Férfi röplabda NB II. - Dorogon nyert a Pécs
Gyöngyösi Zoltán játékos-edző: „Átvariált szerkezettel és dekoncentráltan játszottunk, csak a negyedik játszmával lehetek elégedett.”
hírek innen, onnan
Nyolcfős társaság
Bár alig több mint fél tucat kolléga tolja a Biztributorszekerét, elégedettek munkáltatójukkal, hiszen az cserébe kifejezettenegyénekre koncentráltan tud velük foglalkozni.
Sikeres volt a hormonális meddőségi kezelés: megszületett az első baba
Megszületett az első baba, akinek édesanyja a természetben előforduló hormont kapott a meddőségi kezelés idején. A kutatók szerint az eljárás ezzel biztonságosabbá válhat.
Vérből korán kimutatható a nemi úton terjedő szájrák kórokozója
Évekkel a betegség kitörése előtt kimutathatja a vérvizsgálat a torok- és szájrák szexuális úton terjedő kórokozóját - állítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy nemzetközi kutatócsoportja.
95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik
Selmeczi Gabriella hangsúlyozta, a Fidesz teljes mértékben támogatja az egészségügyi dolgozók béremelésének következő üteméről szóló kormányzati előterjesztést. Az ország a magyar emberek jó teljesítményének köszönhetően elég erős...
Rezsicsökkentés nélkül is meglennénk, hiába a megszorítások?
Cinkotai szerint rezsicsökkentés nélkül is meglenne az inflációs cél - a most bejelentett adóemelések ellenére is veszélyben lehet a hiánycél - olcsóbb lesz a benzin - július 1-jén nyithatnak a nemzeti dohányboltok - Nézze meg itt...
Megbecsülik a kenyérmorzsát is Samsunban
Nyíregyháza - A nyíregyházi HUMAN-NET Alapítvány szervezésében 7 fiatal önkéntes és egy csoportvezető vesz részt a Havza Anadolu Imam Hatip Secondary School által szervezett nemzetközi ifjúsági csereprogramban, melynek elnevezése:...
Késnek a vonatok a záhonyi vonalon
Budapest, 2013. június 19., szerda (MTI) - Leszakadt a felsővezeték az egyik vágány fölött a monori vasútállomásnál, ezért a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon 20-30 percet késnek a vonatok - közölte a Mávinform sajtóügyelet...
Tavares-jelentés Az MSZP EP-képviselői üdvözölik, hogy szankciók nélkül fogadta...
Brüsszel, 2013. június 19., szerda (MTI) - Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselői nyilatkozatban üdvözölték, hogy az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) által az alapvető jogok magyarországi helyze...
A Lenovo bővíti magyarországi termelését
Sárvár, 2013. június 19., szerda (MTI) - Bővíti magyarországi termelését a kínai Lenovo számítógépgyártó, a sárvári gyárban októbertől háromszorosára növeli a szerverek előállítását - mondta el Lukács Anita, a Lenovo magyarországi...
Árvíz Bakondi: befejeződött a védekezés, intenzíven zajlik a helyreállítás
Nagymaros, 2013. június 19., szerda (MTI) - Befejeződtek az árvíz elleni, védelmi jellegű tevékenységek és intenzíven zajlanak a helyreállítási munkák az országban - mondta Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott s...
Világháborús bombát találtak az Országháznál - kiürítik az északi szárnyat és kö...
Világháborús bombát találtak a budapesti Kossuth téri mélygarázs építése közben szerda délután, emiatt kiürítik az Országház északi szárnyát és a Néprajzi Múzeumot is.
Sport
Botrány: íme a prosti, aki miatt 3 évet kaphat Ribéry és Benzema - fotó
Ma délelőtt, Párizsban kezdődött az a per, ahol a két francia válogatott labdarúgó Karim Benzema és Franck Ribéry is a vádlottak padján ül. A vád: fiatalkorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele.
A legfrissebb átigazolási hírek: távozhat a Barcelona tehetsége
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
Élő adásban őrült meg az olasz riporter Balotelli gólja után - videó
Az olaszok ugyan vasárnap este játszottak, de csak most bukkantunk erre a gyöngyszemre.
Csányi Sándor szerint előrelép a Pick Szeged
A legutóbbi szezonban, a bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett a Pick Szeged kézilabda csapata. Mindkét sorozatban az örök rivális Veszprém előzte meg a Tisza-parti alakulatot, amely a korábbi évekkel ellentétben...
Isco a legújabb zseni - Hova igazoljon az új Messi?
Az U21-es Európa-bajnokság döntőjébe jutott spanyol válogatott tele van tejfeles szájú tehetségekkel, de talán mind közül a legzseniálisabb Isco. A középpályásért a legjobbak állnak sorban. Hol köt ki? Hol kössön ki?
Bombahír: Beckham új sportágban lehetne világsztár
Az ismert angol napilap, a Daily Mail szerint David Beckham iránt több NFL-csapat is élénken érdeklődött, amíg az Egyesült Államokban szerepelt.
Fotó: a magyarok megutálták Janics Natasát?
A címben említett ellenszenv kissé túlzó lehet, bár a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokságon készített fotók bizony árulkodnak. Douchev-Janics Natasa nem olyan kelendő portéka Magyarországon, mint korábban.
Storcz Botond szerint Dudás Miklósból a jövő nagy kajakosa lehet
Két napja fejeződött be a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság. A magyar küldöttség három arany-, három ezüst, és öt bronzéremmel zárta a kontinenstornát. Az Eb-n az egyik legkellemesebb meglepetést Dudás Miklós aratta, a fiata...
