Ezt olvasta már?

0

Reagált a Kreml a választási eredményre, így tervezik a jövőt Magyarországgal

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában arról beszélt, hogy Oroszország a magyar parlamenti választások után felálló új vezetéssel is folytatná a kétoldalú együttműködést, és a kapcsolatok megőrzését pragmatikus alapon képzeli el.

Kijelentette, hogy Moszkva tiszteletben tartja a magyar választók döntését, és érdekelt a párbeszéd fenntartásában, miközben az új magyar vezetés jövőbeni lépéseire vár. A Kreml-szóvivő kitért a Barátság kőolajvezeték kérdésére, valamint az ukrajnai háborúra is.

Oroszország arra számít, hogy az új magyar vezetéssel is folytatódnak a rendkívül pragmatikus kétoldalú kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn Moszkvában újságíróknak.

 

Arra számítunk, hogy folytatni fogjuk rendkívül pragmatikus kapcsolatainkat Magyarország új vezetésével

– idézte a Kreml-szóvivőt az MTI. Az orosz elnök sajtótitkára hangsúlyozta, hogy a magyar nép meghozta döntését, amihez Oroszország tisztelettel viszonyul. Közölte, hogy Moszkva érdekelt a jó kapcsolatok kiépítésében.

 

„Hallottuk a bejelentéseket (Magyar Péter részéről), amelyek a párbeszédre való hajlandóságról szóltak. Természetesen ez mind Moszkvának, mind Budapestnek hasznos lesz” – mondta Dmitrij Peszkov. Hozzátette, hogy Moszkvának türelemmel kell lennie, és meg kell várnia, hogy milyen lépéseket tesz majd az új magyar vezetés.

Érdekeltek vagyunk benne, hogy jó kapcsolatokat építsünk ki Magyarországgal, akárcsak Európa összes országával. Tudjuk, hogy az európai országok esetében sajnos egyelőre nem beszélhetünk viszonosságról, de Oroszország nyitott a párbeszédre

– nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Kitért a Barátság kőolajvezeték kérdésére és Ukrajnára is

Jelezte: az arra vonatkozó kérdéseket, vajon Magyarország és más európai országok milyen mértékben igénylik a Barátság kőolajvezeték jövőbeni működését, közvetlenül ezeknek az államoknak tegyék fel. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Oroszország a világ egyik legmegbízhatóbb energiaellátója volt és marad, ebben a tekintetben a szerepét nem lehet túlbecsülni.

Dmitrij Peszkov úgy vélekedett, hogy a magyar parlamenti választások eredménye nem lesz hatással az Ukrajna körüli helyzetre. „Nem hiszem, hogy ennek köze lenne az orosz–ukrán konfliktus alakulásának kilátásaihoz. Ez a jelek szerint két különböző folyamat. Ezért nem látok itt semmiféle összefüggést” – mondta.

Vlagyimir Putyin különmegbízottja az EU felbomlására számít

A magyarországi választások eredményei csak felgyorsítják az EU felbomlását – reagált a magyarországi választási eredményre Kirill Dmitrijev, Vlagyimir Putyin orosz elnök külföldi befektetési és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) vezetője.

Ez csak felgyorsítja az EU szétesését. Négy hónap múlva ellenőrizzék, igazam van-e

– fogalmazott a TASZSZ orosz állami hírügynökség beszámolója szerint.

index







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Talán örökre elbúcsúzhatunk a fosszilis tüzelőanyagoktól, valami sokkal fontosabbat találtak

A világ nagyhatalmai már gőzerővel versengenek a „fehér hidrogénért”.

Visszakaphatja régi súlyát és jogait a Magyar Orvosi Kamara

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a...

77 millió kilométerre a Földtől kockázatos küldetés zajlik, egyedülálló dologra készülnek

8 éve indult el, megtett 9 milliárd kilométert, most végre a Földtől elképesztő távolságban megkezdte a legközelebbi bolygó...

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton

Most jó teli zsebbel vásárló-jelöltnek lenni, látványos akciók versengenek, helyenként extrém árengedményekkel.

Videón az F1 legbizarrabb drámája: egy kamera vette el a Ferrari monzai győzelmét

Hamarosan elrajtol az Olasz Nagydíj, ezért ráhangolódunk egy kicsit.

Tízezer magyar élhet az „ezerarcú” betegséggel: az SM a fiatalokat sem kíméli

Siófokon találkoznak az ország sclerosis multiplexszel élő betegei az Országos SM Napon, Magyarországon mintegy 10 ezer ember él a...

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a...

Mit lát meg először a képen? Válasza elárulja, mi az, amit el akar rejteni

Érzékenyebb a kritikára, fél az elutasítástól, vagy inkább a függetlenségét tartja a legfontosabbnak? Ez a képes személyiségteszt...

Tényleg kitolhatják 69 évre a nyugdíjkorhatárt?

Újra terjed a szóbeszéd, hogy először hatvanhét, majd hatvankilenc évre tolnák ki a nyugdíjkorhatárt hazánkban. Mennyi azonban ebből az...

0

Sport

Az amerikaiak már remegnek, a bombázó Juhász Dorkával lehet meglepetéscsapat a magyar válogatott

A 193 centis magyar válogatott kosarasért megőrülnek külföldön is, csak ne sérüljön meg a vb-n.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot

A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.

A jubiláló Szoboszlaival a Liverpool kilenc perc alatt kivégezte a Premier League-újoncot

A játékvezető is kiemelt figyelmet szentelt a magyar játékosnak.

„Nem vagyok boldog!” – Megint beleszállt egy játékosába José Mourinho

A Real Madrid vezetőedzője határozott figyelmeztetést küldött Raúl Asenciónak.

Közel 30 év után tértek vissza női kosarasaink a világbajnokságra, hatalmas vereség lett a vége

Nem kegyelmezett a torna egyik esélyesének számító francia csapat.

Az NB II-be igazolt Varga Kevin: „A klub identitása miatt is fontos a leigazolása”

Hivatalos: a 14-szeres válogatott Varga Kevin a Karcagi SC játékosa lett. Szakály Péter sportigazgató értékelte a nevelőegyesületébe visszatérő szélső leigazolását.

Bulvár

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok

Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.

Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben

Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.

Bombát találtak Galambos Lajosnál

Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Lélegeztetőgép-biznisz: itt van, ki tett zsebre 15,5 milliárdot

Ennyi volt a különbség az árak között.

Az RTL-en és a TV2-n is sztár volt: 48 évesen ablaktisztítóként dolgozik

Simor Olivér már több valóságshow-ban és filmben is szerepelt az évek során, mégis civil munkából él.

Katasztrófa a benzinkúton: az ülésen lévő kannákba tankolt, rossz ötlet volt

Kigyulladt ugyanis a jármű. Szóval bárhogy is drágul az üzemanyag, ezt a példát senki ne kövesse.

A neurológus szerint ez a demencia leggyorsabb tesztje: mindössze 3 kézmozdulatból áll

Három egyszerű kézmozdulat is jelezheti, ha az agy működése megváltozott.

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

0






0