Ezt olvasta már?

0

Harminc vállalást tartalmazó programot mutatott be Pécs kormánypárti polgármesterjelöltje

Pécs élhetőbbé tételét, a biztonságot szem előtt tartó fejlesztését ígérte Csizmadia Péter, a kormánypártok polgármesterjelöltje harminc vállalást tartalmazó programját ismertetve csütörtök este a baranyai vármegyeszékhelyen.


hirdetés

 

A Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) jelöltje azt mondta, Pécs az utóbbi években leszakadó, jövőkép nélküli várossá vált, amelynek a működése is veszélybe került.

Csizmadia Péter szerint a város jelenlegi politikai vezetése „sem biztonságot, sem fejlődést nem képes nyújtani a pécsieknek”. A várost és az országot egyszer már „tönkretevő szocialista-gyurcsányista tandem” ráadásul a jövőben még nagyobb súllyal akar megjelenni a városvezetésben – figyelmeztetett.

A következő időszak legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy biztonságba helyezzék a pécsiek közszolgáltatásait, kulturális, egészségügyi és gazdasági intézményeit, a helyi gazdaság és a civil szervezetek számára pedig biztosítsák a fejlődés lehetőségét.

Kiemelte: egy olyan modern, újraiparosított, ugyanakkor élhető és gyarapodó várost álmodtak meg, amely biztos megélhetést, egészséges környezetet biztosít az ott élőknek és a visszatérőknek is.

A cél ugyanis az, hogy „az elvándorlás helyett a hazatérés időszaka következzen”

– fűzte hozzá az 1984-es születésű, jogász végzettségű, két gyermeket nevelő politikus, aki jelenleg a Fidesz önkormányzati képviselője és frakcióvezetője.

Csizmadia Péter közölte: társaival a kultúra világában pezsgő, hatékony turizmusával versenyképes, sportsikereiről híres, helyi vállalkozóival partnerségben működő, a baranyai falvak, városok iránt felelősséget viselő város építésébe kezdenének bele.

Hangsúlyozta, csak ott van fejlődés, ahol béke van, és ahol a helyben megfogalmazott igények fényében működik a döntéshozatal. Felidézte, hogy a pécsiekkel – több mint 11 ezer ember részvételével – zajló konzultáció eredményeként alkották meg a „biztonság és fejlődés programját”, amelyben 30 vállalást fogalmaztak meg a 2030-ig tartó időszakra vonatkozóan.

A program – amely kivonatos formában hamarosan minden pécsihez eljut – a város újraiparosításával, takarékos városüzemeltetéssel, a fiatalok, az idősek és a családok, a kulturális és a tudományos élet megbecsülésével kapcsolatban tartalmaz konkrét intézkedéseket, terveket – mondta.

Szeretnének a kormányzat támogatásával befektetőket vonzani Pécsre, barnamezős beruházásokat indítanának, fejlesztenék a repteret, mindezek keretében pedig ötezer új, jól fizető munkahelyet teremtenének az iparban, további kétezret pedig a szolgáltató szektorban. Emellett vállalják, hogy ezer, korábban Pécsen élő és további ezer nem pécsi fiatalt csábítanak a városba.

Emellett tízmilliárd forintos út- és járdafelújítási programot indítanának, ezer új parkolóhelyet és tíz új parkot hoznának létre, 30 milliárd forint értékben végeznének el energetikai beruházásokat, és 5 milliárd forint értékben bérlakások építését finanszíroznák.

A tömegközlekedést térítésmentessé tennék a 14 év alattiak számára és e-buszokat állítanának forgalomba – sorolta a jelölt.

Csizmadia Péter egy új, modern uszoda, városi strand és egy multifunkcionális sportlétesítmény megépítését, a városi korcsolyapálya befedését és a baloldal által bezárt szakrendelések újbóli megnyitását is ígérte, továbbá a rendszeres kedvezményes egészségügyi szűrővizsgálatok biztosítását is céljai között említette.

Kitért arra: megkezdenék a Pécsi Nemzeti Színház épületének átfogó felújítását, létrehoznák a Magyar Folklór Házát és új kollégiumot építenének a Pécsi Tudományegyetemmel közösen. A Fidesz-KDNP és az ÖPE alkotta pécsi polgári szövetség valódi jövőképet kínál a városnak és a benne élőknek – hangsúlyozta Csizmadia Péter.

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Íme, ez védheti meg a magyar cégek adatvagyonát a kiberbűnözőktől

Az elmúlt évek digitális forradalmának köszönhetően az adatkezelés kritikus fontosságú kérdés lett minden vállalat működésében....

Horvátország világhírű ékköve, a Plitvicei Tavak Nemzeti Park

A horvát tengerpart strandjai mellett délnyugati szomszédunk világhírű turistacélpontja a Plitvicei Tavak Nemzeti Park. Az Unesco...

Aurelio szívszorító vallomása az apaságról: imádja, hogy lánya született

Aureliot teljesen megváltoztatta az apaság: a kislánya egyetlen pillantásával képes levenni a lábáról. 

Godzilla Minus One - Egy film, nemcsak szörnyrajongóknak

A laikus közönség és a kritikusok is elismerően beszélnek a moziról.

Ezekkel a hétköznapi szokásokkal teheted tönkre a vesédet

A szénsavas italok fogyasztása akár krónikus vesebetegséget is okozhatnak, de sok más szokásunk lehet igen ártalmas.

Ronaldinho páros lábbal szállt bele a brazil válogatottba

A mosolygós brazil zseni most nem mosolyogva beszélt a brazil válogatottról, kijelentette, hogy nem nézi többé a brazil csapat meccseit.

Budapest helyett ez a magyar város lett a főváros 80 évvel ezelőtt, de korábban is volt már egyszer Magyarország központja

A magyar történelem tele van olyan pillanatokkal, amikor menekülnie kellett a kormánynak vagy éppen nem tartózkodhatott a fővárosban.

3 bevált DIY módszer, hogy az ajkaid selymesek és hidratáltak legyenek

A természetes szépség titka az odafigyelés. A testünk minden apró porcikája megérdemli, hogy vigyázzunk rá, ápoljunk és törődjünk...

Újabb őrületes összegű segélyt jelentett be Ukrajna számára az amerikai alelnök

Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke több mint 1,5 milliárd dolláros (558 milliárd forint) segélyt jelentett be, részben Ukrajna...

Sport

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

Példátlan és hazug támadás: a svájci sajtó nekirontott a magyar szurkolóknak

Egészen elképesztő gyűlölettel írnak azokról a drukkerekről, akik szervezett formában utaztak Kölnbe.

Csúfos vereséggel kezdett a magyar válogatott az Eb-n.

Nem fért bele az egy félidőnyi svájciaknak adott előny.

„Tragédia; tömegnyomor” - a magyarok a szurkolói zónákra panaszkodnak

Pénteken kezdetét vette az Európa-bajnokság, a házigazda Németország 5-1-re kiütötte Svájcot az első csoportmérkőzésen. Természetesen a magyar szurkolók nem a nyitómeccs, hanem válogatottunk miatt érkeztek a tor

Kulcsfontosságú győzelem; láthatatlan Szoboszlai Dominik - svájci sajtószemle

A svájci sajtó megérdemelt győzelemről, valamint a láthatatlan Szoboszlai Dominikról írt, miután válogatottjuk 3-1-re győzte le a mieinket az Európa-bajnokságon.

Hatalmas siker: Európa-bajnoki aranyérmes a magyar csapat a vizes Eb-n

A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a nyílt vízi úszók váltóversenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon - írja az MTI.

Galéria: helyszíni fotók a reptéren várakozó és útnak induló magyar szurkolókról

A szerencsés magyar drukkerek időben elindultak a Liszt Ferenc repülőtérről Németországba, hogy a helyszínről buzdítsák válogatottunkat a 15 órakor kezdődő Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen.

Marco Rossi: Nem alibizek, én vagyok a felelős.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya magára vállalta a vereséget, de azt is hozzátette, 2-3 játékost leszámítva mindenki saját tudása alatt teljesített. Szoboszlai Dominik is értékelte a mérkőzést, szerinte

26 évesen meghalt a válogatott kapus

Néhány nappal ezelőtt még ő védett a montenegrói nemzeti együttesben a Belgium elleni felkészülési mérkőzésen.

Szoboszlai az Eb-vereség után: Nem szabad azt hinni, hogy ajándékba adják a három pontot

A Svájc elleni vereség után nyilatkozott a magyar válogatott csapatkapitánya.

Marco Rossi: Én vagyok a felelős

A szövetségi kapitány szerint az első félidőben Svájc lefocizta Magyarországot.

A magyar kapitány elmondta, miért játszottunk gyengébben az első félidőben

Magyarország 3-1-re kikapott Svájctól az Európa-bajnokság A csoportjának első mérkőzésén. Egy gyenge és egy jobb félidő, későn ébredtünk Svájc ellen […] A A magyar kapitány elmondta, miért játszottunk gyeng

0

Bulvár

Rónai Egon megszólalt a Magyar Péterrel folytatott vitájáról

A műsorvezető közölte: elfogadja a nézői kritikát, és egy ponton valóban hibázott.

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

A miniszter élőben kért bocsánatot a forint bedőlése miatt

Még ebben a felgyorsult, mindenütt jelenlévő online világunkban is ritkán fordul elő, hogy egy miniszter szeme láttára, a nagy nyilvánosság előtt zuhan be a nemzeti valuta, és arra még reagálni is tud. Ezen a héten

Orbán Viktor bukásához is vezethet a budapesti újraszámolás?

A választás tisztaságához fűzött kételyek elvezethetnek a korábbi szavazások eredményének megkérdőjelezéséhez, ami megrendítheti a Nemzeti Együttműködés Rendszere jogszerűségének elismerését. A lehetséges

Nagy bejelentésekre készülhet Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

Dobrev Klára erősen utalt arra, hogy nagy bejelentésekre készülhet a DK, ahol lehetséges, komoly személyi változások lesznek.

Fájni fog nekik - Nagyon komoly ellencsapásra készül Orbán Viktor

"Lesznek megoldások, jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak." Ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban, miután az Európai Bíróság 200 millió eurós gigabírságot szabott ki Magyarországra, ami ráadá

Drámaian lefogyott Katalin: a rákbeteg hercegné fehér ruhában mutatta meg, hogy fest most

Fél év után újra mutatkozott egy hivatalos királyi rendezvényen Katalin, aki annak ellenére, amin az elmúlt hónapokban keresztül ment, még mindig csodálatosan néz ki.

Nászéjszakák a pokolból. 10 sztori, amikor a házasság beteljesítése igazi rémálom volt

Az esküvő után a pár legtöbbször annyira kimerült, hogy nem is szexelnek, azonban van, hogy emlékezetes rossz élmény marad a nászéjszaka.

Példátlan és hazug támadás: a svájci sajtó nekirontott a magyar szurkolóknak

Egészen elképesztő gyűlölettel írnak azokról a drukkerekről, akik szervezett formában utaztak Kölnbe.

0






0