Ezt olvasta már?

0

Komló–Sikonda közösségi tereinek megújítása indul 120 millió forintból

Komló Város Önkormányzata 120,00 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg a „Komló–Sikonda településrész közösségi célú fejlesztése” című projektet.

A beruházás célja Sikonda központi közterületeinek és

zöldfelületeinek megújítása, valamint a közösségi és rekreációs funkciók fejlesztése. A

projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.

Komló Város Önkormányzata sikeresen pályázott a TOP_Plusz-1.3.2-23 – Fenntartható

városfejlesztés című felhívásra. A fejlesztés helyszíne Komló-Sikonda városrész, az

Ambient Hotel & Spa környezete, valamint az egykori buszforduló és a hozzá

kapcsolódó zöldterületek. Az érintett ingatlanok Komló Város Önkormányzatának

tulajdonában állnak.

A beruházás célja egy egységes, jól használható és fenntartható közterületi rendszer

kialakítása, amely javítja a lakosság életminőségét és növeli a terület közösségi és

rekreációs értékét. A projekt keretében megvalósul az egykori buszforduló

funkcióváltása, ahol parkoló és buszmegálló létesül, valamint jelentős zöldfelületi

fejlesztések történnek.

A projekt részeként megújulnak a gyalogos felületek, új sétányok és közösségi terek

jönnek létre, továbbá fejlesztik a zöldinfrastruktúrát új fák, cserjék és dísznövények

telepítésével. A területen egy megújult játszótér is kialakításra kerül, amely a családok

számára biztosít rekreációs lehetőséget.

A fejlesztés hozzájárul Sikonda városrész közösségi szerepének erősítéséhez, a

közterületek jobb kihasználásához, valamint Komló turisztikai és rekreációs

kínálatának bővítéséhez.

A támogatott projekt azonosítószáma: TOP_Plusz-1.3.2-23-KM1-2025-00004. A

projekt megvalósítása 2025. szeptember 1-jén kezdődik, fizikai befejezése 2028.

augusztus 31. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió

támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információt a www.komlo.hu oldalon olvashatnak.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Anita: Magyarország visszatért Európába, törvényes eszközökkel zajlik a rendszerváltás

A külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes a Tisza-kormány legnagyobb kihívásának a gazdaság talpra állítását, az Orbán-kormánytól...

Eddig soha nem tapasztalt rádiókitörést produkált egy elképesztő tempóban növekvő fekete lyuk

Egy, a kozmikus szomszédságunkban megfigyelhető aktív galaxismag központi szupernagy tömegű fekete lyuka kivételesen gyors ütemben...

Eltávolították a K. Endre kegyelmét szorgalmazó Balog Zoltán nevét a budapesti reformátor-emlékműről

Kicserélték a XVI. kerületi Reformátorok terén álló emlékmű márványelemét, amelyen a református püspök neve állt. A fejleményt a...

Gyógyszeráfa, azbeszt és közvetlen elnökválasztás – ezeket a komolyabb ígéreteket lehet majd számon kérni Magyar Péteren a reddites válaszai alapján

A miniszterelnök nemcsak arra válaszolt, hogy a vörös vagy fehér bort szereti-e jobban, de arra is, hogy van-e terv a GVH elnökének...

Paolo Maldini gondjára bízzák a válogatottat a történelmi válságban lévő olaszok

A Milan legendája technikai igazgatóként felügyeli majd a Squadra Azzurra fejlődését.

Hiába költöztek el, újra lecsapott rájuk: 14 év után ugyanannak a családnak a tagjait ölte meg a vérszomjas elefánt

Egy hírhedt nepáli elefánt, Dhurbe újabb tragédiát okozott, amikor betört egy család otthonába, és megölte a családfő menyét és...

Óriási a csapás: Az utolsó pillanatban mondta le európai koncertjeit a Sziget nagyszínpados fellépője

Hatalmas csalódás érte a rajongókat, ugyanis az ausztrál énekes, Tash Sultana váratlanul bejelentette, hogy az összes augusztusi európai...

Bivalyerős gyógyvíz, ötcsillagos termálfürdő és egy gyógyvizekben gazdag megye

Új fürdőszolgáltatás Hajdúszoboszlón; ötcsillagos minősítést kapott az Aquarius fürdőkomplexum; fejlesztik Hajdú-Bihar legolcsóbb...

Ha ezt érzed a hőségben, ne fogd egyszerű fáradtságra: a tested már segítséget kérhet

A szokatlan kimerültség, a szédülés vagy a fejfájás kánikulában nem mindig múlik el egy rövid pihenéstől. Ezek a hőkimerülés első...

