Ezt olvasta már?

0

Kikapott a Pécs hazai pályán

Vasárnap itthon folytatta a bajnokság tavaszi küzdelmeit NB II-es labdarúgócsapatunk, amely a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában a tabellán közvetlenül előttünk álló Kolorcity Kazincbarcika SC-t fogadta a Stadion utcában.


hirdetés

Kulcsár Árpád vezetőedzőnk két helyen változtatott a legutóbbi összeállításunkhoz képest, az előző körben a Siófok ellen cserekét debütáló Rácz Balázs és Miknyóczki Ádám ezúttal a kezdőben kapott helyet, így a borsodiak ellen a Helesfay – Terbe, Takács, Pejovic, Majnovics – Szeles, Hudák – Harsányi, Bukovics, Miknyóczki – Rácz Balázs összeállításban léptünk pályára, míg Hadaró, Rácz László és Krausz eltiltása miatt hagyta ki a találkozót.

A 15. percben Miknyóczki húzott befelé balról, majd 20-ról a kapu jobb alsója felé lőtt, Tóth azonban megfogta a labdát. A 36. percben Bukovics verte meg remekül emberét, majd jobbról középre tálalt, Szeles elől azonban Szekszárdi bevetődve mentett óriásit az ötösnél. Az első félidő hajrájában aztán Helesfay tartotta meccsben csapatunkat, aki előbb Pinte közeli lövését, majd az ellenfél támadójának fejesét is bravúrosan hárítani tudta a gólvonal előtt. A térfélcserét követően az 52. percben Miknyóczki bal oldali beadása találta meg remekül Hudákot, aki a rövid alsót vette célba fejjel, de csúsztatását Tóth bravúrral leérve blokkolni tudta.

A 60. percben Vas érkezett Harsányi helyére, míg a csapatkapitányi karszalag Pejovicra került át. A 61. minutumban a kazincbarcikaiak kerültek előnybe, Kotula húzott el a bal szélen, beadása az ötös hosszú sarkán találta meg Pintét, aki a kapuba bólintott, 0-1. Ezt követően Tóth-Gábor váltotta Hudákot. A 64. percben egy látványos és védhetetlen találattal megduplázták előnyüket a vendégek, jobbról Pethő zúdította a hálónk jobb felébe a labdát, 0-2. Sajnos a 67. percben már hárommal húztak el a borsodiak, Csatári lépett ki közepén, majd 16-ról nagy erővel kilőtte a jobb alsót, 0-3. Negyedórával a vége előtt Rácz és Szeles helyett Szabó és Bachesz érkezett a pályára.

A 80. percben Pekár vette célba a kapunkat, labdáját Helesfay tisztázta szögletre. A 83. percben a csereként érkező Szabó gurította le okosan szabadrúgását Pejovicnak, aki jobbról, 12-ről egyből lőtt, ám Tóth lábait összezárva nagyot hárított. A végeredmény már nem változtatott a lefújás pillanatáig. Mindez azt jelentette, hogy a PMFC elszenvedte idei első vereségét, egyúttal először maradtunk alul a Kazincbarcikával szemben a másodosztályban. Folytatás és javítási lehetőség február 19-én, hétfőn 20:00 órakor a Vasas FC ellen az Illovszky Rudolf Stadionban. Az angyalföldi összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti!

Merkantil Bank Liga, 20. forduló

Pécs, PMFC Stadion, 350 néző. Vezette: Gaál (Király, Kiss)

PMFC – Kolorcity Kazincbarcika SC 0-3 (0-0)

Gsz.: Pinte (61.), Pethő (64.), Csatári (67.)

