Ezt olvasta már?

0

Mánfai György fotóművésznek Pécsi professzorok címmel nyílik fotókiállítása

Mánfai György fotóművésznek Pécsi professzorok címmel nyílik fotókiállítása a Tudásközpontban 2023. szeptember 4-én 15 órakor.

A tárlatot Dr. Lénárd László rector emeritus és Szeberényi Gábor főigazgató nyitja meg.

Kiállításunk a Pécsi Tudományegyetem egykori professzorainak állít emléket, akik kutatási eredményeikkel és munkásságukkal nagyban hozzájárultak az egyetem hírének növeléséhez, ugyanakkor kiemelkedő tehetségükkel, szorgalmukkal a közösséget szolgálták.

Esemény: https://fb.me/e/1aJzwJPpP

A rendezvény, a Múltból a jövő felé centenáriumi programsorozathoz kapcsolódóan valósul meg.

A kiállítás 2023. szeptember 15-ig tekinthető meg.

Helyszín: Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, 0. szint







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter közvetlen elnökválasztást akar Magyarországon

„A nép általi választás mellett vagyok” – írta a kormányfő.

Teljesen új magyarázat érkezett arra, hogyan nő a hajunk

A kutatók szerint a hajszálakat nemcsak a sejtosztódás, hanem egy belső sejtes húzómechanizmus mozgatja.

Radnai Márk bejelentette, új weboldal fejlesztésén dolgoznak

Az új társadalmi részvételi platform jóval többet nyújt majd egy egyszerű visszajelzési csatornánál.

A Nürburgringen futamgyőzelmet aratott Kiss Norbi

A gyorsasági kamion Európa-bajnokság hétvégi versenyének első futamán rajt-cél győzelmet aratott, a második futamon épp csak lemaradt a...

Az egykori fonókat pótolhatja ez a hely, ahol a nők megtanulják, hogy nem egymás ellenségei

Voltál már női körben? Ha igen, akkor saját bőrödön tapasztaltad meg, milyen varázslatos. Ha nem, segítek: képzelj el egy teret, ahol...

Nagy erősítés futott be Madridba, de a Barcánál is várnak egyet - napi vb-körkép és átigazolási hírek

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a világbajnokságon, a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási...

Rejtélyes dokumentumokat hozott nyilvánosságra a Pentagon: Vajon tényleg ufókat látni a felvételeken?

Valójában csak találgathatunk, miket látunk a Pentagon által közzétett újabb felvételeken. Az eddig titkosított ufóakták megnyitása...

Fontos üzenetet küldött az egyedülálló szülőknek a 100 ezer forintos támogatással kapcsolatban Kátai-Németh Vilmos

Az egyszülős családok is igénybe vehetik a kormány által bejelentett iskolakezdési támogatást, Kátai-Németh Vilmos szerint viszont sokan...

Így indul újra a közmédia hírszolgáltatása, újabb részleteket közölt az MTVA

Megkezdődött a hírszolgáltatás fokozatos újraindítása az M1 képernyőjén, a közmédia rádiós felületein, valamint a digitális...

Orvosmeteorológia: ne lepődjön meg, ha vasárnap feszült és fejfájós lesz.

Sok panaszt, fejfájást okoz frontérzékenyeknek ez a ciklon-anticiklon.

MTVA: Fokozatosan újraindul a hírszolgáltatás a közmédián, de hirado.hu továbbra sincs

Az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató szombaton bejelentette a hírszolgáltatás fokozatos újraindítását. Az M1-en egyelőre csak szöveges...

Figyelmeztet a hírszerzés: egész egyszerű trükkel figyelte meg Oroszország a NATO-szállítmányokat

Orosz hackerek internetre csatlakoztatott kamerákon keresztül végeznek kémtevékenységet – derült ki a holland Általános Hírszerző és...

0

Sport

A Liverpool végre döntött Szoboszlairól, ennyit fog keresni hetente a magyar zseni

Elképesztő heti fizetést fog kapni Szoboszlai Dominik Liverpoolban, ez az összeg eddig elképzelhetetlen volt.

Megvan a vb-blama után a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya

A feltételekben már megállapodtak, a 2030-as világbajnokság végéig ír alá.

Bombameglepetés: Ferran Torres otthagyja az FC Barcelonát?

Javában tárgyal az új csapatával.

Belgium megszakította Spanyolország sorozatát, de megállítani így sem tudta az Európa-bajnokot

Jöhet a 2024-es Eb-elődöntő visszavágója – és talán a vébé érdemi döntője is – Dallasban.

Elhunyt egy fiatal játékos, aki pár hete még játszott a foci-vb-n

Mindössze 25 éves korában meghalt Jayden Adams, a dél-afrikai válogatott középpályása.

A spanyolokat most is Merino mentette meg, az Eb-győztes ott van a vb-elődöntőben

A világbajnokság második negyeddöntőjében Spanyolország egy hajrában szerzett góllal kiejtette Belgiumot.

Bulvár

Válaszolt a TEK: Orbán Viktor páncélozott luxuslimuzinjának tényleg volt egy dublőre!

Igaznak bizonyult a Kontroll.hu egy évvel ezelőtti értesülése, miszerint Orbán Viktornak nemcsak egy, hanem két páncélozott BMW is a rendelkezésére állhatott - lapunk ezt firtató kérdésére ugyanis a Terrorelhárít

Rónai Egon a földbe döngölte Fásy Ádámot, Zsülike eltűnt filmjétől pöccent be a zenész

Az ATV műsorvezetője sarokba szorította Fásyt, aki csak hebegett és habogott.

Magyar Péter ultimátuma után Sulyok Tamás olyan lépésre szánta el magát, amire még nem volt példa

A miniszterelnök és az államfő közötti konfliktus a végkifejletéhez közeledik.

Magyar Péter újra támad, világbotránnyal és 300 ezres esernyővel fenyegeti Sulyok Tamást

A miniszterelnök a nyaralásán sem pihen, kidobott százmilliókról ír egy amerikai út miatt. A Sulyok végveszélyben.

Kilőtt az ára, és hiány lesz belőle: bajban az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk

Nagyot nőtt az újburgonya ára, és a májusi fagyok miatt idén hiány lesz a magyar áruból. A termelők azt kérik, vegyünk hazai krumplit.

„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak

A megcsalás felismerése az egyik legnehezebb pillanat egy kapcsolatban. Három nő osztja meg történetét arról, hogyan szembesültek az árulással.

Párizsban így hűtik a lakást fillérekből a pokoli forróságban: remekül működik a fóliás trükk

Hőszigetelő fólia ablakra? Vagy inkább maradjunk az alufóliás trükknél?

„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett

Mindig is imádtam öltözködni, és a páromnak is imponált a stílusom. Azonban az évek során a dicséret kritikává változott, ami végül a kapcsolatunk végét jelentette.

„Nem csináltam semmit” – nem adott meg semmilyen kódot, mégis lenullázták a kártyáját

Minden előzmény nélkül tűnt el pénz olvasónk bankszámlájáról. Utánajártunk, hogy mi történhetett.

Végül Orbán Viktor miatt mondhat le magától Sulyok Tamás: két tűz közé szorult az államfő

Most már Orbán Viktor is politikai céltáblává tette a köztársasági elnököt, nemcsak Magyar Péter, emiatt mégis úgy dönthet Sulyok Tamás, hogy – megelégelve a két irányból szorongatott helyzetét – mégi ...

0






0