Tizenöt turista vesztette életét egy vietnámi hajóbalesetben

Felborult egy turistákat szállító motorcsónak.

Már 4333-nál jár a halálos áldozatok száma a venezuelai földrengések után

A hivatalos adatok szerint 6462 embert sikerült kimenteni, és mintegy 17 ezer ember maradt fedél nélkül.

0

Sport

A Liverpool végre döntött Szoboszlairól, ennyit fog keresni hetente a magyar zseni

Elképesztő heti fizetést fog kapni Szoboszlai Dominik Liverpoolban, ez az összeg eddig elképzelhetetlen volt.

Bombameglepetés: Ferran Torres otthagyja az FC Barcelonát?

Javában tárgyal az új csapatával.

Megvan a vb-blama után a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya

A feltételekben már megállapodtak, a 2030-as világbajnokság végéig ír alá.

Belgium megszakította Spanyolország sorozatát, de megállítani így sem tudta az Európa-bajnokot

Jöhet a 2024-es Eb-elődöntő visszavágója – és talán a vébé érdemi döntője is – Dallasban.

Elhunyt egy fiatal játékos, aki pár hete még játszott a foci-vb-n

Mindössze 25 éves korában meghalt Jayden Adams, a dél-afrikai válogatott középpályása.

A spanyolokat most is Merino mentette meg, az Eb-győztes ott van a vb-elődöntőben

A világbajnokság második negyeddöntőjében Spanyolország egy hajrában szerzett góllal kiejtette Belgiumot.

Bulvár

Válaszolt a TEK: Orbán Viktor páncélozott luxuslimuzinjának tényleg volt egy dublőre!

Igaznak bizonyult a Kontroll.hu egy évvel ezelőtti értesülése, miszerint Orbán Viktornak nemcsak egy, hanem két páncélozott BMW is a rendelkezésére állhatott - lapunk ezt firtató kérdésére ugyanis a Terrorelhárít

Rónai Egon a földbe döngölte Fásy Ádámot, Zsülike eltűnt filmjétől pöccent be a zenész

Az ATV műsorvezetője sarokba szorította Fásyt, aki csak hebegett és habogott.

Magyar Péter ultimátuma után Sulyok Tamás olyan lépésre szánta el magát, amire még nem volt példa

A miniszterelnök és az államfő közötti konfliktus a végkifejletéhez közeledik.

Magyar Péter újra támad, világbotránnyal és 300 ezres esernyővel fenyegeti Sulyok Tamást

A miniszterelnök a nyaralásán sem pihen, kidobott százmilliókról ír egy amerikai út miatt. A Sulyok végveszélyben.

Kilőtt az ára, és hiány lesz belőle: bajban az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk

Nagyot nőtt az újburgonya ára, és a májusi fagyok miatt idén hiány lesz a magyar áruból. A termelők azt kérik, vegyünk hazai krumplit.

„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak

A megcsalás felismerése az egyik legnehezebb pillanat egy kapcsolatban. Három nő osztja meg történetét arról, hogyan szembesültek az árulással.

Párizsban így hűtik a lakást fillérekből a pokoli forróságban: remekül működik a fóliás trükk

Hőszigetelő fólia ablakra? Vagy inkább maradjunk az alufóliás trükknél?

„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett

Mindig is imádtam öltözködni, és a páromnak is imponált a stílusom. Azonban az évek során a dicséret kritikává változott, ami végül a kapcsolatunk végét jelentette.

„Nem csináltam semmit” – nem adott meg semmilyen kódot, mégis lenullázták a kártyáját

Minden előzmény nélkül tűnt el pénz olvasónk bankszámlájáról. Utánajártunk, hogy mi történhetett.

Magyar Péter vagyona, fény derül a titokra, illetve kukkantsunk bele Varga Judit pénzügyi helyzetébe is

Politikusaink egyre jobban élnek, és egyre nagyobb vagyonokra tesznek szert. Pedig fizetésükből ez nem igazán következne. Ennek ellenére többjüknek nagy vagyona, cégei, vállalkozásai, sőt cégcsoportjai, vállalatai

Végül Orbán Viktor miatt mondhat le magától Sulyok Tamás: két tűz közé szorult az államfő

Most már Orbán Viktor is politikai céltáblává tette a köztársasági elnököt, nemcsak Magyar Péter, emiatt mégis úgy dönthet Sulyok Tamás, hogy – megelégelve a két irányból szorongatott helyzetét – mégi ...

0






0