Végig vezetve nyert rangadót a Pécs a Sopron ellen
NKA Universitas Pécs - Sopron Basket 77-65 (29-10, 15-14, 18-22, 15-19)
Bajnokság, 21. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Benczur, Goda, Györfy R. (Sarkadi-Nagy Á.)
NKA Universitas Pécs: Held 12/3, Varga A. 11/3, Rátkai 4, Stufer 7/3, Reisingerová 22. Csere: Dúl P. 6/3, Josepovits 5, Smailbegovic -, Török Á. 4, Tóth O. 4, Olawuyi 2
Sopron Basket: Sinka-Pálinkás -, Papp K. 5/3, Friskovec 3/3, Wallack 5, Fuehring 13/3. Csere: Laczkó 4, Böröndy 7, Brooks 18/3, Mühl 7/3, Sitku 3/3, Rokob -
A listavezető hazaiak már az első negyedben húszpontos előnyre tettek szert a harmadik Sopronnal szemben, amelyet a hátralévő időben szépen beosztottak, és meggyőző sikert arattak az alapszakasz utolsó előtti fordulójában.
9-0-val kezdett Zseljko Djokics alakulata, mielőtt Tara Wallack révén a Sopron is megkezdte a pontgyártást a találkozón, azonban ezután sem változott a játék képe, a negyed derekán immár két számjegyű különbséggel járt előrébb az NKA (17-5). Nem lassítottak a hazaiak, bő nyolc perc elteltével már húsz egységgel vezettek (27-7), az első játékrész pedig Rátkai büntetőinek köszönhetően 29-10-es állásnál ért véget.
Kirándulást szervezel barátaidnak, munkatársaidnak? Gyertek Csehország legmenőbb városába, Brnóba! (X)
A második felvonás kezdetén elindított egy rohamot a Sopron, amely során Brooks, Fuehring, Böröndy és Wallack is betalált, bő két perc elteltével időt is kért a Pécs (29-18). Használt a rövid megbeszélés a hazaiaknak, Zseljko Djokics együttese a nagyszünetre visszaállította a húszpontos differenciát (44-24).
A nagyszünet után megint megpróbált visszakapaszkodni a Sopron, Nika Mühl büntetői után megint csak tizenkét pont volt a vendégek hátránya (49-37), azonban ennél közelebb már nem jutottak ellenfelükhöz, akik Dúl Panka vezetésével ezt a támadást is visszaverték, három negyednyi játék után 62-46-os pécsi vezetést mutatott az eredményjelző.
A záró etap eleje ismét a vendégeknek sikerült jobban, kevesebb, mint két perc alatt tíz pontra csökkentették a különbséget Gáspár Dávid tanítványai (64-54), erre azonban egy 8-2-es futással reagált a Pécs, így az utolsó negyed felénél újfent tizenhat egységgel járt előrébb (72-56). Innentől pedig már lemenedzselte a hátralévő időt a házigazda, mert bár az utolsó dobással Papp Klaudia még egy triplát elsüllyesztett, ez csak a szépítésre volt elég, a mérkőzést megérdemelten nyerte az NKA Universitas Pécs (77-65).
wbasket.hu
hírek innen, onnan
Az Európai Bíróság kimondta: uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó magyar törvény
Történelmi ítélet: az Európai Bíróság most először mondta ki külön is, hogy egy tagállam megsérti az uniós alapszerződésekben...
Váratlanul újra jelentkezett Orbán Viktor - konkrét ügy miatt üzent a leköszönő miniszterelnök
Orbán Viktor miniszterelnök fontos bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán kedden délután. A leköszönő miniszterelnök egy...
Riasztást adtak ki a meteorológusok, megérkezett a Szuper El Niño, Magyarországon is kitörhet a sarkvidéki tél
Már a nyár is nagyon szélsőséges lehet, komoly veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Aggasztó felfedezés a Hévízi-tónál: veszélyes növény terjed a Balaton felé
A Hévízi-kifolyó meleg vizében egy trópusi eredetű inváziós növény, az óriás csavarhínár terjed, amely már alkalmazkodni is képes a...
Szerdán Magyarország is rábólinthat az ukrán hitelre, mehet Kijevbe a 90 milliárd euró
A magyar választás után megjavult a Barátság, Kallas szerint 24 órán belül dönthetnek a hitelről.
