Férfi kosárlabda NB I - Otthonában is kikapott a Pécs - képgaléria
A címvédő Szolnok hosszabbítás után győzött Kecskeméten, a Fehérvár pedig Pécsen nyert a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének keddi, második mérkőzésén. Ezzel mindkét csapatot egyetlen siker választja el a négy közé jutástól.
hírek innen, onnan
"Köszönöm a nézőknek" - a Facebookon búcsúzik a kirúgott köztévés
A Facebookon, Vujity Tvrtko TV2-es műsorvezető segítségével búcsúzott el a nézőktől és kollégáitól Szebeni István. A köztévé műsorvezetőjét múlt héten bocsátotta el az MTVA, mert káromkodott a Híradó egyik adásában.
Anyagyilkosság: vádat emeltek a 20 éves fiú ellen
Emberölés bűntette miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya egy 20 éves hódmezővásárhelyi fiatalember ellen, aki 2013. január 27-én az esti órákban megölte édesanyját.
Színházi előadásokat és interaktív programokat kínál a Gyermekmentő Szolgálat
Színházi előadások, zenei és interaktív programok is szórakoztatják az érdeklődőket szombaton és vasárnap az ingyenes gyereknapi rendezvényén a budapesti Városligetben.
Hirtelen meg sem tudott szólalni Michael Douglas
Elakadt a beszédében, elcsuklott a hangja, majdnem elsírta magát Douglas.
A doki orális szexet írt fel receptre
Mit sem sejtve ment el orvosi kivizsgálásra a gyanútlan páciens. Arról számolt be az orvosnak, hogy refluxban szenved. Ez a betegség azzal jár, hogy a lenyelt táplálék a gyomorból visszajut a nyelőcsőbe. A doki pedig ahelyett, hog...
A Facebook kezdi elveszíteni varázsát Amerikában
A Pew új jelentése szerint az amerikai tizenévesek körében egyre inkább a Twitter használata fokozódik,...
Megújult a Flickr
Miután a Yahoo felvásárolta a Tumblrt, kiadott egy nagyobb frissítést a Flickrhez is. Többek között...
Az SAP autista munkatársakat keres
A német szoftver cég, a világ vezető integrált vállalatirányítási rendszere, az SAP (Systemanalyse und Programmentwicklung) a jövőben több száz autista kollégát kíván alkalmazni, mivel különleges érzékük van az információs technol...
Országos ifjúsági és diákolimpiát rendez Zánkán a FODISZ
Csütörtöktől a Zánkai Új Nemzedék Központban rendezi meg a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) országos ifjúsági és diákolimpiáját, mintegy 800 fogyatékkal élő fiatal részvételével. Az indulók labdarú...
Kifosztották a saját esküvői helyszínüket
A férjet letartóztatták, mert fosztogatott a saját esküvői helyszínén. Terhes felesége csak próbálta lebeszélni. Bridie Sparks (24) és Christopher Richards (25) tavaly nyáron házasodtak össze. Esküvőjük helyszínén eltulajdonította...
Jövőre új buszokat kap Kecskemét
Új, környezetkímélő hibridbuszok érkeznek jövő év első negyedében Kecskemétre. Az új járművek Mercedes-Benz Citaro G BlueTec-Hybrid típusúak lesznek. Az alföldi város járműparkja összesen 25 új busszal bővül. A vásárlás nagyobb un...
Ha közalkalmazott vagy meg fognak figyelni!
Az Alkotmány nem játék csoport tagjai a Belügyminisztérium előtt tiltakoznak George Orwell 1984 regényének felolvasásával. A kormány a nemzetbiztonsági ellenőrzés törvényét bővítené. A törvényt kedden fogadhatja el a parlament. A ...
Sport
Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak
Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...
Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok
A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...
Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján
A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.
Dzsudzsák állítólag újabb kérőket kapott
Dzsudzsák Balázst, a Dinamo Moszkva szélsőjét a Bayer Leverkusen és a West Ham United is leigazolná a nyáron - közölte az orosz Izvesztyija beszámolóját idézve a samsungsport.hu.
Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott
Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...
Az M2 közvetíti a kupadöntőt
Az M2 élőben közvetíti a labdarúgó Magyar Kupa szerdai fináléját, amelyet a már bajnok Győri ETO FC és a címvédő DVSC-TEVA vív egymással.
Isco és Lewandowski lehet a Real első igazolása
Az már eldőlt, hogy José Mourinho otthagyja a Real Madrid csapatát, a spanyol sajtóban pedig be is indultak a találgatások, hogy milyen új igazolások kerülhetnek a Király Gárdába.
Bajban a magyar mászók a Kancsendzöngán
Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióvezetőjének mai jelentése szerint a sikeres csúcsmászás után a legyengült Erőss Zsolt és Kiss Péter bajba kerültek ereszkedés közben a Kancsendzöngán, és valószínűleg mentést...