PMFC: Helesfay – Terbe, Takács, Pejovic, Majnovics – Szeles (Bachesz, 75.), Hudák (Tóth-Gábor, 63.) – Harsányi (Vas, 60.), Bukovics, Miknyóczki – Rácz B. (Szabó, 75.). Vezetőedző: Kulcsár Árpád

Kolorcity Kazincbarcika SC: Tóth – Szekszárdi, Heil, Papp (Dobozi, 70.), Kotula – Székely (Ternován, 20.), Csatári, Kártik (Pekár, 70.), Süttő (Csilus, 78.) – Pethő (Gante, 78.), Pinte. Vezetőedző: Csábi József

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu







0
0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Tavaszi méregtelenítés és böjt: evolúciós igény, amit egyre nehezebb betartani

Az ember az evolúció során akaratától függetlenül is böjtölt: azaz időablakban táplálkozott – de mi a helyzet ma? Szakértői mankó...

Lesz társadalmi egyeztetés a Pázmány Campusról

Két év után értő fülekre talált a palotanegyediek kérése.

Zivataros idők jönnek

Változóan felhős-napos időben helyenként számítani kell záporokra, néhol azonban zivatar is előfordulhat apró szemű jég kíséretében.

Labilis az időjárás: jön a fordulat

A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint kedden a napsütés hatására megindul a gomolyfelhő-képződés, amelyből délután a záporok...

Történelmi csúcs közelében a bitcoin!

Kedvezőtlen hangulatban telt ma reggel a kereskedés az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is eséssel indulhat a nap. A magyar...

Még soha ennyi pénzt nem költöttünk külföldi utakra, mint tavaly

Rekordot döntöttek a magyarok: 1585 milliárd forintot költöttek külföldi utakra tavaly.

Szaladj gyorsan valutáért. Erősödött a forint.

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a hétfő kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon. Fotó:...

Sokkoló videó: kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy motorvonat Vámospércsen

A tűzeset hétfő délután történt, amiről videófelvétel is készült.

0

Sport

Meghalt a korábbi szövetségi kapitány

Az ő irányítása alatt mutatkozott be a nemzeti együttesben Ronald Koeman, Marco van Basten és Ruud Gullit is.

Durván kiosztották a Fradi-szurkolók a magyar politikust

A Ferencváros szurkolói a Kecskemét elleni vasárnapi győztes meccsen (2-0) reagáltak Tordai Bence keddi parlamenti felszólalására.

Itt az elképesztő bomba: Max Verstappen távozhat a Red Bulltól a Horner-botrány miatt

A hírek szerint a címvédő jövőre Lewis Hamilton helyét veheti át a Mercedesnél.

Megdöbbentek a németek, Dárdai Pál mindenkit lenyűgözött

Drámai meccset játszott a hétvégén a Hertha.

Elcsalták a Szaúdi Nagydíjat? Újabb botrány robbanhat ki a Forma-1-ben

Christian Horner szexuális zaklatásos ügye után újabb botrány törhet ki a Forma-1 világában: egyes sajtóhírek szerint a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben Szulajem befolyásolta a tavalyi Sza

Galéria: Tíz éve halt meg a Újpest legendás csatára - Imádott párja halálát már nem bírta elviselni a beteg sz...

Talán már a 60. születésnapjára készült. Úgy volt vele, az élet megannyi felejthetetlen pillanattal ajándékozta meg a futballpályán, hogy aztán megtanuljon küzdeni a civil életben is. Olykor szó szerint - az élet

Új részletek a Red Bull csapatfőnökének szexuális zaklatásáról - szinte biztos a bukása

A Motorsport-Total.com a BusinessF1 nevű újság tizenhét oldalas cikkét szemlézte a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek szexuális zaklatásáról. Eddig nem ismert új információk is előkerültek.

Szívbetegség miatt visszavonul a Forma-1-es Magyar Nagydíj győztese

Úgy tűnik végleg fel kell hagynia az autóversenyzéssel a Forma-1-es Magyar Nagydíj 2008-as győztesének, Heikki Kovalainennek.

Az utóbbi évek legnagyobb botránya - a Real Madrid nyomást gyakorol a játékvezetőkre

Szerintük ez a hibás bírói döntés csak háttérbe szorít egy másik korrupciós vizsgálatot.

