Ezt olvasta már?

Színt vinnél a kapcsolatotokba? Itt a kitűnő alkalom!

Bármennyire is fájdalmas beismerni, a kapcsolatok elejére oly jellemző kezdeti fellángolás bizony az évek alatt megkopik és alábbhagy. Ez persze nem azt jelenti, hogy n...

0

Labdarúgó NB I - Újabb lépéssel kerülhet közelebb a bajnoki címhez az FTC - ELŐZETES

A címvédő és listavezető Ferencváros szerdán este a Diósgyőrrel játszik hazai pályán a labdarúgó OTP Bank Ligában, a zöld-fehérek egy sikerrel szinte bebiztosítanák sorozatban hatodik bajnoki címüket.


hirdetés

 

Dejan Stankovic együttese vasárnap a második helyezett Paks legyőzésével nyolc pontra növelte előnyét, egy újabb diadal pedig azt jelentené, hogy hat fordulóval a vége előtt 11 pont lenne a különbség a két csapat között.

A Diósgyőr elleni összecsapást még a 21. fordulóból halasztották el, amikor a Ferencváros az Olimpiakosz elleni Konferencia-liga párharcra készült.

Érdekesség, hogy amikor ez a két csapat legutóbb halasztott mérkőzést játszott egymással, akkor a Diósgyőr diadalmaskodott a Groupama Arénában: a 2020/21-es idényben a második fordulóból pótolták később a két gárda összecsapását, amelyet a DVTK Asmir Suljic 85. percben szerzett góljával nyert meg. Ezen a találkozón szakadt meg a Ferencváros közel négyéves, 61 mérkőzésen át tartó hazai bajnoki veretlenségi sorozata.

Ezzel együtt hatalmas az FTC fölénye ebben a párharcban, a fővárosban lejátszott eddigi 56 mérkőzés közül a vendégek mindössze ötöt nyertek meg, 8 döntetlen mellett 43-szor a zöld-fehérek diadalmaskodtak.

A 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 26 18 4 4 66-23 58 pont

2. Paksi FC 27 15 5 7 45-32 50

3. Fehérvár FC 27 14 4 9 48-36 46

4. Puskás Akadémia FC 27 10 10 7 40-30 40

5. Debreceni VSC 27 11 6 10 41-34 39

6. MTK Budapest 27 11 6 10 37-50 39

7. Diósgyőri VTK 26 10 6 10 41-43 36

8. ZTE FC 27 10 5 12 46-52 35

9. Kecskeméti TE 27 10 4 13 38-42 34

10. Újpest FC 27 10 4 13 36-55 34

11. Kisvárda Master Good 27 6 3 18 28-45 21

12. Mezőkövesd Zsóry FC 27 5 5 17 24-48 20

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Kemény döntést hozott Kína: nekimegy az Egyesült Államoknak

Kína hétfőn hivatalosan is kérte a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szakértői testületének felállítását, hogy segítsen rendezni az...

Klímaváltozás, elhízás, öregedő társadalmak - tudta, hogy ezekkel pénzt is kereshet?

Mik az azok a megatrendek? Például azok, hogy a klímaváltozás zajlik, a nyugati világban pedig egyre több idős, illetve egyre több...

Gyurkó Szilvi és lánya, Benkő Lili: „Két felnőtt voltunk, miközben anya és lánya is”

Egy három hónapos, hátizsákos dél-amerikai utazás tanulságai messze túlmutatnak a fizikai komforton. Hát még annak az anyukának, aki...

Végre nem égett le a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Védőt igazolt az NB I újonca

A Nyíregyháza labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette Ranko Jokicsot.

A DVTK csalás miatt tesz feljelentést a korábbi edzője ügyében

Csalás miatt feljelentést tesz korábbi vezetőedzője ügyében az előző szezonban, az OTP Bank Liga hetedik helyén végzett DVTK. Az ügy...

Óriási újítással jelentkezik az idei Sziget

A Sziget idei – egyik – újítása, hogy a programkínálatában és gondolatiságábanösszetartozó helyszíneket egy-egy tematikus zónában...

Komolyabb zivatarrendszer alakul az ország fölött – itt csaphat le jégeső, felhőszakadás

Az előttünk álló éjszaka főként a Dunától keletre eleinte az ország délkeleti harmadában helyenként, majd később északon van esély...

"Beteg volt..." - Borzalmas tragédia: elvesztette imádott gyermekét a magyar színésznő

Gyurkovics Zsuzsa már a kilencvenötödik életévét tapossa, szerencsére kitűnő szellemi állapotban van és a magány sem kínozza, hiszen...

