Ezt olvasta már?

0

Erdei iskola és teremtésvédelem Mátraverebély-Szentkúton

Hagyományteremtő jelleggel idén először került megrendezésre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete és az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium együttműködésében megvalósuló erdei iskola Mátraverebély- Szentkúton.


hirdetés

A két héten át tartó erdei iskola során összesen három osztály ismerkedhetett meg Assisi SzentFerenc Naphimnuszának nyomán a teremtésvédelem legfontosabb kérdéseivel. Föld, víz, levegő, erdők és tűz – a gyerekek játékos foglalkozásokon, élményszerűen járták körbe az egyes témákat, és miközben az egyes területek szakértői bevezették őket az elméleti ismeretekbe, délutánonként külsős terepfoglalkozásokon ültethették át gyakorlatba a délelőtt megszerzett tudást. Komposztálás, termőföld, megújuló energiaforrások, biodiverzitás, klímaváltozás, mesterséges intelligencia, drónok, katasztrófavédelem – hogy csak néhány példát említsünk a ‘tananyagból’. Az elméletet minden nap követte a gyakorlat: a diákok vízhozamot mértek, drónokat reptettek, birkafarmot látogattak, a tűzoltóságon riasztást imitáltak, a környező erdőket járták, vagy éppen forráshozamot mértek.

Assisi Szent Ferenc valószínűleg elcsodálkozna, ha tudná, hogy a gondolatait nyolcszáz évvel később rendszerezték és nevet adtak neki: teremtésvédelem. Az eredeti alapvetések kiállták az idő próbáját, és aktuálisabbak, mint valaha, a diákok pedig a kor kihívásainak megfelelően, modern eszközökkel sajátíthatták el a többszáz éves tudást.







0
0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0
0

hírek innen, onnan

Váratlanul leváltottak egy orosz altábornagyot, „Vuhledár mészárosát”

Orosz katonai tudósítók információi szerint leváltották a 20. orosz hadsereg parancsnokát, Szuhrab Ahmedov altábornagyot. A tábornok...

Pollenallergia esetén nem biztos, hogy csak ez a gyógyszer a megoldás.

A tünetek enyhítésére több készítmény is létezik, nem mindegy azonban, hogy ezek közül ki, melyiket szedi.

A nő azt hitte, hogy a férje kiszeretett belőle, ám kiderült, súlyos betegséggel küzd

Egy otthonba kellett vonulnia a férfinak, akiről a felesége azt hitte, csupán lusta és depressziós.

Jennifer Lopez üzent a rosszakaróinak: Egyértelmű gesztussal válaszolt a róla terjedő pletykákra

Az elmúlt időszakban több pletyka is szárnyra kapott, miszerint problémák vannak Jennifer Lopez és Ben Affleck házasságában.

Mit szól majd ehhez Putyin? Kellemetlen találatot vihettek be az ukrán drónok

Csütörtökön már 820. napja tartott az orosz-ukrán háború. Mi történt az elmúlt órákban? 

Szerződést hosszabbított a Manchester City kapusa

A Manchester City labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Scott Carson szerződést hosszabbított.

A NASA felfedezhette a Föld 2.0-t

Már csomagolhatjuk is a bőröndöt?

VSquare: Orbánék nemcsak kínai rendőrök, hanem megfigyelő kamerák telepítését is engedik Pekingnek

Nem nyilvános megállapodás született a magyar és a kínai vezetés között.

Kissé erősödött a forint

Valamivel emelkedett a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Engedélyezték a gigaüzletet az acéliparban

A Thyssenkrupp bejelentette, hogy felügyelőbizottsága engedélyezte az acélrészleg 20 százalékának eladását Daniel Kretinsky cseh...

Komoly támadás fenyegeti a Microsoft legnépszerűbb programját használókat, minden adatot ellophatnak, figyelmeztettek a hatóságok

A kiberbűnözők rosszindulatú mellékleteket küldhetnek a feltört e-mail fiókokból.

Sport

Most érkezett: döntött a hazai szövetség a Kozák Danuta által vádolt edzőről

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy ideiglenesen felfügesztette Csipes Ferencet.

