Ezt olvasta már?

Csizmadia Péter amondó, legyen nemzeti park Pécs tüdeje, a Mecsek!

Sokszor beszéltünk az elmúlt időszakban Pécs magyar kulturális örökségéről, városunknak a nemzet megmaradásáért vívott évszázados történelmi küzdelemben bet...

0

Konferencia-liga - Stankovic: elfogadom a döntetlent

Nem lehet elégedett maximálisan, mégis elfogadja a Genk elleni 1-1-es döntetlent Dejan Stankovic, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.


hirdetés

 

"Mindkét csapat nyíltan, lendületesen, szervezetten, keményen futballozott. Ilyen szempontból elégedett lehetnék az eredménnyel, de nem vagyok az, ugyanakkor elfogadom a döntetlent. Gratuláltam a játékosaimnak, hiszen ma csapatként küzdöttek, egyetlen pillanatra sem adták fel" - nyilatkozott a szerb szakember a Konferencia-liga negyedik fordulójában rendezett csütörtöki összecsapást követően.

Stankovic kiemelte, két forduló van hátra a csoportkörből, és még egyszer saját közönsége előtt is játszhat a gárda, a több mint húszezer szurkoló támogatása pedig óriási előnyt jelent.

A tréner arról is beszélt, hogy a Ferencvárosnak hozzá kell szoknia, hogy háromnaponta játszik mérkőzéseket, de jó úton jár az együttes.

Dejan Stankovic a találkozóval kapcsolatban megjegyezte, a vendégek góljánál egyel kevesebben voltak a pályán Sammy Mmaee sérülése miatt, és számára érthetetlen, hogy a játékvezető miért nem adott engedélyt ebben az időszakban a cserére.

Wouter Vrancken, a Genk vezetőedzője elmondta, igazi háborút láthatott jó értelemben a közönség, mivel mindkét együttes támadólag lépett fel. Hozzátette, véleménye szerint magas színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született.

A Ferencváros továbbra is veretlenül a továbbjutást érő második helyen áll csoportjában, és az ötödik fordulóban, november 30-án a szerb FK Cukaricki otthonába látogat.

 

MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Pénteken éjfélig mondhatjuk fel a kötelező biztosítást

Alig néhány napja maradt a döntésre azoknak az autósoknak, akiknek január elsején van a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási...

Robert De Niro kiakadt, amiért cenzúrázták Trump-ellenes beszédét

„A beszédem eleje hiányzott, kivágták… de én fel akarom olvasni. A történelem nem történelem többé, az igazság nem igazság. A...

Karsai Dániel Strasbourgban: Én csak azon az ajtón kopogtatok, amelyen egyedül nem vagyok képes belépni

Az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt szólalhatott fel annak érdekében, hagyja őt meghalni a...

A Mi Hazánk önkormányzati választást jelentősen érintő javaslatát is tárgyalják a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésnapon

Ezen a héten ez már a harmadik rendkívüli ülésnap, és úgy tűnik, hogy meg is van az oka. Visszaállítanák a tisztán listás...

Mi legyen a lehullott falevelekkel?

Mi legyen azoknak a leveleknek a sorsa, amelyek nem komposztálhatók, vagy útban vannak és problémákat okozhatnak?

Így használj ki minden négyzetcentit a hálóban - 8 tipp, amivel a kicsi szoba is kényelmes lesz

A hálószobák esetén szinte mindegy a méret, hiszen kis területet is könnyen otthonossá tudsz tenni.

Elveszítjük Marco Rossit? Fontos dolgot jelentett ki a kapitány

Három ok, ami miatt reménykedhetnek a magyar szurkolók.

Leáll az európai szupervonatok egy része

Fontos bejelentést tettek az Eurostar vonatokkal kapcsolatban.

Fura dolog történt Észak-Koreában

Észak-Korea arról számolt be kedden, hogy voltak ellenszavazatok a két nappal korábbi helyhatósági választásokon, amire a Yonhap...

Változnak a munkavállalók igényei egy új felmérés szerint - Mutatjuk, mik lettek a legfontosabbak

A magas inflációs környezet miatt a versenyképes alapbér mellett az egyéb pénzbeli juttatásokat kínáló munkahelyek a legvonzóbbak a...

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Ártatlan a magyar úszó, avagy így kapitulált a doppingellenes ügynökség

A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Lemondott a veszprémi kézicsapat edzője

Az újabb vereség után felcserélődtek az edzői szerepek a klubnál.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Teljesen összetört a doppingolással vádolt magyar úszó, most döntés született az ügyében

A felfüggesztés miatt pszichiáter segítséget kellett igénybe vennie a fiatal úszónak.

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet

Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

blogmorzsák

Szívbe markoló romantika és Twin Peaks

Dub, dreampop és triphop sajátos találkozása, ami elmerészkedik a giccs határáig.

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0






0