Ezt olvasta már?

Jól szerepeltek a kis pécsi kosarasok

Simán 50-20-ra győztek az U10-es bajnokságban a pécsi kosaras srácok a Szekszárdiak ellen.

0

Csaknem tízezer új munkahelytől esett el Pécs az ellenzék szerint

Nem túl távoli emlék, mekkora botrány kerekedett a Seiren pécsi beruházásának gyáravató ünnepségén, ahol Péterffy Attila egészen példátlan, városvezetőhöz méltatlan módon, udvariatlanul elfelejtett megjelenni.


hirdetés

Ennek oka az volt, hogy az ünnepélyes gyáravatón a japán vállalat menedzsmentjétől nem kapott lehetőséget felszólalni, mivel a pécsi polgármester a cég pécsi megtelepedésének bejelentésekor több kellemetlenséget is okozott a vállalatnak, ezzel is akadályokat próbálva gördíteni eléjük, írta közleményében Barkóczi Csaba, a Fidesz közgyűlési képviselője.

"Ebben a történetben a Seiren azonban a szerencsés kivételek közé tartozik, amely cég a városvezetés aknamunkájának ellenére is meg tudott kapaszkodni Pécsett, szemben a német Thyssenkruppal, amely Péterffy Attila szerencsétlen hozzáállása nyomán elállni kényszerült korábban már bejelentett és előkészített itteni beruházásától. Később a polgármester saját bevallása szerint további tizenhat autóipari alkatrészgyártó vállalkozás - amelyekre Péterffy Attila tévesen, mint akkumulátorgyárakra hivatkozik - helyi megtelepedését tette lehetetlenné. Úgy tudjuk ebbe a körbe tartozik a BYD is, amelynek elektromos buszai évek óta járják városunkat és amely most így Pécs helyett Szegeden létesítheti legújabb beruházását.

Mindennek nyomán Pécs becsléseink szerint több mint 9600 új, nyugat-európai mércével mérve is kiemelt bért fizető munkahelytől, valamint hozzávetőleg 6,4 milliárd forintnyi iparűzési adóbevétel-növekedéstől eshetett el. Ez utóbbi összeg már önmagában fedezné a pécsi tömegközlekedés valamennyi gondjának megoldását, sőt emellett még egy komplett strandot is lehetne belőle építeni.

A pécsi polgármester beruházásellenessége első pillantásra talán értelmetlennek tűnik, hiszen az így kieső munkahelyek és adóbevételek a város mozgásterét szűkítik, a baloldal logikáját azonban tökéletesen leköveti. Minél rosszabb ugyanis a városnak, annál jobb Péterffyéknek, hiszen szüntelenül lehet mutogatni a magyar kormányra és közben sértett lózungokat pufogtatva kardot csörtetni a parlament felé, ezzel elterelve a figyelmet arról, hogy a jelenlegi városvezetés megválasztása óta az egymással való marakodáson és a nyomozóhatóság érdeklődését kiváltó kétes ügyleteken kívül érdemben nem csinál semmit.

Bár Péterffy Attila 2019-ben önmagát függetlenként aposztrofálva szállt versenybe a polgármesteri címért, kétes dicsőségű győzelme óta azonban kiderült, hogy egyáltalán nem szándékozik valamennyi pécsi polgármestere lenni, hanem Gyurcsány Ferenc és a bukott szocialisták politikai érdekeit szolgálja.

Ezért itt az ideje, hogy végre olyan városvezetése legyen Pécsnek, amely valódi értékrenddel és közéleti kérdésekben szilárd meggyőződéssel rendelkezik, de amely a város gazdasági életének fellendítése érdekében képes átlépni a politikai törésvonalakat és Pécs érdekében együttműködni a mindenkori kormányzattal", olvasható a közleményben.

EQM

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt a börtönbüntetést kapott magyar edző, és elmondta, mire számít a rácsok mögött

Budapest Eldőlt, börtönbe kell vonulnia fogadási csalás miatt négy korábbi futballistának, K. Zoltánnak, L. Mátyásnak, S. Lászlónak,...

Megrázó dolgokat meséltek a Hamasz fogságából kiszabadult gyerekek

A Hamász fogságából kiszabadult gyermekek kínzásukról számoltak be hozzátartozóiknak Izraelben – jelentette a 13-as kereskedelmi tévé...

Megért 2,3 milliárdot a Semmelweis film?

A háromból két gyerekemet a róla elnevezett egyetem klinikáján hoztam világra. De Koltai Lajos Semmelweis Ignácról szóló filmje nem csak...

Fűtsünk okosan: ezeket ne dobjuk a tűzre!

A hulladék égetése irtózatos terhet ró a környezetünkre és az egészségünkre.

IM: Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan döntést, ami emberi élet kioltását lehetővé teszi más számára

A tárca közleménye szerint a halál nem emberi jog, s annak keresésére „a magyar társadalom” sem biztatja a betegeket. (Belföld)

A Talaj=Élet című film díjat nyert a 39. Agrofilm Nemzetközi Filmfesztiválon

A talaj az egyik legnagyobb kincsünk, amely ha nem vigyázunk rá, terméketlenné válik.

A saját haláláért küzdő magyar alkotmányjogász megtartotta beszédét a strasbourgi bíróságon

Karsai Dániel azt mondta, semmi sem mentheti meg attól, hogy létezése csendes megfigyelőjévé váljon.

Megszólaltak a Hamász fogságából kiszabadult gyerekek: szörnyű kínzásokról számoltak be

A Hamász fogságából kiszabadult gyermekek kínzásokról számoltak be a hozzátartozóiknak Izraelben – jelentette a 13-as kereskedelmi...

Kell a társadalmi innováció

A társadalmi innováció segít újszerű, modellértékű válaszokat adni a helyben felmerülő kihívásokra - hangsúlyozta Vitályos Eszter,...

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Ártatlan a magyar úszó, avagy így kapitulált a doppingellenes ügynökség

A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Teljesen összetört a doppingolással vádolt magyar úszó, most döntés született az ügyében

A felfüggesztés miatt pszichiáter segítséget kellett igénybe vennie a fiatal úszónak.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet

Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.

„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”

A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra

Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.

blogmorzsák

Szívbe markoló romantika és Twin Peaks

Dub, dreampop és triphop sajátos találkozása, ami elmerészkedik a giccs határáig.

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0






0