Ezt olvasta már?

0

Csizmadia Péter amondó, legyen nemzeti park Pécs tüdeje, a Mecsek!

Sokszor beszéltünk az elmúlt időszakban Pécs magyar kulturális örökségéről, városunknak a nemzet megmaradásáért vívott évszázados történelmi küzdelemben betöltött szellemi és fizikai szerepéről.


hirdetés

Van azonban Pécsnek egy másfajta öröksége és ezáltal kötelezettsége is. Kiváló természeti adottságokkal rendelkező településként egy páratlan természeti érték vesz bennünket körül: a Mecsek, hívta fel a figyelmet Csizmadia Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője.

- Meggyőződésünk, hogy közéleti szereplőként, politikai döntéshozóként és a pécsiek döntése nyomán 2024-től akár városvezetőként, mindig annak figyelembevételével kell eljárnunk, hogy felelősséggel tartozunk a minket körülvevő környezet megóvásáért és tennünk kell azért, hogy az emberi káros beavatkozásoknak elejét vegyük.

Felelősségünk ezért gyermekeink és unokáink irányában is nagy, mivel mi döntünk arról, hogy milyen városban fognak majd felnőni. Ennek éppúgy része a városi közlekedés szabályozása, a károsanyag-kibocsátás csökkentése az elektromos közlekedés mielőbbi elterjesztésével és az is, hogy támogassunk olyan építészeti megoldásokat, amelyek elősegítik, hogy Pécs zöld és fenntartható város legyen. De fenntartható és élhető Pécs csak a természettel szövetségben lehetséges, ezért ott is kiemelt feladatunk van. A Mecsek olyan természeti kincs, amely egyedivé teszi Pécset, vagy ahogy találóan sokan mondják: "a Mecsek Pécs tüdeje".

Ennek tükrében, ha a pécsiek bizalmukat 2024-ben a jobboldalba fektetik, akkor megkezdjük a tárgyalásokat a minisztériumokkal, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóságával és az érintett környező önkormányzatokkal arról, hogy a jelenleg csupán tájvédelmi körzetként besorolt Nyugat-Mecsek két szakasza nemzeti parki minősítés és védelem alá essen.

- Úgy gondoljuk, hogy egyrészről az Égervölgyi-tavat, a Jakab-hegyi kilátót, a Zsongorkő-teraszt és a Babás szerköveket magába foglaló mecseki erdőterület megérdemli a nemzeti park minősítést, ahogy a Melegmányi vízeséstől, Nagy-Mély-völgyön át a Kőlyuki barlangot magába foglaló és egészen Vágotpusztáig terjedő területrész is.

A nemzeti parki minősítés elérésével célunk a területek élőhelyi és tájképi értékeinek megőrzése,a természetes élőhelyek állapotának javítása, valamint a jövőben a területen a hulladék lerakását meg kell akadályozni,az illegálisan lerakott hulladékot pedig el kell majd távolítani.

A védetté nyilvánítás továbbá lehetőséget teremt a Mecsek változatos,természetes élőhelyei, továbbá a hozzá kapcsolódónövény- és állatfajok fennmaradásának biztosítására, a tájképi értékek és Vágotpuszta esetében az '56-os történelmi jelentőségű kultúrtörténeti emlékhelynek megőrzésére. Kötelességünknek tartjuk a területen előforduló védett és fokozottan védett növények és állatfajok megóvását, állományuk fenntartását, életfeltételeik biztosítását, valamint a területen előforduló közösségi jelentőségű élőhelytípusok és fajok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzését,fenntartását, adott esetben helyreállítását.

A nemzeti parki rendelkezések kiharcolásával biztosítanánk a mecseki élőhelyeknek megfelelő természetközeli földhasználatot és gátat szabnánk a mértéktelen erdőpusztításnak, tarvágásoknak, fogalmazott a frakcióvezető.

EQM

 







0
0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0
0

hírek innen, onnan

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

Mintha ugyanaz a stylist öltöztetné őket.

Itt a szuperkedd: több mint egy tucat amerikai államban tartanak előválasztást

A szuperkedd néven ismert előválasztási napon a nyugati parttól a keleti partig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást.

Rettegnek a pesterzsébetiek: félmeztelen fosórémek lepték el a teret

Rettegnek a pesterzsébetiek egy 10 fős banda miatt.

ORFK: több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából hétfőn

A rendőrség 12 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Izgalmas nap köszöntött Amerikára

Az Egyesült Államok 15 államában és egy szövetségi államként el nem ismert csendes-óceáni területén tartanak kedden...

Mától új köztársasági elnökünk van

A február 26-án megválasztott Sulyok Tamás megbízatása öt évre szól.

Emiatt a 6 gyakori ok miatt hazudnak a gyerekek, és egyik sem a rosszindulat

Hazugság. Már akkor is, ha kimondom ezt a szót, furcsán kezdem érezni magam. A hazugság, a füllentés nem jó dolog – ezt tanultuk meg...

Rekord: 1585 milliárd külföldi utakra

Majdnem másfélszeresére, 1585 milliárd forintra nőtt egy év alatt az az összeg, amit a magyarok külföldi utazásokon elköltöttek.

A kormány meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány ismét módosította „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendeléséről,...

Mikortól állítják munkába György herceget?

György herceg egyelőre még csak tíz éves, de már most mindenki a jövőjével van elfoglalva. Mikor lesz a királyi család dolgozó tagja?...

Az Orbán-kormány most épp a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” hosszabbította meg újabb fél évvel

2022-ben 267 kormányrendeletet hirdettek ki különböző veszélyhelyzetekre hivatkozva. (Belföld)

Sport

Meghalt a korábbi szövetségi kapitány

Az ő irányítása alatt mutatkozott be a nemzeti együttesben Ronald Koeman, Marco van Basten és Ruud Gullit is.

