Negyven éve hunyt el „Pécs szent embere”
Ma 40 éve hunyt el szülővárosában Várkonyi Nándor író, szerkesztő és művelődéstörténész, akit Németh László „Pécs szent emberének” nevezett. Halála után Weöres Sándor, Lovász Pál és Csorba Győző is költeményben búcsúzott tőle.
Várkony Nándor Pécsett született, értelmiségi családban, 1896. május 19-én. Elemi- és középiskoláit Nyitrán végezte. 1916-17-ben megjárta katonaként az első világháborút, ahonnan, középfülgyulladás szövődményeként bal fülére megsüketülve szerelt le. A bölcsészetet és a magyar-francia tanárszakot a Budapesti Tudományegyetemen végezte. 1921-ben süketsége kétoldalúvá vált, így a tanári pályáról le kellett mondani, ekkor visszaköltözött Pécsre. Doktori szigorlatát is süketen tette le a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán summa cum laude minősítéssel. Magántanári habilitációját szintén a pécsi bölcsészkaron végezte. 1924-től 1956-os nyugdíjazásáig, több mint 30 éven át, a pécsi Egyetemi Könyvtárban dolgozott, ahol végig járta a ranglétrát, napidíjas illetve gyakornoki pozícióban kezdte, közben volt osztályvezető, a könyvtári pályájának csúcsán pedig ő volt egy évig a könyvtár megbízott igazgatója.
1925-26 között az újonnan megjelent Symposion című folyóirat jellegű kiadványsorozat társszerkesztője, közben mindvégig regényeket fordít és számos irodalomtörténeti tanulmányt ír, valamint egyéb mellékmunkákat vállal, lektorként dolgozik a pécsi Danubia kiadónál. 1941-48 között a Sorsunk irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője. Itt életre szóló barátságot köt Csorba Győzővel és Weöres Sándorral egyaránt. Első jelentősebb műve, A modern magyar irodalom 1880-1920 (1929) nagy vihart kavart. Ő kutatta fel a Petőfiről készült egyetlen hiteles daguerrotípiát, erről szóló írása, Petőfi arca címmel jelent meg 1940-ben. Két évre rá megjelenik a legismertebb és legvitatottabb munkája, Sziriat oszlopai című művelődéstörténeti könyve – eredetileg Elsüllyedt kultúrák lett volna a címe – melyben mítoszok alapján próbálta rekonstruálni az emberiség múltját. 1943-ban kiadja a Sziriat oszlopai második kiadását, amely 1984-ben új, lényegesen átdolgozott kiadásban is megjelenik. Munkáját Németh László és Hamvas Béla is több ízben elismerte.
1975. március 11-én munka közben, 79 éves korában érte halála. A pécsi temetőben a városi tanács által adományozott díszsírhelyen temették el. 1977-ben Pécs kertvárosi lakótelepén utcát neveztek el róla. Születésének 85. évfordulóján a Nagy Jenő utcai, akkori Pécsi Városi Könyvtár új, legnagyobb fiókkönyvtára kapja a nevét, ez ma a városi és megyei feladatokat ellátó Csorba Győző Könyvtár Várkonyi Nándor Fiókkönyvtára.
Hagyatékában fennmaradt munkái, mint például Az elveszett paradicsom (1988) részlete csak halála után jelentek meg. Várkonyi Nándor munkásságának széles körben való megismertetése céljából a Könyvtár közreműködésével a Várkonyi örökösök megnyitották a Várkonyi Nándor emlékszobát a felújított Belvárosi Könyvtár emeleti helyiségében.
Az emlékszoba úgy van berendezve, ahogy az író dolgozott a mindennapokban. A kiállítandó dokumentumokat és a berendezési tárgyakat az örökösök biztosították. A kiállítás ingyenesen látogatható a Belvárosi Könyvtár nyitvatartási idejében.
