Ezt olvasta már?

0

Mozdonyvezető is volt egykor a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar új karmestere

A Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar Neumayer Károly vezetésével sikert sikerre halmozott. Az ismert és méltán elismert együttes karmesteri pálcáját 2014 tavaszán Bókai Zoltán vette kezébe.

A Pécsi Nemzeti Színház karmestere számára a fúvószene új kihívást, új feladatokat jelent, de nem tudta megtagadni vasutas gyökereit, hiszen három évig mozdonyvezető volt. A 30 éves sikertörténet után azonban rendkívüli feladat új motívumot találni az amatőr együttes számára.

-          Tavasztól a hangszereseink kizárólag olyan vasutasok, tanárok, ügyvédek, zenészek és minden más polgári foglalkozást űzők, akik szabadidejükből áldozva jönnek programjainkra – vág a közepébe Bókai Zoltán. – Vannak állandó tagjaink a Művészeti Szakközépiskolából és a PTE Művészeti karáról is, de a zenekart erősen ajánlottá tevő, azért kreditet adó hagyomány Neumayer tanár úr távozásával megszakadt. Természetesen a ráéréses alapon nyugvó próbalétszám erősen változó, így ismétlő típusú próbákra van szükség. A zenekar így tényleg úri passzióból zenélő együttessé vált, mely messze nem amatőr produkciót nyújt. Bokor Ferenc elnök úr szervezőmunkája nélkülözhetetlen. Szilágyi Lajos karmester kollégám pedig távollétemben küzd a zenekarért, és természetesen továbbra is magunk mögött tudhatjuk a Vasutas Művelődési Ház segítségét, hiszen Szentgyörgyváry Péter elnök úr is zeneszerető ember. Kapunk nyitva áll, próbáink nyilvánosak. Tagjainktól azonban maga a közösség vár el egyfajta elköteleződést.

Nehézségek azonban adódtak, hiszen a váltás után megmaradt „fél zenekarral” nem lehetett fellépést vállalni, az újaknak is be kellett illeszkedni, össze kellett csiszolódni. Egy új karmesternek pedig nyilván új elképzelései vannak, új darabokat szeretne megszólaltatni.

-          Fúvószenekart látva, hallva sokak az indulókra, a menetzenékre, mazsorettekre, katona- és bányászzenekarokra asszociálnak – pontosít Bókai. – Indulókat játszani kell. Ez nem cél, ez alap. Elődömhöz hasonlóan magam sem „rezesbandában” gondolkodom. Míg Ő a kortárs fúvószenét tűzte zászlajára, magam lágyabb, szimfonikusabb hangzásvilágban látok egyfajta jövőt, nyilván ehhez megfelelő művekkel. A zenekar és a közönség is szívesen hallgat például filmzenéket. Ezt a már korábban megkezdett irányt mindenképp folytatom. A minap Békéscsabán jóindulatú kritikaként fogalmazta meg egy helybéli kollégám, hogy egy fúvószenekar nem ilyen. A zenekar túl finoman szól, a tempók helyenként flexibilisek... Nos, nagyobb örömöt nem is okozhatott volna. A romantikában a dallamok áradjanak, a harmóniák tiszták, a modulációk szélesek legyenek. Sosztakovics ráadásként játszott koncertindulója azért még neki is tetszett. A vasút tehát újra zenél, a gyökerekhez bármikor visszanyúlva haladunk tovább.

Mostanában mintegy 50-55 fő jár el a szerdai próbákra, Bókai Zoltán nagyjából ennyiben is képzeli el az ideális létszámot. A csapatépítés azonban soha véget nem érő feladat.

