Pécsett is igénybe vehetik a békéltetést a vállalkozások
Civil szervezetek, egyházak, társasházak, lakásszövetkezetek, mikro-, kis és középvállalkozások fogyasztóként indíthatnak eljárást vállalkozással szemben, ahol a fogyasztó árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
hírek innen, onnan
Soltész: az ismerkedésben szeretnék segíteni a fiatalokat
Az államtitkár elmondta: a 30 év alatti nők 88, a férfiak 90 százaléka egyedülálló, ezen szeretnének javítani a programsorozat segítségével.
Vádat emeltek a volt szerb mezőgazdasági miniszter ellen
Hivatali visszaélés és illegális kereskedés gyanújával vádat emelt Sasa Dragin volt szerb mezőgazdasági miniszter ellen a szervezett bűnözéssel foglalkozó belgrádi ügyészség - adta hírül szerdán a szerb hírügynökség.
Évi 270 millió euró a privatizálhatatlan szerb gyárak fenntartására
Ennyit költ Belgrád az "átszervezés alatt álló" vállalatok fenntartására, miközben ezek a cégek a bruttó hazai össztermék mindössze másfél százalékát állítják elő.
Csütörtökön kezdődik a Stohl-könyv miatti polgári per
Csütörtökön tartják annak a polgári pernek az első tárgyalását, amelyet jó hírnév megsértése miatt indított a Budapesti Fegyház és Börtön Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró ellen a Magyar börtönpokol című könyvük miatt...
Román, magyar és kárpátaljai színházak lépnek fel a szatmárnémeti fesztiválon
A fesztivált péntek este nyitják meg, majd a Borostyán Produkció és a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának közös produkcióját, a Liselotte és a május című előadást nézheti meg a közönség.
Kint vagyunk a gödörből? Jó hír jött a magyar kereskedelemről
A tartós fogyasztási cikkek értékesítése 11 százalékkal nőtt Magyarországon 2013 első negyedévében tavalyhoz képest. Ez a növekedés elsősorban az IT szektor eredményeinek köszönhető, de a háztartási kis- és nagygépek, illetve a sz...
MSZP: kapitális baklövés volt az ócsai lakóparkberuházás
Az MSZP-s Korózs Lajos szerint kapitális baklövés volt az ócsai lakóparkberuházás.
A nyugdíjkorhatár emelése az Ön egészsége miatt fontos!
Az IEA kutatóközpont tudományos kutatással támasztja alá, miért fontos az emberek egészsége miatt a nyugdíjkorhatár emelése. A legtöbb nyugdíjas depressziós lesz, ahogy kiesik a munka világából, pedig még bőven lenne ereje dolgozn...
Megszűnhet egyes építőanyagok gyártása Magyarországon
A tégla- és cserépgyártás mintegy 60 százalékkal zuhant 2008 óta, de más építőanyag-gyártók sincsenek jobb helyzetben: az ágazat nem áll messze attól, hogy több építőanyag gyártása teljesen megszűnjön Magyarországon - jelentette k...
Magyarország elszigeteledőik Európában
Kilátástalan küzdelemre vállalkozik, aki szembeszegül a német kormánnyal. Merkelék mögött nem csak a gazdag északnyugat-európaiak sorakoztak fel, hanem a lengyelekkel az élen a baltiak és a szlovákok is. Simon Tilford, a londoni C...
Megoldás az éhínségre? Jönnek a nyomtatott élelmiszerek
Ez már tényleg olyan, mintha egy tudományos-fantasztikus regénybe csöppentünk volna, pedig igen komolyan dolgoznak az élelmiszernyomtatáson.
Exkluzív! Alexandra Burke elárulta titkát
Alexandra Burke a közvetlen énekesnő interjút adott a Life.hu újságírójának egy nagyszabású, londoni divatbemutató után.
Sport
Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak
Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...
Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok
A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...
Dzsudzsák állítólag újabb kérőket kapott
Dzsudzsák Balázst, a Dinamo Moszkva szélsőjét a Bayer Leverkusen és a West Ham United is leigazolná a nyáron - közölte az orosz Izvesztyija beszámolóját idézve a samsungsport.hu.
Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú
Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...
A Manchester Citybe igazolna a Barcelona középpályása
Egyáltalán nem biztos Thiago Alcantara jövője az FC Barcelonánál - ezt maga a játékos jelentette ki a spanyol RAC1 rádióműsorában. A kivásárlási ára 90 millió euró, a Manchester City készen állna leigazolni.
Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel
Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.
Bajban a magyar mászók a Kancsendzöngán
Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióvezetőjének mai jelentése szerint a sikeres csúcsmászás után a legyengült Erőss Zsolt és Kiss Péter bajba kerültek ereszkedés közben a Kancsendzöngán, és valószínűleg mentést...
A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot
Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...
Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához
Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...
A harmadik Szolnok-Alba döntő következik
Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...
Bulvár
A magyar műsorvezető legjobb barátnője férjétől várt gyereket - Meglepő részlete...
Bálint Antónia nem kímélt senkit, kiteregette a szennyest.
Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...
Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.
Ő Rékasi Károly titkos szerelme
A színész a 16 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, miatta hagyta el 29 év házasság után feleségét. Détár Enikő a végsőkig harcolt a kapcsolatukért, de nem tudta megtartani párját.
Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy
Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.
Milliókat fenyeget Sztálin betegsége
A világon az egyik leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés, amely hazánkban is két és fél millió embert érint. Az ebből következő stroke már az ókori görögöknél is előfordult, de szélütést kapott Sztálin, Voltaire...
Mik a cukorbetegség tünetei?
A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...
Semmi remény: feladták a keresést - Erőss Zsolték valószínűleg nincsenek életben
A két magyar hegymászónak nyoma veszett.
Kósa: minden trafikút Hódmezővásárhelyre vezet
A trafikügy újabb fejezeteként egy 81 négyzetméteres bajai lakásba 25 céget jegyeznek be hamarosan. Ezek együttesen 90 trafik működtetését végzik a jövőben. A lakás tulajdonosa kapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt...
Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok
A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...
32%-os hozam egy évre. Hogyan tovább?
A befektetési alapok közül egyre népszerűbbek az abszolút hozamú alapok. Népszerűségüket a magas hozamuk mellett annak a tulajdonságuknak is köszönhetik, hogy teljesítményüket a részvény, a kötvény és az egyéb részpiacok árfolyamv...
Öt jó tipp műfogsort viselőknek
Amíg a tudósok ki nem találják, hogyan lehet új fogakat növeszteni - vannak próbálkozások-, addig kénytelenek vagyunk műfogakkal, protézissel megoldani a foghiányt. Néhány jó tanáccsal segítünk ezek gondozásában, hogy minél jobban...
Napi horoszkóp május 22, szerda - sorsfordító események várhatóak az életében!
Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.
blogmorzsák
Magyarország Orwellesít
Az 1984 világában is elhitte, vagy legalábbis elfogadta mindenki a jelmondatokat igazságnak.
Keresztbe tehet az Xbox One
az Apple TV-nek
Nem ugyanezt tervezi a pletykák szerint piacra dobni az Apple, ötszörös áron?
A XI. kerület telepata jegyzője
Ráadásul van olyan cinikus, hogy noreply@-os
e-mail címről küld válaszleveleket.
Ajándék lónak ne nézd a fogát
Az új ingyenes alkalmazás, a Photoshop Express letölthető a Windows Store-ból.
Ki kinek adhat és kitől kaphat vért?
Véradások kapcsán egy gyakran elhangzó fogalom az „univerzális donor” kifejezés.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A tanárok nem hisznek a kormánynak
A Fidesz a köznevelés területén szembemegy
a szakmai és a választói igényekkel.
"Légy vele boldog te köcsög!"
A legérzékenyebb alkalmazott a Sparban.
A Z világháború előzetese
Ha eddig nem lett volna világos, hogy a film javarészt vértelen lesz, a PG13-as besorolás
több mint árulkodó.
Szőrös, izzadt faszik rockolnak
A Turbo zenekar lompos, loncsos és loboncos tagjait egy forró stúdióba zárták. Mi sült ki ebből?
SP édeshármasa
Az egyik bula az ágyban hentereg, a másik a sarokban üvölt, a harmadik meg csak néz bután. Ilyen egy fotózás a Címlaplányban.
Buci is coming
Az István, a király jubileumi előadása kapcsán láthatóan beindult a PR gépezet.
„Nagyon szeretek Robival dolgozni”
Interjú Bánfalvi Eszterrel, a Nemzeti Színház távozó színészével.

- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Felszerelték az első előre fizetős vízmérőket
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Baranya megye véradásai a 21. héten
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Pünkösdi Közszolgáltatás
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén







Talán nem kellene átbaszni egymást, nem kellene békéltetni se.