Ezt olvasta már?

0

DK: alakítsák át az új napelemesekre vonatkozó elszámolási tervet!

A Demokratikus Koalíció azt követeli, a szakmai szervezetek bevonásával a kormányzat alakítsa át az új napelemesekre vonatkozó elszámolási tervet úgy, hogy senkit se érhessen hátrány.


hirdetés

 

Kocsis-Cake Olivio, a párt környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta: megengedhetetlen, hogy az új napelemeseket "százszoros rezsiemeléssel" sújtják, miközben a kormány miatt a régi napelemeseknek sem fog megtérülni a milliós befektetés.

"Orbán Viktor megszorító politikája lassan mindenkit elér, mindannyiunk zsebét kifosztja az adóemelésekkel" - fogalmazott, példaként említve a magas inflációt, a "hétszeres rezsiemelést", az extraprofitadót, az élelmiszeradót, az útdíjemelést, a városi csok eltörlését.

Az ellenzéki politikus közölte: az elmúlt 13 évben az Orbán-kormánynak egyszer sem számítottak a környezetvédelmi szempontok.

"Most is, ahelyett, hogy támogatnák a napelemeket és más megújuló erőforrásokat, inkább százszoros rezsiemelést vetnek ki rájuk, hogy a családoknak eszébe se jusson új, zöld, alternatív megoldások felé nézni" - fogalmazott Kocsis-Cake Olivio.

 

 

MTI







0
0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Norvégia szinte teljesen megtiltotta az orosz turisták beutazását

Norvégia tovább korlátozza az orosz turisták beutazását az országba az Ukrajna elleni háború miatt, ami azt jelenti, hogy orosz...

Nagy újdonságot robbantott a Tesco: így bizony pénz nélkül is vásárolhatunk

Áprilistól hatvan Tesco áruházban értékesíti lakossági bankszámla, hitelkártya és személyi kölcsön termékeit az Erste.

Megint kiderült valami az alvajárókról

Nem veszélytelen, van, akinek a tévé zúzza szét a lábát éjszaka.

Mákjuk volt: az M2-es autóúton rohantak át családok egy fotó elkészítéséért - videó

A száguldó autók között rohantak át kisgyerekekkel családok az M2-es autóúton, Csörög térségében. Amiatt kockáztatták a szülők a...

Kiesett a tavalyi ezüstérmes a jégkorong-világbajnokságról

A Budapestre is ellátogató kanadaiak simán vették a mostani akadályt.

Tragédia történt az osztálykiránduláson: az erdőben halt meg a hatodikos Leah

A diákot egy sárlavina döntötte le a lábáról és sodorta el.

Hoppá. Harry herceg felkereste Katalin hercegnét

Lehet, hogy Harry herceg és Meghan Markle évekkel ezelőtt elhidegültek a brit királyi családtól, azonban úgy tűnik, hogy ez nem...

Súlyos vádakat fogalmaztak meg a dohánycégekkel szemben

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a STOP nevű felügyeleti szervezet közös jelentése szerint a dohányipari vállalatok továbbra is...

Hat tipp az egészséges memória megőrzéséhez

A neves neurológus tanácsaival jó formában tarthatjuk az agyunkat.

Médiaunió Alapítvány: folytatódik a kiberbűnözés elhárítását célzó kampány

Az idén is folytatja a kiberbűnözők csalási kísérleteinek felismerését és elhárítását célzó, 2023-ban megkezdett kampányát a...

Rachel, szeretünk, köszönünk mindent, csodás vagy – imádják Orbán Ráhelt a Tiborcz luxushoteleiben az állam pénzén kényeztetett influenszerek

Az MTÜ legújabb imázskampánya keretében egy rakás Insta-híres embert hurcolnak végig a Bdpst szállodáin, de az Operában is rendeztek...

Eltemetették az iráni elnököt

Eltemették Ebrahim Raiszi iráni elnököt a szülővárosában, Meshedben. Az elnök vasárnap hunyt el helikopter-balesetben. Mintegy...

Sport

Most érkezett: döntött a hazai szövetség a Kozák Danuta által vádolt edzőről

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy ideiglenesen felfügesztette Csipes Ferencet.

Visszautasította a válogatott játékos a Ferencváros ajánlatát – sajtóhír

Georgiai sajtóértesülések szerint visszautasította a Ferencváros ajánlatát Giorgi Arabidze. Az általában hiteles információkról beszámoló Geo Team oldal úgy tudja, hogy […] A Visszautasította a válogatott ját

A Leverkusen játékosa az elbukott El-döntő után: „Kezdetben sem foglalkoztunk a sorozattal”

Mint ismert, éppen az idény egyik legfontosabb mérkőzésén szakadt meg a Xabi Alonso vezette Bayer Leverkusen elképesztő veretlenségi sorozata: a német együttes szerdán este 3-0-s vereséget szenvedett az Atalantától

Núnez megtörte a csendet a vasárnap óta róla keringő felvételek után

A Liverpool játékosát ismét össztűz alá vették a rajongók.