Visszautasította a válogatott játékos a Ferencváros ajánlatát – sajtóhír

Georgiai sajtóértesülések szerint visszautasította a Ferencváros ajánlatát Giorgi Arabidze. Az általában hiteles információkról beszámoló Geo Team oldal úgy tudja, hogy […] A Visszautasította a válogatott ját

A Leverkusen játékosa az elbukott El-döntő után: „Kezdetben sem foglalkoztunk a sorozattal”

Mint ismert, éppen az idény egyik legfontosabb mérkőzésén szakadt meg a Xabi Alonso vezette Bayer Leverkusen elképesztő veretlenségi sorozata: a német együttes szerdán este 3-0-s vereséget szenvedett az Atalantától

Núnez megtörte a csendet a vasárnap óta róla keringő felvételek után

A Liverpool játékosát ismét össztűz alá vették a rajongók.

Meghalt a legendás olimpiai úszóbajnok

A korábbi klasszis rákkal küzdött.

Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefizetéssel vádoló Vasas-támadó

Nagyon fontos, fordulatos, és vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkított mérkőzésen győzte le hétfő este az ETO 3-2-re a Vasast. Győzelmüknek köszönhetően […] A Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefi

Külföldre igazol a magyar válogatott csatár

A Sportál információja szerint Szabó Levente iránt német, holland és svájci csapatok érdeklődtek, a felek tárgyalásig is eljutottak, de úgy tudjuk, végül Németország lesz a befutó.

Súlyos eltiltást kapott a magyar válogatott focista

A győri vereség után duplán bosszankodhat Gera Zoltán.

Szóban megegyezett új edzőjével a Bayern München - sajtóhír

Egybehangzó német és angol sajtóhírek szerint a Bayern München szóban megegyezett a Burnley menedzserével, Vincent Kompanyval.

Csányi elárulta, egy problémát még meg kell oldani a BL-döntő megrendezéséig

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében. A pályázattal é

0

Bulvár

Megszabják a Mercedes dolgozóinak, hogy kire szavazzanak

Hazánkban szokatlan az a nyíltság, amellyel az európai választásokon való részvételre buzdítanak a gazdasági csúcsvezetők Németországban. A Mercedes és a Siemens főnökei harminc nagyvállalat nevében óva intene

Kegyetlen gyilkosság: benzinnel lelocsoltak, majd felgyújtottak egy tízéves kisfiút Kárpátalján

A bűncselekményben a kisfiú anyja is részt vett, mégis szabadlábon van.

Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...

Ezt is meg merte lépni Azahriah, a szavaiból csak úgy süt a düh és a harag.

Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő

A Pa-Dö-Dő énekesnőjének lánya mindig azt mondta, neki egy apukája és két anyukája van.

Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is

Szerdán ismét kormányinfót tartott a kormány, amelyen számos aktuális téma kerülhetett szóba.

Elszörnyedtek a rajongók Katalin hercegné új portréjától

Újabb festmény borzolja a kedélyeket a briteknél, ezúttal Katalin hercegné portréja váltott ki vegyes reakciókat a királyi család rajongóiból.

Életük utolsó fotója: percekkel a tragédia előtt készítették ezt a képet verőcei hajótragédia áldozatai

A fotón négy fiatal látható, nem sokkal azelőtt, hogy elindultak volna a végzetes hajóútra.

Újabb figyelmeztetést kapott Magyar Péter

Ezúttal Fekete-Győr András hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter nem a megfelelő módon fogalmazott róluk, de egyelőre nem történt bocsánatkérés.

Kétezer autós kap most izgalmas levelet a rendőrségtől

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2406-an lépték át Bács-Kiskun vármegye közútjain.

Sulyok Tamás máris szembe megy a magyar törvényekkel, valóra válhat Karsai Dániel nagy álma?

A köztársasági elnök ígéretet tett Karsai Dánielnek, fordulat várható az aktív eutanázia ügyében?

Kozák Danuta: Kb. meztelenül fekszem a gyúrópadon, amikor bejön egy edző és elkezd verbálisan molesztálni

A hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amiben azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta bomlasztja és idegesíti a válogatót megnyert csapathajók versenyzőit.

blogmorzsák

Ahogy a dinoszauruszok láttak, hallottak és éreztek

A földtörténeti középkor koronázatlan királyairól kialakított képünk gyökeresen átalakult a kezdetekhez képest.

Az 5 leggyakoribb kibercsalás

Milyen internetes átverések érkeznek mostanában?

25 éves lett az Index

1999. május 17-én elindult az Index.hu

0






0