Ezt olvasta már?

0

Illegális bevándorlás - Embercsempészeket ítéltek el Pécsen

Tíz külföldi embercsempészt ítélt el jogerősen a Pécsi Ítélőtábla kedden, mert a bűnszervezet tagjai bevándorlók tucatjainak segítettek az államhatár illegális átlépésében 2016-ban - tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

Döntésével a bíróság helybenhagyta a Zalaegerszegi Törvényszék tavaly novemberi ítéletét, miszerint a vádlottak folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben követtek el embercsempészést.

A Magyarországon működő, de kiterjedt, országokon átívelő bűnszervezet a déli határrészről a magyar-osztrák határ közelébe több mint harminc alkalommal szállított illegális határátlépőket 2016 novemberéig.

A szállítás díját a szervezet vezetője határozta meg, a pénz is hozzá folyt be, s ő fizette társait, biztosította számukra a bűncselekmények elkövetéséhez szükséges telefonokat, a szállításhoz használt gépjárműveket.

A közlemény szerint előfordult, hogy egy közepes méretű kisteherautóba harmincöt illegális határátlépőt is bezsúfoltak, így a bevándorlók röviddel az elindulás után oxigénhiányos helyen, harminc fokot meghaladó hőségben utaztak.

A rendőrség a vádlottak egy részét 2016 szeptemberében érte tetten, míg az időközben új embereket bevonó vezetőt és a szervezet többi tagját két hónappal később fogta el.

A bíróság a bűnszervezet afgán vezetőjét tizenegy, míg három afgán, egy pakisztáni, két indiai, egy belga, egy román és egy albán állampolgárságú társát másfél évtől hat és fél évig terjedő, különböző időtartamú szabadságvesztésre ítélte, és kiutasította Magyarország területéről.

A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók. Az ítélet jogerős.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az amerikai dolgozók több mint fele saját zsebből fizeti a képzéseket, amiket munkáltatója nem áll

Csak a válaszadók 12%-a részesült képzésben a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

Akár hetente egy napnyi munkát is megtakaríthatna nekünk a mesterséges intelligencia

A képzési lehetőségek hiánya a legnagyobb akadálya az AI bevezetésének a munkahelyeken.

Mit várhatunk Orbán Viktor és Donald Trump találkozójától?

Orbán Viktor november 6-án egy szokatlanul nagy, kormányzati döntéshozókkal, sajtóval és hazai kutatóintézetek képviselőivel...

Hiába nyert az FTC, az UEFA a Ludogorecet ünnepli

A tabella harmadik helyéről azért nem radírozták le a Ferencváros nevét...

Esztergomi robbantás: egy budai garázs áránál is kevesebbet ér a hősi halált halt TEK-es élete

A család szerint a parancs értelmetlen és jogellenes volt, fiuk halála elkerülhető lett volna. A bíróság azonban még egy szakértő...

Szijjártó: Fontos, hogy az amerikaiak mentességet adjanak Magyarországnak a szankciók alól

Kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá az amerikai és a magyar külügyminiszter.

Annyira pocsék volt Garnacho lövése, hogy alig lett belőle taccs

Nagy gólt akart rúgni az argentin szélső, de csak egy rontott lövésig jutott.

Ma este jön az újabb MBH-leállás

Az MBH Bank péntek este, a hétvégén és a jövő héten is karbantartást végez, ami miatt több netbanki és utalási szolgáltatás...

Szerelem vagy csak fellángolás? – 8 jel utalhat a valódi érzelmekre

A szerelem érzése nehezen megfogható, és személyiségtől függően mindenkinél picit máshogy is jelentkezik. Ráadásul különbség lehet...

A Kúria közölte, készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására az igazságszolgáltatás függetlensége védelmében

Majd kiemelte, ennek előfeltétele, hogy meghatározott személyre vonatkozó, pontos, ellenőrizhető bizonyítékkal alátámasztott...

0

Sport

Szoboszlai Dominik akkora gólt lőtt, megint a hónap legszebbje lehet Liverpoolban

Augusztusban egyszer már az övé lett az elismerés.

Betelt a pohár a Real Madrid vezetőinél, Viníciust már várják Angliában

Korábban úgy tűnt, hogy a brazil szélső Szaúd-Arábiába költözhet, de egy európai topcsapat bejelentkezett érte.

