Vége a közös meccsnézésnek?
Lakásokba szorulhatnak a futball Eb és az olimpia alatt a sportrajongók, amennyiben az MTVA valóban komolyan gondolja a közvetítési jogok alapján a vendéglátóipari egységektől beszedendő díjakat. Kérdés, ki tudja majd egyáltalán kifizetni ezeket a díjakat.
hírek innen, onnan
Az Apple továbbra is a világ tetején
Továbbra is a technológiai cégek a világ legmenőbbjei, a söripar és a pénzügyi szektort megelőzve. Az utóbbi két ágazat világsztárjai feljövőben vannak, de ahhoz nem erősödtek eleget, hogy megelőzzék az Apple-t
Fegyvert fogott vitapartnerére
H. László 61 éves bagi lakos ellen indított eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.
Nem lesz sok gyümölcs, elkéstek a méhek
A hirtelen felmelegedés miatt a gyümölcsfák egyszerre borultak virágba az idén, a méhek pedig későn ébredtek, így nem tudtak minden virágot beporozni, ezért csak átlagos gyümölcstermésre lehet számítani az idén.
Nálunk nem történhet baj, nem kellenek a tűzoltók
Ma érdekes látványban lehetett részük Pécs belvárosában a Széchenyi téren. Tűzoltó szerek sorakoztak a Nagy Lajos gimnázium előtt, majdnem az összes.
Városi reagálás az LMP kérdésére
160 millió nem sok a gazos telekért
Megint lehúznak bennünket
Emelkedő parkolási tarifák Egerben
A nap fotója: A Fradi-stadion bontása a klubházhoz ért
"A sas szárnyát szegik" - ez a kommentár olvasható a Fradi-stadion bontásának eseményeit nyomon követő Facebook-oldalon ennél a fotónál. Már nem sok minden áll az arénából, a vendégszektor is kezd teljesen eltűnni, hamarosan pedig...
Szűcs Lajost nem érdekli, hogy az ellenfél az öltözőben számolta a pénzt
Péntek este a Siófok látogat Pápára, ahol a két csapat valódi kiesési rangadót játszik. Szűcs Lajos, a hazaiak kapusa szerint a bakonyaljai csapat csak a saját játékával foglalkozik, azzal sem, hogy a riválist sajátos eszközökkel ...
Discovery lesz a következő Freelander
A Land Rover Freelander a gyártó ígérte szerint jövőre érkezik a piacra. De az is elképzelhető, hogy más néven. Az indiai kézben lévő brit márkánál ugyanis úgy érzik, zavaró a mostani márka- és modellkínálat elnevezése.
Donington, 1.szabadedzés: Sofuoglu az első, Talma 6., Tóth 27., Németh 29.
A Supersport első, igen rossz körülmények között és nem mellesleg eseménytelenül zajló szabadedzését Kenan Sofuoglu nyerte Lorenzo Zanetti és Raffaele De Rosa előtt.
A Magyar Színházi Társaság visszautasítja Kerényi Imre szavait
A Magyar Színházi Társaság elnöksége visszautasítja Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak a Belvárosi Polgári Szalonban rendezett beszélgetésen elhangzott szavait.
Szanyiék beintenek? Még nem fizették be a bírságot
A parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Rubovszky György azt javasolta, pénzbírság kiszabása helyett a tiszteletdíját csökkentsék az Országgyűlés tekintélyét sértő kifejezést használó képviselőknek.
Sport
Spanyol hegymászó: nem volt elég idő és kötél
Időben kockázatosnak és kötelek hiányában veszélyesnek is találta az utolsó, kevesebb mint 300 méternyi magasság megmászását Carlos Soria spanyol hegymászó, ezért nagyjából 8300 méter magasan úgy döntött, visszafordul a Kancsendzö...
Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett
A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...
Skaliczki 3 bajnoki és 3 kupaezüsttel búcsúzik Szegedtől
A Pick Szeged kézilabdacsapata ezüstérmes lett a bajnokságban, miután kedden a bajnoki döntő második meccsén 26-24-es vereséget szenvedett a Veszprémtől. A dunántúliak így 2-0-ra nyerték a párharcot és ezzel 21. bajnoki címüket sz...
Roland Garros: nem sikerült a főtáblára jutnia Babos Tímeának
Kikapott, így egyesben nem lesz főtáblás az idény második Grand Slam viadalán a Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves magyar játékos a világranglista 221. helyén álló lengyel Paula Kaniától kapott ki egy sima és egy végtelenül sz...
Több előjele is volt Erőss Zsolték tragédiájának
Több előjele volt a magyar hegymászók tragédiájának, elsőként az, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcstámadás előtt nem érte el a négyes tábort - mondta Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke.
Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?
Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény...
Ismét a világfutball csúcsán a német foci - Bayern-Dortmund BL-döntő
A korábban sikeres, de nézhetetlen német foci idővel egyre kevésbé párosult eredménnyel, így elölről kezdtek mindent. A reform olyan sikeres lett, hogy a 2013-as Bajnokok Ligája-döntőt két német gárda játssza, mégpedig tele hazai ...
Kovács Katalin és Kozák Danuta ezúttal egymás ellen küzd
Pár héttel az évad első kajak-kenu világkupa versenyét követően a hétvégén ismét benépesül a szegedi Maty-ér, ám ezúttal nem nemzetközi, hanem hazai versenyt rendeznek mégpedig az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. A s...
