Női kosárlabda NB I - Először bajnok a Győr
A Győr nyerte a női kosárlabda-bajnokságot, miután a döntő ötödik mérkőzésén 61-55-re verte idegenben a Sopront. A győriek összesítésben 3-2-re hozták a párharcot, s első aranyérmüket ünnepelhették.
hírek innen, onnan
Bűnsegéd volt a letartóztatott auschwitzi őr
Csaknem tízezer fogoly meggyilkolásában vett részt bűnsegédként Hans Lipschis, az ügyészség szerint.
Zsiráf született Budapesten
Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A 170 centiméteres kis zsiráf valószínűleg lány, de még nem állapították meg a nemét. Már talpra állt, néhány napon belül a közönség is megnézheti. Az állatkert történetébe...
Képes beszámoló a csíksomlyói búcsúról
Pünkösd ünnepén a kereszténység a Szentlélek eljövetelét ünnepli, bizonyságul Jézus Krisztus feltámadásának, és uralkodásának. A magyarság ősi hitében az Atya, Fiú, Szentlélek szentháromság előzményeként az Atya, Fiú, Anya szent h...
Időzített bomba ketyeg a kínai bankokban?
A kínai bankrendszerben mára nagyobb mennyiségű "mérgező eszköz" - vagyis elértéktelenedéssel, nem teljesítővé válással fenyegető követelésállomány - halmozódott fel, mint amennyi a nyugati pénzügyi szektorokban volt a 2008-ban el...
Nouvelle Vague: Olyanok vagyunk, mint egy család
A Zsolnay Fesztivál első napján egy igazi világsztár bandával találkozhatott a közönség. Miközben Pécs felett átvonult egy mini armageddon, az E78-ban is elszabadultak az energiák. A 70-es és 80-as évek zenéit nagyon szerethető mó...
'Inkább viselem a magam arcát' - Bajor Gizi 120
Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége százhúsz éve, 1893. május 19-én született. Minden este meghalok, mint kokott, hogy aztán reg...
Minap.hu - Tűz a Felsőruzsinon
Tűz keletkezett vasárnap délelőtt Miskolcon a Felsőruzsin körúton egy tízemeletes lakóházban.
HVG - Két lépcső? Három? Négy? Káosztól tartanak a tűzoltók
Káoszt hozhat tűzoltók szerint, ha jövőre elindul a központi riasztórendszer, amelyben az összes vidéki segélyhívás két központba fut majd be, Miskolcra, vagy Szombathelyre.
Ősi homárok kapták Johnny Depp nevét
Johnny Depp amerikai színészről nevezte el egy brit tudós a homárok és skorpiók ötszázmillió évvel ezelőtt kihalt őseit azok ollóformában végződő karmai miatt.
Lengyel László: Nyugaton a helyzet változó
A 200811-es pénzügyi és gazdasági válság a hosszú 2012-es választási évben adósság- és politikai válságba ment át. A világ politikai, gazdasági és szellemi erői megtalálták a közvetlen pénzügyi válságkezelés módozatait és a világg...
Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért
Folytatódik a tavaly szeptemberben megkezdett tüntetéssorozat, melynek célja, hogy végre Magyarországon is megszülessen egy európai, a civil szakmai javaslatokat figyelembe vevő, családon belüli erőszak törvény.
Heti TOP: megújult a Gmail és a Facebook is
A hét legfontosabb eseménye kétségtelenül a Google konferenciája volt, ahol az Androidtól a Google Maps-ig sok termékükhöz és szolgáltatásokhoz jelentettek be újításokat. A Facebook sem maradt újítás nélkül a héten: mindenkinél be...
Sport
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg
Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...
Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban
A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
NB II - A feljutás kapujában a Mezőkövesd
A keleten éllovas Mezőkövesd kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re győzött Putnokon a labdarúgó NB II 27. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig a feljutás küszöbén áll, ugyanis riválisai közül a Vasas 4-1-re kikapott Or...
Bulvár
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!
Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire
És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...
Narancsszínű figyelmeztetés: itt heves zivatarok lehetnek
Az esernyőt is viheti a vihar.
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
ByeAlex divatot teremtett Malmőben
ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.
Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt
Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.
Károsíthatják a szemet a LED izzók
Az energiatakarékos LED izzót napjainkban a világítástechnika leghatékonyabb költségcsökkentő megoldásaként népszerűsítik. A madridi Complutense Egyetem kutatója szerint azonban a LED izzók fényének behatása visszafordíthatatlan k...
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
blogmorzsák
Három fedélzeti kamera rögzítette a kényszerleszállást
A felvétel hátborzongató, de a pilóta túlélte.
Mark Knopfler új lemeze
A Dire Straits legendás zenésze hajkoronáját és fejpántját elvesztette, egyedi stílusát viszont nem.
Emma Watson jó csaj lett
Az új filmjét hamarosan bemutatják Cannes-ban, így egyből címlapra is fotózta a W magazin.
Magyar folktörténet: a magyaroschtól a spontán folkkocsmáig
Hogyan vált népszerűvé a táncház, a népzene, és hogyan fejlődött a magyar világzene? Ezt mutatja be A magyar folk története című kötet.
Feljelentsem, vagy ne jelentsem?
A próbaidő letelte utánra ígért emelt fizetés nuku, szerződés nuku. Mi a megoldás?
A tíz legrémesebb kínai étel
Ázsiában olyat is elfogyasztanak, amiket mi nyugatiak, képtelenek lennénk a szánkhoz emelni - például egeret, patkányt vagy bogarat.
Jobbközép párt?
A gondolat jó, hovatovább helyes, de önmagában nem több, mint ferráris Magnumnak az ellenfél, meg a csaja akit meg kell menteni tőle.
Különleges plakát
a gyermekbántalmazás ellen
Más üzenetet közvetít attól függően, hogy milyen magasságból nézi az ember.
A homok csodálatos városa
A kínai Dunhuang, a „homok városa", valaha
a Selyemút egyik fontos állomása volt, ma már elsősorban a turistákból él.
Hö úr gyűjteményének évszázados teái
Hö úr Kína legértékesebb öreg tea gyűjteményével rendelkezik, amely rangot nyugodtan kiterjeszthetjük az egész világra.
Samsung: galaktikus nyereség
Úgy tűnik, idő kérdése, és az Android helyett már Samdroidot kell majd írni.

- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Szili Katalin: az együttműködés erősíti a nemzetet
- Baranya megye véradásai a 21. héten
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Pünkösdi Közszolgáltatás
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Baranya megye véradásai a 20. héten
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén






