Kétszáz hiányszakmában dolgozó szakorvos kérte tavaly a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt

Tavaly csaknem kétszáz olyan szakorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, akinek a szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít - derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) által az MTI-nek küldött adatokból.



A leglátogatottabb orvosi internet oldalon a főcím alatt hatalmas álláshirdetés olvasható Németországból. Gyakorlatilag kézenfogva vezetik a jelentkezőt itthoni lakhelyéről a Bajorországi leendő munkahelyére. Ha német nyelvtudása nem kellően csiszolt, tanfolyamra iratják be, ennek költségeit fizetik. A családnak is. Az utazást és a kiköltözést szintén. A hazai orvosok mégsem elsősorban a fizetések miatt mennek el, és főleg nem azért mert külföldön az orvost értékén becsülik meg, hanem azért mert Magyarországon mindezt még csak meg sem próbálják tenni. Az itthon maradó orvosok rövidesen annyira túlterheltek lesznek, hogy belerokkannak és hibáznak. Na akkor jön az ügyvéd, aki már régóta nyugati szinten keres és számláz és egyetlen tollmozdulattal az orvos és családjának egész egzisztenciáját eltörli, mert mostantól ez a jogszabály. Keress orvosként havi százezer forintot és ne hibázz, mert ha rádbizonyítják, akár százmilliónyi kártérítést is rádhúznak, mert beperelt a beteged, aki adott esetben havi 5400 forintért volt a Tébénél biztosítva.
Elkeseredni azonban nem kell. Hiszen nemcsak az orvosoknak van lehetőségük külföldre járni, a betegeknek is. Igaz, ott mindenért fizetni kell, mint ahogy itthon is kelltt volna eddig is, de Kádár elvt@rs azt tanította, hogy az egészség ingyenes és ezt a nép könnyedén bevette. A nép most azt kapja amit érdemel.

Az egészségügy és oktatásügy tönkretétele startégiai lépés hazánk elpusztításához. Úgy látszik, hogy választott kormányunk is élen jár ennek a megvalósításában.
Pusztuljon a magyar, hadd üresedjen a vizekben gazdag Kárpát-medence, kell a hely az új betelepülőknek! - ha majd a vízhiányos háborús övezetből menekülniök kell.
Ezt csak az nem látja, nem tudja, aki nem akarja.
Jobbikosok! Szerintetek mi a megoldás? Mit tudnátok tenni, ha Ti kormányoznátok? Ha már annyira kritizáltok és választási győzelemre készültök?
Mintaként lásd pl. a postaládákba dobott ingyenes újságotokat.

Magyarországon nincs szükség orvosra. A magyar polgárok által választott képviselők helyesnek tartják, hogy az egészségügyben dolgozók (függetlenül attól, hogy a legmagasabb iskolai végzettség és folyamatos továbbképzési kötelezettség mellett a legsúlyosabb felelősséget és kockázatot viselni kénytelenek) jövedelmi és munkakörülményei olyanok, amilyenek, miközben egyéb (alacsonyabb iskolai végzettséget feltételező, halálos kockázatot nem hordozó) szakmákban és ezzel egyidőben a legváltozatosabb beosztásokban olykor kirívó béremelések történnek folyamatosan. Nem beszélve a megabruházásokról, mint a nélkülözhetetlen debreceni futballstadion stb. A politikusokat az állampolgárok választják (és hívhatnák vissza kérdőrevonni). Ha az állampolgároknak ez így megfelel, akkor így lesz. Betegséggel, éjszaka lázas gyerekkel, elgázolt családtaggal és rákban szenvedő nagyszülőkkel lehet majd az ügyvéd úrhoz menni, neadj'isten a képviselő úrhoz fordulni. Ők majd segítenek. Arról híresek. De a számlán majd ne tesség meglepődni, mert ők már európai színvonalon számláznak. Önök akarták, hogy így legyen.

1 |




A hozzászólások tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal!


Ellenőrző kód:


0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0
0
0
0






0