Kossuth-díjas festő alkotásával újul meg Pécs "nemszeretem" épülete
Új külsőt kap nyáron Pécsnek a lakosság körében talán legkevésbé elfogadott épülete: a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara központjaként is működő Majorossy utcai irodaházat Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész egyik alkotásának mintázatával díszítik.
na végre valami
hírek innen, onnan
Kaszával gyilkolta meg haragosát
A helyszínen életét vesztette az a motorral közlekedő férfi, akit egy ismerőse szúrt hasba egy kaszával szombaton kora este a Bács-Kiskun megyei Helvécián.
Újabb nyolc bankból lehet utalni Cipruson
A nicosiai pénzügyminisztérium újabb nyolc, az országban tevékenykedő külföldi bank esetében oldotta fel a pénzátutalás és a pénzfelvétel lehetőségét a nemzetközi ügyfeleknek.
Mindössze kettő darab készül az Aston Martin álomautójából
Alig néhány pillanattal a Nürburgringi 24 órás verseny előtt mutatta be varázslatos koncepció autóját a CC100-as speedstert az angol márka.
Vendégjegyzet: Pünkösd a hit évében
A kereszténység világában a Pünkösd a Húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének, kiáradásának ünnepe. A Szentírás Isten megjelenéseként írja le. Mikolai Vince írása.
Erdeiiskola-programot javasol az LMP
Budapest, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - Az LMP országgyűlési határozattervezetet nyújt be egy nemzeti erdeiiskola-program létrehozása érdekében. A program lehetőséget adna arra, hogy minden 8-12 év közötti diák legalább öt nap...
Kampányfinanszírozás MSZP: újra titokban hozott döntésekkel alakul át a választ...
Budapest, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - Az MSZP szerint újra egyéni országgyűlési képviselői indítványokkal nyúl bele a Fidesz a magyar választási rendszerbe. Így reagált Molnár Zsolt vasárnapi közleményében az Országgyűlés el...
Harmincmillió forint értékű csempészcigaretta egy szabolcsi kisbuszban
Nyíregyháza, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - Harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy kisbuszban Uszka és Tiszabecs között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyette...
Döntés várható a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt egyetemista perébe...
Budapest, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - Elsőfokú ítélethirdetés várható S. Ábel, a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt egyetemista ügyében a Fővárosi Törvényszéken kedden.
A hat legjobb ázsiai nő Cannes-ban
India és Kína szülöttei mutatják meg idén a francia filmfesztiválon, mit jelentenek azok a szavak, hogy szexepil, stílus és elegancia.
Új megjelenés: HandBrake 0.9.9
Mindenféle videóformátumot, beleértve a DVD-t is tud egyszeren átkódolni különböz formátumokba, mint pl. mkv, mp4. Támogatja a fejezeteket és feliratokat is. Net Framework 4.0 kell hozzá!
Továbbra is versenyben a BL-indulásért a Real Sociedad
A Real Sociedad idegenben legyőzte a Sevillát a Primera División 36. fordulójának szombat késő esti mérkőzésén, ezzel továbbra is versenyben van a Valenciával a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért.
340 hasonmás?
Japánban több száz jellegzetes formájú, ám különböző méretű hegyet neveznek valamilyen Fudzsinak.
Sport
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban
A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Kozák Danuta hosszú idényre készül
Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...
Bulvár
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!
Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire
És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...
Narancsszínű figyelmeztetés: itt heves zivatarok lehetnek
Az esernyőt is viheti a vihar.
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt
Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.
ByeAlex divatot teremtett Malmőben
ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.
70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos
70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.
blogmorzsák
Vörös áfonyás, csokis keksz
Az egészséges vörös áfonya az élvezetes csokis kekszbe keverve - tökéletes kombináció!
Ilyen rúzst hordj tavasszal
Vízes hatású kollekciót teszteltünk.
Lehet barát az ex,
vagy abból viszony lesz?
Ha az erotika tartotta össze a kapcsolatot, vagy annyira jó volt, hogy az már felülmúlhatatlan, akkor a kísértés még nagyobb.
Orbán homokozója
Kapitalizmus van? Ez a legnagyobb botrány.
Ínycsiklandó francia levesek
Ha már megy a hagymaleves, próbálkozzunk meg a lápvidéki zöld levessel is.
JW Anderson lenne az új Gianni Versace?
Gianni Versace valószínűleg forogna a sírjában, ha látná az új Versus-kollekciót.
Ötletek arra, hogy hogyan rejtsük el a TV-t
A nap nagy részében be sincs kapcsolva, és nem porosodik annyira ha elzárva tartjuk.
A túlnépesedés
és a Föld eltartóképessége
Mostanra a kormányok, az ENSZ és a közvélemény is rádöbbent végre: nem mindegy, hogy a föld népessége mekkorára duzzad.
A szlovákok ByeAlexet akarják!
Eurovíziós szerepléseik enyhén szólva siralmas eredménnyel zárultak - egy kivételével. Az sem egy hétköznapi sztori.
Matolcsy: A Mindent Látó Szem
Rejtett kamerás videó MNB-elnökünk személyes jelenlétéről a bankomatoknál.
Rezsicsökkentés - de hol a határ?
A kormány újabb rezsicsökkentésre készül, cél a -30% - a kampányidőszak minden logikát felülír.
Három fedélzeti kamera rögzítette a kényszerleszállást
A felvétel hátborzongató, de a pilóta túlélte.

- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Szili Katalin: az együttműködés erősíti a nemzetet
- Baranya megye véradásai a 21. héten
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Pünkösdi Közszolgáltatás
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Baranya megye véradásai a 20. héten
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén







A Magasház helyett lebonthatnák ezt inkább. Annyi épület áll üresen a belvárosban A Zsolnay negyed miatt, oda költözhetne az összes emelet. Ez pedig nem rontaná tovább a Havihegy látványát. Utánanéztek már, hogy ki engedélyezte annak idején ennek az iszonyat kockának az építését oda, ahova?