16 kép arról, milyen volt a NER
444-es fotók örökítik meg a rendszert, amiben eltöltöttünk 16 évet.
„Anyádban!” – mondta Takács Péter, miután megkérdezték tőle, hol van a nyolcmilliárd forint
A leköszönő államtitkár köre több milliárd forintot keresett a Covid idején kínai lélegeztetőgépeken.
„Belekényelmesedünk a kapcsolatba, aztán csodálkozunk, hogy már nem működik” – Férfiak vallomásai: mit tanultak a házasságról 10 év alatt
Férfiakat kérdeztünk, milyen tapasztalattal gazdagította őket egy évtizednyi házasélet. Az alábbiakban megosztjuk a legfontosabb...
Lebukott egy álhírportál
Egy ismert PR-ügynökséghez köthető hírportál ipari méretekben másolja és alakítja át más médiumok cikkeit, gyakran...
„Nagyon nem állja meg a helyét” – a Krisna-tudatúak is reagáltak Jeszenszky Zsolt bálványimádós kijelentésére
A fideszes influenszer Hajdú Péter műsorában arról beszélt, Orbán Viktor Indiában akaratlanul is bálványt imádott, amivel kaput nyitott...
Fokozódik a helyzet Irán partjainál: Amerika nagyon felpörgött, 28 hajóra csapott le a haditengerészet
Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (Centcom) közlése szerint az Irán elleni tengeri blokád kezdete óta 28 hajót...
Ezek a sportok ajánlottak gerincferdülés esetén: javítják a testtartást és erősítik a hátizmokat
A rendszres és kíméletes edzés kulcsfontosságú a tartásjavításban.
Sport
Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"
A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.
Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen
Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.
NB I: Megvan az MLSZ hivatalos válasza az ETO-Fradi vitatott góljára
Robbie Keane is vitatta, most reagált az MLSZ az ETO-Fradi nagy port kavart góljára.
Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia
Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.
Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét
Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.
Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.
A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.
Sallai úgy kicsinálta a Bayern-játékost, hogy nem is kell már a Galatának
A szakmai stáb számára a magyar labdarúgó az ideális jobbhátvéd, ezért török lapértesülések szerint nem is tartják meg a Bayern Münchentől kölcsönvett játékost.
Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért
Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.
Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás
A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.
Trump utódjaként ünneplik, nyeregben volt, aztán váratlanul a falnak ütközött
Sokáig nem így nézett ki, de végül hétfőn érvényesült a papírforma.
A Vasas-edző az elnapolt feljutásról: "Biztos vagyok benne, hogy elérjük a célunkat" - NB II-es értékelések
Így látták a vezetőedzők a Vasas-BVSC NB II-es bajnokit.
Verrasztó Dávid az úszásról: Megalázom magam, de nekem ez nem a pénzről szól
A 37 évesen is versenyző klasszis szerint fájó, hogy nem kérdezik meg, mit tehetnének a magyar úszásért.
Bulvár
Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista
Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.
Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot
Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.
Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová
Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá
Nem fogod elhinni, Orbán Anitának miből van diplomája, mindenkit meglepett a Tisza Párt leendő külügyminisztere
Orbán Anitának több diplomája is van, akad köztük olyan is, ami igen meglepő.
Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot
A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.
Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"
A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.
Kiszivárgott, Magyar Péter mit mondott zárt ajtók mögött a Tisza képviselőinek
A leendő miniszterelnök elődje lehet az egészségügyi tárca egyik államtitkára.
Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól
Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.
Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet
Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem
Elveszett milliók, válás a láthatáron? – Pataki Zita sokkot kapott, amikor szembesült az anyagi és érzelmi pusztítással
Szárnyas Attila a Viasat3 csatornán vallotta be, hogy tizenéves kora óta küzd a játékszenvedéllyel. A beismerés után a házaspár a kapcsolat megmentése mellett döntött, Attila szakember segítségét kérte.
Súlyos gond van a zacskós rizzsel – Ebbe sokan nem gondoltak bele
A rizs továbbra is alapélelmiszer a magyar konyhában, de nem mindegy, hogyan készítjük el.
Jön a vagyonadó, ha ki akarjuk kerülni, akkor ajándékozzunk egy hozzánk közelállónak?
Késleltetett meglepetés.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






