Ezt olvasta már?

Összetettebb gondolkodás és szélesebb látókör jellemzi a Fiatal Tehetség Program diákjait

Immár három évfolyamon is félévet zártak a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség (FIT) Programjának diákjai idén januárban.

0

„Szabad egy táncra?”

Minden jelentkezés beérkezett, a táncformációk teljes fordulatszámon készülnek a pécsi szervezésű WDSF Standard Táncok Formációs Világbajnokságára.


hirdetés

Finisébe érkezett a december 4-én megrendezésre kerülő formációs táncvilágbajnokság előkészítése, a nemzetközi megmérettetés versenyzői maximális erőbedobással végzik a felkészülést.  A főszervező, Kapronczai Balázs bejelentette, hogy a rangos esemény műsorvezetői feladatát a latin tánc világában valaha versenyzőként is otthonosan mozgó Ördög Nóra látja el.  A felhőtlen szórakozásról azonban nemcsak a fellépő versenyzők lenyűgöző kűrjei, hanem a kiváló Vivát Bacchus énekegyüttes produkciója is gondoskodik. Mindemellett a nézők arra is felkészülhetnek, hogy egy rendhagyó, interaktív meglepetés is vár rájuk!

A tánc kedvelőinek érdemes figyelemmel kísérniük a megmérettetés weboldalát, ahol naprakészen értesülhetnek az eseménnyel kapcsolatos fontos tudnivalókról.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor felgyűrte az inge ujját és beállt melózni

A miniszterelnök ma délután bevágta magát az autóba és lement Egerbe, hogy aláírásokat gyűjtsön.

Fordulat a fosztogató reptéri rakodó ügyében, aki a pénzre utazott

A tolvaj a gép rakterében nyitotta fel a bőröndöt, de így sem maradt észrevétlen, amit tett.

Meghalt a híres magyar művész

Fia közölte a szomorú hírt.

Ez ám a korkülönbség: megmutatta 38 évvel fiatalabb feleségét a magyar színész

Ernyey Béla egy gálán jelent meg csinos feleségével az oldalán.

Németh Szilárd: április 8-án az emberek a Stop Soros törvénycsomagról is szavaznak

Csepelen tartott fórumot Németh Szilárd országgyűlési képviselő, aki szerint április 8-án az emberek a Stop Soros törvénycsomagról is...

Pénzt gyűjtöttek a hajléktalan férfi kutyájának

Megható összefogással segítettek a hajléktalan férfin és kutyusán.

Lázár János: Hódmezővásárhely Hegedűs Zoltánnal jár a legjobban

Hódmezővásárhely akkor jár legjobban, ha a Fidesz-KDNP jelöltje, Hegedűs Zoltán kap bizalmat a vasárnapi időközi...

Van megoldás a béremelésből adódó csapdahelyzetre

Közel 13 százalékkal nőttek tavaly a bruttó és nettó keresetek, a reálbérek pedig 10,3 százalékkal emelkedtek. Az idén további...

Így zárták a napot a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden.

Sport

Elesett a biciklivel, meghalt az olimpiai bajnok

Az orvosok azonnal kiértek a baleset helyszínére, de már nem tudtak rajta segíteni.

Dráma lett a vége: Ölben vitték le Liu Shaolin Sándor barátnőjét a pályáról

Elise Christie futamában megsérült, sárga lapot is kapott, kizárták.

"F......ó g..i vagy" - elkezdődött Kassai Viktorék pere

A magyar játékvezető és a volt válogatott védő ezúttal a bíróságon meccsel.

Gulácsit teniszlabdákkal és WC papírral hajigálták a tüntető szurkolók

A magyar válogatott kapus csapata 2-1-re kikapott az Eintracht Frankfurt otthonában.

Így alázzák az emberek a gyalázatos magyar sportolónőt

Rendesen nekiestek a téli olimpia legszégyenteljesebben teljesítő magyar versenyzőjének.

Nekiestek a szurkolók a félcsőben síelgető magyar olimpikonnak

Durva beszólásokat kap a kommentelőktől Elizabeth Swaney.

Megrázó vallomás: súlyos beteg a magyar úszóklasszis

Szilágyi Liliána Európa-bajnok úszónő, olimpikon egy egészen megrázó írásban vallott arról, hogy a túlzott elvárások, a megállás nélküli edzések és hajtás következtében bulimiával, valamint súlyos étkezési zavarokkal küzd.

Drámai jelenetek a téli olimpián: ölben vitték le a pályáról Liu Shaolin Sándor párját, és kizárták a versenyb...

Keszler Andrea negyeddöntőbe jutott a selejtezőben a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1000 méteres számában a phjongcshangi téli olimpia keddi napján, a futamon azonban megsérült a címvédő brit Elise Christie, a magyar Liu Shaolin Sándor szerelme, ráadásul épp a továbbjutó Keszler miatt!

Téli olimpia: ezért röhög a magyar versenyzőn a világ - videó

Híres lett a piros-fehér-zöld színeket képviselő sportoló, de nem ilyen ismertségről álmodott.

