Ezt olvasta már?

0

Újabb pécsi műhiba, ismét a Gyermekklinikán - Születésnapján halt meg Renátó

A kisfiú négy hónapig szenvedett, mert nem ismerték fel a betegségét a pécsi Gyermekklinikán. Ha időben intézkednek a májátültetésről, még most is élhetne a 8 éves fiú. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya hamarosan befejezi a nyomozást az ügyben.

Renátóval éppen ott és éppen akkor történt a szerencsétlenség, mint Kirával azzal a kislánnyal, aki a pécsi Gyermekklinikán halt meg tavaly ősszel, mert kicsúszott a lélegeztető gépének egyik csöve. A két eset még nem minden, állítja Renátó édesanyja, aki szerint akkor egy harmadik, a fia melletti ágyon fekvő hat éves kislány is életét vesztette egy fertőzés miatt.

PTE Gyermekklinika (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre)

A pécsi Takács Renátó (†8) halála épp olyan értelmetlen mint a többi, hozzá hasonló sorsú gyereké. A tényállás szerint ha a pécsi klinika időben felismeri a bajt, valamint ha hallgat a budapesti Szent-László Kórház tanácsaira, akkor a fiú talán még mindig élhetne. - Ebbe egyszerűen nem lehet beletörődni, pont a nyolcadik születésnapján vesztettem el a kisfiam - modta a Pécsi Napilapnak Szél Brigitta édesanya.

Renátó története 2009 júniusában kezdődött, amikor a fiú csuklóját fájlalta. Csontelhajlást diagnosztizáltak nála, ezért begipszelték. Három hetes 39 fokos láz után derült ki, hogy nem kellett volna a gipsz, mert ízületi gyulladása volt. Szteroidos kezelés kapott, de állapota nem javult. Szeptemberben vették észre, hogy a szeme besárgult, kiderült, hogy az ízületi gyulladást májelégtelenség okozza. Renátó ekkor már annyira rosszul volt, hogy be kellett feküdnie a kórházba. Az orvosok először autoimmun betegségre gyanakodtak, majd C-vírusos hepatitisz fertőzésre, de nem tudták a pontos diagnózist. Október végén már annyira tanácstalan volt a pécsi klinika, hogy a budapesti Szent László kórházba küldték a fiút, mondván, hogy ott vannak megfelelő gépek ahhoz, hogy kiderítsék a betegségét. – Ekkor már nagyon rossz állapotban volt, hallucinált és össze-vissza beszélt. Nem ismertem rá a kisfiamra csak sírtam, hogy mi történik vele, a nyugodt és csendes gyerekből őrjöngő vad fiú lett – mondta a Pécsi Napilapnak Szél Brigitta édesanya.

Október 30-án Budapesten derült ki, hogy nem hepatitisz, és hogy csak a transzplantáció segíthet és ezt már korábban is mondták a pécsi klinikának, amely nem tett semmit – tette hozzá az anyuka. Itt már hiába küzdöttek a fiú életéért, késő volt. Renátó három nap múlva meghalt. - Orvosokat és kórházi dolgozókat hallgattunk meg, a nyomozás tulajdonképpen befejeződött, már csak a szakértői véleményre várunk, amelyet a Semmelweis Egyetem szakértői készítenek el, mert egy ritka kórképről van szó – mondta a Pécsi Napilapnak Zsobrák Péter a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az üggyel kapcsolatban hiába kerestük a gyermekklinikát, nyilatkozatra jogosult személyt nem találtunk. Az édesanya egyelőre nem gondolkodott kártérítésen, mint mondta, először a felelősök megbüntetése a fontos, utána kérhetnek majd anyagi kártérítést.

PNL/FG






0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elképesztő adatok érkeztek: kiderült, milyen ütemben fejlődik a magyar gazdaság

A brüsszeli adatokból is látszik a komoly növekedés.

Grönland ritkaföldfém-készletei: titokzatos kincs van a szigeten

Megvannak az adatok arról, a grönlandi ásványkincseken belül mekkora lehet a ritkaföldfémek nagysága.

Fegyveresek rabolták el az X Factor Adria-győztes sztárt: csomagtartójukban az énekessel szalagkorlátnak csapódtak

Vasárnap hajnalban elrabolták az X Factor ismert énekesét. Az északmacedón Daniel Kajmakoszki előző este Belgrádban adott koncertet. Az...

Önszeretet: 11 egyszerű, de hatékony tipp, hogyan legyünk önmagunk legjobb barátai

Sokan küzdünk az önszeretettel, részben azért, mert túl gyakran mások elismerésére támaszkodunk ahelyett, hogy valóban odafigyelnénk...

Palotás János: Egy még soha nem volt közvélemény-kutatás – Hogyan szavazzunk áprilisban?

Írásom végére egy általam megrendelt, eddig példa nélküli, a Závecz Research által ezer fővel elvégzett reprezentatív mintán...

Sztilla, Magdó, Honorátusz – Csaknem 150 keresztnevet szinte biztosan törölni fognak az utónévkönyvből

De elgondolkoznak a különböző alak- és írásváltozatú nevekről is, mint amilyen az Olivia-Olívia és az Aliz-Alíz.

