Ezt olvasta már?

0

K&H: muszáj lépni, ha meg akarjuk őrizni a természet sokszínűségét

együttműködik a WWF Magyarország és a K&H

Napjainkra a szárazföldi természetes élőhelyek 75 százaléka az emberi tevékenység következtében átalakult, az édesvízi élőhelyek több, mint 85 százaléka eltűnt, ez a riasztó mérleg pedig a biológiai sokszínűség csökkenésén is látszik.


hirdetés

A fenntarthatóságot és a biodiverzitást is kiemelten kezelő, hatékonyabb fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött a K&H és a WWF Magyarország. A támogatáshoz a K&H ügyfelei is hozzájárulnak majd, hiszen 2023. szeptember közepétől az év végéig minden Kate-tel, a K&H digitális pénzügyi asszisztensével történő interakció után a bank 100 forintot különít el saját bevételeiből az élőhely-rehabilitációs célok megvalósítására.

A K&H hagyományteremtő szándékkal tavaly indította útjára azt a kezdeményezését, amely szeptembert a fenntarthatóság ügyének szenteli. Ennek jegyében tavaly épületeiben lekapcsolta a díszfényeket, ezzel azóta 288 000 kWh-ot takarított meg teljes hálózatában, amely 120 átlagos háztartás éves fogyasztásának felel meg, egyben csökkentette a fényszennyezést is. Idén pedig a természetvédelem egyik leghitelesebb szervezetével, a Magyarországon több mint három évtizedes múlttal rendelkező WWF Magyarországgal kötött együttműködési megállapodást. A partnerség keretében a biodiverzitás kap kiemelt szerepet.


Az együttműködésről szóló megállapodást a mai napon Guy Libot, a K&H vezérigazgatója és Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója írta alá.


Guy Libot, a K&H vezérigazgatója az együttműködés kapcsán kijelentette „Az emberek általában a környezet védelmével és megóvásával társítják a fenntarthatóságot és sokan érzik is mindennapi életükben a környezeti problémák negatív hatásait. A pénzintézeteknek jelentős szerepe van a fenntarthatóságra való átállásban, hiszen saját működésükön kívül a lakosság és a vállalatok számára nyújtott hitelekkel és befektetési lehetőségekkel is előre mozdíthatják az alacsony karbonkibocsátású gazdaságot. Ennek megfelelően stratégiánk szerves részét képezik a fenntarthatósági és különösen az éghajlati célkitűzések. A K&H a károsanyag-kibocsátás tényleges csökkentése érdekében 2030-ra 80 százalékkal fogja vissza szén-dioxid-kibocsátását a 2015-ös szinthez képest, valamint kizárólag zöld áramot használ épületeiben. Mindenkinek, a kormányoknak, a cégeknek, a magánembereknek is tenniük kell azért, hogy visszafordíthatók legyenek a bolygónkat érintő kedvezőtlen folyamatok, ezért is működünk együtt örömmel a WWF Magyarországgal”.


Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója hozzátette: „A 21. század nagy kihívása, hogy mit kezdünk a globális felmelegedéssel és a természeti rendszerek pusztulásával. Mindkét krízist mi, emberek hoztuk létre és mindkettő kapcsán vannak eszközeink, amelyekkel javítani tudunk a helyzeten. Meg kell értenünk, hogy az erdők, a vadvirágos rétek, az árterek és a többi természetes élőhely az ökológiai védőhálót jelenti számunkra. A növények és állatok közösségei árnyékolnak, tisztítják az ivóvizet, védik a talajt, szűrik a levegőt, megfogják és tárolják az esőt, beporozzák a gyümölcsfáinkat és még hosszan sorolhatnánk. Van lehetőség rá, hogy helyreállítsuk a leromlott élőhelyeket, ebben pedig felelőssége és lehetősége van az üzleti szektornak, mely a nagy környezethasználók egyike. A WWF Magyarország üdvözöl és segít minden biodiverzitásvédelmi kezdeményezést, ami hozzájárul a Kárpát-medence természetes környezetének javításához.”


Az Európai Unió célul tűzte ki, hogy konkrét kötelezettségvállalások és intézkedések révén 2030-ra helyreállítsuk a romlásnak indult ökoszisztémákat. Az uniós célok között szerepel például, hogy a folyómedreket, az árterületeket és lápokat legalább 25 000 km-nyi szakaszon a természetes áramlási viszonyok helyreállításával rehabilitálni kell, vagy hogy 2030-ra az Unió szárazföldi és tengeri területeinek legalább 20%-án olyan intézkedéseket kell végezni, melyek hatására a javul a természeti területek, továbbá a városi zöldfelületek és művelés alatt álló földek állapota.


