Koronavírus - A vírus okozta elváltozást is kimutatni képes CT-t adtak át Pécsett
A koronavírus-fertőzésre jellemző elváltozásokat is kimutatni képes képalkotó diagnosztikai berendezést adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában pénteken.
hirdetés
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az eseményen elmondta: a koronavírus-járvány elleni védekezési alapból 133 millió forintért vásárolt és az egyetem orvosi képalkotó klinikájának Rákóczi úti telephelyén üzembe helyezett komputertomográf (CT) akár már a laboratóriumi teszteket megelőzve is felfedi az orvosok előtt a vírus okozta tüdőelváltozást, segíti a betegség nyomon követését a kezelés és a kontrollvizsgálatok során.
"Használatával választ kaphatunk olyan kérdésekre, amelyekre más képalkotó diagnosztikai eszközökkel, például röntgen-, vagy ultrahangkészülékkel nem" - mutatott rá.
Magyarország megnyerte a koronavírus elleni első csatát, megfékezte a járvány első hullámát és más országokkal ellentétben el tudta kerülni a tömeges megbetegedéseket - mondta, hozzátéve, hogy bár a magyar védekezés számít az egyik legsikeresebbnek Európában, a veszély nem múlt el, szakértők szerint fel kell készülni a járvány második, őszi hullámára.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a felkészülés nem lehetne eredményes megfelelő orvosi eszközök, felszerelések nélkül, ezért a klinikai központ új CT-je jelentős előrelépés a koronavírus elleni küzdelemben. Hozzáfűzte, a berendezésnek óriási jelentősége van más elváltozások, köztük daganatos betegségek korai felismerésében, továbbá tüdőszűrő-vizsgálatok elvégzésében is.
Schanda Tamás kitért rá: a pécsi egyetem klinikai központja a Dél-Dunántúl klinikai szintű betegellátó intézménye, Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója, számos területen nemcsak régiós, hanem országos feladatokból is kiveszi a részét. A központ éves osztályos betegszáma több mint 100 ezer, a járóbeteg-szakellátásban egymilliót meghaladó esetet lát el, a gyógyítás mellett kutató és oktató tevékenységet is végez.
Miseta Attila orvosprofesszor, a PTE rektora köszönetet mondott a koronavírus-járvány elleni védekezésben áldozatos munkát végző egyetemi dolgozóknak, egyben reményét fejezte ki, hogy a vírusra fél, vagy egy év múlva "már csak mint rossz emlékre fogunk visszagondolni". Úgy vélte, ha "megtartjuk az előírásokat, kellő fegyelemmel követjük az utasításokat, továbbra sem lesznek nagyon komoly problémák".
Kiemelte, hogy az orvostudomány rohamléptékkel fejlődik, a 7-10 évvel ezelőtt vásárolt műszerek már leamortizálódtak, cseréjük szükségessé válik. Ennek a folyamatnak egyik eleme az új CT vásárlása, amelyet a közeljövőben egy másik beszerzése követ.
Sebestyén Andor, a klinikai központ elnöke hangsúlyozta: az egyetem nem állhat meg a fejlesztésekkel, mert az a célja, hogy a lehető legjobb ellátást biztosítsa a régió lakosságának. Jelezte, már a döntéshozók előtt van a klinikai központ Rákóczi és Rét utcai telephelyének reorganizációját, klinikák modernizációját is tartalmazó fejlesztési koncepció.
hírek innen, onnan
Gáza: ez még a bombázásnál is pusztítóbb lehet
Amennyiben nem javul gyorsan az egészségügyi helyzet a Gázai övezetben, többen halhatnak meg betegségek következtében, mint a bombázások...
Rejtélyes űreszköz csapódott a Holdba
Hatalmas ütközést észleltek a tudósok.
Köhögsz? Ezek a legjobb praktikák ellene
Az őszi-téli időszakban szinte nincs is olyan ember, aki ne küzdene legalább néhány napig köhögéssel.
Elhunyt szerelméről vallott Zalatnay Cini
Már egy éve, hogy örökre lehunyta a szemét Csapó Gábor.
A manchesteri csodagól szerzője úgy megríkatott egy kisfiút, hogy az nem tudta abbahagyni a sírást - videó
Senki sem mondaná meg, hogy a világ legboldogabb születésnaposát látja.
Érdemes tankolnod hazafelé, ha ilyen autód van
A másik felük viszont örülhet.
10 év után kaphatnak kártérítést az eltűnt maláj gép utasainak hozzátartozói
Bár azóta sem kerültek elő az áldozatok.
Na még csak ez hiányzott, uniós szabály miatt durván drágul a kakaó és a kávé is
Sok még a bizonytalanság a júniusban érvénybe lépett uniós szabályozással kapcsolatban, amely alapján tilos részben vagy egészben...
Együttműködési megállapodást írt alá a Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring
Együttműködési megállapodást írt alá kedden a győri Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. a Motorsport Innovation and...
10 tárgy, ami nem edény, mégis tisztíthatod a mosogatógépben
A háziállatok dolgait is moshatjuk a mosogatógépben, hiszen bundás kedvenceink igazi bacilus tanyák.
Ők tízen kapták magyar tudomány kategóriában a Junior Prima Díjakat
A Magyar Fejlesztési Bank és a Prima Primissima Alapítvány 2007-ben hívta életre a Junior Prima Díj magyar tudomány kategóriáját. ...
Vitézy Dávid kiosztotta Lázárt, mert zsúfolt elővárosi vonalról vittek el motorvonatot a szeged-szabadkaira
A korábbi államtitkár szerint mindent elmond az országos közlekedéspolitikáról, hogy Budapesten és térségében állítanak le minden...
Sport
Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene
A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.
Ártatlan a magyar úszó, avagy így kapitulált a doppingellenes ügynökség
A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan
Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját
A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.
Lemondott a veszprémi kézicsapat edzője
Az újabb vereség után felcserélődtek az edzői szerepek a klubnál.
Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai
A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.
Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló
A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.
Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből
Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll
Teljesen összetört a doppingolással vádolt magyar úszó, most döntés született az ügyében
A felfüggesztés miatt pszichiáter segítséget kellett igénybe vennie a fiatal úszónak.
Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára
A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.
A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet
Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.
A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak
Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető
Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó
Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.
Bulvár
Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás
Felnyitották Napóleon koporsóját, sokkoló meglepetés érte a világot - a Napóleonoknak hányattatott sorsuk volt...
Hányattatott sors jutott a Napóleonoknak a haláluk után.
Ezt az apró hibát nem szabad elkövetni a szállodai reggelinél, mert sokba kerülhet
Alapból jó ötletnek tűnhet, de...
Istenes Bence nem bírta ki, végül kimondta Rácz Jenőről: "Ez a nagy különbség kettőnk között."
Nem csitulnak az indulatok.
12 évet kapott a férfi, aki csak akkor engedte el bulizni a nevelt tinilányát, ha hagyta simogatni a nemi szer...
A bűnösségét tagadó férfi felmentésért fellebbezett.
Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson
Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás
Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is
Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.
Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval
Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.
A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...
Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.
Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!
A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.
Rejtélyes feliratok jelennek meg magyar házakban az ajtó felett, sokan nem értik, hogy miért írják oda ezeket
Te is találkozhattál már velük, de vajon tudod-e, hogy mit jelentenek?
Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik
Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer
blogmorzsák
Szívbe markoló romantika és Twin Peaks
Dub, dreampop és triphop sajátos találkozása, ami elmerészkedik a giccs határáig.
Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból
Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.