Guardiola a Dortmund kiütése után: Nem tudtam, hogy Haaland megint rekordott döntött

Pep Guardiola beszélt Haaland rekordjáról és Foden formájáról is, a Dortmund felett aratott 4–1-es győzelem után.

Szenzációs siker, 15 éves magyar bajnok-nő Hosszú Katinka ellentmondásos versenyszámában

Kertész Boróka egyben teljesítette az Európa-bajnoki kiküldetési szintet is.

Megvan, kit hívott be Marco Rossi Tóth Balázs helyére

Az MTK Budapest kapusa, Demjén Patrik bekerült a magyar válogatott örmények és írek elleni vb-selejtezőre készülő keretébe a sérült Tóth Balázs helyére.

Guardiola a Liverpoolról áradozott, majd egyértelmű üzenet küldött

Pep Guardiola együttese, a Manchester City sima, 4-1-es győzelemmel hangolt a Liverpool elleni rangadóra.

Döbbenet az Üllői úton: Varga Barnabást kihagyta a Ludogorec elleni kezdőcsapatból Robbie Keane

Alaposan megkeverte a kártyákat a Ferencváros vezetőedzője az edzőt váltott bolgárok elleni meccsre.

Robbie Keane olyan kérdést kapott, hogy majdnem otthagyta az újságírókat

Az ír vezetőedző a távozásáról szóló pletykákról is kérdezték a Ludogorec elleni győzelem után.

Megvan, ki helyettesítheti Tóth Balázst a magyar válogatottnál

A Portugáliában bravúros védő kapus térdsérülés miatt nem lesz bevethető a következő hetekben.

Hiába Yamal csodagólja, botlott a Barcelona a BL-ben

Védekezésben nagyon szenvedett Hansi Flick csapata, és ennek két elveszített pont lett az eredménye.

Felköszöntötték Kerkezt a Liverpool-szurkolók a nagy napon: nem erre az ajándékra vágyott

Kerkez Milos a születésnapja alkalmából aligha ilyen üzenetekre vágyott a drukkerektől.

Bulvár

Elképesztő dolog derült ki Szabó Zsófi fizetéséről, ettől leesik az állad is

Sokakat érdekelt mennyi az annyi Szabó Zsófi fizetését tekintve, kiderült jó néhány dolog.

Már nem „divat” fogamzásgátló tablettát szedni – ezek vették át a helyét

A fogamzásgátló tabletták hosszú idő óta az egyik legkedveltebb védekezési módszernek számítanak, vagy már mégsem?

Lemond a Petr Fiala vezette cseh koalíciós kormány

Az új cseh parlamenti alsóház hétfőn alakult meg.

Tóth Andi meztelenruhája az egyik legizgalmasabb, amit valaha láttunk

Három nap múlva kezdetét veszi az idei X-Faktor élő show-ja, hiszen múlt szombaton összeállt mind a négy versenyzőcsapat. Tóth Andi egyetlen nőként mindig izgalmat csempész a zsűri ruhaválasztásaiba, ez most sem v

Varga-Damm Andrea: A szentmártonkátai tragédia nem akkor kezdődött, amikor a fiatalok beültek az autóba

A volt parlamenti képviselő szerint pár nap után mindenki továbblép az ilyen tragédiák után, és nem vonják le a tanulságokat, ezzel pedig elveszik az esélyt, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek a hasonló esetek

Nem a máriatövis az: ez a növény a máj titkos méregtelenítő csodaszere

A májunk csendben, szinte láthatatlanul dolgozik értünk nap mint nap, mégis, csak kevesen törődünk vele igazán. Pedig ha túlterheljük, az egész szervezetünk megsínyli. Most kiderült, hogy szerencsére van egy olyan

Három űrhajós az űrben rekedt – valami nekicsapódott a kapszulájuknak

Apró űrtörmelék találhatta el a Sencsou–20 visszatérő kapszuláját, ezért három kínai űrhajósnak tovább kell a Tienkungon maradnia.

Kitálalt a volt kémfőnök: Maga az Orbán-kormány jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot

Telkes András szerint a kormány baráti viszonya Moszkvával és Pekinggel védtelenné tette az országot. A szakértő úgy látja, a szolgálatok ma már nem a nemzetet, hanem a hatalmat védik.

Rákkeltő ez a népszerű szobanövény: a Népegészségügyi Központ veszélyes fajokat listázott

A legszebb szobanövények között is akad, ami rákkeltő – most kiderült, melyik az.

0






0