Közel négymillió forintot gyűjtöttek a kórház számára a pécsiek
A Pécsi Tudományegyetem számára gyűjtöttek a pécsiek szeptember 17-én, szombaton a Richter Gedeon gyógyszercég által szervezett Egészségváros programsorozat idei második őszi állomásán.
A résztvevők ingyenes szűrővizsgálatok elvégeztetésével, tanácsadások, előadások meghallgatásával növelték a Richter által a kórház számára felajánlott összeget, a nap végén így összesen 3 748 100 forinttal gazdagodott az intézmény, ami majdnem duplája a felajánlott összegnek.
Az idejekorán felismert tünetek segítségével a betegségek megelőzhetőek vagy eredményesen kezelhetőek. Ebben segített a Richter Egészségváros Program azoknak, akik szeptember 17-én ellátogattak Pécsre, a Kossuth térre. A pécsi lakosok részvétele kiemelkedő volt: több mint kétezer ötszáz ember fordult meg a nap folyamán a Richter által szervezett rendezvényen.
A változatos táncprodukciók és szűrővizsgálatok mellett az Egészségvárosba ellátogatóknak lehetőségük nyílt meghallgatni szakemberek előadásait sokakat érintő betegségekkel kapcsolatban, valamint személyre szabott javaslatokat kaphattak a szakorvosoktól a tanácsadó sátrakban. A pécsi lakosok érdeklődése nemcsak az előadások és a tanácsadások iránt volt magas, 400-an próbálták ki a BMI-t, testzsírt, magasságot és testsúlyt mérő gépet is a Richter referenciapatikákat bemutató sátorban.
Az Egészségváros pécsi állomásán közel 300-an a koleszterinszintjükre és több mint 500-an a vérnyomásukra voltak kíváncsiak. Ez a két vizsgálat különös jelentőséggel bír hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A szűrésen résztvevő pécsi lakosok több mint egyharmadánál mértek magas koleszterinszintet, a vérnyomásmérésnél azonban mindössze 7 extrém esetet találtak a szakemberek.
Közel 300-an vettek részt a csontsűrűség-mérésen, a szakemberek majdnem minden második embernél találtak csontritkulásra utaló, figyelmeztető jeleket, 20 esetben pedig kezdődő csontritkulást. A betegség elsősorban a nőket, illetve a 40-50 éves korosztályt érinti.
A bőrgyógyász szakemberek 318 vizsgálatból mindössze 15 esetben állapítottak meg bőr- és körömgomba fertőzésre utaló jeleket
A prosztatarák a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel. Az ingyenes PSA vizsgálatot 181-en keresték fel, 35 esetben mértek olyan eredményeket a szakemberek, amelyeknél további vizsgálatokra van szükség.
A harmadik éve zajló országos rendezvénysorozat keretében már vércukormérést is elvégeztethetnek a szakemberekkel a rendezvényre látogatók és diabéteszes neuropátiás fájdalomszűrésre is jelentkezhetnek. Vércukra a szűrést elvégeztetők tizedének volt magas.
A tanácsadások mellett sokan vettek részt az elsősegélynyújtás bemutatón és oktatáson is, a legaktívabb lakosok pedig - több mint hatvanan – vért is adtak.
Az eredményeket összegezve elmondható, hogy a pécsiek többsége fontosnak tartja a szűrővizsgálatokat, a megelőzést, ahogy a program védnöke Rudolf Péter is. A színművész nemcsak lelkesítő beszédével buzdította a lakosokat az egészségtudatos gondolkodásra és a szűrővizsgálatokon való részvételre, hanem ő maga is beállt a sorba elvégeztetni egy-két szűrést.
Az egészségügyi prevenciós szemlélet megismertetése, az egyéni felelősségvállalás hangsúlyozása érdekében indult Richter Egészségváros rendezvényén a saját egészségük mellett a közösségért is tehettek a résztvevők. A Richter a program keretében 2.000.000 forint adományt ajánlott fel a Pécsi Tudományegyetem számára, amelyet minden elvégzett szűrés, tanácsadás, végighallgatott előadás további forintokkal növelt. A nap végén Dr. Komlósi László, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese 3 748 100 forintos adományt vehetett át Beke Zsuzsától a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetőjétől.
hírek innen, onnan
Szörnyű baleset: a sofőr még ki tudott mászni, felesége a lángoló roncsban halt meg
Debreceniné Farkas Edit, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt írta, a 9-es kilométernél a személygépkocsi...
Vége van – A kamara lebontaná az orvosbárók rendszerét
A Magyar Orvosi Kamara vitairata az „orvosbárói” struktúrák lebontását sürgeti, és arra figyelmeztet: a magyar egészségügy...
Karácsony Gergely lerántotta a leplet, jön az egyérintéses utazás
Szerdától, április 22-től indul az egyérintéses fizetés a metrókon és a reptéri expresszen.
Döntött az államfő: megvan, mikor tartják az Országgyűlés alakuló ülését
Az államfő 2026. május 9-ére hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését.
Ennél tovább nem szabadna a vécén ülnöd – Az orvosok is meghatározták az időpontot
A vécézési szokásaink valóban átalakultak, és ez a változás nem feltétlenül pozitív.
Havas Henrik beszólt a szereplőknek, miközben szétszedte a Heti Hetest
Havas Henrik éles kritikával illette az RTL Klub április 12-én visszatért közéleti szórakoztató műsorát, a Heti Hetest. Az egykori...
Megvan az új ciklus kezdőnapja – Május 9-én alakul meg az új Országgyűlés
Magyar Péter kérését figyelembe véve jelölte ki május 9-ét Sulyok Tamás köztársasági elnök. Ezt követően a kormány szinte azonnal...
Megvan az új parlament alakuló ülésének időpontja
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebookon jelentette be: május kilencedikén, 10 órakor lesz.
Megvan a dátum, Sulyok Tamás összehívta az Országgyűlés alakuló ülését
A köztársasági elnök nem okozott meglepetést. Kedd esti posztja szerint május 9-én lesz az új Parlament első ülése.
Végre gyorsabb lesz a Windows 11, erre várt minden felhasználó
Az új Windows 11 Insider verziók a rendszer stabilitását és teljesítményét erősítik több kulcsfontosságú területen.
Súlyos mínuszok a sertésnél, brutális pluszok a marhánál – Kinek éri meg idén az állattartás?
Míg a sertéstartók komoly árnyomással és közel 20 százalékos bevételkieséssel küzdenek, a szarvasmarha- és báránytenyésztők...
Vigyázz ezzel a 3 csillagjeggyel! Roppant idegesítők lesznek idén nyáron
Szeretnéd tudni, kik azok, akik a legnagyobb eséllyel rontják el a nyaralás felhőtlen pillanatait? Idén e három csillagjegy szülöttei...
Sport
Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"
A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.
Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen
Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.
Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia
Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.
Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét
Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.
Sallai úgy kicsinálta a Bayern-játékost, hogy nem is kell már a Galatának
A szakmai stáb számára a magyar labdarúgó az ideális jobbhátvéd, ezért török lapértesülések szerint nem is tartják meg a Bayern Münchentől kölcsönvett játékost.
Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.
A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.
Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért
Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.
Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás
A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.
Trump utódjaként ünneplik, nyeregben volt, aztán váratlanul a falnak ütközött
Sokáig nem így nézett ki, de végül hétfőn érvényesült a papírforma.
Rendőrségi nyomozás indult a Ferencváros szurkolóinak akciója miatt
Az ETO és a Ferencváros szerdán újra összecsap egymással, ezúttal a Magyar Kupa elődöntőjében, de most az FTC stadionjában.
A Vasas-edző az elnapolt feljutásról: "Biztos vagyok benne, hogy elérjük a célunkat" - NB II-es értékelések
Így látták a vezetőedzők a Vasas-BVSC NB II-es bajnokit.
Puskás: Több légiós is távozhat - masszív alapember is van köztük
A Csakfoci úgy tudja, három külföldi labdarúgó eligazolására is jó esély van a nyári átigazolási időszakban Felcsúton.
Bulvár
Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista
Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.
Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot
Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.
Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová
Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá
Nem fogod elhinni, Orbán Anitának miből van diplomája, mindenkit meglepett a Tisza Párt leendő külügyminisztere
Orbán Anitának több diplomája is van, akad köztük olyan is, ami igen meglepő.
Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot
A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.
Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"
A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.
Kiszivárgott, Magyar Péter mit mondott zárt ajtók mögött a Tisza képviselőinek
A leendő miniszterelnök elődje lehet az egészségügyi tárca egyik államtitkára.
Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól
Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.
Elveszett milliók, válás a láthatáron? – Pataki Zita sokkot kapott, amikor szembesült az anyagi és érzelmi pusztítással
Szárnyas Attila a Viasat3 csatornán vallotta be, hogy tizenéves kora óta küzd a játékszenvedéllyel. A beismerés után a házaspár a kapcsolat megmentése mellett döntött, Attila szakember segítségét kérte.
Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet
Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem
Jön a vagyonadó, ha ki akarjuk kerülni, akkor ajándékozzunk egy hozzánk közelállónak?
Késleltetett meglepetés.
Súlyos gond van a zacskós rizzsel – Ebbe sokan nem gondoltak bele
A rizs továbbra is alapélelmiszer a magyar konyhában, de nem mindegy, hogyan készítjük el.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