Teniszmeccsen ilyet még nem láttunk

Jó eséllyel Fabio Fogninié az év mozdulata, pedig még csak február van.

Aláírt: ő a Barcelona legújabb igazolása.

2019 elején csatlakozik a katalánokhoz "Xavi utódja".

0

Bulvár

Magas vérnyomás diagnózis? Íme, a gyógyszerszedés szabályai.

Most kapott diagnózist magasvérnyomás betegségről?

Elesett a biciklivel, meghalt az olimpiai bajnok

Az orvosok azonnal kiértek a baleset helyszínére, de már nem tudtak rajta segíteni.

Ez ölhette meg a fiatal porondmestert a Fővárosi Nagycirkuszban

Zsúfolásig tele volt a Fővárosi Nagycirkusz gyerekekkel, amikor a fiatal porondmester, a mindössze 32 éves Joó Tamás összeesett. A tragédia a délutáni előadáson történt. Tamás lelkesen várta a műsort, semmi nem utalt arra, hogy baj történhet...

3 dolog, amiből nem érdemes újat venni: sokkal jobban jársz a használttal

Használtat vennénk, de legyen szinte új? Tanácsok kezdőknek a használt áruk piacán a garantált sikerélményért.

Dráma lett a vége: Ölben vitték le Liu Shaolin Sándor barátnőjét a pályáról

Elise Christie futamában megsérült, sárga lapot is kapott, kizárták.

Nem volt időd hajat mosni? 5 egyperces trükk, amitől azonnal frissen mosottnak látszik a hajad

Az egész napos rohanás mellett nem csoda, ha neked sem marad túl sok időd az esti hajmosásra. Emiatt valószínűleg nálad is gyakran megesik, hogy bár nem éppen a legfrissebb a frizurád, inkább szimplán összefogod, és másnap vagy harmadnap kerítesz sort a hajmosásra. Csakhogy a gyors copfon kívül akad még néhány klassz módszer, amivel rögtön frissnek tűnhet a frizurád!

Nem bír Stohl Andrással Sebestyén Balázs

A két nagy kereskedelmi tévé meglehetősen hasonló vetélkedője nagyot küzd a nézőkért. Az első héten úgy tűnt az RTL kerekedhet felül, a múlt héten azonban a TV2 műsorát nézték többen.

Elképesztő testi változások pár hét alatt

Az agy, az idegrendszer, az ivarszervek és a legtöbb nagyobb szerv is elképesztő változásokon megy keresztül. Kezdetleges formában kialakul a...

Larion Zoé modell szex előtti képet posztolt

Egy másik fotón csak erotikusan hempereg.

"F......ó g..i vagy" - elkezdődött Kassai Viktorék pere

A magyar játékvezető és a volt válogatott védő ezúttal a bíróságon meccsel.

Gulácsit teniszlabdákkal és WC papírral hajigálták a tüntető szurkolók

A magyar válogatott kapus csapata 2-1-re kikapott az Eintracht Frankfurt otthonában.

blogmorzsák

Postán rendelt menyasszonyok

Nem ritkák a gyilkosságok, és az sem, hogy a férjnek és anyósnak teljesen kiszolgáltatott asszony öngyilkosságot követ el.

Nem állnak olyan jól Orbánék, mint ahogy azt kommunikálják?

Orbánék attől félnek a legjobban, hogy szagot fog a nép és megérzi a rendszer gyengeségét.

Az állóasztal tényleg csak egy hipszter marhaság?

Te állnál egész nap a munkában, ha tudod, hogy jót tesz az egészségednek?

Gundel Takács Gábor: lehet vesztesnek lenni, de nem így

Elisabeth Swaney "magyar" síakrobata produk­ciója nem teljesítmény, hanem rendszerhiba.

5 jel, hogy Orbán Orwell kottájából játszik

Az 1984 már réges-rég nem fikció. Maga a kőkemény valóság, csak kevesen veszik észre.

Meghalt egy idős néni, pedig egy injekcióval meg lehetett volna menteni

És persze a vizsgálat végeredménye, hogy senki sem hibás. Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy valami változzon?

Hogyan csinálják ki az idősek a fiatalokat?

Nem nagyon vannak képben a fiatalok problémáival - mégis ők döntik el a sorsukat.

Furcsa településnevek

Van, amelyik rövid, van, amelyik hosszú, s van, amin csak jót tudunk derülni.

Őrjöng az internet az állatbántalmazó rendőr videóján

„Miért kellett ezt tenned? Meg tudod indokolni? Ezt elb*sztad.“

A Kanári-szigetek születése kapcsán több a kérdés, mint a válasz

Tartották már Atlantisz maradvá­nyai­nak, de a világ végének is a külön­leges szigetcsoportot.

A lengyel Pendolino

A lengyelek jól meg tudták rag­ad­ni az EU csatlakozással járó lehetőségeket.

A világ legnagyobb rezidenciái

A burzsujok nem bízzák a véletlenre a lakásvásárlást.

0






0