Külföldre igazol a magyar válogatott csatár

A Sportál információja szerint Szabó Levente iránt német, holland és svájci csapatok érdeklődtek, a felek tárgyalásig is eljutottak, de úgy tudjuk, végül Németország lesz a befutó.

Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefizetéssel vádoló Vasas-támadó

Nagyon fontos, fordulatos, és vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkított mérkőzésen győzte le hétfő este az ETO 3-2-re a Vasast. Győzelmüknek köszönhetően […] A Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefi

Súlyos eltiltást kapott a magyar válogatott focista

A győri vereség után duplán bosszankodhat Gera Zoltán.

Szóban megegyezett új edzőjével a Bayern München - sajtóhír

Egybehangzó német és angol sajtóhírek szerint a Bayern München szóban megegyezett a Burnley menedzserével, Vincent Kompanyval.

Csányi elárulta, egy problémát még meg kell oldani a BL-döntő megrendezéséig

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében. A pályázattal é

A sportállamtitkárság és a MOB is reagált Kozák Danuta vádjaira

A hatszoros olimpiai bajnok kajakos súlyos vádakkal illette edzőjét, Csipes Ferencet.

0

Bulvár

Megszabják a Mercedes dolgozóinak, hogy kire szavazzanak

Hazánkban szokatlan az a nyíltság, amellyel az európai választásokon való részvételre buzdítanak a gazdasági csúcsvezetők Németországban. A Mercedes és a Siemens főnökei harminc nagyvállalat nevében óva intene

Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...

Ezt is meg merte lépni Azahriah, a szavaiból csak úgy süt a düh és a harag.

Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő

A Pa-Dö-Dő énekesnőjének lánya mindig azt mondta, neki egy apukája és két anyukája van.

Elszörnyedtek a rajongók Katalin hercegné új portréjától

Újabb festmény borzolja a kedélyeket a briteknél, ezúttal Katalin hercegné portréja váltott ki vegyes reakciókat a királyi család rajongóiból.

Kiderült az igazság az Azahriah-jegyekkel kapcsolatban, így már egészen más szemmel kell nézni a dolgot

Holnap kezdetét veszi Azahriah óriási koncertőrülete a Puskás Arénában. A fiatal előadónak három nap is színpadra kell állnia.

Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is

Szerdán ismét kormányinfót tartott a kormány, amelyen számos aktuális téma kerülhetett szóba.

Életük utolsó fotója: percekkel a tragédia előtt készítették ezt a képet verőcei hajótragédia áldozatai

A fotón négy fiatal látható, nem sokkal azelőtt, hogy elindultak volna a végzetes hajóútra.

Kétezer autós kap most izgalmas levelet a rendőrségtől

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2406-an lépték át Bács-Kiskun vármegye közútjain.

Sulyok Tamás máris szembe megy a magyar törvényekkel, valóra válhat Karsai Dániel nagy álma?

A köztársasági elnök ígéretet tett Karsai Dánielnek, fordulat várható az aktív eutanázia ügyében?

Kozák Danuta: Kb. meztelenül fekszem a gyúrópadon, amikor bejön egy edző és elkezd verbálisan molesztálni

A hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amiben azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta bomlasztja és idegesíti a válogatót megnyert csapathajók versenyzőit.

Nem átlagos, ha nincs a családjának félretett 25,5 milliója

Minden magyar család átlagosan közel 3,5 millió forinttal gyarapodott az idén március végére az egy évvel korábbihoz képest – számolta ki a friss jegybanki adatokból az Azénpénzem.hu. Nagyon jól tudjuk persze, ho

Halott kisbabára öntött szenteltvizet a pap, ájultan esett össze a család az azt követő másodpercektől

Az egész világot bejárta a szent csoda híve, hamarosan a Vatikán is vizsgálódhat az esetben.

blogmorzsák

Középkori élmények strandoláshoz

Kalandok, harcok, kivégzés, cselszövés és sok-sok titok. Ismerj meg néhány Balaton körüli várat!

Ez 2024 legjobb vétele - ESKUTE Netuno PLUS ebike teszt

Féláron a kategória társakhoz képest.

Az 5 leggyakoribb kibercsalás

Milyen internetes átverések érkeznek mostanában?

25 éves lett az Index

1999. május 17-én elindult az Index.hu

0






0