Népszerű előadók lépnek fel a pécsi Kodály Központban az ősszel
Mások mellett a Budapest Bár, Rúzsa Magdi, Dés László is a pécsi Kodály Központ színpadára áll az ősszel - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely multifunkcionális hangversenytermét működtető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) szerdán az MTI-t.
Mint azt közleményükben írták, az őszi évad már szerdán elindul Bödőcs Tibor dupla estjével, a humorista pedig a következő hónapban is visszatér a Kodály Központba. Szeptember 3-án a Budapest Bár - a Ha megtehetnéd című, tavasszal megjelent albumot bemutató koncertjén a Farkas Róbert vezette zenekar mellett fellép Behumi Dóri, Rutkai Bori, Ferenczi György, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Tóth Vera és Péterfy Bori. Az idén 30 éves Budapest Klezmer Band a pécsi közönséggel is megünnepli a születésnapját: szeptember 14-én Szinetár Dóra vendégszereplésével kalauzolnak el a tradicionális zsidó zene világába. Huszonöt esztendeje jelent meg Kern András első lemeze, de több album is fűződik a színművész nevéhez. Október 3-án ezekből hallhat válogatást a közönség Hernádi Judit és Heilig Gábor vendégszereplésével. Október 4-én látható a Befutók - Fiatal tehetségek könnyűzenei koncertje, amelyen a Dzsászti Énekstúdió mentoráltjai mutatkoznak be. Rúzsa Magdi márciusi, a koronavírus miatt elmaradt koncertjének új időpontja október 12. Ezen az estén a régi és új dalai teljesen új hangszerelésben szólalnak meg. Koncz Zsuzsa október 19-i koncertjét követően, az 1956-os szabadságharc évfordulóján, október 23-án, egy Rendhagyó Prímástalálkozó keretében a magyar zenei élet kimagasló egyéniségei muzsikálnak együtt, akik ugyan különböző zenei műfajokat képviselnek, közös zenei anyanyelvük azonban a magyar népzene. A közlemény szerint az évad egyik legkülönlegesebb előadásának ígérkezik a Folkamenco - Rítus, ritmus, szenvedély október 27-én. A Spanyolországból, Peruból és Lengyelországból érkező vendégművészek a flamenco ének, tánc és gitárzene legjavát hozzák el, míg a többszörösen díjazott magyar táncművészek előadásában a flamenco és a magyar néptánc fúziója látható. Az őszi programok sorát november 9-án Dés László koncertje zárja, Szinetár Dóra vendégszereplésével. Egy különleges program keretében az érdeklődők betekinthetnek a színfalak mögé is a létesítményben, ugyanis az Idegenvezetők Világnapja alkalmából újra jelentkezik a Kodály Központ kulisszatitkai című program. Szeptember 11-én és 12-én idegenvezető meséli el a komplexum legizgalmasabb rejtélyeit; a résztvevők lemehetnek a zenekari árokba, utazhatnak a teherlifttel és a technikai erkélyről a terem soha nem látott páratlan látványában is gyönyörködhetnek. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a helyszín biztonságos látogatása érdekében új protokollt dolgozott ki a ZsÖK, amelynek részletei itt találhatók a létesítmény internetes oldalán, a kodalykozpont-hu-n. https://www.kodalykozpont.hu/informacio/covid-protokoll-a-kodaly-kozpontra-vonatkozoan
hírek innen, onnan
Megkondították a vészharangot, Magyarországot is érintheti a Volkswagen leépítése
Egy legendás márka is eltűnik a piacokról.
Megszólalt az Országgyűlés alelnöke: nem is volt pontokban kifejezhető, objektív rendszer az NVHH-pályázaton
Miközben ideiglenesen ellátta a parlamentben a házelnöki feladatokat, Hallerné Nagy Anikó is részt vett a vagyonvisszaszerzési hivatal...
Történelmi áttörés kapujában a szélsőjobboldal: a sorsdöntő választás eredményébe egész Európa beleremeghet
Vasárnap reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek a kelet-németországi Szász-Anhaltban a tartományi parlamenti választásra, amely...
Elindult az X-Faktor: Majka szerint máris megvan az idei győztes
A hétvégén elrajtolt az X-Faktor legújabb évada, amelyben már a nyitóadásban feltűnt az idei szezon egyik legnagyobb várományosa. Az...
Egy háborús film, ami hatalmas hatással van az emberre
A Sam Mendes rendezte Bőrfejűek, amely a háború lélektani oldalát mutatja be.
Az ukrajnai konfliktus lezárásról tárgyalt Trump veje és Witkoff elnöki különmegbízott Putyinnal
Az orosz elnök megismételte: az orosz-ukrán háború kiváltó okait kell megszüntetni.
A Geely bemutatta a világ első 16 az 1-ben hajtásrendszerét
Az elektromos járművek fejlesztésének egyik meghatározó iránya a hajtáslánc egyre magasabb szintű integrációja. A Geely Thunder...
Saját ingatlan helyett albérlet? Megváltozik a magyarok élete az új lakásprogrammal?
Amíg az előző kormány a saját ingatlan megszerzését támogatta, az új kabinet bérlakásépítési fordulatot ígér. Mit lehet kezdeni a...
Szakadékba zuhant egy diákokat szállító busz, legalább 21-en meghaltak
Legalább 21 ember meghalt és többen megsérültek, amikor egy diákokat szállító autóbusz letért az útról és egy mintegy 30 méter mély...
Lannert Judit: Manipulatív felvételt terjesztve hazudozik rólam a KDNP és a Fidesz
A minisztert egy 2023-as interjúból kivágott részlettel támadta be Rétvári Bence.
Gyorskötözővel és ragasztószalaggal kellett az üléséhez kötözni egy férfit egy amerikai repülőjáraton
A 67 éves férfi agresszívan viselkedett, a repülőnek meg kellett szakítania az útját.
Kábítószer miatt ítéltek halálra egy bűnügyi tévés műsorvezetőt Egyiptomban
Mellékes: a 39 éves nő a műsorok közben plasztikai sebészetet és droglabort üzemeltetett a társaival.
Sport
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba
"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Sokkal nagyobb a baj, felmérhetetlen következményei vannak a szupersztár bukásának
Egy hét után kiengedték a kórházból.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás
A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.
Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt
Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.
Ilyen a mesében sincs: Hókuszpók felfalta a törpöket, és magyar csapat vezeti a szlovák bajnokságot
Hókuszpók most nem fogott mellé.
Bulvár
„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott
Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.
Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya
Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.
Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai
Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat
Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...
Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított
Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő
Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer
Borzalmas tragédia történt
Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.
Rendkívüli! Most jött a bejelentés a magyar autósoknak: óriási változásra készül a kormány
A kormány azon dolgozik, hogy az elszabaduló világpiaci árak mellett is hatékony és célzott segítséget tudjon nyújtani az autósoknak.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