A jövendőbeli anyós próbálta megfúrni Kútvölgyi Erzsébet és Kalocsay Miklós házasságát

Titok a múltból: a két népszerű színművész, Kútvölgyi Erzsébet és Kalocsay Miklós szerelme még az egyetemen kezdődött, és hamar...

Jön a mobil védelmi csoport és a testkamerás rendészek a problémás gödöllői HÉV-vonalra

A rendőrséghez az első félévben mindössze 49 bejelentés érkezett a H8-as HÉV-vonallal kapcsolatban, ahol sokak szerint kritikussá vált a...

Charlize Theron ruhája maga a tökély – a szépséges sztár tündökölt a vörös szőnyegen

Korunk egyik legszebb színésznőjének tartott Charlize Theron ismét elképesztő formában mutatta meg magát a vörös szőnyegen.

0

Sport

Pokolgép robbant az Eb-döntőt néző emberek mellett, többen meghaltak

Az előzetes rendőrségi jelentések szerint a sérültek száma mintegy húsz.

Egy nagyon gyenge Eb legjobb csapata nyerte az aranyat, szégyen lett volna Anglia győzelme

A végső győztes hét meccsből hetet nyerve lett első - teljesen megérdemelten. Anglia 1966 óta képtelen nagy tornán nyerni, s annak is lehet örülni, hogy nem most szakadt meg ez az elképesztő sorozat.

Angol klubok vinnék a ‘leárazott’ magyar válogatott játékost

A Sunderland nem tartott igényt a mindössze 12 meccsen pályára lépő Callum Styles játékára, aki visszatért a Barnsley csapatához. A […] A Angol klubok vinnék a ‘leárazott’ magyar válogatott játékost bejegyzé

Óriási botrány után Argentína a Copa América győztese

Több mint egy órát csúszott a kezdés Miamiban az Argentína-Kolumbia Copa América-döntőn, miután a beléptetésnél rengeteg szurkoló akart jegy nélkül bejutni a stadionba. A mérkőzést végül hosszabbítás után 1

Michael Schumacher öccse bejelentette, hogy meleg - íme, a pasija

A hétszeres Formula-1-es világbajnok, Michael Schumacher öccse, az ugyancsak korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher a közösségi oldalán coming outolt

Ezzel a góllal szerezte meg Spanyolország a vezetést az Eb-döntőben

Az első félidő gólnélküli döntetlennel végződött, ám a spanyolok tehetséges szélsője, Nico Williams a második félidő elején megtörte a csendet, s megszerezte a vezetést.

Coming out után: mutatjuk, ki Ralf Schumacher párja

Két éve tart a románcuk, és állítólag még egyszer sem veszekedtek egymással.

A 90. percig győzelemre állt a Ferencváros az angol sztárcsapat ellen

A Ferencváros felkészülési mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a West Ham ellen Ausztriában. Pascal Jansen együttese remek első félidőt produkált, hiszen […] A A 90. percig győzelemre állt a Ferencváros az an

Harry Kane és az angol válogatott bukásán röhög a világ a foci-Eb után - itt vannak a legjobb mémek.

Az Európa-bajnokság döntője után is rengeteg vicces alkotás született.

0

Bulvár

Majdnem megállt a férfi szíve, amikor rájött, kinek a szeretője volt korábban az állapotos menyasszonya

A szerelmespár hatalmas svunggal készült a közelgő esküvőre, egy múltbéli titok viszont rendesen kizökkentette nyugalmából a vőlegényt.

Kitálalt az FBI: íme a meglepő igazság Donald Trump merénylőjéről

A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett vol

Most jött a hír: rengeteg rendőrt vezényelnek Budapest utcáira

Hétvégén és éjszaka is erősítik a rendőri jelenlétet a budapesti bulinegyedben, mert ekkor van szükség a közbiztonság erősítésére – írja a Pénzcentrum. 

Valami fura dolog történt élő adásban, miután a spanyolok átvették a kupát az Európa-bajnokság döntőjében

Spanyolország nyert, ünnepelt a stadion, de az ünneplés sem volt szokványos.

„Egy dolgot kértem: hogy ne nyomja a fejem a tortába. Megtette.” 10 menyasszony, aki már az esküvő napján bánta az egészet

A látszólag álomesküvő közül nem egyszer volt már olyan, ami egyből válással végződött, íme a történetek. 

Döbbenetes dolog derült ki Hofi Gézáról, 20 évvel a halála után tudódott ki

Fény derült az évtizedes titkokra Hofi Gézával kapcsolatban.

0






0