Ezt olvasta már?

0

Csizmadia: Pécs a Kárpát-medence déli-délnyugati térségének centruma lehet

Szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy megkeressük azokat a kitörési pontokat, amelyeknek köszönhetően Pécset egy iparilag fejlett, valóban az ország élmezőnyéhez tartozó nagyvárosként tudjuk feltenni a térképre – hangsúlyozta a Fidesz pécsi frakcióvezetője a Dunántúli Naplónak.


hirdetés

Cikk itt olvasható

Mint korábban beszámoltunk róla, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bejelentése szerint a közeljövőben olyan fejlesztéspolitikai döntések várhatóak, amelyek kedvezményezettje a déli országrész és kifejezetten a két nagyváros, Pécs és Szeged lesz.

Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi frakcióvezetője ezzel kapcsolatban lapunknak kifejtette: nagyon fontosnak tartja, hogy komoly és konkrét kormányzati szándék bontakozik ki az elmúlt hónapokban, hetekben a dél-dunántúli térség gazdaságfejlesztését illetően. Ezen belül Baranyát és Pécset is kiemelten kezeli a kabinet – jelezte.

Közölte: tavaly Zóna program címmel egy nagyon részletes területfejlesztési koncepció készült el, ami egy 1000 milliárd forintos fejlesztési csomagot tett le a kormány elé, és ez jóváhagyást kapott. A programban szerepelnek olyan már folyamatban lévő fejlesztések, mint a mohácsi Duna-híd és olyan új elképzelések, mint Pécset Kaposvárral összekötő gyorsforgalmi út – ismertette.

 

Csizmadia új utat építene a teherforgalomnak

Amennyiben ez Szigetvár érintésével a közeljövőben megvalósul, akkor Pécs rákerül Nyugat-Európa közlekedési fő ütőerére, valamint az Adria térsége is közvetlenül autópályán lesz elérhető a baranyai vármegyeszékhelyről – részletezte a nemzeti oldal politikusa, akinek tájékoztatása szerint szükséges összekötni az M5-öt az M6-os sztrádával, ami szintén kiemeltté tenné a dél-dunántúli régiót.

Csizmadia Péter kiemelte az elképzelések közül a pogányi repülőtér fejlesztését, amelyben a magyar állam többségi tulajdont szerzett azzal a céllal, hogy a jövőben egy működő fejleszthető, nemzetközi szinten is életképes repülőteret alakítson ki ott. Ez a fejlesztés bekerült abba a nagy reptér-fejlesztési csomagba, amelynek keretében négy nagy regionális repteret fejlesztenek a következő években – emelte ki a fideszes politikus, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a vármegyeszékhelynek így nemcsak a közúti, hanem a légi kapcsolata is kialakulhat egész Európával.

Szavai szerint mindezek megvalósulásával Pécs nemcsak a dél-dunántúli fejlesztési övezet, hanem ezen túlmenően a horvátországi szlavóniai és tágabban a nyugat-balkáni gazdasági övezet központja lehet. Végre centrum lehetünk, nem pedig valaminek a széle – hangoztatta Csizmadia Péter.

A frakcióvezető egyúttal hangsúlyozta: mivel ezt Pécs egymagában nem tudja megtenni, szövetségeseket kell keresnie. „A legjobb szövetséges mindig a magyar kormány” – így a nemzeti oldal politikusa, aki szerint Pécsnek emellett partnerséget kell kialakítani a szomszédos városokkal, kiemelten Kaposvárral és Moháccsal.

 

Csizmadia Péter: Pécs turisztikai hanyatlására van megoldás

Megfogalmazása szerint minden okunk megvan bizakodni abban, hogy a következő évtized valóban a Dél-Dunántúl sikereiről fog szólni. Fontos lenne, hogy ennek Pécs legyen az igazi nyertese – jegyezte meg.