Guardiola: "Mit mondhatnék? Egyszerűen hihetetlen”

A spanyol menedzsert ámulatba ejtette saját játékosa teljesítménye.

Csak erős idegzetűeknek: horrorsérülés a világbajnokságon - videóval

Az atlétikai-világbajnokság rúdugró számában a francia Margot Chevrier horrorsérülést szenvedett.

Bulvár

A terhes nő lánytestvére kell a sógort kielégítse. 8 elképesztő szexuális szokás

A mindennapjaink során, ahányan vagyunk, a szexet és az ahhoz kapcsolódó dolgokat annyira különbözően éljük meg. Ízlések és pofonok, mindenki mást és máshogyan szeret, és ez így van jól. Vannak azonban érdekes

Váratlan bejelentést tett a sorkatonaságról Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A honvédelmi miniszter a közösségi oldalán látható videójában felhívta a figyelmet, hogy az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) kiképzésének teljesítésével a résztvevők akár 64 pluszpontot is szerezhetnek a j

Ezért vigyázzon, mit rendel a Temuról: tálcán kínálja a lakása elől az élő videóképet gyakorlatilag bárkinek e...

Minden irányból biztonsági rések tátonganak néhány olyan videós kaputelefon esetében, ami több néven is kapható volt számos nagy internetes áruházban – sőt, még kiemelt termékek is voltak több helyen.

Megszűnik a Digi szolgáltatása – rengeteget veszíthet, aki nem lép időben

Bezárja és törli a céghez tartozó elektronikus postafiókokat a Digi, ami sok kellemetlenséget okozhat azoknak, akik minden online fiókjukat ilyen e-mail-címmel használták. Mutatjuk, mit lehet tenni a kivezetésig.

Vona Gábor nyílt levelet írt Magyar Péternek

A NER lebontásáért végzett munkához sok sikert, erőt és alázatot kívánt neki.

Megnémult a sokktól a lány, amikor tudatosult benne, kivel is lépett félre a szerelme

A 18 éves lány élete legkínosabb, egyszersmind legfájdalmasabb pillanatait élte át.

Azonnal indulj tankolni, szerdától lesz nemulass a hazai benzinkutakon

Most még elkerülheted a benzinárrobbanást, ne várd meg a szerdát.

Medvegyev egy olyan térkép előtt tartott előadást, amelyen Magyarországnak adták Kárpátalját

Medvegyev szerint Oroszország „történelmi területeinek haza kell térniük”.

„Orbán Viktor hivatalból mindig egész-séges” – Valami nem stimmelt a miniszterelnökkel a kamarai évnyitón – Sa...

Aki követte Orbán Viktor beszédét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évadnyitó rendezvényén, annak feltűnhetett a kormányfő reszelős, rekedtes hangja. A miniszterelnöknek nem különösebben szokása betegnek

Súlyos, ami kiderült: ilyen műtéten eshetett át Katalin hercegné, ezért tart ilyen sokáig a felépülése

Egy egészségügyi dolgozó szerint már decemberben látni lehetett a betegség jeleit.

Soha többé ne idd ezt az italt: napi egy doboz belőle teljesen tönkreteheti a vesédet

Van egy népszerű ital, amit bár rengetegen fogyasztanak napi rendszerességgel, sokan mégsem tudják, hogy már egy doboznyi is belőle óriási kárt tehet szervezetünkben, főleg vesénket illetően.

blogmorzsák

Mers el Kebir

Az első világháború sok minden más mellett olyan szempontból is kuriózum volt a korábbi európai háborúkhoz képest, hogy a felek nem voltak hajlandóak semmilyen kompromisszumra.

Megdőlt a 40 yardos sprint Combine rekordja

A Texas elkapója, Xavier Worthy a Scouting Combine új futókirálya.

A Slayer újraegyesüléséről

Az elmúlt napok egyik legnagyobb hullámát verő híre a Slayer újjáalakulása volt.

0






0