Ezt olvasta már?

0

„Minden pillanatban érzem, hogy felelős vagyok valakiért…” - képgaléria

Iványi Dalma 4 hónappal ezelőtt édesanya lett. Pécs legendás kosárlabdázónője új "szerelméről" és az életében bekövetkezett változásokról mesélt nekünk.

-Milyen változásokat hozott az életedbe a kisfiad megszületése?

- Lehet, hogy egy egész nap nem lenne elég felsorolni a sok változást. Röviden és tömören: minden megváltozott. Barátok és rokonok mondták, hogy nem igazán lehet felkészülni egy gyermek érkezésére, aki azt mondja, hogy teljesen felkészült, az hazudik. Fenekestül felfordult az életünk, aminek valójában nagyon örülünk, nem cserélnénk el semmiért. Az a legnagyobb változás, hogy a baba irányít mindent. Az életünknek volt egy rendszere, felkelés, munka, edzés stb, de ez változott és most körülötte forog. Van egy ritmusunk a babával, de ez bármelyik pillanatban változhat, ehhez alkalmazkodni kell. Minden pillanatban érzem, hogy felelős vagyok valakiért, aki most már mindig az életem része lesz. Ennek megfelelően végzem a dolgom, úgy csinálok mindent, hogy az neki jó legyen. És ha ez egyezik azzal, hogy nekünk is jó, és mondjuk én is tudok közben pihenni, az már extra bónusz.

-Magadról mit tudtál meg a fiad születése kapcsán? Olyan érzésekre, élményekre gondolok, ami újdonság számodra is. Van ilyen?

- Igen, azzal most szembesültem igazán, hogy az ember mennyire le tud mondani önmagáról, mennyire előtérbe tudja helyezni a gyermekét. Én eddig is alkalmazkodó típus voltam, de a feltétel nélküli szeretetet és odaadást, azt, hogy minden pillanatban őrá gondolok, ennek megfelelően teszek mindent, azt most érzem igazán. Sokkal jobban ki tudom mutatni az érzelmeimet, akár a pozitív, akár a negatív érzelmeimet is jobban át tudom élni. Lehet ez fáradtság, türelmetlenség is akár, de nem kell semmit elrejtenem, álarc mögé bújnom. Arra is megtanít, hogy jobban osszam be az időmet és felkészüljek a váratlan szituációkra. Ez a kosárlabdában is így van, de most még hatványozottabban jelen van. Rájöttem, hogy milyen erős tudok lenni, szinte bármit meg tudok oldani, lehet, hogy nem a legjobban, de mindenre van megoldás. A fizikai teljesítőképességem is megnőtt, másfajta módon, mint a pályán és az edzésen. Régebben azt gondoltam, hogy 4 óra alvással összeesnék két hét után, és mégsem. Ameddig ő ébren van és el kell látnom, addig bírja a szervezetem. Megtapasztaltam, hogy valóban mi, nők, nagyon erősek vagyunk. Ezek nagyon jó érzések.

- A munka és a gyermeknevelés egyszerre komoly kihívás, ezt bizonyára tapasztalod, hiszen menedzseled a női kosárlabda csapatot és neveled a fiad. Hogyan oldod meg, hogy mindkét területen helyt állj?

- Az első a baba, ez egy percig sem kérdéses, azaz mindent úgy irányítok, hogy a többi csak utána jöhet. Sokan segítenek nekem a háttérben. Szerencsére ez nem olyan munka, hogy reggel 8-ra be kell mennem és 4-ig dolgozom. Sokat telefonálok, előre megbeszélt találkozók vannak, tudnak hozzám igazodni. Sok stresszel jár és nem biztos, hogy a legjobb időben jött ez a szerepvállalásom. Mégis úgy gondolom, hogy a csapat érdekében elkerülhetetlen volt vállalnom és eddig nem ment a baba rovására. Ezt nem is engedem. Abban a pillanatban, ha érezném, hogy ez nekem vagy a babának nem jó, akkor változtatnék. Nekem a csapat és a kosárlabda sokkal többet jelent, minthogy ne próbáljak meg segíteni, ezért is vállaltam ezt a feladatot.

- Említetted, hogy kapsz segítséget. A párod is segít a baba ellátásában? Hogyan működik a családi feladat megosztás nálatok?

- Igen, a párom is segít, és édesanyám, illetve a párom szülei is itt voltak a baba születése után. A párom sokat segít és támogat. Ha találkozóra kell mennem, akkor természetesen ő vigyáz a babára, de sokkal nagyobb segítség az, hogy lelkileg mellettem van. De fürdetésnél, játéknál és máskor is mindig jelen van, ő olyan „mindenes” apuka.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

- Hogyan tervezed a jövődet? Elképzelhető, hogy visszatérsz a pályára játékosként?