Ez kell az orosz-ukrán békéhez: meglepő kijelentést tett a külügyminiszter

Az ukrán külügyminiszter szerint az ukrán és az orosz elnöknek személyesen kell találkoznia, hogy rendezzék a béketárgyalások...

Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből

Nyugodt vasárnapi séta helyett sokkoló felfedezés borzolta a kedélyeket Nagymaroson: járókelők egy feltételezett katonai robbanóeszközre...

A Halálcsillag unalmas hozzá képest - megtalálták a világegyetem egyik legenergikusabb jelenségét

A számítások szerint ez lehet az egyik legintenzívebb esemény, amit valaha sikerült megfigyelni, és az energiája tovább növekszik.

Rossz időben is hatékony biztonsági rendszert fejleszt a Hyundai

A koreaiak új rendszere ultra széles sávú jeleket használ a járművek, kerékpárok és gyalogosok valós idejű észlelésére.

Itt vannak a Nébih napraforgó-fajtakísérletek eredményei

2025-ben a napraforgó-termesztést az előző évnél kedvezőtlenebb eredmények jellemezték.

0

Sport

Hétfőn, 0.30 órás kezdéssel rendezik meg az NFL nagydöntőjét, a 60. Super Bowlt

A szakértő szoros csatát vár, de egyet ért a fogadóirodák jóslásaival.

Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok

Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.

Dárdai súlyos kritikát fogalmazott meg az Újpestről, Szélesi reagált rá a derbi után

Dárdai Pál szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztes mentalitás.

A Barcelona döntése után a Real Madrid-edző a spanyol futball legnagyobb botrányáról beszélt

A katalánok szombati közleménye mellett Álvaro Arbeloa sajtótájékoztatóján sem mentek el szó nélkül.

Sokszor leírták, kiröhögték, megalázták, most mégis ő nevethet a végén

És épp a korábbi legsúlyosabb „bántalmazója” ellen érhet révbe.

A Barcelona még megúszta, de több bajnoki mérkőzést is elmosott a Marta vihar Spanyolországban

Közbeszólt az időjárás a spanyol pontvadászat szombati játéknapján.

Edzője szerint nagy a baj, súlyosan megsérült a Liverpool új igazolása

A 60 millió fontért szerződtetett futballista hosszú hónapokra kidőlhet.

Óriási Debrecen-győzelem a női kézilabda BL-ben

A hajdúsági csapat ezzel biztosan bejutott a rájátszásba.

Bulvár

Orbitális baki a DPK gyűlésén, a főorvos olyasmit mondott Orbán Viktorról, ami után azonnal magyarázkodnia kellett

Olyan baki történt Szombathelyen, ami után azonnal menteni kellett a menthetőt.

Pusztító csapást mértek Mészáros Lőrincre, kamerák kereszttüzében alázták meg

Mészáros Lőrincen előszeretettel köszörülik a nyelvüket a kormánykritikus közéleti szereplők.

Ezt a tárgyat rakd a router mellé, és extra gyors lesz az interneted

Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik, vagy pont akkor

Itt a Tisza programja: a milliárdossá lett NER-eseket leszámítva gyakorlatilag mindenki jól járhat

Visszajön a Fidesz által elvett kata, marad a 13. és a 14. havi nyugdíj, lesz áfacsökkentés és az akkugyárakat szigorúan ellenőrző környezetvédelmi szervezet. A vállalkozások adminisztrációs terheit megfelezik, 9

„Elegem van belőle, hogy pénzt kell adnom a nyugdíjas anyámnak. Rossz ember vagyok?”

A te szüleid is tőled várják időskorukban a nyugdíjkiegészítést? Olvasd el, mit mond erről a pénzügyi tanácsadó!

Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását

A Tisza Párt programja szerint ez lesz az egyik első, azonnal érezhető változást hozó intézkedés.

Donald Trumpnak csak hónapjai vannak hátra, és az agya is zsugorodhat, állítja egy fizioterapeuta

Az egészségügyi szakértő gyanús jeleket vélt felfedezni az elnök viselkedésében.

Megpuszilja a 4 napos kislányt a testvére: a baba reakciója megolvasztja a szíveket

Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más babák kerültek

Lerántották a leplet Jákli Mónika titkairól a falubéliek

Egy hete temették el a halálos közlekedési balesetben elhunyt Jákli Mónikát, ám a gyász mellett egyre több kérdés merül fel a múltjával kapcsolatban. A szlovák cégnyilvántartások szerint a több vállalkozása i

Fogászati érzéstelenítés

Manapság az emberek többsége a fogorvosnál korábban megélt fájdalmak miatt fél az újabb kezelésektől. Régen, elmondások alapján közel sem volt hasonló modern, fájdalommentes kezelés, mint ami napjainkban megterem

Lázár János szomszédjának minden erejével küzdenie kell az otthonáért

Minden erejével küzd az otthonáért az a férfi, aki utolsó magántulajdonosként maradt meg a Lázár János és céges érdekeltsége által felvásárolt műemlékházban. Lázár János és az érdekeltségébe tartozó Gr

blogmorzsák

Pálmák Magyarországon

Mikor, hol, milyen pálmák éltek a mai Magyarország területén?

A hét 5 új rock/metal dala

Heti dalmegosztásunkban alternativ zenei kavalkád, világháborús black metal, sötét punk és fuzz pedál mennyország.

0






0