Mint közölte, ha pécsi vezetés nem használja ki a lehetőségeket, nem köt szövetségeket, elzárkózik, akkor félő, hogy a város ebből „az utolsó nagy” fejlesztési ciklusból is kimaradhat. Emiatt Pécsen változásra van szükség a politikai vezetésben – hangsúlyozta hozzátéve: hogy az említett szereplőkkel együttműködni hajlandó és tudó vezetés kell.







0
0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Sulyok Tamást kérdezik, hogy miért nyilatkozott olyat édesapjáról, ami úgy tűnik, nem igaz

Az újdonsült köztársasági elnök szerint édesapját üldözték a kommunisták, de több történész szerint sem történt iyen.

Tömegeket vonz ez a túraútvonal: mutatjuk, merre kanyarog

Tavaly volt 110 éve annak, hogy 1913. november 30-án először tömörültek szövetségbe a turistasággal foglalkozó hazai egyesületek

A Nobel-díjas írónő szenvedélyes szerelmi viszonyait vetette papírra

Annie Ernaux a velünk megeső látszólag véletlenek mögötti okokat és esetenkénti misztikumot keresi.   Olvass bele!

Elszólta magát Mikes Anna Krausz Gáborról: "Együtt élünk"

Nem kétséges többé: a táncosnő és a sztárséf összeköltözött.

A Toyota Prius lett az USA legzöldebb autója

Idén is konnektorról tölthető járművek vezetik az Amerikai Tanács az Energiahatékony Gazdaságért (American Council for an...

Hagyaték: bármilyen rosszul is hangzik, érdemes odafigyelni a digitális formájára is

Egy váratlan haláleset az érzelmi traumán túl anyagi gondokat is okozhat azoknak az özvegyeknek, akik nem tudnak hozzáférni elhunyt...

Szuperkedd: több mint egy tucat amerikai államban tartanak előválasztást

A szuperkedd néven ismert előválasztási napon a nyugati parttól a keleti partig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást.

A lányait baltával kivégző aszódi férfi életfogytig tartó fegyházbüntetésének helybenhagyását kéri a fellebbviteli főügyészség

Az elkövető és védője enyhítésért, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett az elsőfokú ítélet...

Lezárják az egyik legforgalmasabb autópályát: brutális dugó várható

A lezárások miatt két napon keresztül fennakadások várhatók az autópályán.

Megtalálták Katalin hercegnét, itt az első fotó a kórházi kezelése óta

A királyi család szűkszavúan nyilatkozott a hercegnő állapotáról.

Válságban vagyunk, nem vitás

A kormány legalábbis szeptemberig meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelését.

Sport

Meghalt a korábbi szövetségi kapitány

Az ő irányítása alatt mutatkozott be a nemzeti együttesben Ronald Koeman, Marco van Basten és Ruud Gullit is.

Durván kiosztották a Fradi-szurkolók a magyar politikust

A Ferencváros szurkolói a Kecskemét elleni vasárnapi győztes meccsen (2-0) reagáltak Tordai Bence keddi parlamenti felszólalására.

Itt az elképesztő bomba: Max Verstappen távozhat a Red Bulltól a Horner-botrány miatt

A hírek szerint a címvédő jövőre Lewis Hamilton helyét veheti át a Mercedesnél.

Megdöbbentek a németek, Dárdai Pál mindenkit lenyűgözött

Drámai meccset játszott a hétvégén a Hertha.

Elcsalták a Szaúdi Nagydíjat? Újabb botrány robbanhat ki a Forma-1-ben

Christian Horner szexuális zaklatásos ügye után újabb botrány törhet ki a Forma-1 világában: egyes sajtóhírek szerint a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben Szulajem befolyásolta a tavalyi Sza

Galéria: Tíz éve halt meg a Újpest legendás csatára - Imádott párja halálát már nem bírta elviselni a beteg sz...

Talán már a 60. születésnapjára készült. Úgy volt vele, az élet megannyi felejthetetlen pillanattal ajándékozta meg a futballpályán, hogy aztán megtanuljon küzdeni a civil életben is. Olykor szó szerint - az élet

Új részletek a Red Bull csapatfőnökének szexuális zaklatásáról - szinte biztos a bukása

A Motorsport-Total.com a BusinessF1 nevű újság tizenhét oldalas cikkét szemlézte a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek szexuális zaklatásáról. Eddig nem ismert új információk is előkerültek.

