A szövetség csak négy csapat nemzetközi szereplését támogatta
A hat nemzetközi kupaindulásra vonatkozó jelentkezésből csak négy klub nevezését támogatta - a Pécsét nem - a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) pénteki elnökségi ülésén.
Ez várható volt, nincs mit csodálkozni. Baján legalább van halászlé, Pécsett még egy tavacska sincs, ahol pecázni lehetne. Ja, a kosárlabda egyébként meg ciki már, felejtsük el gyorsan!
Így aztán komoly esélyünk lesz Európában, talán csak a Szolnok sanszos.
hírek innen, onnan
Ellenzéki tüntetés a Fidesz-székház előtt
A Demokratikus Koalíció demonstrációjához elsőként az MSZP csatlakozott, majd a Magyarországi Szociáldemokrata párt, végül a Szolidaritás.
Internetvíziós Dalfesztivál
Nézem ezt az Eurovíziós dalizét, ölemben a notebookkal, és röhögök. No nem a tévéadáson, az olyan, amilyen: karótnyelt szöveget olvas föl Gundel-Takács, és igen kínos, amikor a poénnak szánt szövegen is hallom, hogy előre meg van ...
Trollok kommentjei egy Index-címlapos poszt alatt? Dehogy!
E remek kis gyűjtemény olyan mintha egy jobb sorsra érdemes blogposztot vetettek volna kiéhezett trollok elé, s azok - függetlenül attól, hogy a bejegyzés agykutatásról vagy táncelméleti kérdésekről szól - azonnal nekiállnának frö...
Európa nap Szentlászlón
Az Európa-nap, május 9-e, az európai béke és egység ünnepe. Ezen a napon a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulóját ünnepeljük. Erről a Szentlászlói Általános Iskolában is megemlékeznek már kilencedik éve.
Minden eldőlni látszik a női élvonalbeli pontvadászatban, zsinórban negyedszer v...
Lassan a végéhez ér a hölgyek idei élvonalbeli bajnoksága A felsőházban három papírforma meccset rendeztek, s egyiken sem született meglepetés
Így szép a halál
Attól, hogy valaki tapasztalt színésznő, nyilván nem feltétlenül lesz rögtön magabiztos rendező, de a mintegy harminc éve a pályán levő Valeria Golino (Esőember, Grazia szigete) első filmje egy határozott elképzelésekkel rendelkez...
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott interjúban elmesélte, mit szeret az olasz káoszban, miért imád rek...
A bajnok Juventus vereséggel zárt
A bajnoki címét már korábban bebiztosító Juventus kikapott a Sampdoriától az olasz labdarúgó Serie A 38., azaz utolsó fordulójának nyitányán.
Vettel a legújabb és a legrégibb Renault-t tesztelte - fotók
Sebastian Vettel ezer szállal kötődik a Renault-hoz: a Red Bull Racing fiatal kiválósága mindhárom Forma-1-es vb-címét a francia gyártó erőforrásaival nyerte, néhány napja pedig a legújabb és a legrégibb Renault-modellt is kipróbá...
Ne várjon, ezt mindenképp telepítse, ha Internet Explorert használ
Tíz javítócsomagban összesen 33 hibát orvosolt a Microsoft a Windowsban, az Office-ban és az Internet Explorerben a héten. Biztonsági szakemberek szerint a böngésző hibáit foltozó elemek miatt a frissítés telepítésével nem érdemes...
Genovai vereséggel búcsúzott az idénytől a bajnok Juve
A bajnoki címet korábban bebiztosító Juventus a Serie A 38., utolsó fordulójának nyitómérkőzésén 3-2-es vereséget szenvedett a Sampdoria vendégeként, így az újabb rekord elmaradt.
Adóbevallás - ketyeg az óra
A pünkösdi sütés-főzés közben se feledkezzen meg a fontos határidőről!
Sport
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
Sofron István a német elitligába szerződik
Eldőlt a magyar jégkorong-válogatott csatárának, Sofron Istvánnak sorsa. A már tavaly is kis túlzással fél Európa által körül udvarolt gólerős játékos a következő idényt már nem Fehérváron kezdi meg, hanem a német elitligás Krefel...
A Veszprém a huszonegyedik, a Szeged a harmadik bajnoki címéért hajt
A Pick Szeged fennállása harmadik bajnoki címéért hajt a ma kezdődő kézilabda bajnoki fináléban, amely az egyik fél második sikeréig tart. Az ellenfél az örök rivális Veszprém, amely története 21., sorozatban hatodik bajnoki elsős...