-          Koncertjeink meghívásos alapon és a közönségünk igényei alapján szerveződnek. December 5-én a Pécsi Bazilikába, adventi koncertünkre várjuk a nagyérdeműt, ahol barokk, romantikus és kortárs művekkel fogjuk átmelegíteni a koncertlátogatókat. Meghívott vendégművészeink pedig különös színt hoznak az adventi sötét napokba biztat koncertlátogatásra a karmester.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megőrül az időjárás keddre, fordulatokban nem lesz hiány

Három vármegyére kiadták a figyelmeztetést.

A negyeddöntőbe jutásért játszik nyolc hokicsapat a férfitornán, a téli olimpia keddi programja

A német bobosok Cortinában „söpörhetnek”. Magyarok nélküli nap.

10 évet öregít rajtad ez a 4 frizurabaki – Durván előnytelenek a sztárok fodrásza szerint

Egy rossz szín, túl hosszú fazon vagy keményre vágott frufru akár 10 évet is rád tehet. A sztárok fodrásza elárulta, mely frizurabakik...

Meghalt a romák királya – A férfit 12 éve koronázták meg

Meghalt Róbert Botoš, az utolsó hivatalosan megkoronázott roma király.

Téli olimpia: fantasztikus teljesítménnyel lett negyedik a magyar páros

Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei egyéni csúccsal zárt a milánói téli olimpia páros műkorcsolya döntőjében. A 215,26 pontos...

Kiadták a riasztást: havazásra és ónos esőre figyelmeztetnek, óvatosan az utakon!

Kedden általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a...

6 filléres párásító módszer, ha a fűtési szezonban túl száraz lett otthonod levegője

Ahogy beköszöntött a fűtési szezon, sok lakásban szinte észrevétlenül változott meg a levegő minősége. Először csak azt érzed, hogy...

Cipődivat: nagypapáink nosztalgikus modellje lesz a legtrendibb választás 2026-ban

Valami egészen váratlan történik a cipődivatban. Az elmúlt évek sportos, sokszor már-már futurisztikus sneakerhulláma után a divat most...

Horror Dunaföldváron: megerőszakolta a feleségét, majd megölte magát a férj

Sokkos állapotban, karjában csecsemőjével kért segítséget szombat hajnalban egy férje elől menekülő nő, a dunaföldvári pékség...

Járni és beszélni sem tudott Szombathy Gyula, újra kellett tanulnia

Szombathy Gyula évek ezelőtt maga mögött hagyta a színpadot, most mégis újra reflektorfénybe került. Február végén jelenik meg róla a...

0

Sport

Megint lecsapott Varga Barnabásra az ír–magyar játékvezetője, az AEK edzője vette védelmébe

Varga Barnabás reklamálás miatt kapott sárga lapot Harm Osmers játékvezetőtől.

Szoboszlai kérését kotyogta ki Vinícius Júnior, olaj a tűzre a Real Madrid-ügyben

Liverpoolban ennek nem örülhetnek, a brazil sztár igen szerencsétlen nyilatkozatot tett a magyarról.

Liu Shaoang megrázó vallomása: Mindenkit cserben hagytam, nagyon sajnálom... + videó

A magyar színekben kétszeres olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó a kínai váltó utolsó embereként az utolsó körben megbotlott, és ez végzetes lett.

Tóth Alex visszatért a Fradihoz, alaposan meglepte Robbie Keane-t

A Bournemouth magyar válogatott középpályása megajándékozta korábbi csapata edzői stábját.

Fél év után megvált trénerétől az NB I-es klub

A szakember legutóbb január 7-én ült a kispadon.

Szoboszlai Dominiket megrohamozták a Real Madrid szurkolói – fotók

Rendkívül népszerű a magyar válogatott csapatkapitánya.

Felnőttfilmes lett a hazájában megalázott olimpikon

Gyorsan megszabadult a gátlásaitól.

Mi a fenéről szól a téli olimpián jelenleg pörgő curlingbotrány?

A curling nem az a sport, amiben hemzsegnek a botrányok, a most zajló téli olimpia mégis káromkodástól és csalástól hangos. Összefoglaljuk, miért.

