Ezt olvasta már?

0

„Beszélő” műtárgyak köszöntik a pécsi Zsolnay Negyedbe visszatért látogatókat

A koronavírus miatti hosszú bezárást követően június 19-től ismét kinyitottak a Zsolnay Kulturális Negyed kiállításai. Az első látogatók meglepődve tapasztalták, hogy a műtárgyak kedves, humoros üzenetekkel fejezik ki örömüket a viszontlátás kapcsán.

A Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény első termében a Zsolnay-kandalló így üdvözli a látogatókat: "Majd' felgyulladtam izgalmamban, annyira vártam már újra látogatóinkat! Szeretettel köszöntöm Önöket!" Beljebb haladva találkozhatunk a csutora őszinte vallomásával: "Rossz volt heteken át magányosan, látogatók nélkül. Nem csoda, hogy az összes bor kifogyott belőlem..." A gyűjtemény legértékesebb darabjának szereplője, a muzsikáló pán is üzen a vendégeknek: „Amíg zárva volt a kiállítás, csak szomorú dalokat muzsikáltam”.

A Rózsaszín Zsolnay kiállítás pink műtárgyai is „megszólalnak”: „Üresek voltunk nélkületek” – mondják az ott sorakozó bödönök, a vizeskancsó pedig „túlcsordul örömében”, hogy újra látogatókat köszönthet a tárlaton.

A fenti két kiállítás mellett a Család- és gyártörténeti kiállításon is találkozhat a közönség a műtárgyak kedves üzeneteivel.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Donald Tusk: decemberben több kibertámadás érte a lengyel energetikai infrastruktúrát

Tavaly decemberben több, feltehetőleg orosz hátterű kibertámadás érte a lengyel energetikai infrastruktúrát, emiatt félmillió ember...

Rákapcsolt az AutoWallis 2025-ben: az utolsó hónapokban minden üzletágban felpörgött az értékesítés

Nagyon erősen zárta a tavalyi év utolsó negyedévét az AutoWallis Csoport minden szegmense, így rekordot döntött a...

Némi derű a skandináv pesszimizmusra a kézilabda Eb rajtján

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Harry herceg régi vágya teljesül, az életük múlhat rajta

A sussexi herceg már régóta küzd ezért.

Fontos győzelemet aratott Andrej Babis

Bizalmat kapott csütörtök este a prágai parlamenti alsóházban az Andrej Babis vezette új cseh koalíciós kormány.

Tele a fiók régi elemekkel? Ezt látnod kell, így akár aranyat is érhet

Sokan felhalmozzák a lemerült elemeket a fiók mélyén, és nem is sejtik, hogy ezek nemcsak környezeti kockázatot jelentenek, hanem értékes...

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai...

0

Sport

Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot

Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.

Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából

Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.

Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása

A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen

Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0






0