Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit tartóztatott le a Pécsi Járásbíróság
A Pécsi Járásbíróság 2020. június 29-én egy hónapra elrendelte P. P. I. gyanúsított letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított férfi a 2020. június 26-án történt elfogásáig a pécsi tartózkodási helyén 50 db ecstasy tablettát, 34 gramm kábítószergyanús anyagot, továbbá őrlőt, mérleget, tasakokat tartott magánál, illetve kábítószerrel kereskedett. Mindezeken felül a gyanúsított tartózkodási helyén kisebb címletekben 236.000 forintot és 1.000 svájci frankot is lefoglalt a nyomozó hatóság.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény magas büntetési tételére tekintettel megalapozottan lehet attól tartani, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, továbbá attól is, hogy a tanúkat jogellenesen befolyásolná és bizonyítási eszközöket semmisítene meg, illetve a gyanúsított előélete folytán a bűnismétlés veszélye is fennáll.
A fenti indokok alapján a bíróság szükségesnek és indokoltnak találta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését.
Az ügyész tudomásul vette a bíróság végzését, a gyanúsított és védője szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelése végett fellebbezést jelentettek be ellene, így a bíróság határozata nem végleges.
hírek innen, onnan
Pénteken leállások várhatók a népszerű alkalmazásban: rengeteg magyart érint
Ne lepődj meg, ha nem működik ez a funkció!
Összetört családja jelentette be a felfoghatatlan hírt: meghalt a híres színésznő
A kedvelt művésznő 85 éves volt.
Ukrajna nem adja fel: Tomahawkokat kérnek Amerikától, hatalmas áttörést remélnek
Ukrajna jelenleg „konstruktív tárgyalásokat” folytat az Egyesült Államokkal Tomahawk cirkálórakéták beszerzéséről – jelentette ki...
Kiszivárgott a lista: ezekről állapodhat meg Washingtonban Orbán Viktor
Több konkrét megállapodást is köthet pénteken Orbán Viktor miniszterelnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban – értesült a...
Nukleáris szövetség Amerikával – Szijjártó Péter nagy bejelentést tett Washingtonban
Szijjártó Péter nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval.
Nagyobb hülyeséget nem is csinálhatott volna a részeg autós, miután elkapták
Nem úszta meg olcsón egy autós Franciaországban, hogy a papírjait hátrahagyva próbált megszökni, miután ittas vezetésen kapták. Súlyos...
„Sosem volt jó vele, gyors és önző az ágyban” – Miért veszítetted el a szex iránt vágyat?
A Gottmann Intézet kutatása szerint a feleségek 73 százaléka elveszíti a szex iránti vágyat. De miért van ez így? A cikk különböző...
Szijjártó Péter: A magyar energiatörténetben először amerikai nukleáris fűtőelemeket fogunk vásárolni
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai...
Így érkezett meg Washingtonba Orbán Viktor és a népes magyar delegáció - galéria
Órákon belül kezdődik a Trump-Orbán csúcstalálkozó. A magyar küldöttség már az Egyesült Államok fővárosában van.
Nincs vége: megdöbbentő, mire kér pénzt ismét Galla Mikós
Bár az elmúlt hetekben már többször gondolhattuk ezt a humorista kálváriája kapcsán, a jelek szerint már tényleg nincs határ.
Szoboszlai a csúcson? Már a Real háromszoros BL-győztese is őt isteníti
A magyar válogatott csapatkapitánya augusztus után másodszor nyerheti el a hónap gólja elismerést.
A Ferencváros már a továbbjutást ünnepelheti? A közelmúlt figyelmeztet
A tavalyi idény jó viszonyítása alapot jelent.
Sport
Szoboszlai Dominik akkora gólt lőtt, megint a hónap legszebbje lehet Liverpoolban
Augusztusban egyszer már az övé lett az elismerés.
Hiába nyert az FTC, az UEFA a Ludogorecet ünnepli
A tabella harmadik helyéről azért nem radírozták le a Ferencváros nevét...
A fizika törvényeit újraíró Bajnokok Ligája-gól csodájára jár a világ
Sokan nem is sejtették, hogy ilyesmi lehetséges.
Betelt a pohár a Real Madrid vezetőinél, Viníciust már várják Angliában
Korábban úgy tűnt, hogy a brazil szélső Szaúd-Arábiába költözhet, de egy európai topcsapat bejelentkezett érte.
Guardiola a Dortmund kiütése után: Nem tudtam, hogy Haaland megint rekordott döntött
Pep Guardiola beszélt Haaland rekordjáról és Foden formájáról is, a Dortmund felett aratott 4–1-es győzelem után.
Szenzációs siker, 15 éves magyar bajnok-nő Hosszú Katinka ellentmondásos versenyszámában
Kertész Boróka egyben teljesítette az Európa-bajnoki kiküldetési szintet is.
