Új kulturális célok az Ormánságban
- Lehoztuk a meccset. Ez jó alapot jelent ahhoz, hogy jövőre az Európa-ligában játszhassunk - így értékelte Pataki András, az V. Bőköz Fesztivál igazgatója a szeptember 3. és 6. megrendezett négy Baranya megyei településen, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán, Drávacsehiben zajlott összművészeti eseményt.
Az idei Bőköz Fesztivált Pataki Andrásnak a vezetésével új szervezőcsapattal rendezte meg Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi és a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközpont. A nemzeti összetartozás, a népi kultúra és a hagyományőrzés jegyében a négy faluban harminchét helyszínen mintegy száz program várta a közönséget. A folklór, a népzene, a néptánc, az irodalom, a zene, a színház, az alkotó- és képzőművészet, a gasztronómiai jegyében élénk, várakozáson felüli érdeklődés mellett zajlott le a négynapos ingyenes kulturális eseménysorozat.
A kémesi nagyszínpadon emlékezetes, nagy sikerű koncerteket adott másokkal együtt Szabó Balázs és bandája, Kalapács József , Rudán Joe, Varga Miklós vezetésével az Atilla Fiai Társulat. Nagyszabású szvingshow-t tartott a soproni a Local Vintage Company. A szaporcai Hétöles-tó színpadon Kollmann Gábor Band kiegészülve Wolf Katival és Urbán Orsival varázsolta el a közönséget. A rendezvényen fellépett a magyar dzsessz zongorázás kiválósága, Binder Károly, aki Varga Gáborral zenélt együtt. Tésenfán Vastag Tamás színvonalas szvingkoncertje nagyon sokakat vonzott. Akusztik stand-uppal érkezett Váray László, aki szintén remek hangulatú fellépéssel színesítette az eseményt. A Pannon Cigányzenekar, a Mecsek és a Sopron Táncegyüttes szintén közönségsikert ér el. Mindemellett NépmesePont, Versmondó Szalon, táncház, kirakodóvásár, helyi értékek és mesterségek bemutatója is szerepelt az esemény gazdag kínálatában. A fesztivál minden korosztály számára nyújtott változatos, színes programokat.
- A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a pandémiás helyzetben zökkenőmentesen tudtuk megrendezni a fesztivált és kulturális felüdülést nyújthattunk a közönségnek. Megtartottuk a rendezvény összművészeti jellegét, megvalósultak a tervezett programjaink, bőséges kínálatot nyújthattunk. Kaptunk visszajelzéseket, hogy sokak szerint több néző volt mint tavaly, de ezt nem tartom fontosnak és iránymutatónak. A világjárvány miatt nem is fogalmaztunk meg ilyen jellegű elvárásokat. Az volt számunkra a fontos, hogy a jövőre nézve megtölthessük olyan tartalommal, filozófiával, üzenettel, minőséggel az eseményt, amely segíti azt a törekvésünket, a négy település közössége egységes stratégiával álmodja tovább a jövőjét és mindez országos mintaprogramként hatással legyen a falvak társadalmi fejlődésére. Szeretnénk, ha a kultúra egész évben az itt élő emberek részévé váljon. Az idei fesztivál megrendezése alkalmat adott alapjaiban megismerni a lehetőségeket ehhez. Az itt tapasztalt összefogást, a települések együttes akaratát látva minden együtt áll, hogy a fentiek szerint gondolkozzunk tovább, s ennek szellemében induljunk el egy új úton. Úgy fogalmaznám meg, most lehoztuk a meccset. Ez jó alapot jelent ahhoz, hogy jövőre az Európa-ligában játszhassunk - mondta Pataki András fesztiváligazgató a rendezvényt értékelve.
Az V. Bőköz Fesztivál fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter és dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere volt. A védnökök: dr. Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos és Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője.
hírek innen, onnan
Baltával támadt emberekre egy férfi egy ausztrál kisváros utcáin
Hajtóvadászat zajlik a felkutatása érdekében.
Várni a tökéletes pillanatra vagy bízni a sorsban? Hiányzik egy négylábú családtag itthonról
A kutyákkal való kapcsolatom egészen hároméves koromig nyúlik vissza, és azóta megtanultam, hogy a veszteség fájdalma és a szeretet...
A történelem foglya, elemzője és formálója
A 95 éves korában, múlt vasárnap elhunyt Berend T. Iván történész egy, a világháborús francia hadifoglyok Magyarországra kerülését...
Tram-train épül a borsodi városok között
Az új vasútvillamos-hálózattal 210 ezer ember közlekedése válhat egyszerűbbé.
Három óra Putyinnal: Moszkva szerint Trump békeelképzelései kiutat jelenthetnek a háborúból
Több mint három órán át tárgyalt Vlagyimir Putyinnal Donald Trump két megbízottja Moszkvában az orosz–ukrán háború lehetséges...
Lannert Judit szerint Rétvári Bencét a gyűlöletkeltés és a propagandalogika mozgatja
Szerinte a KDNP párpolitikai érdekből próbálja hergelni a pedagógusokat.
Tévés műsorvezető is szerepel az egyiptomi kábítószer-ügyben halálra ítéltek listáján
Sarah Khalifa ügyvédje azt mondta: fellebbeznek az ítélet ellen.
Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen...
Rosszul lett és elesett egy nagymama az unokája mellett az utcán, rendőrök segítettek nekik
Az idős asszony nem tudott felkelni a járdáról, kisunokája is tehetetlenül gubbasztott mellette, amikor a kőbányai rendőrök felfigyeltek...
A Saudel tájfun miatt sárlavina pusztított a kelet-kínai Csianghsziben
Két halott és tíz eltűnt a csianghszi sárlavinában, Fucsienben átszakadt egy gát, és mintegy 600 ezer embert menekítettek ki a hatóságok.
Átélte egy szekta pokoli szenvedéseit, az exe nem törődik a közös lányukkal: hatalmas küzdelmek árán újra boldog Katie Holmes
Biztosan te is emlékszel Katie Holmes és Tom Cruise viharos házasságára, majd az azt követő világraszóló válásra. Évekig a Dawson és...
Sport
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba
"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Sokkal nagyobb a baj, felmérhetetlen következményei vannak a szupersztár bukásának
Egy hét után kiengedték a kórházból.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt
Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás
A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.
Ilyen a mesében sincs: Hókuszpók felfalta a törpöket, és magyar csapat vezeti a szlovák bajnokságot
Hókuszpók most nem fogott mellé.
Bulvár
„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott
Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.
Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai
Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...
Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya
Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított
Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!
Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről
Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...
Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő
Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer
Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap
Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.
Borzalmas tragédia történt
Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






