Ezer százhalombattai lakásban nincs áram, meleg víz és fűtés
Ezer százhalombattai lakótelepi lakásban hajnaltól nincs áram, meleg víz, illetve fűtés egy trafóállomás és egy nagyfeszültségű vezeték meghibásodása miatt; a hiba elhárításán nagy erőkkel dolgoznak – közölte a város alpolgármestere pénteken az MTI-vel.
hírek innen, onnan
Több ponton is lecsaptak az ukrán drónok: kikötő és ipari negyed is lángol Oroszországban
Ukrán dróntámadás érte a dél-oroszországi Krasznodari területen lévő Tyemrjuk tengeri terminálját.
Feketemunka és trükközés a nyári diákmunkáknál – erre figyelmeztetnek a szakértők
Elindult a nyári diákmunkaszezon.
Ebből a paradicsomból egyetlen szem is csökkenti a magas vérnyomást – a génszerkesztés japán úttörőjével beszélgettünk
A génszerkesztés kérdésköre ellentmondásos téma: sokan a jövőt látják benne, míg mások tartanak tőle. Melyik oldalnál van igazság,...
Újabb fájdalmas ütést vitt be Ukrajna Oroszországnak
Ukrán dróntámadás érte a dél-oroszországi Krasznodari területen lévő Tyemrjuk tengeri terminálját.
Ezrek tüntettek Belfastban a rasszizmus ellen
A késes támadás utáni erőszakhullám ellen tiltakoztak.
„Csak Orbán Viktorral újulhat meg a Fidesz” – kongresszus előtti megfejtések
A Fidesz tisztújító kongresszusára érkezők véleményére voltunk kíváncsiak arról, hogy miért egyedül Orbán Viktor lehet alkalmas a...
Azért lett színész, mert ki akart szúrni az öccsével, sokáig diplomata karrierre vágyott, és négy éve stroke-ot kapott – Stellan Skarsgård 75 éves
Star Wars, A Karib-tenger kalózai, Marvel – Európai színészként a legnagyobb hollywoodi franchise-ok kapkodtak utána, a nyolc gyerekével...
Nagyon úgy fest, hogy néhány nap múlva ismét különleges csatasorba rendeződik a Jupiter, a Vénusz és a Merkúr
A két egymást követő estén más-más formációt mutató jelenség szabad szemmel is megfigyelhető lesz, a láthatósághoz ugyanakkor...
Autoimmun májgyulladás
Az autoimmun májgyulladás egy nem gyógyítható, de kezelhető, gyógyszeres terápiával nyugalomban (remisszióban) tartható májbetegség.
Kínai horoszkóp-előrejelzés júliusra a Bivalyoknak: a nyári feszültség párkapcsolati válságot és szakmai vitákat robbanthat ki, amelyekből csak nyílt lapokkal tudsz győztesen kilábaln...
A munkahelyeden komoly megmérettetések, hirtelen jött túlterheltség és éles szakmai konfliktusok várnak rád, ráadásul a hónap végén a...
Ismertette a Toyota európai jövőképét a cég helyi alelnöke
Az Automotive News Europe Kongresszuson Yoshihiro Nakata, a Toyota Motor Europe (TME) elnök-vezérigazgatója ismertette a Toyota jövőképét...
Kiszel Tünde extra vékonyra retusálta magát: felháborodtak rajta a kommentelők
Kiszel Tünde legújabb fotóin szinte felismerhetetlen, annyira sokat szerkesztett rajtuk.
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

- Forgalomkorlátozás a Mecsek Rallye idején
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Forgalomkorlátozás Magyarürögben
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Technikai okok miatt pénteken korábban bezár a Millennium Üzletházban működő bérletpénztár
- Gyakrabban közlekednek a pécsi Tüke Busz Zrt. 34-es járatai az Állatkertek Éjszakája
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Változik a pécsi Tüke Busz Zrt. bérletpénztárainak nyitva tartása július 1-jétől
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás






