Hárommilliót kaphatnak a fiatal vállalkozók
Tájékoztató rendezvényt szervez a FIVOSZ Pécsett is az érdeklődöknek
Induló vállalkozások juthatnak hozzá 3 millió forint pályázati lehetőséghez a Vállalkozz Itthon Junior dél-dunántúli régióját célzó programjában. Most többek között Pécsett és Szekszárdon is tartanak tájékoztató rendezvényeket.
hirdetés
Korábban már volt rá példa, hogy a kormány egy hasonló jellegű, Európai uniós pénztámogatást nyújtott A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében kiírt pályázaton belül, amely szintúgy fiatal, vállalkozni kívánókat támogatott volna 18-35 év között, de ez kitolódott akár 40 éves korig is, ha gyermeket nevelt a pályázó. Ez a kezdeményezés akkor részben becsődölt, hiszen eleinte még döntést sem hoztak időben a nyertes pályázatokról, azután meg a kifizetésekkel adódtak gondok.
Az új kiírt pályázattal és programmal kapcsolatban kérdeztük meg Pető Ákost, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének Baranya Megyei elnökét.
– Ön szerint a mostani program a régi elbukott tükrében mennyire fog kifizetődőnek és hatékonynak bizonyulni?
– A TÁMOP programban nem vettem részt, de összességében nem minősíteném bukásnak, tény, hogy akadtak problémák a kezdetekben, de sok sikeres vállalkozás alakult a program keretében, akik mai napig prosperálóak. Megjegyzem a program az EU-ban egyedülálló, példanélküli pilot-program volt, így tapasztalat sem volt, hogyan is kellene ennek pontosan „lefolyni”. A GINOP 522-523 program az említett TÁMOP program mintájára kiírt pályázat, de a belépési feltételek szigorúbbak, amiből adódóan problémásabb a megfelelő számú jelentkező bevonása a programba. A tájékoztató rendezvényeken és egyéb fórumokon folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy a vállalkozóvá válást nem lehet félvállról venni, a jelentkezőnek tisztában kell lennie a felelősséggel, amivel egy vállalkozás indítás és működtetés jár. Ha egy vállalkozási ötlet önmagától nem piacképes, akkor nagy az esély rá, hogy a programban megpályázható 3 millió forint sem fog ezen változtatni. A tapasztatunk az, hogy ezzel a ténnyel nem foglalkoznak a jelentkezők, és úgy gondolják, hogy ezen összeg hatására lesz sikeres a vállalkozásuk, és ez okoz némi meglepetést a későbbiekben számukra.
Összességében úgy vélem, hogy ha valakinek van egy jó ötlete és megfelel a kiírásban szereplő feltételeknek, akkor feltétlen jó lehetőség, mert a képzés és tanácsadás során sok hasznos dolgot tanulhat, csoporttársai jövőbeli potenciális üzleti partnerként pedig lehetőséget rejtenek. Amennyiben az ötlet valóban piacképes, úgy az elnyert összeg pedig egy kezdő vállalkozás számára komoly versenyelőny.
– Ez egy rendkívüli ugródeszka lehet a vállalkozást indítani akaró magyar fiatalok számára, azonban ha nem a kijelölt dél-dunántúli régióban helyezkedik el a pályázó akkor tanulmányoznia kell www.vallalkozz2016.hu oldalt, amely nem működik... Miért nem működik a honlap, amely a dél-dunántúli régión kívül lakó pályázók lehetőségeit segítené elő?
– Dél-Dunántúlon 150 ember kerül a programba bevonásra, a honlap amin tájékozódni tud, a www.vij.hu A program 2016 decembere óta folyik, a pályázók bevonása folyamatos.
– Anno 1500 fő volt a limit a pályázatban de akkor – az egyszeri és rendkívüli lehetőségből adódóan – "túljelentkezés" történt és 1643-an jelentkeztek a pályázatra. A jelenlegi programban mennyi jelentkezőre lehet számítani?
– A dél-dunántúli régióban a FIVOSZ a szervezésért felelős konzorcium tagja, a többi régióban nem, így azzal kapcsolatban sajnos nem tudok információval szolgálni, tudomásom szerint a Széchenyi Programiroda nyert több helyen, így ők kompetensek azokban a régiókban.
PNL/lockkerdee
hírek innen, onnan
Árvíz után: a Margit-sziget kinyílik
Kedden délben megnyitják a Margit-szigetet.