A Manchester Citybe igazolna a Barcelona középpályása
Egyáltalán nem biztos Thiago Alcantara jövője az FC Barcelonánál - ezt maga a játékos jelentette ki a spanyol RAC1 rádióműsorában. A kivásárlási ára 90 millió euró, a Manchester City készen állna leigazolni.
Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban
Miután hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho távozik a Real Madridtól, Londonban már Chelsea-mezben pózolt a portugál sztáredző, igaz, csak egy reklámtáblán jól kivitelezett munkának köszönhetően.
Bulvár
Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...
Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.
A magyar műsorvezető legjobb barátnője férjétől várt gyereket - Meglepő részlete...
Bálint Antónia nem kímélt senkit, kiteregette a szennyest.
Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...
Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.
Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb
Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.
Ő Rékasi Károly titkos szerelme
A színész a 16 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, miatta hagyta el 29 év házasság után feleségét. Détár Enikő a végsőkig harcolt a kapcsolatukért, de nem tudta megtartani párját.
Ismét megmutatta bájait a szexi olasz olimpiai bajnoknő - videó!
Federica Pellegrini, az olasz úszósport csillaga ezúttal Thaiföldön állt modellt a SportWeek magazin felkérésére. A pikáns képek május 25-étől lesznek megtekinthetőek, addig is itt a La Gazzetta dello Sport egy kis videója kedvcsi...
Fontos szigorítás lépett életbe: az adófizetést már nem lehet megúszni
Május végén a társas vállalkozásokra több feladat is hárul: a társaságiadó-bevallás mellett május 31-ig a beszámolójukat is közzé kell tenniük, s a kapcsolt vállalkozások közti ügyletekről transzferár-dokumentációt is készíteni ke...
Mikor minősül munkaidőnek az utazás ideje?
A munkába járás ideje általában nem minősül munkaidőnek. De vannak kivételek.
Öt jó tipp műfogsort viselőknek
Amíg a tudósok ki nem találják, hogyan lehet új fogakat növeszteni - vannak próbálkozások-, addig kénytelenek vagyunk műfogakkal, protézissel megoldani a foghiányt. Néhány jó tanáccsal segítünk ezek gondozásában, hogy minél jobban...
Milliókat fenyeget Sztálin betegsége
A világon az egyik leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés, amely hazánkban is két és fél millió embert érint. Az ebből következő stroke már az ókori görögöknél is előfordult, de szélütést kapott Sztálin, Voltaire...
Lábgomba, körömgomba, tyúkszem
A cipő viselése védi a lábat a külső hatásoktól, ugyanakkor számos betegség (lábgomba, tyúkszem) forrása is lehet. A láb bőrgyógyászati szempontból kapcsolódik a kézhez, ezért számos bőrbetegség egyidejűleg jelentkezik.
Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy
Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.
blogmorzsák
Buci is coming
Az István, a király jubileumi előadása kapcsán láthatóan beindult a PR gépezet.
„Nagyon szeretek Robival dolgozni”
Interjú Bánfalvi Eszterrel, a Nemzeti Színház távozó színészével.
Az öngyilkosság anatómiája
Statisztikai adatok tanúsága szerint a hétfő a legveszélyesebb nap. Magyarországon májusban követik el a legtöbb öngyilkosságot.
Akinek nem futja hálapénzre,
nem sok jóra számíthat
A levélíró tehetetlenül nézte végig édesanyja halállal végződő szenvedését, megalázását
a szombathelyi Markusovszky kórházban.
Külföldi edzők Magyarországon
Állandó vita tárgyát képezi, hogy van-e hely ennyi idegenlégiósnak a magyar fociban. De mi a helyzet a kispadokkal?
Észt építészet a FUGÁ-ban
Tallinnban nem csupán szépen formált üveghomlokzatok rejtőznek, hanem egy egész
új világ, amit a legtöbbünk még soha nem látott.
Tönkretett a munkaadóm
A tartozásról közjegyzői okiratot írattak alá az ügyfelemmel és velem is, mint alkalmazottal, mondván, „vagy aláírod, vagy repülsz”.
Megéri LED-re cserélni
a fénycsövet?
A jó, öreg, villódzva ébredő hosszú fénycsövek helyett is van higanymentes fényforrás, ami drága ugyan, de behozza az árát.
FBI Budapesten: Tarlósék topnyomozói
Egy elit, 30 fős biztonsági igazgatóság dolgozik 2010 óta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nél.
Az emberi szabadság a tét
Orbánék csak kiteljesítik a felelőtlen, korrupt politizálás két évtizedét.
Most jó Tóth Gabinak lenni
Majd' széjjeldurran a csöcse és még 25 milliót is keres mellé.

- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Felszerelték az első előre fizetős vízmérőket
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Baranya megye véradásai a 21. héten
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Pünkösdi Közszolgáltatás
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén







Dr.. Bödő Lázló és felesége minden meccsen ugyanazon a helyen ül, ami természetes és rendben is van. De hogy Bödőné minden meccsen ugyanúgy tartja a kezét, az szinte hihetetlen! Vagy a fotós szenzációsan ügyes?