Ezt olvasta már?

0

Választ vár az MSZP: lesz-e akkumulátorgyár Pécs mellett?

A néhány napja megjelent kormányhatározat szerint egyes Pécs melletti földterületeket beruházási célterületté nyilvánítottak. A helyiek aggódnak, hogy itt is akkumulátorgyárat építenének. Csaba István pécsi önkormányzati képviselő a fideszes képviselőktől vár választ.

A helyiek és az ellenzéki politikusok azt gyanítják, hogy a Pécs környékén ipari területté átminősített földeken is akkumulátorgyárakat terveznek építeni, ugyanis a kormány egyik határozata szerint a Pécs melletti Bicsérd, Kővágótöttös és Kővágószőlős közigazgatási területén fekvő egyes földterületeket beruházási célterületté nyilvánították. Emiatt a helyi MSZP-s önkormányzati képviselő, Csaba István több levelet is írt fideszes politikusoknak. Azt kérte Hoppál Péter országgyűlési képviselőtől és Kővári János fejlesztési biztostól is, hogy adjanak megnyugtató választ „egy olyan ügyben, ami komoly veszélyekkel jár a helyiek egészségére, környezetére, jövőjére, és olyan közügy, ami komolyan foglalkoztatja a választópolgárokat Baranyában”.

A helyi fideszes országgyűlési képviselők, Nagy Csaba és Hoppál Péter egyelőre közösségi oldalukon üdvözölték is a kormányhatározatot, mondván, hogy az átminősítés lehetőséget teremt különböző vállalkozások idevonzására.

A helyi ellenzéki képviselők arra hívták fel a figyelmet: nagyon értékes mezőgazdasági területről van szó, ami ráadásul Pécs ivóvíz bázisától csak tíz kilométerre fekszik. Csaba István a levelében leszögezte: minden olyan beruházás terve örvendetes, ami hozzájárul Baranya megye, benne Pécs gazdaságának fejlődéséhez, és új munkahelyeket teremt a térségben. „Van azonban egy vörös vonal, amit nem engedünk átlépni: nem engedünk Pécsre olyan beruházást, ami a pécsiek környezetére és egészségére káros, a pécsi gyerekek jövőjére pedig veszélyes. Ilyenek az akkumulátorgyárak, amik a kormány hathatós segítségével gombamód nőnek ki a földből országszerte, és folyamatos botrányok kísérik az építésüket és a működésüket. Nem véletlen, mert számos alkalommal bebizonyosodott, hogy veszélyes a helyiek egészségére, és megkeseríti az életüket” – írta a helyi önkormányzati képviselő. Az MSZP-s politikus emlékeztette a fideszeseket: éppen ezért a városvezetés kezdeményezésére a pécsi közgyűlés határozatban mondta ki, nem támogatjuk, hogy Pécsett a pécsiek egészségére, környezetére és jövőjére veszélyes akkumulátorgyár épüljön. Ezt a pécsiek egy telefonos felmérés során meg is erősítették, a válaszadók elsöprő többsége egyetértett azzal, hogy ne legyen Pécsett akkumulátorgyár”.

A telefonos felmérést a Pécs Jövője Egyesület kezdeményezte még áprilisban arról, hogy épüljön-e a városban akkumulátorgyár. A válaszadók 95 százaléka nemmel szavazott. A pécsi, ellenzéki városvezetés akkor azt közölte: tavaly 16 akkumulátorgyárral kapcsolatos megkeresést utasítottak vissza.

Korábban, még februárban a pécsi közgyűlés hosszas vita után olyan határozatot fogadott el, ami egyetért „azzal a városvezetői szemlélettel, amely a 2022. évben az akkumulátoriparhoz kapcsolódó pécsi beruházási szándék visszautasítását eredményezte”, és „felkéri a polgármestert, hogy a jövőbeni befektetési tárgyalásokon a pécsiek egészségének és környezetének megóvása érdekében továbbra is a fenti álláspontot képviselje”.

hirklikk

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Divinyi Zsombor: Nem vagyok senkinek a strómanja

Az Országgyűlés Hivatalának élére kiválasztott Divinyi nyilatkozatot küldött a Telexnek. Nem volt felkészülve arra, hogy politikai...

Hivatalosan is megerősítették, hogy sikeresen végrehajtotta első nyílttengeri indítását a kínai Gravity–1 hordozórakéta

A pályára állított kilenc műholdat földmegfigyelési, kereskedelmi és technológiai tesztfeladatokra kívánják felhasználni.

Megerősítve: Kuznyecov veszi át az NB III-as alakulat irányítását

Az NB III-as Békéscsaba bejelentette Csakfoci korábbi értesüléseit, miszerint Kuznyecov Szergej veszi át a csapat irányítását.

Hátrányból fordított a Nyíregyháza, legyőzte az Újpestet az NB I szezonnyitó mérkőzésén

A csaknem negyven percig 1-1-es döntetlenre álló találkozót a hajrában a lila-fehérek nyáron igazolt kapusának, Szappanos Péternek a...

A 20 legijesztőbb horrorfilm, amit csak az igazán bátrak bírnak végignézni

Olyan horrorfilmeket gyűjtöttünk össze, amelyek nem az olcsó ijesztgetésre építenek, hanem a bőrünk alá mászó, hosszan velünk maradó...

Romeo Beckham kiköpött édesapja

Romeo Beckham kiköpött mása a híres édesapjának! A 23 éves modell kísértetiesen hasonlított az egykori angol válogatott futballistára,...

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható...

Semjén KDNP-indulása is opció a kétharmados vereség után – 1984 és a politikai címkék hatalma

Semjén Zsolt szerint a kétharmados vereség új helyzetet teremtett, ezért a KDNP-nek egy arányos választási rendszerben önálló indulásra...

A tiéd is köztük van? Ez az a 10 jövőálló szakma, amivel biztosan nem maradsz munka nélkül 2026 után sem

A mesterséges intelligencia térhódítása alatt is szükség lesz ezekre a munkakörökre.

Drámai bejelentés egy magyar fociklubtól, már a hétvégi bajnokikat sem tudják vállalni

A dunaújvárosi labdarúgás jövője kritikus ponthoz érkezett – kétségbeesett felhívást tett közzé a klub.

Sári Évi meglepő dologba feküdt bele Garábon – fotó, videó

Sári Évi életre szóló élményt osztott meg a követőivel. A színésznő Garábon járt, ahol nem akármilyen kalandban volt része:...

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben

A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz

Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

0






0