Időjárás: friss hírek a Magyarország felé tartó hurrikánról
Hírek jöttek a Magyarország felé tartó, úgynevezett ex-hurrikánról, ami csütörtökön ér ide.
Messi és Suárez mellett egy magyar játékos is bekerült az MVP-jelöltek közé
Gazdag Dániel is felkerült arra a listára, amelyről kiválasztják az amerikai bajnokság legértékesebb játékosát.
Kínában gyártott konyhai eszközt hívtak vissza
A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező terméket ne használják, az egészségre ártalmas anyagok...
Donald Trump: Gondoskodni fogok a lengyelekről
A republikánus elnökjelölt hazugságnak nevezte a lengyel konzervatív hírtévének adott interjújában Kamala Harris azon állítását,...
A BP olajcég a pénzt választotta a zöld vállalása helyett, mégsem fog kevesebb kőolajat és földgázat kitermelni
2030-ig 25 százalékkal csökkentették volna a volument, inkább új beruházásokba fognak Irakban és Kuvaitban, hogy „visszanyerjék a...
Gyanús volt a láncfűrészeket és baltákat szállító teherautó, lecsapott a NAV
Akciózott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mintegy 40 ezer láncfűrészt, fűnyírót, baltát, kalapácsot és egyéb barkácseszközt, valamint...
Erősödnek a harcok a Hezbollah és Izrael között, rakétatámadás érte Haifát
Hírfolyamunk a közel-keleti konfliktusról.
Válságmegbeszélés a Vasasnál, eldőlt Pintér Attila sorsa
intér Attila három vereséggel kezdett a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasasnál, ennek ellenére sajtóhírek szerint a korábbi szövetségi...
Közeledik a Kirk hurrikán, eddig még nem láttunk ilyet - Figyelmeztetést adtak ki Magyarország több megyéjére
Európa felé tart a Kirk, amely ma hajnalra már ex-hurrikán kategóriába esett. Kirk szerda délelőtt éri el a kontinens partjait, azonban...
Mégis mi történt ma reggel a kínai és hongkongi tőzsdéken?
A kínai részvénypiacok volatilitása tovább fokozódott az egyhetes nemzeti ünnep után. Míg a szárazföldi tőzsdék kezdeti lendülete...
Ennyit keresnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetői
A hivatal vezetői Szép-kártya-juttatást és ruhapénzt is kapnak, illetve többeknek is jár gépkocsi hivatali és magánhasználatra.
Sport
Nagy csapás a magyar válogatottnak, sérülés miatt Rossi nem számolhat két játékossal az NL-meccseken
Kerkez Milos és Horváth Krisztofer sérülés miatt kikerült a magyar válogatott keretéből - írja az MLSZ X-oldala. Helyettük Schön Szabolcsot és Dárdai Palkót hívta be Marco Rossi szövetségi kapitány.
Belső szervei károsodtak, 26 évesen meghalt a világbajnoki bronzérmes atléta
Szombaton került kórházba, állapota pedig csak rosszabbodott.
Volt edzői leosztályozták Milákot: hiányzik belőle az alázat és a szorgalom, de elszánt és szupertehetséges
Kadarkai Endre műsorában, „A nagy műben” ezúttal a magyar úszás zsenije, de hosszú ideje néma leventét játszó főszereplője, Milák Kristóf volt a téma. A stúdióban ott ült az a két edző, aki olimpiai bajnok
Postecoglou: ez volt a legcsúnyább vereségünk, amióta itt vagyok
A Tottenham Hotspur 2-0-ra is vezetett a Premier League hetedik fordulójának zárómérkőzésén. A második félidőben viszont érthetetlen leolvadásának köszönhetően 3-2-re kikapott a... Read More... A Postecoglou: ez v
Elege lett Ádám Martin világsztár edzőjének, három meccs után távozott
A Real Madrid és a Chelsea legendája veretlenül távozott.
Gulácsi és Dibusz helyett ki lesz a magyar válogatott kapus?
Gulácsi Dénes bejelentése mindent megváltoztathat, köztük Dibusz Dénes karrierjét is. Ki lesz a magyar válogatott 100. kapusa? Szavazzon!