Forrás, fotó: www.mandarchiv.hu
hírek innen, onnan
Magyar Péter közvetlen elnökválasztást akar Magyarországon
„A nép általi választás mellett vagyok” – írta a kormányfő.
Teljesen új magyarázat érkezett arra, hogyan nő a hajunk
A kutatók szerint a hajszálakat nemcsak a sejtosztódás, hanem egy belső sejtes húzómechanizmus mozgatja.
Radnai Márk bejelentette, új weboldal fejlesztésén dolgoznak
Az új társadalmi részvételi platform jóval többet nyújt majd egy egyszerű visszajelzési csatornánál.
A Nürburgringen futamgyőzelmet aratott Kiss Norbi
A gyorsasági kamion Európa-bajnokság hétvégi versenyének első futamán rajt-cél győzelmet aratott, a második futamon épp csak lemaradt a...
Az egykori fonókat pótolhatja ez a hely, ahol a nők megtanulják, hogy nem egymás ellenségei
Voltál már női körben? Ha igen, akkor saját bőrödön tapasztaltad meg, milyen varázslatos. Ha nem, segítek: képzelj el egy teret, ahol...
Nagy erősítés futott be Madridba, de a Barcánál is várnak egyet - napi vb-körkép és átigazolási hírek
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a világbajnokságon, a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási...
Rejtélyes dokumentumokat hozott nyilvánosságra a Pentagon: Vajon tényleg ufókat látni a felvételeken?
Valójában csak találgathatunk, miket látunk a Pentagon által közzétett újabb felvételeken. Az eddig titkosított ufóakták megnyitása...
Fontos üzenetet küldött az egyedülálló szülőknek a 100 ezer forintos támogatással kapcsolatban Kátai-Németh Vilmos
Az egyszülős családok is igénybe vehetik a kormány által bejelentett iskolakezdési támogatást, Kátai-Németh Vilmos szerint viszont sokan...
Így indul újra a közmédia hírszolgáltatása, újabb részleteket közölt az MTVA
Megkezdődött a hírszolgáltatás fokozatos újraindítása az M1 képernyőjén, a közmédia rádiós felületein, valamint a digitális...
Orvosmeteorológia: ne lepődjön meg, ha vasárnap feszült és fejfájós lesz.
Sok panaszt, fejfájást okoz frontérzékenyeknek ez a ciklon-anticiklon.
MTVA: Fokozatosan újraindul a hírszolgáltatás a közmédián, de hirado.hu továbbra sincs
Az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató szombaton bejelentette a hírszolgáltatás fokozatos újraindítását. Az M1-en egyelőre csak szöveges...
Figyelmeztet a hírszerzés: egész egyszerű trükkel figyelte meg Oroszország a NATO-szállítmányokat
Orosz hackerek internetre csatlakoztatott kamerákon keresztül végeznek kémtevékenységet – derült ki a holland Általános Hírszerző és...
Sport
Nem ment át az orvosin, összeomlott a Manchester United csúcsigazolása
Lefújták az átigazolást.
A Liverpool végre döntött Szoboszlairól, ennyit fog keresni hetente a magyar zseni
Elképesztő heti fizetést fog kapni Szoboszlai Dominik Liverpoolban, ez az összeg eddig elképzelhetetlen volt.
Ingyen igazolható világsztárt visz José Mourinho a Real Madridhoz
33 éves a kiszemelt.
Pályán a címvédő, jönnek az utolsó negyeddöntők – A foci-vb mai programja
Mutatjuk a futball-világbajnokság mai programját.
Mindenki ezt az égi tüneményt bámulta Lamine Yamalék helyett a spanyol–belgán
Ellopta a show-t a gyönyörű popsztár.
Megvan a vb-blama után a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya
A feltételekben már megállapodtak, a 2030-as világbajnokság végéig ír alá.
Bombameglepetés: Ferran Torres otthagyja az FC Barcelonát?
Javában tárgyal az új csapatával.