Szívbetegség miatt visszavonul a Forma-1-es Magyar Nagydíj győztese

Úgy tűnik végleg fel kell hagynia az autóversenyzéssel a Forma-1-es Magyar Nagydíj 2008-as győztesének, Heikki Kovalainennek.

Az utóbbi évek legnagyobb botránya - a Real Madrid nyomást gyakorol a játékvezetőkre

Szerintük ez a hibás bírói döntés csak háttérbe szorít egy másik korrupciós vizsgálatot.

Guardiola: "Mit mondhatnék? Egyszerűen hihetetlen”

A spanyol menedzsert ámulatba ejtette saját játékosa teljesítménye.

Bulvár

A terhes nő lánytestvére kell a sógort kielégítse. 8 elképesztő szexuális szokás

A mindennapjaink során, ahányan vagyunk, a szexet és az ahhoz kapcsolódó dolgokat annyira különbözően éljük meg. Ízlések és pofonok, mindenki mást és máshogyan szeret, és ez így van jól. Vannak azonban érdekes

Váratlan bejelentést tett a sorkatonaságról Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A honvédelmi miniszter a közösségi oldalán látható videójában felhívta a figyelmet, hogy az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) kiképzésének teljesítésével a résztvevők akár 64 pluszpontot is szerezhetnek a j

Megszűnik a Digi szolgáltatása – rengeteget veszíthet, aki nem lép időben

Bezárja és törli a céghez tartozó elektronikus postafiókokat a Digi, ami sok kellemetlenséget okozhat azoknak, akik minden online fiókjukat ilyen e-mail-címmel használták. Mutatjuk, mit lehet tenni a kivezetésig.

Vona Gábor nyílt levelet írt Magyar Péternek

A NER lebontásáért végzett munkához sok sikert, erőt és alázatot kívánt neki.

Megnémult a sokktól a lány, amikor tudatosult benne, kivel is lépett félre a szerelme

A 18 éves lány élete legkínosabb, egyszersmind legfájdalmasabb pillanatait élte át.

Azonnal indulj tankolni, szerdától lesz nemulass a hazai benzinkutakon

Most még elkerülheted a benzinárrobbanást, ne várd meg a szerdát.

Medvegyev egy olyan térkép előtt tartott előadást, amelyen Magyarországnak adták Kárpátalját

Medvegyev szerint Oroszország „történelmi területeinek haza kell térniük”.

„Orbán Viktor hivatalból mindig egész-séges” – Valami nem stimmelt a miniszterelnökkel a kamarai évnyitón – Sa...

Aki követte Orbán Viktor beszédét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évadnyitó rendezvényén, annak feltűnhetett a kormányfő reszelős, rekedtes hangja. A miniszterelnöknek nem különösebben szokása betegnek

Súlyos, ami kiderült: ilyen műtéten eshetett át Katalin hercegné, ezért tart ilyen sokáig a felépülése

Egy egészségügyi dolgozó szerint már decemberben látni lehetett a betegség jeleit.

A munkatársam behozta a barátnőjét a céges bulira, hárman mondtak fel az eset után

Ketten össze is verekedtek, a főnökségnek kellett szétválasztani a dulakodó alkalmazottakat.

Soha többé ne idd ezt az italt: napi egy doboz belőle teljesen tönkreteheti a vesédet

Van egy népszerű ital, amit bár rengetegen fogyasztanak napi rendszerességgel, sokan mégsem tudják, hogy már egy doboznyi is belőle óriási kárt tehet szervezetünkben, főleg vesénket illetően.

blogmorzsák

A francia haditengerészet - Mers el Kebir

Az I. világháborúban a cél az ellenség teljes megsemmisítése volt. Ennek a célnak minden mást alárendeltek, legelőször is a józan észt.

0






0