Ezt olvasta már?

Mégis akkugyárat hoznának Szijjártóék Pécs környékére?

Pécs környékén hatalmas területet minősítettek át beruházási célokra, amely a vízkészletek tekintetében kulcsfontosságú, azonban az ivóvíz mennyisége már cs...

0

Jó ember-díj - Kiss Anikó képzőművész az idei kitüntetett

Kiss Anikó budapesti képzőművész kapta az idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat, az elismerést szombaton adták át Pécsváradon.


hirdetés

A kitüntetett méltatásakor elhangzott: a díjat és azzal együtt Judit Hagner, Németországban élő magyar szobrász simogató emberi kezet mintázó alkotását a díjazott önzetlenül végzett sokrétű karitatív tevékenységével érdemelte ki.

Kiss Anikó hozta létre és működteti a Szociális Csomagküldő Mozgalmat (Szocsoma), amely mélyszegénységben élő, főleg vidéki romákat támogat. A szervezet aktivistái magánemberek elsősorban élelmiszer- és ruhaadományait becsomagolják, majd elküldik a velük kapcsolatba került rászoruló családoknak.

A Jó ember-díjat az idén tizedik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére.

Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják. Már hagyomány, hogy az ünnepséget követően az újságíró családtagjai, barátai, tisztelői a pécsváradi várból elgyalogolnak a Zengőre, a bánáti bazsarózsák termőhelyéhez.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nem hittünk a szemünknek. Keresztes Ildikó merész húzása mindenkit lenyűgözött

Az énekesnő idén tölti be a hatvanadik életévét, de még mindig fantasztikus formában van.

Vakcinabankot hozott létre a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Ceva-Phylaxia Zrt. együttműködésében létrehozott HPAI vakcinabank ideiglenes...

Ismét szembement az unióval a magyar kormány

Magyarország kétszer is megakadályozta, hogy az Európai Unió konszenzus alapján határozatban ítélje el az izraeli hadsereg Hamasz ellen...

Trump ledobta a bombát, meglepő neveket tartalmazó alelnökjelölti listát adott ki

Donald Trump volt elnök kedden elismerte, hogy legalább öt magas rangú republikánus és egy volt demokrata szerepel a lehetséges alelnök...

Egy friss tanulmány szerint tényleg másképp működik a férfiak és a nők agya

Bár régóta tartja magát az a hiedelem, hogy a férfiak és a nők agya nem egyforma, eddig erre csak kevés konkrét bizonyíték volt -...

105 éves fotók hódították meg a netet – Az ok, amiért levesznek a lábadról

Nemrég szélsebes tempóban kezdett terjedni az interneten egy szőke lány fotója, aki piros ruhában pózolt a tengerparton. Ez alapján neked...

Új jelenség a lengyel gazdatüntetésen, aggódni kezdett Varsó

A lengyel külügyminisztérium attól tart, hogy a szélsőségesek kihasználják a földművesek tiltakozását, orosz provokációt emlegetnek.

Kilőttek Szoboszlaiék mezeladásai, csak három csapat előzi meg a Liverpoolt

A Barcelona toronymagasan vezeti az UEFA által közölt rangsort.

Balogh Edina és Szabó Simon még nem költöztek össze, ez az oka

Hónapok óta egy párt alkotnak, egy valami azonban még várat magára a kapcsolatukban.

Jane-ként pózolt Köllő Babett – fotó

Köllő Babett keblére ölelte a természetet, a színésznő egy egzotikus fa gyökerei között mutatta meg, hogy még a dzsungelben is...

Sport

Kubatov Gábor: 90 millió forintért a házamat is feltettem a Ferencvárosért

A Blikk Talk vendége volt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A klubvezető több témát is érintett az interjú során, többek között arról is beszélt, kik segítettek neki, mikor a Fradi elnöke lett.

Kimmich nem ok nélkül üvöltözött Lőw Zsolttal

A jelenet rávilágít, milyen a hangulat most a münchenieknél.

Olyan robbanás jön az Egyesült Államokban, amely minden gátat ledönthet

David Beckham és Lionel Messi elkezdte a csodát, de messze még a cél.

Kiderült, mi áll Lőw Zsolt és a német sztárfutballista konfliktusa mögött

Joshua Kimmich és a magyar szakember teátrális jelenetet produkálva vonult le a Bochum-Bayern München meccs után az öltözőbe. Újabb részletek derültek ki a konfliktusról.

Újabb elképesztő fejlemény történt Milák Kristóf ügyében

Az olimpiai bajnok úszó továbbra sem akar nyilatkozni.