A Vidinél edz a klub nélküli magyar válogatott védő
Az idény közben az ADO Den Haag csapatával szerződést bontó Horváth Gábor a Videoton csapatának edzéseit látogatja.
"Nincs most semmiféle mentőexpedíció" spanyol hegymászó Erőssékről
"Hát ki menne fel?" - mondta a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter segítségére induló esetleges mentőexpedícióról a Desnivel hegymászással foglalkozó portálnak a 444.hu szerint Carlos Soria. A spanyol hegymászó - aki ...
Megdöbbentő új részletek Erőssék csúcstámadásáról
Carlos Soria, a 74 éves spanyol hegymászó a Kancsendzönga alaptáborában nyilatkozott a az elmúlt napok történéseiről. Véleményét nem rejtette véka alá.
Szavazás: a Dortmund vagy a Bayern nyeri a BL-t?
Szombat este a Borussia Dortmund és a Bayern München játssza a Bajnokok Ligája német házidöntőjét Londonban, a Wembley-ben. Vajon melyik gárda emelhet magasba késő este a legrangosabb európai kupasorozat serlegét? Szavazzon!
Bulvár
Szörnyű baleset! Kizuhant autójából a népszerű énekes - A szemtanú vallomása
Menet közben akarta becsukni a kocsija ajtaját George Michael.
Csak 39 éves volt! A magyar filmes váratlanul elhunyt a kórházban
Nagy Viktor, a Nyócker és a Zuhanórepülés című filmek írója váratlanul elhunyt.
Kullancs ne dőljünk be minden tévhitnek
Rengeteg tévhit kering az interneten a kullancsok viselkedéséről vagy eltávolításáról. Nem árt tisztázni, hogy melyeknek van valóságalapja. Élőhelyük és előfordulásuk esetén is találunk téves információkat, mint például azt, hogy ...
Dombházat építeni Magyarországon?
A dombházak népszerűsége egyre nő - nemcsak különleges kialakításuk, szakrális jellegük, hanem tagadhatatlan előnyeik miatt is.
Képek! Ezeknek a magyar képviselőknek nincsen érettségije - Szakmunkás képvisel...
Képeken a képviselők, akik nem szereztek érettségit.
Halál a Himalájában - mi történt Erőssékkel?
A legújabb hírek szerint nem keresik tovább a Himalájában eltűnt két magyar hegymászót. Így Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.
50 évesen gyermeket vár a színésznő! Ráadásul ikrekkel terhes
Tina Malone angol színésznő 50 évesen gyermeket vár. Ikrekkel terhes 19 évvel fiatalabb férjétől.
Erős ránctalanító, mégis kevesen használják - Amit minden nőnek ismernie kellene
Hatékony küzdelem az öregedés jeleivel.
TBC meghalt - A gyilkos a C-vitamin
Amerikai tudósoknak sikerült laboratóriumi körülmények között elpusztítani a gyógyszerrezisztens tuberkulózist okozó baktériumot. Felfedezésük elvezethet a súlyos betegség kezelésének új formájához.
Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Börtönre ítélték mindkét apát Spanyolországban, miután kiderült, hogy "kicserélték" a lányaikat, így mindketten szexuális visszaélést követtek el az alig iskoláskorba lépett gyerekek ellen.
Egy elképesztő növény a memória szolgálatában
Feledékeny vagy? Szédülsz? Zúg a füled? Mindez az agy romló vérellátására utal. Segít a páfrányfenyő! (x)
Nem hozatná haza Erőss Zsolt holttestét felesége
Ha tehetné, sem akarná hazahozatni férje holttestét Sterczer Hilda.
blogmorzsák
Alan Wake 1 dollárért? Igen!
Nagyon durva akció: fizess, amennyit akarsz.
És tényleg nem átverés!
Csilis húsgombóc
Nagyon gyors és nagyon csípős vacsora!
Räikkönen beszáll a Daft Punkba
Kimi Räikkönen egyedi Daft Punk-fényezésű géppel indul majd a hétvégi monacói nagydíjon.
A rezsikért aggódik az EU is
Pontosabban az európai vállalatok magas energia-költségei miatt. Ja, kérem, tetszett volna korábban gondolkodni.
ByeAlex és az ötfejű zsűri
A magyar lélekbe mélyen bele van kódolva, hogy a szegény ember legkisebb fiát kell támogatni az életben, hátha mégis sikerül neki, a nép fiának.
Hét gondolat
a közlekedési kedvezményreformról
A busz és a vonat nem melegedő, az utazás pedig nem segély és nem nyugdíj-kiegészítés.
Stockholmból jelentjük
Szerda éjjel már nyolcvan helyre kellett kivonulniuk a rendőröknek.
Brad Pitt címlapon!
Hogy ne csak minden a mellműtéten átesett csajáról szóljon.
Hegyvidéktől Csepelig
Elképesztő árkülönbségek a budapesti lakáspiacon.

- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Biokom közlemény
- Társaságiadó-bevallás – 2013. május 31.
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Műszaki hiba - késő vonatok
- Június elsején nyit a Hullám-strand
- A feledékenység nem ok a késedelemre!
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Felszerelték az első előre fizetős vízmérőket
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén







Ez tuti csak vicc, lehetetlen, de ha mégis akkor mindenki költözzön el Magyarországról.