Audikat kapnak Győrben a győztesek?
Katarina Bulatovic aláírt a női kézilabda BL-győztes Győr csapatához, érkezik Bódi Bernadett is, s újabb egy évre marad a védekezés Görbicz Anitája, a francia Raphaelle Tervel mondta a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című ...
Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...
"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...
Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...
Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől
Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...
Videó: elborult C. Ronaldo agya, fejbe akarta rúgni ellenfelét
Törlesztésért állították ki Cristiano Ronaldót a tegnap esti Király Kupa hosszabbításában, miután egy erősebb szerelés után estében ellenfele fejét akarta lerúgni. A kiállítást követően a két kispad is egymásnak ugrott. A kupát vé...
Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg
Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
Elbukott a Real: hosszabbításban lett az Atléticóé a kupa - videó!
Az Atlético Madrid nyerte a spanyol Király Kupa döntőjét, miután hosszabbítást követően 2-1-re legyőzte a Real Madridot.
Videó: szégyenteljes búcsú a Real-kispadtól, José Mourinho kiállítása
Amikor C. Ronaldo a kiállítás sorsára jutott, José Mourinho már az öltözőben csücsült, ugyanis a portugál trénert még a rendes játékidőben elzavarta a játékvezető reklamálásért.
Bulvár
Mindennap iszod, pedig cukorbeteg lehetsz tőle - Tudod, mi az?
Te hány kólát, gyömbért vagy más cukros üdítőt iszol naponta vagy akár hetente?
Autóbalesetben az M1-en megsérült George Michael
Autóbalesetben megsérült George Michael, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Összetörte a rajongók szívét! A férfiakhoz is vonzódik a jóképű énekes - Nem tit...
Duncan James elárulta, egy férfi táncossal jött össze.
Súlyos baleset Hajdúéknál
Aggódik Hajdú Péter, akinek sofőrje súlyos autóbalesetet szenvedett. Mint a Blikk megtudta a férfi hosszú évek óta dolgozott a Frizbi műsorvezetőjének.
Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog
Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
Michael York haldoklik - állítják a barátai
York egyre rosszabbul néz ki, már a hangját is elvesztette, de nem adja fel.
Napi horoszkóp május 18, szombat - számítson gyökeres változásokra az életében!
Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.
Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól
Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
C. Ronaldo orrba rúgta ellenfelét, elszabadultak az indulatok - videó!
A spanyol Király Kupa döntőjének hosszabbításában Cristiano Ronaldo egy ellene elkövetett szabálytalanság után törlesztett nagyon csúnyán: "ollózó" mozdulattal arcon rúgta Gabit, akinek vérzett az orra. A portugál futballista piro...
blogmorzsák
A Kedvesem a világhírért küzd
ByeAlex a döntőben tizenhetedikként fogja előadni a magyar dalt.
Miért csak csirkefalatok és halrudacskák, tészta és sült krumpli?
Miért annyira fantáziátlanok az éttermek,
ha a gyerekekről van szó?
Ebben az országban már csak jobb- és baloldal létezik
Nincsenek munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek, csak Orbán hívek, vagy mocskos kommunisták.
Beckham nagy pénzek kapujában
A visszavonuló David Beckhamnek nem kell tartania a jövőtől, sőt, szakemberek szerint most jön el számára a Kánaán.
Útnak kellett indulni
Eljutottunk oda, hogy minden hónapot
50 ezer forint mínusszal kezdtünk.
A helyzet tarthatatlanná vált, ezért elindultunk.
Kubatovosították
a trafiknyertesek listáját
Orbán Viktor, Lázár János alkotmányt sértenek, amikor kijelentik, hogy százas nagyságrendben nyertek baloldaliak is trafikkoncessziót.
Émelyítően szép virágok
Most először publikálják a 350 éves könyvet, amelyben virág-vízfestmények láthatók.
Az út egy szolgáltatás
Az út, hogy mindig járható legyen, erőfeszítést igényel. Nem csak megépítése, hanem a karbantartása is, illetve akadálymentesítése is.

- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Szili Katalin: az együttműködés erősíti a nemzetet
- Baranya megye véradásai a 21. héten
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Pünkösdi Közszolgáltatás
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Baranya megye véradásai a 20. héten
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén
- Mai traffipaxok Pécsett és környékén







Azért kicsit várom, amikor a két pécsi női csapat egymással játszik.