Csúnyán összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa - videó
Összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa
"Öntörvényű lett, még elnézést sem kért" - kitálaltak Milák Kristóf edzői
Milák Kristóf két edzővel lett olimpiai bajnok, de már egyik sem dolgozik vele, korábbi mesterei érdekes dolgokat árultak el a különc klasszisról
„Az igazat fogom mondani” – Pep Guardiola beszélt az Ederson-ügyről
A Manchester City menedzsere szerint a kapussal kapcsolatban nincs ügy, amiről lehetne beszélni. De a tréner is tisztában van vele, hogy van... Read More... A „Az igazat fogom mondani” – Pep Guardiola beszélt az Ederso
Gyászol a futballvilág: meghalt a kétszeres vb-ezüstérmes legenda
Hetvenhárom éves korában váratlanul elhunyt a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Johan Neeskens - számolt be a tragikus hírről a Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) a hivatalos felületein.
Luke Littler már az első napon kiesett a legkülönlegesebb dartstornán - és majdnem a világbajnok is…
Luke Humphries, Nathan Aspinall és Rob Cross továbbjutott az első fordulóból a PDC legkülönlegesebb major versenyén, a Leicesterben zajló World Grand Prix-n, Raymond van Barneveld és Luke Littler azonban kiesett.
Bojkottálnak a szurkolók, szánalmas bohózatnak nevezték a klubot
Üresen marad szerdán a vendégszektor az Arena Savariában, mert a körmendi drukkerek megelégelték a szombathelyi rivális egyesület hozzáállását.
Bulvár
Megszólalt a kormány: ez lesz a Nők 40 program sorsa
Múlt héten arról jelentek meg információk a sajtóban, hogy a kormány 2025-től átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, erre reagált a Pénzügyminisztérium.
Óriási bajban vannak az 1940 és 60 között született magyarok: erre kevesen készültek fel, mindenük rámehet
Kiderült, hogy az 50-es és 60-as években járó emberek nagyobb valószínűséggel kövérebbek, betegebbek és gyengébbek, mint a náluk idősebbek.
Óriási kamu terjed a közösségi oldalakon: ordít róla, hogy átverés, mégis sokan elhiszik
Lila alma tartja lázban az embereket a Facebookon és az Instagramon.
Nemcsak vele, de az apjával is lefeküdt – előbbi halálra verte a nőt, mert este az apát választotta
Hat év börtönre ítélték az elkövetőt.
Váratlanul magas összeggel érkezhetnek a gázszámlák: ez az oka
Magasabb összegű gázszámlára kell számítani, mutatjuk az okát.
Egészen megdöbbentő levelet kapott az a tanár, akit két éve rúgtak ki a kormányellenes tiltakozások miatt
Törley Katalin mintegy két évtizeden keresztül tanított franciát a pesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Nem mellesleg 2016-tól a Tanítanék Mozgalom egyik ismert képviselője volt, de 2022 őszén elbocsátották a polg
Kiverte a biztosítékot az EU döntése, foggal-körömmel tiltakozik a kormány
Nagy Márton szerint kereskedelmi hidegháború lehet belőle.
Mire visszaért a piacról, a végrehajtók elfoglalták a házát, hajléktalan lett az egykori NER-milliárdos
Vitézy Dávid nagybátyja ruháihoz, pénzéhez, irataihoz sem fért hozzá.
Nem váltotta be a bolt a palackokért járó utalványt, frappánsan reagált a vásárló
Nem lehet minden utalványt másik helyszínen visszaváltani, erre érdemes figyelni az automata használatakor.
Bejelentést tettek az ukránok a Barátság kőolajvezetékről - ez mindenkit érint
Hosszú idő után szólaltak meg.
„Lázár úr, ez milyen társadalmi egyeztetés?” - úgy tiltották be az erkélynapelemeket, hogy meg sem várták a szakmai véleményeket
A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség alelnöke szerint már a társadalmi egyeztetés utolsó napján megjelent a kész rendelet a Magyar Közlönyben. A szakmai szervezet szerint az erkélynapelemek teljes tiltása érte
Valódi csúcsterméket akcióz le a Lidl: potom pénzért adják, garantált a roham a boltokba
Jövő hétfőtől elképesztő akció indul a Lidl üzleteiben: 33 százalékos kedvezménnyel lehet hozzájutni a népszerű digitális forrólevegős sütőhöz.
blogmorzsák
A dán stílus: hygge, amire mindannyian vágyunk
Egy Dániából indult életfilozófia, aminek jelentése egyszerűen meghittség, boldogság, kényelem. De miből áll egy hygge otthon?
Brüsszelbe viszik Szent Erzsébetet
Amszterdamban és a belga fővárosában is megszólal az oratórium a Nemzeti Filharmonikusok előadásában.
Ez a tankerület nem birkózik a büfékkel
Az állami célkitűzés ebben megbukott
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.