A K&H számos intézkedéssel, programmal járul hozzá a fenntarthatósághoz és a biodiverzitáshoz. Tavaly indította útjára a K&H hűsítő ligetek kezdeményezést, amelynek keretében fák és bokrok ültetésével növelték a zöld növényzetet 100 iskola udvarán. Összesen 555 fát és 1110 cserjét ültettek el 2023 májusáig.


A WWF Magyarországgal most aláírt együttműködési megállapodás alapján a program a városokon kívül folytatódik, és természetes élőhelyek rekonstrukcióját fogja támogatni. A támogatáshoz a K&H ügyfeleire is szükség van: 2023. szeptember 15. és december 31. között minden, a K&H mobilbankjában elérhető Kate-tel, a digitális pénzügyi asszisztenssel történő kapcsolatba lépés után a bank saját bevételeiből 100 forintot különít el az élőhely-rehabilitációs célok megvalósítására. A kh.hu.n elhelyezett számlálón keresztül pedig nyomon követhető lesz, hogy éppen hol tart a gyűjtés.

2023. szeptember 4. Együttműködési megállapodást kötött a K&H és a WWF Magyarország. A támogatáshoz a K&H ügyfelei is hozzájárulnak majd, hiszen 2023. szeptember közepétől az év végéig minden Kate-tel, a K&H digitális pénzügyi asszisztensével történő interakció után a bank 100 forintot különít el saját bevételeiből az élőhely-rehabilitációs célok megvalósítására. A képen Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója és Guy Libot, a K&H vezérigazgatója a dokumentum aláírását követően.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Két cirkálórakétát lőttek ki egy ukrán hajóra - Felvételeken a támadás eredménye

A közösségi médiában tették közzé azokat a felvételeket, amelyen két cirkálórakéta által eltalált ukrán tulajdonban lévő M/V...

Hőguta vagy hőkimerültség: ez a teendő vészhelyzetben

A hőkimerülés és a hőguta kifejezéseket gyakran összekeverik. Ahelyett, hogy két különálló dolog

Jelek, hogy baj van egy anyajegyeddel – a bőrgyógyász válaszol

Nyáron jellemzően nagyobb hangsúlyt kap a bőrünk védelme, és az, hogy fokozottan kell ügyelnünk az anyajegyeinkre. De egyáltalán nem...

Kiadták a magyarországi EP-választás hivatalos végeredményét

Nem változott a mandátumok eloszlása. A Tisza Párt 695 512 voksra állt meg a Fidesztől. (Belföld)

Európa legdrágább online kampányátsikerült összehozni Magyarországon, a főpolgármester-jelöltek között a végül visszalépő Szentkirályi Alexandra költötte a legtöbbet

Nem csak nálunk volt dupla választás, de minden összevetésben a magyarok költötték a legtöbbet politikai kampányra január óta. (Belföld)

Nagy Ferő: Nagyon jó, hogy van Magyar Péter

A zenész szerint a világ úgy normális, ha van egy erős ellenzék. 

Milyet? Mekkorát? Minden, amit az idei esküvőkről tudni érdemes

Akár azt is mondhatjuk, hogy sosem volt ennyire színes az esküvőipar. Nemcsak az árak között ordító a különbség, de minden fenekestől...

Megrongálták Szarajevóban a magyar és a szlovák nagykövetséget

A külképviseletek falaira a 8372-es számot írták fel, ez azoknak a száma, akiket 1995 júliusában Srebrenicából elhurcoltak és kivégeztek.

Voks 24 - Megállapította az EP-választás végeredményét az NVB

Megállapította az európai parlamenti (EP) választás jogi végeredményét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken. A jegyzőkönyvet...

Balesetet szenvedett az újonnan megválasztott mexikói elnök konvojának egyik autója

Egy idős nő életét vesztette a karambolban, de Claudia Sheinbaumnak nem esett bántódása.

Örüljünk, hogy "csak" ennyi? Itt a 3500 forintos burger és a 2000 forintos lángos

Úgy tűnik, hogy "csak" 8-10 százalékkal drágulhatnak majd a fesztiválok streetfoodjai vagy éppen a strandok büféi. A hamburger még így...

0

Sport

Magyarország–Franciaország: Csodálatosak voltatok.

Június 14-én kezdődik a 17. Európa-bajnokság Németországban. A magyar válogatott már a második napon pályára lép, ellenfele Svájc lesz. Magyarország […] A Magyarország–Franciaország: Csodálatosak voltatok! be

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

Nagy csapás érte a svájciakat a magyar meccs előtt, hiába tér vissza a kulcsemberük

Egybehangzó svájci értesülések szerint nem játszhat a magyar válogatott elleni, szombati Eb-nyitómeccsen Steven Zuber. Az AEK Athén 32 éves, 54-szeres […] A Nagy csapás érte a svájciakat a magyar meccs előtt, hiáb

Kroos a magyar válogatottat dicsérte a skótverés után

Az Európa-bajnokság után visszavonuló német klasszis röviden, de tartalmasan értékelt a nyitómeccs után.