Eldőlt Thomas Tuchel jövője a Bayern Münchennél - sajtóhír

Német sajtóértesülések szerint hamarosan bejelenthetik, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Christian Hornert kirúgja a Red Bull

Szerdán Bahreinben megkezdődött az idei szezon előtti F1-es teszt, ám miközben mindenki a pályán zajló eseményekre és az új autókra figyel, Christian Horner zaklatási botránya hamarosan lezárásához érkezhet.

Hatalmas pofon a Liverpoolnak, a Bayern München nem vesztegetné az időt

A Liverpool komoly csapást szenvedhet el a Bayer Leverkusen menedzserének, Xabi Alonsónak az ügyében.

Hihetetlen, mennyi pénzt fizet a Real Madrid Kylian Mbappéért

Annak ellenére, hogy elvileg ingyen érkezik.

Eldőlt Thomas Tuchel és Lőw Zsolt jövője a Bayern Münchennél - hivatalos

A klub hivatalos felületein bejelentették, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Őrültségeket beszél a botrányosan gyenge Atlético Madrid edzője

Lefocizták a BL-ben Diego Simeone csapatát, ő mégis elégedett. A Dortmund világbajnok sztárjának elege lett a videóbíróból.

A magyar tehetség hazatért Olaszországból

Hegedűs Levente tavaly nyáron igazolt a Lecce Primavera gárdájához. A 18 éves középpályás karrierjében most új fejezet kezdődik, hiszen a […] A A magyar tehetség hazatért Olaszországból bejegyzés először nb1.

Bulvár

“A csoportos szexuális erőszakot a családtagok előtt hajtották végre, hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak”

Izraelben kiadták az első hivatalos jelentést az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-én elkövetett szexuális bűncselekményeiről. A szexuális bántalmazás áldozatait segítő központok szövetsége hivatalos

Megöltek egy 16 éves nembináris gimnazistát a társai, az iskola mosdójában verték halálra

Február nyolcadikán meghalt egy nembináris középiskolás, miután három nála idősebb osztálytársa megverte őt az iskola mosdójában. Az oklahomai diák mindössze 16 éves volt.

A Momentum közzétett egy videót, amelyen Orbán Viktor és a bicskei pedofil igazgató egy színpadon szerepelnek

A kormányfő 2002-ben személyesen kampányolt a civil szervezet mellett, amelynek V. János volt a listavezetője.

Ezeknek a tárgyaknak nincs helye a konyhapulton – Olcsóbbnak tűnik tőle a lakás.

A staging itthon is egyre népszerűbb, hiszen egy jól beállított helyiség és a megfelelő minőségű fotók sokat dobhatnak az eladni kívánt ingatlanon. A konyhában - főleg, ha kicsi - viszont elkerülhetetlen, hogy ne

Tudod, mi a világ legnehezebben megtanulható nyelve?

Nehéz nyelv a magyar, de nem a legnehezebb.

Köztársasági elnöki kegyelemre akarták felterjeszteni a Marina parti darabolós gyilkosság egyik vádlottját

„Hazamentem, leültem az ágyra és ott elmondtam Klárának, hogy mit csináltam” – vallotta a Marina parti brutális gyilkos.

5 ordító jel, hogy a tested gyorsabban öregszik az átlagnál

Ha az alábbi tünetekben magadra ismersz, keress fel egy orvost, hogy megfelelő megoldást tudjatok kitalálni a problémára!

Idén már egy részletben kell fizetnünk a gépjárműadót

A korábbi évekkel ellentétben nem kettő, hanem egy részletben kell az idei évtől megfizetnünk a gépjárműadót.

„Körbekérdezte a tanár a gyerekeket az osztálykiránduláson, kivel alhatna egy ágyban”

A 22 éves tanár és a 13 éves diák kapcsolata – az anyának meg kellett küzdenie azért, hogy a fia biztonságban járhasson iskolába.

Orbán Viktor már tudja, kit szeretne köztársasági elnöknek

A Fidesz–KDNP kétnapos frakcióülésének egyik fő napirendi pontja az új államfő személyének jelölése lesz.

blogmorzsák

Miért olyan meredek a Széll Kálmán tér fala?

A tér, amin egykor teniszeztek és korcsolyáztak is, majd Buda fontos közlekedési csomópontja lett: a Széll Kálmán tér története.

Jó befektetés a régi játék?

Érdemes belevágni a régi játékok gyűjtésébe befektetési céllal?

0






0