Hajnal Tamás újabb részleteket árult el – a játékvezető nem is látta a ZTE–Fradin megítélt tizenegyest?

Továbbra sem tisztázott, hogy a ZTE mire is kapott büntetőt a Fradi ellen szombaton.

Hihetetlen vereséget szenvedett a Barcelona, a Real Madrid boldog lehet

Hiába vezetett a katalán szupercsapat, a Girona megfordította az állást és megnyerte a meccset.

A kupavarázslat vége: kiesett a csodacsapat Angliában

A ligán kívüli, azaz ötödosztályú Macclesfield nem jutott be a legjobb 16 közé. Közben megtartották a sorsolást is, a Liverpool nem kapott nehéz ellenfelet.

José Mourinho akár tíz napon belül visszatérhet a Real Madridhoz

A portugál tréner mellett szól, hogy tud erős személyiségeket kezelni.

Bulvár

Lékai-Kiss Ramóna bugyi és melltartó nélkül zsűrizte végig A Nagy Duettet – videó

Nem okozott csalódást a tévénézők számára Lékai-Kiss Ramóna, aki lehengerlően festett A Nagy Duett első élő show-jában vasárnap. Mint kiderült, egy Gábor Zsazsa ihlette pompázatos ruhában pontozta a produkciók

Történelmi pillanat, úgy tűnik a Barátság kőolajvezetéknek befellegzett

Ahogy régóta mondjuk, a kormány részéről hazárdjáték Magyarország energiabiztonságát egy olyan kőolajvezetékre építeni, amely egy háborús területen megy keresztül. Ezúttal az oroszok lőtték szét a vezetéke

Lázár János felfedezettje komoly bajba keverheti a Fideszt, a szakértő szerint szüksége lenne segítségre

Vitályos Eszter a Fidesz egyik legkiemelkedőbb női politikusa jelenleg. Azonban a szakértő szerint olyan hibákat ejt, amiket ilyen szinten nem szabadba elkövetni.

Sokkoló részlet az Aston Martin-os gázolóról: kiderült, mennyi kábítószer volt a szervezetében

A hatóságok közlése szerint a tragédiát okozó fiatalember büntetlen előéletű.

Elmondta egy kisiskolás lány az anyukájának, hogy bikinis és meztelen képeket kért tőle egy fiú

Minősített szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel vádolják a gyerekektől meztelen felvételeket kizsaroló fiatalt.

Zárug Péter Farkas szerint Orbán évértékelőjének fő üzenete: Ha elbukik, akkor az hősies bukás lesz

Újat sem Orbán Viktor, sem Magyar Péter nem tudott hozni évértékelő beszédében a politikai elemzők szerint.

Kutatóintézet: háromszoros felárral hozza be a Mol az orosz olajat, ahhoz képest, mint amennyit a horvátoknak fizet a szállításért

Az agytröszt szerint csak politikai akarat kellene ahhoz, hogy hazánk leváljon az orosz olajról.

„A lányom azt mondta a tanárnak, hogy elhagytam a családot, pedig csak vidékre mentem a nagyihoz.” – 10 vicces sztori a dramatikus gyerekekről

A gyerekek gyakran szeretnek túlozni, ami sokszor nevetésre ad okot. Íme tíz mulatságos történet, ahol a kicsik fantáziája elszabadult.

„Minden barátja meleg volt, akikkel online videójátékozott.” – Mikor kezdted el sejteni, hogy a pasid nem a nőkhöz vonzódik?

Egy nő őszinte vallomása arról, hogyan fedezte fel, hogy férje nem a nőkhöz vonzódik. A kapcsolatuk során felmerülő jelek és a végső felismerés története.

Kiakadtak Orbán évértékelőjén Ameriká-ban, kemény kritikával illették a miniszterelnököt

Az amerikai sajtó is felkapta a fejét Orbán Viktor évértékelőjére.

0






0