem a merés
blogmorzsák
A sötétség és zűrzavar világló regénye
Kevesen robbantak be így és ennyire a magyar irodalom élvonalába, mint Kardos G. György.
Egy egész nemzedék új csúcsa lett a Volkswagen modellje
Egészen különlegesre sikerült az ID.7 Tourer.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