- Tervezem, de én azt mondtam a baba születése előtt is, hogy felesleges előre tervezni, majd ha ez aktuális lesz, akkor kialakul. Most 4 hónap után érzem, hogy hiányzik a mozgás és a kosárlabda. Van motivációm és erőm a folytatáshoz. Úgy képzelem, hogy még egy évet megpróbálok játszani. Ebben a férjem is támogat, tervbe vettük a kosárlabda folytatását és egy-két év múlva egy kistestvér is jöhet még. A kistestvér után a versenysport már nem lesz aktuális. Két gyermek mellett marad majd az edzősködés vagy a csapat menedzselése, irányítása. Barátnőimmel, volt kosaras társaimmal szoktunk beszélgetni arról, hogy a senior olimpiára mehetnék én is. Ez a távoli jövőre egy lehetséges irány, mert az olimpia kimaradt a karrieremből.

- Milyen jövőt álmodtál a fiadnak?

- Nincs konkrét tervem vagy álmom róla. A kosarazást szokták kérdezni, de én erre azt mondom, hogyha kicsit is örökölte a véremet, akkor sportolni fog. Ezt szeretném is, anélkül, hogy presszionálnám erre. Szóval, nem lesz az, hogy márpedig fiam, neked élsportolónak kell lenned, csak annyit szeretnék ha sportolna. Az teljesen mindegy, hogy milyen szinten és sportágban. A párom civil ember, művészi hajlamokkal, és a vendéglátásban dolgozik. Vagyis sokmindent választhat még a fiam, mire felnő, mert sokféle példát lát majd maga előtt. Bulgáriában van egy olyan szokás, hogy a kisbaba köldökcsonkját elteszik, és ha például tengerész jövőt álmodnak a gyermeküknek, akkor a tengerbe hajítják. Mi is megőriztük, és ha egyszer ihletet kapunk, eldobjuk. Majd meglátjuk, hogy beteljesül-e vagy majd ránk cáfol a sors. Az igazi cél, hogy ismerjen, tapasztaljon meg minél több mindent, aztán döntsön.

 

Gyenese Andrea







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulóponthoz érkezett a magánkórházak piaca

Két nagy felvásárlás is jelzi az erőforrások egyesítésének szükségét, miközben még nem tudni, hogy az új kormány átírja-e a...

Deák Dániel: „ilyen kijelentést nem tettem” – reagált a „félrevezető és kisarkító” beszámolókra

Leszögezte, senkiről nem szeretne semmi rosszat vagy negatívat mondani, úgy véli, kisarkították az általa mondottakat.

Szinetár Dóra 8 éves kisfia így játszott az anyukájával: Benji rengeteget nőtt a friss videón

Szinetár Dóra über édes videót osztott meg 8 éves kisfiával, Benjivel.

Rekordszintre nőtt a Wallis Csoport árbevétele

A rekordárbevétel és a növekvő nemzetközi jelenlét a csoport hosszú távú befektetési stratégiáját és diverzifikált portfólióját...

Káprázatos égi jelenséget örökítettek meg: így néz ki egy csillag haláltusája

A csillagköd a Földtől mintegy 1500 fényévnyire található.

Tisza Párt: Radnai a szüleitől kapta ajándékba a lakást és az autókat

A választás után nem sokkal ugrott meg Radnai Márk vagyona.

Halálra gázolta a rendőrt a száguldozó sofőr: a család értetlenül áll a hatóságok döntése előtt

Majdnem három hónap telt el azóta a tragikus veszprémi eset óta, amelyben egy rendőr életét vesztette a 8-as főúton, miközben társával...

A közmédia vezetésére nyilvános pályázatot írnak majd ki, megvan, ki irányítja addig az átvilágítást

Grósz Judit fogja össze miniszteri biztosként a közmédia körüli teendőket – jelentette be Tarr Zoltán miniszter, hozzátéve: a...

Mérföldkőhöz érkeztek az oroszok: hamarosan jöhetnek az ötödik generációs Szu-75 Checkmate vadászgépek

Oroszország megerősítette, hogy a Szu–75 Checkmate ötödik generációs vadászgép fejlesztési programja elérte a kísérleti prototípus...

Felfordítva és rázva tisztítod a kenyérpirítót? Életveszélynek teszed ki magad

A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért...

Már építik a világ legnagyobb stadionját egy olyan országban, amire senki se tippelne

Háromezer férőhellyel dőlhet meg a jelenlegi rekord, a Puskás Arénának a duplája lesz.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

Bulvár

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0