Ezt olvasta már?

0

Gazdasági csalás miatt vádat emeltek Pécsvárad polgármestere ellen

Jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt emeltek vádat a pécsváradi polgármester ellen, amiért az önkormányzat által elnyert pályázati összegből fiktív számlákkal saját magának szerzett meg egy részt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.


hirdetés

 

A csalás irányítója - a Pécsi Járási Ügyészség vádja szerint - Zádori János, Pécsvárad 2014 óta hivatalban lévő független polgármestere volt - erősítette meg Kutas Tamás főügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésére.

A vádirat szerint a polgármester uszoda- és épületenergetikai fejlesztés érdekében nyújtott be pályázatot az illetékes szaktárcához 2015-ben, amelyekkel a pécsváradi önkormányzat összesen 302 millió forintot nyert el.

A polgármester még az összeg átutalása előtt elhatározta, hogy a támogatás egy részét saját maga részére szerzi meg gazdasági tevékenységet színlelve.

A városvezető a kivitelezésre felkért társasággal megállapodott, hogy a kivitelezési szerződés teljesítése során színleg bevonják a polgármester és felesége érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságot, hogy látszólag leigazolják a polgármesternek fizetendő pénz jogszerű voltát.

A megállapodásnak megfelelően az önkormányzattal szerződő cég további alvállalkozói szerződést kötött a polgármester és felesége érdekeltségébe tartozó társasággal. A városvezetőhöz köthető cég valótlan teljesítésigazolást is állított ki, így összesen 28 millió forinthoz jutott.

A vádhatóság a polgármestert, a feleségét és az alvállalkozó cég két vezetőjét jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével vádolja.

Kutas Tamás az MTI érdeklődésére közölte: Zádori János ellen két további bírósági eljárás van folyamatban költségvetési csalások miatt, az egyik ügy vádirata szerint a városvezető és tizennégy társa összesen 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást szerzett meg jogosulatlanul.

MTI







0
0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Ursula von der Leyen erősítené Európa védelmi erejét, Nicolas Schmit a szegénység elleni harcra helyezné a hangsúlyt

Európának meg kell erősíteni védelmi erejét, de mindenekelőtt Ukrajna mellé kell állnia, mert Ukrajna háborúját a szabadságért vívja...

Furcsának tartja az Oktatási Hivatal kérdőívét a Pedagógusok Szakszervezete

A héten egy 15 kérdésből álló kérdőívet kaptak a pedagógusok az Oktatási Hivataltól.

Oroszország új szinte emelte a hadviselést – A Pentagon szerint már az űrből is támad

Nemrég a Pentagon azzal vádolta meg Oroszországot, hogy olyan műholdat küldött az űrbe, ami a nemzetbizonságiak szerint képes más...

Nem tartotta magában, Instagramon vallott szerelmet G.w.M

Kulcsár Edina egy közös napjukról is beszámolt.

Ez az ingruha a tavasz legmenőbb darabja: Ránija királyné is beszerezte

Ránija királyné mesés ingruhába bújt a minap, ami tökéletes választás lehet minden életkorú és testalkatú hölgy számára a tavaszi...

Ismersz ezeknél jobb magyar rajzfilmeket?

Nosztalgiázunk kicsit a legjobb egész estés produkciók bűvkörében.

Király Viktor felesége megmutatta, hogy megy náluk a szex

Az énekes és gyönyörű felesége közt végre szent a béke, hónapok óta hatalmas boldogságban élnek együtt. De van Király Viktor...

Fejlemény Demcsák Zsuzsa nevelt fiának kifosztása ügyében: fellélegezhet a család

A jelek szerint elfogták azt a fiatal férfit, aki a gyanú szerint 3 és félmillió forinttal rövidítette meg Horváth Leont.

Alaposan rájár a rúd a csodagyógyszereivel berobbanó cégre

Múlt hét csütörtökön tűz ütött ki a Novo Nordisk dániai Kalundborgban található gyártási központjának egyik építkezésén, majd...

Sport

Most érkezett: döntött a hazai szövetség a Kozák Danuta által vádolt edzőről

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy ideiglenesen felfügesztette Csipes Ferencet.

Visszautasította a válogatott játékos a Ferencváros ajánlatát – sajtóhír

Georgiai sajtóértesülések szerint visszautasította a Ferencváros ajánlatát Giorgi Arabidze. Az általában hiteles információkról beszámoló Geo Team oldal úgy tudja, hogy […] A Visszautasította a válogatott ját

A Leverkusen játékosa az elbukott El-döntő után: „Kezdetben sem foglalkoztunk a sorozattal”

Mint ismert, éppen az idény egyik legfontosabb mérkőzésén szakadt meg a Xabi Alonso vezette Bayer Leverkusen elképesztő veretlenségi sorozata: a német együttes szerdán este 3-0-s vereséget szenvedett az Atalantától

Núnez megtörte a csendet a vasárnap óta róla keringő felvételek után

A Liverpool játékosát ismét össztűz alá vették a rajongók.

Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefizetéssel vádoló Vasas-támadó

Nagyon fontos, fordulatos, és vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkított mérkőzésen győzte le hétfő este az ETO 3-2-re a Vasast. Győzelmüknek köszönhetően […] A Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefi

Külföldre igazol a magyar válogatott csatár

A Sportál információja szerint Szabó Levente iránt német, holland és svájci csapatok érdeklődtek, a felek tárgyalásig is eljutottak, de úgy tudjuk, végül Németország lesz a befutó.

Súlyos eltiltást kapott a magyar válogatott focista

A győri vereség után duplán bosszankodhat Gera Zoltán.

Szóban megegyezett új edzőjével a Bayern München - sajtóhír

Egybehangzó német és angol sajtóhírek szerint a Bayern München szóban megegyezett a Burnley menedzserével, Vincent Kompanyval.

Csányi elárulta, egy problémát még meg kell oldani a BL-döntő megrendezéséig

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében. A pályázattal é

A sportállamtitkárság és a MOB is reagált Kozák Danuta vádjaira

A hatszoros olimpiai bajnok kajakos súlyos vádakkal illette edzőjét, Csipes Ferencet.

Csank János: „Urbán Flóriánt kellett volna beállítanom a jugoszlávok ellen, csak előtte majdnem összever...

A korábbi szövetségi kapitánnyal készített interjúból egyebek mellett kiderül, hogyan emlékszik vissza az 1997-es, csúfos kudarccal végződő vb-pótselejtezőre, de kitért a mostani Magyar Kupa-döntőre, a közelgő

0

Bulvár

Megszabják a Mercedes dolgozóinak, hogy kire szavazzanak

Hazánkban szokatlan az a nyíltság, amellyel az európai választásokon való részvételre buzdítanak a gazdasági csúcsvezetők Németországban. A Mercedes és a Siemens főnökei harminc nagyvállalat nevében óva intene

Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...

Ezt is meg merte lépni Azahriah, a szavaiból csak úgy süt a düh és a harag.

Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő

A Pa-Dö-Dő énekesnőjének lánya mindig azt mondta, neki egy apukája és két anyukája van.

Elszörnyedtek a rajongók Katalin hercegné új portréjától

Újabb festmény borzolja a kedélyeket a briteknél, ezúttal Katalin hercegné portréja váltott ki vegyes reakciókat a királyi család rajongóiból.

Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is

Szerdán ismét kormányinfót tartott a kormány, amelyen számos aktuális téma kerülhetett szóba.

Kiderült az igazság az Azahriah-jegyekkel kapcsolatban, így már egészen más szemmel kell nézni a dolgot

Holnap kezdetét veszi Azahriah óriási koncertőrülete a Puskás Arénában. A fiatal előadónak három nap is színpadra kell állnia.

Életük utolsó fotója: percekkel a tragédia előtt készítették ezt a képet verőcei hajótragédia áldozatai

A fotón négy fiatal látható, nem sokkal azelőtt, hogy elindultak volna a végzetes hajóútra.

Újabb figyelmeztetést kapott Magyar Péter

Ezúttal Fekete-Győr András hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter nem a megfelelő módon fogalmazott róluk, de egyelőre nem történt bocsánatkérés.

Kétezer autós kap most izgalmas levelet a rendőrségtől

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2406-an lépték át Bács-Kiskun vármegye közútjain.

Sulyok Tamás máris szembe megy a magyar törvényekkel, valóra válhat Karsai Dániel nagy álma?

A köztársasági elnök ígéretet tett Karsai Dánielnek, fordulat várható az aktív eutanázia ügyében?

Kozák Danuta: Kb. meztelenül fekszem a gyúrópadon, amikor bejön egy edző és elkezd verbálisan molesztálni

A hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amiben azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta bomlasztja és idegesíti a válogatót megnyert csapathajók versenyzőit.

Nem átlagos, ha nincs a családjának félretett 25,5 milliója

Minden magyar család átlagosan közel 3,5 millió forinttal gyarapodott az idén március végére az egy évvel korábbihoz képest – számolta ki a friss jegybanki adatokból az Azénpénzem.hu. Nagyon jól tudjuk persze, ho

blogmorzsák

Középkori élmények strandoláshoz

Kalandok, harcok, kivégzés, cselszövés és sok-sok titok. Ismerj meg néhány Balaton körüli várat!

Az 5 leggyakoribb kibercsalás

Milyen internetes átverések érkeznek mostanában?

25 éves lett az Index

1999. május 17-én elindult az Index.hu

0






0