Belgium megszakította Spanyolország sorozatát, de megállítani így sem tudta az Európa-bajnokot
Jöhet a 2024-es Eb-elődöntő visszavágója – és talán a vébé érdemi döntője is – Dallasban.
Elhunyt egy fiatal játékos, aki pár hete még játszott a foci-vb-n
Mindössze 25 éves korában meghalt Jayden Adams, a dél-afrikai válogatott középpályása.
Jó hírt kaptak az angolok a Norvégia elleni világbajnoki negyeddöntő előtt
Sőt, mindjárt hármat is!
Egy ghánai tévécsatorna szerint öngyilkos lett a világbajnokságon szereplő futballista
Bizonyíték egyelőre nincs.
A spanyolokat most is Merino mentette meg, az Eb-győztes ott van a vb-elődöntőben
A világbajnokság második negyeddöntőjében Spanyolország egy hajrában szerzett góllal kiejtette Belgiumot.
Bulvár
Válaszolt a TEK: Orbán Viktor páncélozott luxuslimuzinjának tényleg volt egy dublőre!
Igaznak bizonyult a Kontroll.hu egy évvel ezelőtti értesülése, miszerint Orbán Viktornak nemcsak egy, hanem két páncélozott BMW is a rendelkezésére állhatott - lapunk ezt firtató kérdésére ugyanis a Terrorelhárít
Rónai Egon a földbe döngölte Fásy Ádámot, Zsülike eltűnt filmjétől pöccent be a zenész
Az ATV műsorvezetője sarokba szorította Fásyt, aki csak hebegett és habogott.
Magyar Péter ultimátuma után Sulyok Tamás olyan lépésre szánta el magát, amire még nem volt példa
A miniszterelnök és az államfő közötti konfliktus a végkifejletéhez közeledik.
Magyar Péter újra támad, világbotránnyal és 300 ezres esernyővel fenyegeti Sulyok Tamást
A miniszterelnök a nyaralásán sem pihen, kidobott százmilliókról ír egy amerikai út miatt. A Sulyok végveszélyben.
Gerendai Károly megemeli a kalapját Magyar Péter előtt, de nem érti, miért kell még mindig ennyire kampányüzemmódban működni
Azt is elmondta, miért tért vissza a Szigethez, és mit vár az idei fesztiváltól.
Kilőtt az ára, és hiány lesz belőle: bajban az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk
Nagyot nőtt az újburgonya ára, és a májusi fagyok miatt idén hiány lesz a magyar áruból. A termelők azt kérik, vegyünk hazai krumplit.
„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak
A megcsalás felismerése az egyik legnehezebb pillanat egy kapcsolatban. Három nő osztja meg történetét arról, hogyan szembesültek az árulással.
Párizsban így hűtik a lakást fillérekből a pokoli forróságban: remekül működik a fóliás trükk
Hőszigetelő fólia ablakra? Vagy inkább maradjunk az alufóliás trükknél?
„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett
Mindig is imádtam öltözködni, és a páromnak is imponált a stílusom. Azonban az évek során a dicséret kritikává változott, ami végül a kapcsolatunk végét jelentette.
„Nem csináltam semmit” – nem adott meg semmilyen kódot, mégis lenullázták a kártyáját
Minden előzmény nélkül tűnt el pénz olvasónk bankszámlájáról. Utánajártunk, hogy mi történhetett.
Végül Orbán Viktor miatt mondhat le magától Sulyok Tamás: két tűz közé szorult az államfő
Most már Orbán Viktor is politikai céltáblává tette a köztársasági elnököt, nemcsak Magyar Péter, emiatt mégis úgy dönthet Sulyok Tamás, hogy – megelégelve a két irányból szorongatott helyzetét – mégi ...
Tényleg ilyen valójában Magyar Péter? Csúnyán kifigurázták a miniszterelnököt
Felismerhető Magyar Péter stílusa?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






