Ezt olvasta már?

0

the CoRe lab Fogyasztói Magatartáskutató Központ indult a Pécsi Tudományegyetemen

the CoRe lab néven fogyasztói magatartáskutatással foglalkozó központ indult a Pécsiközgázon (Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar) 2019 első felében.

Az innovatív marketingkutatási módszerekre fókuszáló labor eszközparkja lehetővé teszi, hogy a hagyományos marketingkutatási módszereken felül a munkatársak mobil és stabil szemkamerás méréseket (eye tracking) is végezzenek, valamint virtuális valóság technológiákat is alkalmazzanak a kutatások során.

A the CoRe lab egyik fő célja, hogy a Pécsiközgáz hallgatóinak kurzusok keretei között olyan gyakorlati tudást adjon át, melyet a munkájuk során a későbbiekben hasznosítani tudnak. Ebből a célból a Központ munkatársai folyamatosan dolgoznak együtt vállalati partnerekkel és hallgatókkal közösen különböző marketingkutatási problémákon. A the CoRe lab-ben dolgozó kutatók piackutatási tapasztalata támogatja, hogy a labor a vállalatok számára kutatási-tanácsadási szolgáltatást nyújtson.

A Központ számára fontos, hogy a kutatók tudományos vonalon is hasznosítani tudják a témában szerzett tudásukat, valamint a meglévő eszközparkot (többek között Tobii Pro Glasses 2 mobil és Tobii Pro X3-120 stabil szemkamerák), így ilyen jellegű kutatások is folyamatban vannak a labor falai között.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Két héttel rövidebb idén a farsang – Mutatjuk, meddig tart

Míg 2025-ben a húsvét kifejezetten későre, április 20-ra esett, addig idén az ünnep két héttel korábbra, április 5-re csúszott.

Hansi Flick élete legnagyobb csalódásának nevezte, ami most Barcelonában történik

Annál is érzékenyebben érinti az ügy, mint a német válogatottal való óriási vb-kudarca.

Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár

Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.

A régészek feltártak egy 40 000 éve lezárt barlangot Gibraltáron, és jelentős felfedezésre jutottak

Komoly felfedezést tettek a régészek: Gibraltáron egy 40 ezer éves barlangrészben bukkantak fontos leletekre.

Vonatkésések a szajoli és a záhonyi vonalon - a Máv figyelmeztet

A MÁV folyamatosan tájékoztatja utasait internetes oldalán a késésekről: felsővezeték-hiba elhárítása miatt Szolnok és Szajol között...

A rendőrség a lakosság segítségét kéri az extrém szibériai hidegben - a kommentelés nem segít, a 112-t kell hívni!

Felhívást tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság az extrém hideg miatt. Arra kérik a lakosságot, hogy fagyban, szabadban élő...

Orbán Viktor nyugtázza, hogy az ország kiállta a hópróbát, aztán az autóeladásoknak örül, a héten, amikor egymást érték a drámai gazdasági adatok

Bezuhant az ipari termelés és az építőipar, és a kormány inflációs ígérete sem teljesült, de a Digitális Polgári Körök tagjainak...

BBC: Teherán az internet lekapcsolásával akarja eltitkolni az egyre durvább erőszakot

Már 10 napja tart a világ talán legsúlyosabb internetleállása, amelynek következtében 92 millióan nem férnek hozzá a világhálóhoz, de...

Ezért van több kátyú az utakon a nagy hideg után

A tartós hideg és a havazás után nem véletlenül jelennek meg tömegesen a kátyúk az utakon. Ennek több, egymással összefüggő oka van.

Érdekes felfedezést tettek Európával kapcsolatban a tudósok

A kép nem mindig olyan egyszerű, mint ahogy a térképeken látszik.

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos

Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője

A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

A „vörös ördögök” bántóan simán intézték el a Manchester Cityt a derbin

Donnarumma védései és a VAR is csak ideig-óráig mentette meg a vendégeket.

Bulvár

Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi

Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 3 milliárd 434 millió forint volt a tét

Mutatjuk az eheti ötöslottó és Joker nyerőszámokat.

0






0