Ezt olvasta már?

Készen állsz a legkülönösebb élményekre?

Az emberek döntő többsége úgy vág neki a nyárnak, hogy eltökélt szándéka, hogy a legtöbbet hozza ki belőle: minél több helyre jusson el, minél több mindent pró...

0

Mocsai Lajos: életem három pillére a család, az egyetem és a kézilabda

A hetvenedik születésnapját vasárnap, március 10-én ünneplő Mocsai Lajos úgy fogalmazott: élete három fő pillére a család, a Testnevelési Egyetem és a kézilabdasport.


hirdetés

Mocsai az MTI-nek adott interjúban felidézte, polgári értelmiségi családból származik, hiszen édesanyja közgazdász, édesapja pedig egyrészt mérnök, másrészt válogatott kosárlabdázó volt.

"Láttam azt az erőfeszítést, amit egy férfinak a családjáért tennie kell. Nekem ez példa volt. Azt hiszem, elég büszke volt rám, és én nagyon szeretem az emlékét mind édesanyámnak, mind édesapámnak. Ez nekem nagyon fontos" - mesélte.

A szoros családi kötelék ellenére fiatalon elhagyta szülővárosát, a Testnevelési Főiskolára (TF) került, és ez meghatározta a pályafutását.

"Eltökélt voltam és elszánt, a képzés, az oktatás minősége pedig nagyon magas volt, mind elméleti, és kiemelten gyakorlati területen" - szögezte le.

Példaként hozzáfűzte: a képzés magas színvonalát bizonyítja, hogy a Bundesligában tíz évig - egyedülálló módon - kapusedző és kondicionális edző nélkül, egyedül irányította csapatait, hiszen az egyetemen olyan képzést kapott, hogy ezeket a feladatokat el tudta látni.

Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a végzése után az egyetemen maradhatott tanársegédként, "hiszen a legmélyebb a tanítva tanulás". Az a feladathalmaz nagyon intenzív életet igényelt és biztosította a kézilabdával kapcsolatos szakmai előmenetelt: része volt a tanórák megtartása, illetve a hazai edzőképzésbe való azonnali bekapcsolódás, a sportági kutatás, az elméleti és gyakorlati tudás megszerzése és későbbi naprakész fejlesztése, elemzése, fölépítése.

"A játék minden fázisát kutatási adatokkal több ezerszer ellenőrizve végeztem a munkámat" - szögezte le.

Azonnal megkezdhette az edzői munkát a TFSE férfi és női csapatánál, majd átvette a válogatott gerincét adó Vasast, ráadásul nagyon magas óraszámban tanított, ezért a játékot abbahagyta.

"Nagyon sokat köszönhetek az ottani játékosoknak, kiemelten Sterbinszky Amáliára, Gódornéra, Rácz Mariannra, Őrinére, Barna Ildikóra, Angyal Évára gondolok és mindenkire, akik segítették a munkánkat. Sterbinszky vállalta azt a munkát, amit én fiatalként kértem tőlük. Azt mondta a többieknek, amíg én ennek a fiatalembernek mindent elvégzek, addig ez mindannyiótoknak kötelező. Ha pedig nem leszünk sikeresek, akkor majd számon kérjük" - mesélte.

Amikor a játékosok "már nem óhajtották azt a munkát elvégezni", és a csapat átformálódott, a szakvezetőt áthívták a Bp. Honvédhoz, amelyben hét-nyolc válogatott szerepelt, akik - immár Mocsai irányításával, aki 32 évesen mesteredző lett - 1986-ban világbajnoki döntősök voltak, két évvel később pedig az olimpián a legjobb négy közé kerültek.

"Az egy borzasztóan intenzív életpálya-fázis volt, ahol megkaptam a lehetőségeket. Ez hozta el azt a fiatalembert, aki vállalta adott helyzetben azt a marsallbotot, amit a sors fölkínált, fiatalon nagy feladatokkal bízták meg, és szenvedélyesen, nagyon sok energiát fektetett a saját továbbképzésére. Az egyetemi háttérnek és a családi háttérnek szintén köszönhetem ezt a nagyon komoly, dinamikus előrelépést" - fejtette ki.

Úgy fogalmazott: ha az ember képes pedagógiailag és emberileg is 24 órán keresztül megfelelő példát mutatni, ha érzik, hogy a bizalom, a hitelesség és a szakmai kompetencia együtt van, akkor nagyon messze lehet jutni. Az általa irányított női válogatott tagjai elsajátították ezt a mentalitást, a győzni akarást, a győzni tudást, amit közösen képviseltek, "ezért volt fantasztikus velük együtt dolgozni".