Megvan, kit hívott be Marco Rossi Tóth Balázs helyére
Az MTK Budapest kapusa, Demjén Patrik bekerült a magyar válogatott örmények és írek elleni vb-selejtezőre készülő keretébe a sérült Tóth Balázs helyére.
Döbbenet az Üllői úton: Varga Barnabást kihagyta a Ludogorec elleni kezdőcsapatból Robbie Keane
Alaposan megkeverte a kártyákat a Ferencváros vezetőedzője az edzőt váltott bolgárok elleni meccsre.
Robbie Keane olyan kérdést kapott, hogy majdnem otthagyta az újságírókat
Az ír vezetőedző a távozásáról szóló pletykákról is kérdezték a Ludogorec elleni győzelem után.
Megvan, ki helyettesítheti Tóth Balázst a magyar válogatottnál
A Portugáliában bravúros védő kapus térdsérülés miatt nem lesz bevethető a következő hetekben.
Felköszöntötték Kerkezt a Liverpool-szurkolók a nagy napon: nem erre az ajándékra vágyott
Kerkez Milos a születésnapja alkalmából aligha ilyen üzenetekre vágyott a drukkerektől.
Hiába Yamal csodagólja, botlott a Barcelona a BL-ben
Védekezésben nagyon szenvedett Hansi Flick csapata, és ennek két elveszített pont lett az eredménye.
Bulvár
Már nem „divat” fogamzásgátló tablettát szedni – ezek vették át a helyét
A fogamzásgátló tabletták hosszú idő óta az egyik legkedveltebb védekezési módszernek számítanak, vagy már mégsem?
Izlandon le kellett szállnia Orbán Viktorék Washingtonba tartó gépének
Meg kellett szakítani az utat.
„Bejött az ágyamba, majd onnan ment misézni” – Videó került elő a magyar kormányhoz közel álló orosz papról
George Suzuki új bizonyítékokat mutatott be Hilarion metropolita ellen, aki éveken át a magyar kormány egyik fontos orosz kapcsolata volt.
Tóth Andi meztelenruhája az egyik legizgalmasabb, amit valaha láttunk
Három nap múlva kezdetét veszi az idei X-Faktor élő show-ja, hiszen múlt szombaton összeállt mind a négy versenyzőcsapat. Tóth Andi egyetlen nőként mindig izgalmat csempész a zsűri ruhaválasztásaiba, ez most sem v
Lemond a Petr Fiala vezette cseh koalíciós kormány
Az új cseh parlamenti alsóház hétfőn alakult meg.
Az olasz Velence főterén óriási magyar felirat áll, 1 szó amelybe beleborzongunk
De vajon hogy került oda a felirat?
Varga-Damm Andrea: A szentmártonkátai tragédia nem akkor kezdődött, amikor a fiatalok beültek az autóba
A volt parlamenti képviselő szerint pár nap után mindenki továbblép az ilyen tragédiák után, és nem vonják le a tanulságokat, ezzel pedig elveszik az esélyt, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek a hasonló esetek
Nem a máriatövis az: ez a növény a máj titkos méregtelenítő csodaszere
A májunk csendben, szinte láthatatlanul dolgozik értünk nap mint nap, mégis, csak kevesen törődünk vele igazán. Pedig ha túlterheljük, az egész szervezetünk megsínyli. Most kiderült, hogy szerencsére van egy olyan
Három űrhajós az űrben rekedt – valami nekicsapódott a kapszulájuknak
Apró űrtörmelék találhatta el a Sencsou–20 visszatérő kapszuláját, ezért három kínai űrhajósnak tovább kell a Tienkungon maradnia.
Kitálalt a volt kémfőnök: Maga az Orbán-kormány jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot
Telkes András szerint a kormány baráti viszonya Moszkvával és Pekinggel védtelenné tette az országot. A szakértő úgy látja, a szolgálatok ma már nem a nemzetet, hanem a hatalmat védik.
Frei Tamás: A magyar társadalom sose fogja megbocsátani Orbán Viktornak, hogy nekünk ilyenek lettek az oligarcha-családjaink
Új, Kobalt című könyve apropóján adott interjút Frei Tamás a Magyar Hangnak, ahol a regény geopolitikai háttere mellett beszélt Orbán Viktor nemzetközi szerepéről és az ország jövőjéről is,
„Egyetlen vizsgálat 39 ezer 800 forintba kerül” – visszalőnek Pintér Sándorék, szerintük képmutató Magyar Péter egészségpolitikusa
Ez elsőre logikusnak tűnhet, de valójában nagyon rossz irány – vélekedett Hegedűs Zsolt Facebook-

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