Sigér Dávid távozik a Fehérvártól, megvan az új csapata

Sigér Dávid a Sepsi OSK-nál folytatja a pályafutását. A 33 éves középpályás átigazolását Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi klub elnöke jelentette […] A Sigér Dávid távozik a Fehérvártól, megvan az új

Ők az Eb legdögösebb bombázói: megtekintés csak saját felelősségre

Ugyan a labdarúgó-Európa-bajnokság érdemi része a pályán zajlik majd, érdemes lesz olykor a lelátókra is vetni egy-két pillantást. Ott a főszereplők a sztárok hozzátartozói: barátnők vagy feleségek foglalnak h

Itt a bizonyíték, hogy Svájc mennyire fél Szoboszlaiéktól.

A svájc csapat vezetése teljesen megőrült. Most azt találták ki, hogy lezáratják a stuttgarti tévétornyot, mert szerintük onnan leskelődnek, amikor edzést tartanak.

Most érkezett: távozott a Fehérvár vezetőedzője

A női kézilabda NB I-ben szereplő Alba Fehérvár hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy távozik a csapat vezetőedzője, Horváth Roland.

Botrányos körülmények Münchenben, csordultig teltek a szurkolói zónák, sörösüvegekkel dobálják a rendőröket - ...

A német szervezők alighanem rosszul mérték fel, hogy mennyi szurkolóra számíthatnak az Eb nyitómeccsén.

Magyarország-Svájc: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Marco Rossi fejében már készen van az a kezdőcsapat, amelyet pályára küld a németországi Európa-bajnokság szombaton 15 órakor kezdődő, Svájc […] A Magyarország-Svájc: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Fontos szabályváltozás lép életbe az Eb-n, észnél kell lennie a játékosoknak.

Tisztelettudóbb viselkedést kell tanúsítania minden, a labdarúgó Európa-bajnokságon résztvevő játékosnak, mert egy friss szabálymódosításból fakadóan gyorsan sárga lapot, majd további „dumálás” esetén ak

A skót játékosok már a negyedik percben úgy ünnepeltek, mintha Eb-t nyertek volna

Már a nyitómeccsen legelején megdöbbentő dolog történt.

0

Bulvár

Most jött: támadás a magyar nagykövetség ellen

Az ismeretlen tettesek azért tehették ezt, mert Magyarország nemmel szavazott arra az ENSZ-határozatra, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

Egy kaptafára készült nyilatkozatok alapján döntött Vitézyék javára az NVB

Azok a szavazóköri delegáltak nyilatkoztak a jogszabálysértésről, akik szerint korábban minden szabályos volt.

Fülöp herceg ezzel a híres magyar nővel csalta meg II. Erzsébetet

Noha II. Erzsébet brit királynő és Fülöp edinburgh-i herceg házassága tökéletesnek tűnik az utókor számára, a 2021-ben, századik életévében elhunyt herceg több évtizedes frigyük alatt nem mindig tartotta fonto

Több millió magyar kaphat behívót hamarosan: nem lehet várni vele, ez áll majd a levélben

Készen áll-e az egészségügyi ellátórendszer a több szűrővizsgálatra? Szakértőt kérdeztünk az új egészségügyi törvényekről.

Szoboszlai már csak a csodában reménykedik, ekkora lenne a baj órákkal az EB kezdete előtt?

Szombaton már pályára is lép a magyar válogatott az Európa-bajnokságon, nem lesz könnyű dolga Rossi legénységének.

Szakértő beszélt az ATV-incidensről, meglepő magyarázat állhat a stúdióból való kivonulás mögött

Az elmúlt napokban a fél magyar média ezzel foglalkozott, sokan állást is foglaltak az ügyben.

Észveszejtően kínos baki élőben a magyar tévében, a lehető legrosszabb dolgot mondta a műsorvezető, amit csak ...

És ez most nem az az eset, amire mindenki gondol. Viszont nagyon is időszerű.

Karácsony Gergely: Ahogy egyre több a furcsaság, egyre több a Vitézy-szavazat

Demonstrációt és beszédet tartott a főpolgármester a szavazatok újraszámlálása után.

Megérkezett Zelenszkij válasza Putyin ajánlatára

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken közölt békejavaslata ultimátum, arról szól, hogy az ő feltételei szerint fejezzék be a háborút, és ez semmiben sem különbözik a korábbi orosz üzenetektől - jelentette ki Vo

Vitézyék új választásért fellebbeztek, itt az FVB döntése

Vitézy Dávidék már hétfőn beadták a fellebbezést csendben, amelyben új választást akartak. A kérést azonban a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) elutasította. A dokumentumban az állt, hogy szeretnék, ha a IV.

Nagy változás jön a telefonhívásoknál: rendkívül feltűnő lesz

Egy új technológiának köszönhetően teljesen általakulhatnak a telefonhívások.

0






0