Hangsúlyozta, egész életében örült annak, ha a környezetében nőtt a rivalizálás, ugyanis szerinte az igazi minőség a minél jobb riválisokkal történő munkával alakul ki. Ezért mindkét válogatottja a világ legjobbjaival játszott a felkészülések során.

"A legfontosabbnak azt tartom, hogy akikkel együtt dolgoztam, partnerek voltak abban a felkészülésben, abban a morálban, abban a minőségi és mennyiségi munkában. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen komoly eredményt elérni. Azt gondolom, mind a hölgyekkel, mind a férfiakkal igen mély az emberi kapcsolatom. Minden edző tudja, hogy komoly kvalitású emberek nélkül nem lehet ilyen sikereket elérni, de ők is tudják, hogy a közös szakmai munkánknak, illetve a felelősség- és feladatvállalásunknak köszönhető a magyaros kézilabdaiskola kialakulása" - vélekedett.

Utóbbi lényege a maximális fizikai képességfejlesztés, a technikai professzionalizmushoz közelítés, és egy nagyon magas stratégiai képzettség. Erre a három bázisra építették a munkát, de ehhez olyan emberek kellettek, akik vállalták, és nem szerettek, nem tudtak veszíteni.

"Nagyon komoly, főként intellektuális együttműködésem volt a lányokkal és a fiúkkal is, hiszen ők nagyon vágytak a győzelemre. Én klubcsapatként kezeltem a válogatottakat, nagyon hosszú ideig hétfőn-kedden kötelező válogatott napokat tartottunk, és az egész éves munka hozta meg azt a sikert, amiből világverő csapatokat tudtam építeni" - magyarázta.

Sikerei fontos összetevőjének tartja, hogy környezetét mindig úgy próbálta megszervezni, hogy ott a legaktuálisabb, legminőségibb munka legyen elvégezhető, vagyis figyelt arra, hogy naprakész legyen a tudása.

"Az egyetemi háttérrel olyan tudományos jellegű munkát végeztünk a hallgatókkal, amely nagyon jó alapot adott, amelynek köszönhetően előremutatólag tudtuk meghatározni a játék tendenciáit, legyen ez képesség, technika, vagy stratégia" - magyarázta.

"Az ember akkor válik igazán felnőtt férfivá, amikor egy családot kell fenntartania. Ez a felelősség az, ami mindig vezérelt, hogy olyan életpályát építsek föl, ahol a család, az egyetem és a kézilabdasport három pillérén keresztül tudjak erőn felül fennmaradni" - vallott életfelfogásáról a mesteredző.

MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A halálos kórkép stigmája elhalványulóban, javulnak a túlélési esélyek

Az új terápiákkal javult a tüdőrák prognózisa. A korai stádiumban való felfedezése életet menthet.

Rég eltűntnek hitt, rettegett kór ütötte fel a fejét: már emberben is megtalálták, védőoltás nincs ellene

Emberi szervezetben találták meg a pestist az Egyesült Államokban. Az esetet pénteken azonosították, és a fertőzés lehetséges forrását...

Láncfűrésszel vágott magába a részegen élőző magyar tiktokker

Turbó Titán saját bevallása szerint ittasan és nyugtató hatása alatt kezdett láncfűrész bemutatóba. Kórház lett a vége.

„Miért pont én? Ki más érdemelné meg ezt? Egyikünk sem” – Elhunyt Shannen Doherty, a bűbájos boszorka

A rajongók gyászolják Shannen Doherty amerikai színésznőt, aki 53 éves korában elhunyt. A Bűbájos boszorkákból és a Beverly Hills...

Novak Djokovics elárulta, mi a következő célja

Vasárnap a wimbledoni döntőben alulmaradt szerb sztárteniszező, Novak Djokovic célja, hogy jól szerepeljen a jövő pénteken rajtoló...

Hétfőn újra bombázni kezdte Gázát az izraeli légierő

A háború eddigi egyik legvéresebb napja, szombat után egy nap kimaradt, most folytatódik a nyomásgyakorlás a Hamászra.

900 napig vizsgálták a koronavírusos betegeket, fény derült a hosszú Covid egy titkára

Minden jel szerint a szervezet védelmében fontos szerepet betöltő immunsejteknek, a T-sejteknek is köze lehet ahhoz, hogy valakit még azután...