Bemutatták a vadiúj Fradi-pálya vadiúj zöld székeit
Izgalmas hír érkezett Ferencvárosból: lerántották a leplet az új stadionba szánt székekről! A 2014 őszére ígért ultramodern létesítménybe láthatóan roppant kényelmes ülőalkalmatosságot fognak helyezni, ami, igen, zöld lesz. Nézd m...
Brazília-Mexikó és Real Madrid-Barcelona - Ezt látod élőben
A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Fotó: Nadalt tetten érték Wimbledonban
Rafael Nadal lebukott Angliában. A spanyol teniszező már túl van első edzésén a Grand Slam tornán, egy fotó elejéig pedig mintha pózolt is volna ütögetés közben a fotósnak. Vagy csak természetéből fakadóan ennyire profi?
Bulvár
Nagy feltűnést keltett! A magyar modell meztelenül strandolt
Nudista strandon járt Laky Zsuzsi. Nem ő az egyedüli magyar szépség, aki levetkőzött.
Hőségriadóban is tilos a szandál
Enyhítenek az öltözködési szabályokon a hőségre való tekintettel a közintézményekben.
Még ki sem mondták a válását! A magyar színésznő új szerelmével nyaral
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szerelme örökre véget ért.
A játék, amit tiltani fognak a munkahelyeken
A videohívási technológia lehetővé teszi, hogy a játékban bárkit partnerül válasszunk.
Ezért vizeletfoltos a férfiak alsónadrágja
Vizelési panaszok? Prosztatagondok? Urológiai kivizsgálás? Ettől a néhány szótól általában minden férfi összerezzen, mert egy kellemetlen dolog, a végbélen keresztül történő prosztatavizsgálat, azaz a rectalis digitalis vizsgálat ...
Műtét a görbe férfiasság ellen - Előtte-utána fotóval! 18+
Egy órás plasztikai műtéttel korrigálható a péniszgörbület. A..
Hátborzongató eltűnések és halálesetek: képeken a gyilkos kórház
Az elhagyatott épületet gyilkos kórházként emlegetik a bizarr történések miatt.
Itt ma felhőszakadást és jeget hozhat a forróság
Jelentős változásra még várni kell.
Jó hír: kitisztulhat a dohányos tüdő
Szervezetünk folyamatosan dolgozik a káros anyagok, így a nikotin ellen is...
Visszatérhet a borítékos bérkifizetés?
Elkerülhető a tranzakciós adó, ha készpénzben kérjük a fizetésünket.
Julia Roberts családi nyaralója
Ez a kis gyöngyszem Julia Roberts nyaralója Malibun. Julia Roberts az egyik legismertebb amerikai színésznő. Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas, a mai napig rengeteget foglalkoztatott, pedig gyermekei születése után több évre v...
15 döbbenetes felvétel az űrből a Hubble szemével - Óriás képgaléria
Láttad már, ahogy egy planetáris köd eszkimót formáz? Most megnézheted a Hubble szemével.
blogmorzsák
Vonuljon nyugdíjba Sas József?
Már csak a fiatal színészek miatt dolgozik, mondta a 74 éves humorista.
Ebben a melegben különösen aktuális
Lassulj le és reggelizz egy jót.
Superman a zenében egyszer már újított
John Ottmannek sikerült az, ami több elődjének kifejezetten nem, vagyis alkotásával felnőtt John Williams klasszikus score-jához.
Mire jó az Arnette?
Olyan, mint egy Oakley, bár kevésbé extrém, az Oakley volt tervezője csinálja, cserélhető a szára, és nagyjából feleannyiba kerül.
Szász Károlynak igaza van
A levél nyilvánosságra kerülése nyomán született politikusi és egyéb reakciók ijesztő sötétségről és demagógiáról árulkodnak.
Így használd a szemgélt, vagy ne?
Ha a használati utasítás szerint csinálod, garantáltan nem lesz jobb.
7000 lemezzel egy szobában
Függőség a gyűjtés, vallja a zeneőrült Györemix, aki a Limbó Hintónak köszönhetően lett dídzsé.
Csak 200 forint?
Olcsó a szendvics, de sertésből is van!
Budapest az egyik legjobb úticél Európában
Hihetetlen, hogy mekkora hatása van egyetlen jó ötletnek egy kétmilliós városra.
Handó Tünde szerepe a BKV-perben
Érdemes felelevenítenünk minden bíróságok úrnőjének pályafutását.
Felpofozott nő - így látta egy szemtanú
Megszólalt a srác is, aki segített a brit nőnek.

- Még csak formálódik a pécsi futballcsapat
- Gyurkovics Mária operaénekesnő száz éve született
- Országosan körözött személyt fogtak el a rendőrök
- Bolti tolvajt fogtak a rendőrök
- Követendő példa lett a magyar gazdaságpolitika
- Komlón és Pécsett is lesznek nemzetközi női kosármeccsek
- Rabtársai megverték a pécsi börtönben Bándy Kata gyilkosát
- Vádemelést javasol a rendőrség Páva Zsolt lányának támadója ellen
- Pécsett forgatják a Trónok Harcát
- Erdélyi körutazás, Gandhi túra, Egészségnap
- Meghosszabbították néhány szökőkút működési idejét
- Hőségriasztás
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Egy órával tovább tart nyitva a Hullámfürdő strandja
- Véradás a Sétatér fesztiválon
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén






Hajrá Pécs !
Fantasztikus,hogy egy olimpiai sportágban elso osztályú csapata lesz a városnak.
Magas fizetéssel kulfoldrol idecsábított,ki nem fizetett játékosok nélkul :)
Ez tetszik !
Hajrá Pécs !