Durván kiosztották a Fradi-szurkolók a magyar politikust

A Ferencváros szurkolói a Kecskemét elleni vasárnapi győztes meccsen (2-0) reagáltak Tordai Bence keddi parlamenti felszólalására.

Itt az elképesztő bomba: Max Verstappen távozhat a Red Bulltól a Horner-botrány miatt

A hírek szerint a címvédő jövőre Lewis Hamilton helyét veheti át a Mercedesnél.

Megdöbbentek a németek, Dárdai Pál mindenkit lenyűgözött

Drámai meccset játszott a hétvégén a Hertha.

Elcsalták a Szaúdi Nagydíjat? Újabb botrány robbanhat ki a Forma-1-ben

Christian Horner szexuális zaklatásos ügye után újabb botrány törhet ki a Forma-1 világában: egyes sajtóhírek szerint a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben Szulajem befolyásolta a tavalyi Sza

Galéria: Tíz éve halt meg a Újpest legendás csatára - Imádott párja halálát már nem bírta elviselni a beteg sz...

Talán már a 60. születésnapjára készült. Úgy volt vele, az élet megannyi felejthetetlen pillanattal ajándékozta meg a futballpályán, hogy aztán megtanuljon küzdeni a civil életben is. Olykor szó szerint - az élet

Új részletek a Red Bull csapatfőnökének szexuális zaklatásáról - szinte biztos a bukása

A Motorsport-Total.com a BusinessF1 nevű újság tizenhét oldalas cikkét szemlézte a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek szexuális zaklatásáról. Eddig nem ismert új információk is előkerültek.

Szívbetegség miatt visszavonul a Forma-1-es Magyar Nagydíj győztese

Úgy tűnik végleg fel kell hagynia az autóversenyzéssel a Forma-1-es Magyar Nagydíj 2008-as győztesének, Heikki Kovalainennek.

Az utóbbi évek legnagyobb botránya - a Real Madrid nyomást gyakorol a játékvezetőkre

Szerintük ez a hibás bírói döntés csak háttérbe szorít egy másik korrupciós vizsgálatot.

Guardiola: "Mit mondhatnék? Egyszerűen hihetetlen”

A spanyol menedzsert ámulatba ejtette saját játékosa teljesítménye.

Csak erős idegzetűeknek: horrorsérülés a világbajnokságon - videóval

Az atlétikai-világbajnokság rúdugró számában a francia Margot Chevrier horrorsérülést szenvedett.

Bulvár

A terhes nő lánytestvére kell a sógort kielégítse. 8 elképesztő szexuális szokás

A mindennapjaink során, ahányan vagyunk, a szexet és az ahhoz kapcsolódó dolgokat annyira különbözően éljük meg. Ízlések és pofonok, mindenki mást és máshogyan szeret, és ez így van jól. Vannak azonban érdekes

Váratlan bejelentést tett a sorkatonaságról Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A honvédelmi miniszter a közösségi oldalán látható videójában felhívta a figyelmet, hogy az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) kiképzésének teljesítésével a résztvevők akár 64 pluszpontot is szerezhetnek a j

Ezért vigyázzon, mit rendel a Temuról: tálcán kínálja a lakása elől az élő videóképet gyakorlatilag bárkinek e...

Minden irányból biztonsági rések tátonganak néhány olyan videós kaputelefon esetében, ami több néven is kapható volt számos nagy internetes áruházban – sőt, még kiemelt termékek is voltak több helyen.

Megszűnik a Digi szolgáltatása – rengeteget veszíthet, aki nem lép időben

Bezárja és törli a céghez tartozó elektronikus postafiókokat a Digi, ami sok kellemetlenséget okozhat azoknak, akik minden online fiókjukat ilyen e-mail-címmel használták. Mutatjuk, mit lehet tenni a kivezetésig.

Meghalt Koncz András festőművész

A művész 71 éves volt.

Vona Gábor nyílt levelet írt Magyar Péternek

A NER lebontásáért végzett munkához sok sikert, erőt és alázatot kívánt neki.

Megnémult a sokktól a lány, amikor tudatosult benne, kivel is lépett félre a szerelme

A 18 éves lány élete legkínosabb, egyszersmind legfájdalmasabb pillanatait élte át.

Azonnal indulj tankolni, szerdától lesz nemulass a hazai benzinkutakon

Most még elkerülheted a benzinárrobbanást, ne várd meg a szerdát.

Medvegyev egy olyan térkép előtt tartott előadást, amelyen Magyarországnak adták Kárpátalját

Medvegyev szerint Oroszország „történelmi területeinek haza kell térniük”.

„Orbán Viktor hivatalból mindig egész-séges” – Valami nem stimmelt a miniszterelnökkel a kamarai évnyitón – Sa...

Aki követte Orbán Viktor beszédét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évadnyitó rendezvényén, annak feltűnhetett a kormányfő reszelős, rekedtes hangja. A miniszterelnöknek nem különösebben szokása betegnek

Súlyos, ami kiderült: ilyen műtéten eshetett át Katalin hercegné, ezért tart ilyen sokáig a felépülése

Egy egészségügyi dolgozó szerint már decemberben látni lehetett a betegség jeleit.

blogmorzsák

Mers el Kebir

Az első világháború sok minden más mellett olyan szempontból is kuriózum volt a korábbi európai háborúkhoz képest, hogy a felek nem voltak hajlandóak semmilyen kompromisszumra.

Megdőlt a 40 yardos sprint Combine rekordja

A Texas elkapója, Xavier Worthy a Scouting Combine új futókirálya.

A Slayer újraegyesüléséről

Az elmúlt napok egyik legnagyobb hullámát verő híre a Slayer újjáalakulása volt.

0






0