Hatalmas buli és meglepetés is várja az Eb-győztes spanyol hősöket

A friss Európa-bajnok spanyol válogatott hazaérkezett, Madridban indul a fergeteges fieszta.

Lendületesen kezdte a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,78 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 72 730,44 ponton, új csúcson zárt hétfőn....

Egy karibi idősek otthonában találtak rá a több mint harminc éve halottnak hitt modellre

A világvégétől rettegő nő nyom nélkül tűnt el 1992-ben.

Nyomoz a NAV a nyírmártonfalvai lombkoronasétány miatt

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytat vizsgálatot a hivatal.

Sport

Pokolgép robbant az Eb-döntőt néző emberek mellett, többen meghaltak

Az előzetes rendőrségi jelentések szerint a sérültek száma mintegy húsz.

Egy nagyon gyenge Eb legjobb csapata nyerte az aranyat, szégyen lett volna Anglia győzelme

A végső győztes hét meccsből hetet nyerve lett első - teljesen megérdemelten. Anglia 1966 óta képtelen nagy tornán nyerni, s annak is lehet örülni, hogy nem most szakadt meg ez az elképesztő sorozat.

Óriási botrány után Argentína a Copa América győztese

Több mint egy órát csúszott a kezdés Miamiban az Argentína-Kolumbia Copa América-döntőn, miután a beléptetésnél rengeteg szurkoló akart jegy nélkül bejutni a stadionba. A mérkőzést végül hosszabbítás után 1

Angol klubok vinnék a ‘leárazott’ magyar válogatott játékost

A Sunderland nem tartott igényt a mindössze 12 meccsen pályára lépő Callum Styles játékára, aki visszatért a Barnsley csapatához. A […] A Angol klubok vinnék a ‘leárazott’ magyar válogatott játékost bejegyzé

Michael Schumacher öccse bejelentette, hogy meleg - íme, a pasija

A hétszeres Formula-1-es világbajnok, Michael Schumacher öccse, az ugyancsak korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher a közösségi oldalán coming outolt

Ezzel a góllal szerezte meg Spanyolország a vezetést az Eb-döntőben

Az első félidő gólnélküli döntetlennel végződött, ám a spanyolok tehetséges szélsője, Nico Williams a második félidő elején megtörte a csendet, s megszerezte a vezetést.

Coming out után: mutatjuk, ki Ralf Schumacher párja

Két éve tart a románcuk, és állítólag még egyszer sem veszekedtek egymással.

Harry Kane és az angol válogatott bukásán röhög a világ a foci-Eb után - itt vannak a legjobb mémek.

Az Európa-bajnokság döntője után is rengeteg vicces alkotás született.

A 90. percig győzelemre állt a Ferencváros az angol sztárcsapat ellen

A Ferencváros felkészülési mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a West Ham ellen Ausztriában. Pascal Jansen együttese remek első félidőt produkált, hiszen […] A A 90. percig győzelemre állt a Ferencváros az an

0

Bulvár

Majdnem megállt a férfi szíve, amikor rájött, kinek a szeretője volt korábban az állapotos menyasszonya

A szerelmespár hatalmas svunggal készült a közelgő esküvőre, egy múltbéli titok viszont rendesen kizökkentette nyugalmából a vőlegényt.

Kitálalt az FBI: íme a meglepő igazság Donald Trump merénylőjéről

A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett vol

Most jött a hír: rengeteg rendőrt vezényelnek Budapest utcáira

Hétvégén és éjszaka is erősítik a rendőri jelenlétet a budapesti bulinegyedben, mert ekkor van szükség a közbiztonság erősítésére – írja a Pénzcentrum. 

Valami fura dolog történt élő adásban, miután a spanyolok átvették a kupát az Európa-bajnokság döntőjében

Spanyolország nyert, ünnepelt a stadion, de az ünneplés sem volt szokványos.

„Egy dolgot kértem: hogy ne nyomja a fejem a tortába. Megtette.” 10 menyasszony, aki már az esküvő napján bánta az egészet

A látszólag álomesküvő közül nem egyszer volt már olyan, ami egyből válással végződött, íme a történetek. 

Döbbenetes dolog derült ki Hofi Gézáról, 20 évvel a halála után tudódott ki

Fény derült az évtizedes titkokra Hofi Gézával kapcsolatban.

0






0